Vívódás 9.

Leon hiába feküdt le, jóval előbb, mint Sora az ő szemére sem jött álom. Amikor látta, hogy a lány kinyitja az ajtót, gyorsan lehunyta szemeit, és alvást színlelve kíváncsian várta, hogy hívatlan vendége miért lepi meg őt „álmában”. A lány közelségét érezve gyomra őrült táncba kezdett, szíve gyorsabban vert, mint valaha. Hatalmas önuralmának köszönhette csak, hogy nyugton tudott maradni. Amikor a lány kiment, végre fellélegezhetett. Teljesen össze volt zavarodva, szinte sokkolták a történtek. Ilyen lágy csókot, még ha csak az arcára is, nagyon régóta nem kapott. Nem tudta, hogy miért esett neki olyan jól, azért, mert kapta, vagy azért akitől kapta. Gondolataiba máris beleborzongott.

-         Nem, ez nem én vagyok. Én nem olvadok el ilyen gyerekes tettektől. Én már nem tudok, és nem is akarok szeretni. Sokkal jobb volt, amikor még félt tőlem. Mi a fene ütött beléd kislány? Mit képzelsz mi vagyok én egy kisbaba, akihez az édesanyja éjszaka felkel, hogy megvigasztalja? Na nem! Bár csak okot adnál arra, hogy kételkedjek abban, hogy te vagy az a személy, akivel valóra válthatom a Sophie-nak tett ígéretem. Két hét…két hét alatt sok minden történhet. De a mai nem ismétlődhet meg! Majd én megmutatom milyen a híres Halálisten!

/ne haragudjatok a rövidsége miatt, de így éreztem jónak/