-Leon?- suttogta Sora. Leon ez így nem jó. Miért vagy ….ilyen? Mit tettem?

-Á!  Szóval kisasszony nem tudja mit tett…-mondta Leon halkan, de ahogy a lány szemébe nézett jeges tekintetével, szeme vészjóslón megvillant.

Folytassuk! –fordult el ismét. Nincs időm ilyen gyerekes ostobaságokra.

Sorának nagyon fájtak a kimondott szavak, de a démon akaratával nem, mert szembeszegülni.

A két fiatal egész délután edzett, bár szinte teljesen eredménytelenül. A tréning végén a férfi lesújtó pillantást vetve partnernőjére, szó nélkül hagyta el a termet… pedig szíve ordított a csalódottságtól. Sora gondolatai csapongtak. Tele volt kétséggel, bizonytalansággal, vívódással.

- Nem. Nem fog menni. Nem tudom végrehajtani az Angyalok táncát. Nem vagyok elég jó… és ezt Leon is tudja. Talán ezért gyűlöl annyira. Szánalmas próbálkozásaim csak feldühítik.

Layla, Mia, Ana, Ken, Yuri…nélkületek nem jutottam volna el idáig, nem én vagyok különleges, hanem ti.

Leon…. Te igazi démonná váltál, hogy felkészíts az Angyalok táncára, és beváltsd a húgodnak tett ígéreted. De csalódnod kellett bennem. Te már tudtad, amire én csak most döbbentem rá. Sajnálom, de nem én vagyok az az ember akit kerestél, nem vagyok méltó rá, hogy igazi sztár legyek. Nem vagyok méltó arra, hogy a partnered legyek a nagy Leon Oswaldnak.

Elakarok menni….el kell mennem…nem akarok rosszat senkinek!

A szállásra visszaérve nyugtalanul várta az éjszakát. Szívére a fájdalom, a kétségek, a teher erős béklyót kötöttek… ép, értelmes gondolata alig akadt.

Leon órák óta a szobájában időzött, az óra nagymutatója is elérte már a tizenegyet.  Sora kipattant az ágyból és sebesen pakolni kezdett bőröndjébe. Őrülten szinte tébolyultan csomagolt. Fél óra múlva, már a bejárati ajtó küszöbén állt, könnytől áztatott szemekkel, a sietségtől kipirosodott arccal, csapzott hajjal, kezében nehéz bőröndöket szorongatva.