V�zlatrajz – Leon t�rt�nete (1.fejezet)

Pazarl�s

�gy fogalmazni, hogy minden sz�tesett, hogy a vil�g kifordult a sark�b�l, hogy az �let teljes m�rt�kben �rtelm�t vesztette – nagyon gyenge kifejez�s lett volna.

V�get �rt minden, m�g miel�tt igaz�n elkezd�d�tt volna, pontosan �gy, mint amikor Sophie meghalt. A vele j�r� k�n sem volt kisebb.

A k�l�nbs�g annyi volt, hogy Sophie trag�di�ja a term�szet�n�l fogva visszavonhatatlan volt; olyasmi, ami ut�n id�vel beforrnak a sebek. A heg ugyan megmarad egy �letre – de az m�r nem f�j.

Sora jelenl�te �s t�voz�sa azonban dr�ma volt, s mint ilyen, �r�kk� �lni, �r�kk� f�jni fog.

Utols� egy�tt t�lt�tt est�j�k �gy ragyogott Leon eml�kei k�z�tt, ahogy egy haldokl� villanyk�rte m�g utolj�ra felf�nylik, miel�tt kialudna.

A l�ny m�g aznap �jjel �sszecsomagolt.

Leon karba tett k�zzel n�zte apr�, szil�nk-karcs� alakj�t, ahogy csendesen, egyre sziv�rg� k�nnyekkel az arc�n tesz-vesz, ahogy ruh�kat hajtogat, taxi�rt telefon�l. Nem seg�tett neki: az olyan lett volna, mintha a kopors� fedel�t h�zn� mag�ra.

Sora v�g�l meg�llt el�tte, �s feln�zett r�. Bolond varkocsba k�t�tt, �szi avar sz�n� haj�n P�rizs �jszakai f�nyei cs�szk�ltak; szeme v�r�s volt a s�r�st�l, finom arcb�re kifoltosodott, ajka cserepesnek t�nt – Leon sz�m�ra m�gis, most is � volt a legszebb l�ny a vil�gon.

A f�rfi megk�nzott sz�v�ben aggodalom moccant.

Nem szabadna �t ilyen �llapotban �tj�ra engednie.

De musz�j, egyszer�en musz�j.

Ha ez �gy folytat�dna, ahogy van, hamarosan bele�r�ln�nek mindketten.

Hiszen olyan borzalmasan egyenl�tlen es�lyekkel indultak!

A l�ny �r�k szerelme a Sz�npad volt… Leon� pedig, b�r groteszk�l hangzik, a halott h�ga. Egyik�k sem ismert ezzel fel�r� intenzit�s� �rzelmet soha; �s amikor v�g�l m�gis tal�lkoztak ilyennel – egym�ssal, a szerelemmel – nem tudt�k kezelni, nem tudt�k befogadni. Ez m�r t�l sok volt, t�l nagy volt – vagy csak �k voltak felk�sz�letlenek?

H�t nem mindegy most m�r?

Amikor utolj�ra megcs�kolta a l�nyt, neki is elhom�lyosult a szeme a k�nnyekt�l, �s egy hirtelen mozdulattal elfordult t�le, hogy Sora ne l�ssa, ne f�jjon neki m�g ez is. Hadd gondolja, hogy szimpl�n h�tat ford�t, ahogy szokott; hadd higgye, hogy �jra azt a hideg, visszautas�t� k�z�nyt l�tja… ami val�j�ban sohasem l�tezett.

Soha, de soha, kicsik�m – gondolta, �s lehunyta a szem�t. K�r volt; �gy is krist�lytiszt�n hallotta Sora t�volod� l�pteit, azt�n azt az iszonyatos ajt�csuk�d�st.

Tork�t rozsd�s f�r�szk�nt marta a f�jdalom, l�bai elzsibbadtak, de nem �v�lt�tt fel, nem esett �ssze: tudta, a l�ny az ajt� t�loldal�n �ll, agg�d�n f�lelve, �s ha b�rmit meghall, visszaj�n.

No, Mademoiselle – ez egyszem�lyes pokol. Nem engedem, hogy r�szt kapj bel�le. Eleget szenvedt�l.

H�ga hal�la ut�n egy �g�ret tartotta �letben. Azt hitte, ha azt teljes�ti, nyugodtan t�vozhat az �l�k sor�b�l maga is. Egy angyal volt az, aki nem engedte; aki r��bresztette, hogy nem is olyan egyszer� csak �gy meghalni. Most, mik�zben hallgatta, ahogy a l�ny leszalad a l�pcs�h�zban, �gy gondolta: tal�n m�gis siker�lhet.

