Vívódás 11.

A gyakorlás rá is fért Sorára. A tökéletes pózt még mindig csak pár percig tudta megtartani. Már egy órája gyakorolt. Felfedezte legnagyobb hiányosságát, az egyensúlyérzékét kell fejlesztenie.

Újabb próbálkozás… ismét a rúdra érkezett, felvette az angyalpózt. Erősen koncentrált, tudta, ha egy kicsit is elbizonytalanodik, a lába megremeg, és vége. Kezdheti előröl az egészet.

Már vagy hat perce állt mereven, mozdulatlanul amikor gerincén jeges hideg futott végig.

Leon… -érzem, hogy itt van és engem figyel. Nem. Most nem hibázhatok, most nem szabad, meg kell mutatnom, hogy méltó  partnere leszek. Gondolatai hatására még jobban megfeszítette izmait, tartásán is javított, ami veszélyes vállalkozásnak bizonyult. Mert könnyen kieshetett volna az egyensúlyából. Kockáztatott és bevált. Tartása most már tökéletes volt. Már minden csak kitartásán múlott. Tovább, egyre tovább és tovább. ..

A férfi aki valóban az ajtóból figyelte a lány tevékenységét . Körülbelül egy órája ébredt fel. Ébredése első pillanataiban rosszullét kerülgette, majd lassan emlékképek úsztak át szeme előtt. Az éjszaka gyötrő emlékképei.  Egy lány puha ajkai, ahogy lágy csókot lehelt arcára. Egy csókot, amely miatt végigszenvedte az éjszaka további részét. Egy csók, amely rengeteg sebet szakított fel régi, nagyon régi sebeket. Egy lány mosolygós, kedves arca, majd egy hatalmas fény, egy kórházi ágy, majd a végtelen sötétség. Leon gyűlölte ezt az emléksort. Legszívesebben kitépte volna elméjéből az emléket, és szívéből az emlékhez kapcsolódó érzést. Az érzést…a kín, kétségbeesés, magány, és rettenetes fájdalom és üresség érzését.

Most mérhetetlen gyűlölet lett úrrá rajta, gyűlölete központjában szenvedése kiváltója egy japán artista lány állt. Gyűlölte őt álmaiért, makacs kitartásáért, kedves mosolyáért, melegséget, szeretet árasztó gesztenyebarna szemeiért…