A zár kattant, az ajtó lassan kinyílt. Az ajtóban egy férfi állt, szeme, haja, vonásai kísértetiesen ismerősek voltak Sora számára.
- Bonjour Madmoiselle! Leon Oswalddal szeretnék beszélni.
A hangja… Még a hangja is hasonló, csak mélyebb tónusú.
- Miért pont itt keresi őt uram?- kérdezte Sora tágra nyílt szemekkel..
Már teljesen össze volt zavarodva.Ki ez az ismeretlen ismerős, és honnan tudja;hogy Leon itt van?
- A válasz egyszerű kisasszony. Ostobaság lenne máshol keresnem, ha egyszer biztosan tudom, hogy az öcsém itt tartózkodik.
Sorának ez már bőven elegendő és sokkoló információ volt ahhoz, hogy a nyitott ajtónak s a férfinek hátat fordítva az ágy felé vegye az irányt és leüljön, mielőtt lábai maguktól felmondják a szolgálatot.
A fürdőben lévő francia férfiben megfagyott a vér. Néhány perce még szerelemtől mámoros érzései hirtelen összezavarodtak, összemosódott emlékek vették át helyüket. 10 év… Akkor ő még csak 11 éves volt, Sophie még szinte kislány. És akkor az egyetlen ember, aki még osztozott sorsukban, aki lakást és ételt biztosított nekik, a bátyjuk a tulajdon vérük egyszerűen utcára tette őket. Az indok? Egyszerű. A pénz… Pénz, amely a továbbtanuláshoz volt szükséges.
Eladta a házat, és így testvéreivel sem tudott mit kezdeni.. Saját vágyai, álmai fontosabbak voltak, mint, hogy testvérei élnek, vagy halnak.
Lenyomta a kilincset, és kilépett a szobába.
A két férfi farkasszemet nézett egymással. Leon szeme felismerhetetlen érzelmeket rejtett. Ez már nem a tőle megszokott rideg, szinte sértően közömbös nézés volt.
A gyűlölet, szeretet, és harag mind mind keveredett ebben a pillantásban.
Az ajtóban álló testvér szemeiben a megbánás és öröm könnye csillogott, de pont úgy, ahogy öccse ő is túl büszke volt ahhoz, hogy felszínre engedje törni érzelmeit.
Leon már semmit sem érzékelt maga körül. Nem látta a döbbenten ülő Sorát sem, aki tudta az ezen fordulata új korszakot nyit szerelme életében, és ezáltal az övében is.
Leon csak egy szempárt látott, egy szempárt melyet sokszor megpillanthatott ha saját tükörmását nézte… De ez most nem az ő jéghideg szeme. Szavak nélkül próbált olvasni benne, s szinte mindent értett. De ott voltak még saját érzései is. Érzések, melyek annyira az ellentétei voltak egymásnak, mint a két testvér.
- Menjünk ki.- adta ki végül az utasítást Leon, ellentmondást nem tűrő hangon.