V�v�d�s 12

Sora csod�val hat�ros m�don nagyj�b�l f�l �r�n kereszt�l tartani tudta az angyalp�zt. Leon az ajt�b�l figyelte, �gy v�giga a l�ny h�ta m�g�tt maradt.

A f�ldet �r�s ut�n Sora lassan fel�llt, megmozgatta megmerevedett izmait, k�zben er�sen �sszeszor�totta fogait, mert �les, nyilal� f�jdalommal j�rt egy�tt minden egyes mozdulat.

- Sora!- neve hallat�n a l�ny �sszerezzent tudta, hogy a fi� is a teremben van, de most m�gis beleborzongott ebbe a hangba.

A hangba, mely fel�rt a mennyd�rg�s f�lelmetes robaj�val, a vihar hull�mainak parthoz csap�d� erej�vel, a torn�d�k els�pr� forgatag�val. Ez a hang… nem Leon, de m�g csak nem is a Hal�listen megszokott hangja… nem… valami megv�ltozott… nem j� ez �gy… miattam van, ebben biztos vagyok…de mit tettem?  �des Istenem vajon mit?

Sora lassan megfordult, de a sz�j�t nem hagyta el v�lasz.

F�lt. De ez a f�lelem teljesen m�s volt, mint amit az elutaz�s el�tt �rzett. M�r nem Leont�l f�lt, hanem a f�rfi hi�ny�tl�l.

�rz�sei �s gondolatai apr� l�zersug�rk�nt cik�ztak test�ben, apr� lyukakat �getve sz�v�be. Rabnak �rezte mag�t, rabnak saj�t test�ben. Annyi mindent szeretett volna mondani, tenni ebben a pillanatban, de egy nagyon er�s b�rt�n, f�lelmeinek b�rt�ne fogs�gban tartotta. Csak egy sz�, csak egy er�teljes megsz�l�t�s �s m�gis most minden romokban hevert. Rettegett ett�l a v�ltoz�st�l, mintha minden n�m�n elt�lt�tt m�sodperc egyre t�volabb sodorta volna �t d�mon�t�l. �s m�gsem tudott megsz�lalni.