Vívódás 18. rész

A sötétségbe burkolózott szállást megpillantva egy férfi szívén hatalmas bánat és magány lett úrrá. Talán most fogta fel igazán mit veszített. Hogy kit veszített el. Érzések… nocsak… a Halálisten érzései? A Halálistené, aki már tucatnyi partnere karrierjét tette tönkre? Vagy Leon Oswald érzései, kinek húga elvesztésekor már egyszer összetört a szíve, és aki megfogadta, hogy soha többé nem enged magához közel senkit.

Most azonban mégis érzett. Gyűlölet? Szeretet? A különbség oly kevés. Gyűlölni akarta a lányt tettéért. Könnyebb volt, mint elfogadni az igazságot, felvállalni az igaz érzelmeket. A ruhazsebkendőt, melyet egész úton kezében tartott most erősen megszorította, beleadva a szorításba minden érzését.  Igen gyűlölni.

A kaput zárja egy halk kattanással bezárult a férfi mögött. A kis nappaliba lépbe letette a zsebkendőt az asztalra, majd a fürdő felé vette az irányt. Hideg vízzel lezuhanyozott, ez kicsit csillapította háborgó gondolatait, majd elindult lefeküdni, bár nagyon jól tudta, hogy ezen az éjszakán nem jön álom a szemére. Sora szobáján keresztül vezetett útja, bár legszívesebben kilométerekre kerülte volna ezt a helységet.

Pár lépés után azonban lépteit lelassította, majd megállt, nem mozdult. Szuszogást hallott az ágy felől. Nem mert mozdulni, attól tartott elméje űz kegyetlen játékot vele, s ha csak egy kicsit is megmozdul ismét az üres csendben találja magát.

Pár végtelennek tűnő másodperc után azonban a Halálisten felágaskodott és minden félelmet félresöpörve egyszerűen visszasétált az ajtóhoz és felkapcsolta a lámpát.

Fény…. Ismét a gyilkos fény amely pár órával ezelőtt legnagyobb magányát világította meg… most úgy tűnik visszaadta neki, azt, akit a sötétség elrabolt.

A világosság egy törékeny lányt világított meg, aki békésen aludt a puha ágyban.

Szemei duzzadtak voltak a sok sírástól.

Sora Naegino alig 20 perce tért vissza, és azonnal elrejtette  ágya alá bőröndjeit. Visszatérésekor mindent úgy talált, ahogy hagyta, ezért teljesen biztos volt benne, hogy a szomszéd szoba tulajdonosa nem vette észre távollétét. Ahogy letette fejét a párnájára elnyomta az álom.

Leon közelebb lépett az ágyhoz. Hogy mit érzett? Azt maga sem tudta. Hogy is tudhatná, ennyi év után, hogy milyen érzés a boldogság. Földöntúli nyugalom lett úrrá testén, csak nézte ahogy Sora szempillája lágyan megremeg álmában. És ekkor valami olyasmi történt ami évek óta egyszer sem. Évek során keményre edzett vonásai meglágyultak, s egy halvány mosoly jelent meg szája szegletében. 

Rendben Sora Naegino, nem adtad fel a csatát, és van egy olyan érzésem, hogy már nem is fogod. A kérdés csak az,  képes leszed-e megnyerni… vagy elveszíted és akkor már nem lesz visszaút.