Az ezt k�vet� napok mintha egy gyomorbajos vil�gn�zet� d�monfajzat r�m�lmaib�l ker�ltek volna el�.

Elment az angyal, �s elvitt mag�val mindent sz�nt, minden f�nyt, minden illatot, minden benyom�st: kisz�rk�lt a vil�g, �s m�r semmi nem maradt benne, ami�rt �lni �rdemes.

Leon napokig t�nfergett az �res lak�sban, mint valami hazaj�r� l�lek, �s �gy is �rezte mag�t. Mint egy bonyolult, p�kh�l�v�kony vonalakb�l �ll�, hirtelenj�ben pap�rra vetett skicc egy grafikus dip�j�n; sz�nalmas, fekete-feh�r, elmos�d� v�zlatrajz; szerencs�tlen, �lettelen, fura figura, amelynek megvolt az es�lye ikonn� v�lni, csakhogy a rajzol� megfeledkezett r�la.

Egyetlen �rz�se maradt: az �lland� f�jdalom. Kegyetlen, f�r�szfog� k�n; csillap�thatatlan, fesz�t� hi�ny: ak�rha valamely n�lk�l�zhetetlen v�gtagj�t amput�lt�k volna, a legelemibb f�jdalomcsillap�t�s n�lk�l.

Ezt �rezte, valah�nyszor bele�tk�z�tt Sora hi�ny�ba, teh�t szinte mindig.

Ez bor�totta el eg�sz test�t, tudat�t, ha kinyitott egy szekr�nyt, ami kong�an �res volt; ha el�vett volna egy f�szeres illat� te�sdobozt, ami m�r nem volt ott; ha a m�sik p�rn�t, a m�sik helyet b�multa maga mellett sz�razon �g� szemmel, �lmatlan �jszak�kon. Sz�v�ben �resen maradt az a hely, ahonnan nem is t�l r�g kiolvadt egy j�gszil�nk; az a hely, amit eddig gyeng�d angyalsz�rnyak �vtak, melengettek.

Mindenhol a l�nyt v�lte l�tni. Sora ny�lt el laz�n, kimer�lten a nappali kanap�j�n f�radt est�ken, � kevert sal�t�t a konyhapulton, � nevetett r� a f�rd�szoba t�kr�ben, pimaszul, �szint�n:�k�pr�zatosan n�zel ki, szuperszt�r!� � b�jt hozz� b�tran, nem tartva ridegs�g�t�l; � n�zett r� a ragyog�, j�niusi napt�l �tvil�g�tott, aranyf�ny� szem�vel; � rep�lt fel� a tornateremben, t�k�letes tart�sba fesz�tve karcs�, t�r�keny test�t; � simult hozz� az �gyban, megr�gz�tten takar�ul haszn�lva t�rsa hossz�, s�r� haj�t. � integetett a k�z�ns�gnek az el�ad�sok v�g�n, egyszerre nevetve �s zokogva a boldogs�gt�l…

Att�l a boldogs�gt�l, amit Leon sohasem tudna megadni neki.

A mag�ny nem m�s volt, mint egy kedves parf�m�s�veg hi�nya a f�rd�szobapolcon; sz�rny� �rrel �s�t�, feneketlen szakad�k, amelybe m�g egy Leon Oswald sem mert belen�zni. Vannak dolgok, amelyek rosszabbak a hal�ln�l: azokat nem v�llalhatta; nem �nmaga miatt, hanem a l�ny miatt. Sora belebetegedne, ha megtudn�, hogy ilyesmi t�rt�nt vele.

Egy c�ltalan, elfeledett grafitrajznak azonban nincs helye egy �lettel teli vil�gban. Egy sz�ntelen firk�nak semmi haszna: nem k�pes �lni, adni, szeretni, gy�l�lni.

V�g�l is, mire volt j� az �lete? Hiszen egymer� testi, lelki gy�trelem volt az eg�sz: f�jdalom, amit m�sok okoztak, �s f�jdalom, amit � okozott m�soknak. A k�nok s�r� viharfelleg�n csak k�t f�nysug�r volt k�pes �thatolni: Sophie �s Sora. Mindketten elmentek… Leon pedig el�rte �s �tl�pte a v�gs� hat�rt, ahonnan nincs visszat�r�s.

A szakad�k sz�l�n �llva a v�zlatrajz �gy d�nt�tt, megk�ri a Rajzol�t: rad�rozza �t ki.