A vacsora nevetéssel és vidámsággal telt miután Sora és Damian fáradtan tértek aludni. Montrose asszony is visszavonult, de Lizzy és Leon nem aludtak. Az utóbbi az ágya szélén üldögélt és gondolkodott, míg az előbbi halkan lelopózott a villa edzőtermébe, ami a hátsó parkban a tölgyligetben kapott helyet. Leon át akart menni a lányhoz, hogy megbeszéljék az előadás részleteit, na meg szeretett volna fényt deríteni a lány egykori távozási okaira. Előtte azonban az ablakhoz ment és a kivilágított ösvényen egy karcsú alakot vett észre. Lizzy volt az. Leon nem várt tovább kiment a folyosóra és halkan elindult a hátsó ajtó felé. Kilépett a teraszra, a hűs esti szellő megcsapta az arcát és egyszerre fel is frissítette. Ahogy a faliget felé nézett látta, hogy az edzőcsarnokban felkapcsolódnak a lámpák. Arrafelé vette az irányt, s mikor odaért óvatosan nyitotta ki az üvegajtót. Halkan ment végig a folyosón, majd megállt az terem előtt. Résnyire nyitotta az ajtót és bekukucskált, de az ajtó hirtelen sarkig kitárult, ő pedig mivel nekitámaszkodott elvágódott a földön. Mikor felnézett Lizzy állt előtte rosszalló kifejezéssel az arcán, kezét karba téve.
- Nem akartalak megzavarni� - mondta megilletődötten Leon és felállt.
- Nem tesz semmit, de akkor most már gyakorolnod kell! Mert ha van itt valaki, akkor nem vagyok hajlandó gyakorolni Magdalene táncát. De a közös számunkra is ráfér az ismétlés! Gyere! � mondta Lizzy ellentmondást nem tűrő hangon.
- Nem is öltöztem úgy� - évődött Leon � Inkább megvárlak kinn!
- Lusta dög vagy! � nézett rá Lizzy miközben fáslit vett elő egy fali szekrényből � Elég sokat gyakoroltunk itt, tudtommal van tornaruhád a szekrényben! Indulj vedd fel, vita nincs!
Leon kelletlenül elindult átöltözni, mire visszaért Lizzy már a nyújtásokat végezte. Leon egy pillanatig csak nézte a lányt, akin olyan jól állt a bokáig érő feszes nadrág, és a hasáig alig érő felső. Lábára mindig egyszerű vászoncipőt húzott, minek nem volt semmilyen talpbetétje. Egyik bokáját szorosan befáslizta, mint ahogy az egyik kezét is.
Leon emlékezett arra az esetre, amikor Lizzy eltörte a bokáját. Akkoriban történt, mikor kezdett félni tőle, hogy olyanná válik, mint Sophie. Álmodozni kezdett a csodák színpadáról és másmilyen lett. Leon már nem tudott olyan tökéletesen együtt mozogni a lánnyal, elvétette az ugrást. Lezuhant volna, ha Lizzy nem kap utána. De rosszul ugrott át a trapézra és a bokája belegabalyodott a kötélbe. Ahogy a zuhanó férfi után kapott, s elkapta a rántás annyira erős volt, hogy szétugrott a bokája. A közönség persze azt hitte ez is a műsor része, és csak azért volt hogy fokozzák az izgalmakat. Az előadás közepén jártak, abbahagyni nem lehetett. Lizzy folytatta és összeszorított fogakkal mosolyogva befejezte az előadást. De a legvégén, amikor leugrottak a földre a lány rosszul érkezett, a sérült bokájára amúgy sem tudott volna ráugrani rendesen. Megtörtént a baj, s a bokája eltörött. Nem bírt megállni és Leon karjába zuhant. A közönség tapsa közben fájdalmas hangon szólt a fiú fülébe - Segíts! � mondta és azonnal elájult. A mellettük állók azonnal jeleztek a fények kialudtak és Leon eltűnt Lizzyvel a színpadról.
Azóta is magát hibáztatta a baleset miatt, s mindig azt hitte Lizzy is emiatt ment el a La Royaltól, pedig az igazi okot nem is sejtette�
Lizzy felmászott a trapézokra és leszólt a tétován, gondolataiba merült Leonnak, aki követte őt a magasba. A lány átlendült az erkélyre és kezébe fogta a hi-fi távirányítót, bekapcsolva ezzel a zenét. Leonban ismét felrémlett az a nap amikor először kezdték el gyakorolni a Vámpír és Szentet. Lizzynek nem tetszett a zene ezért megváltoztatta, az általa annyira szeretett stílusra. S a dolog még nagyon is jól sült el, mert a műsor fénypontján, Magdalene táncára olyan zenét választott, hogy az egész közönség sírva fakadt. Ezzel mintegy felvezette a történet végét, ahol Magdalene megöli a szerelmét, mert az egyház ezt követeli tőle
- Ne álmodozz! � hallotta meg Lizzy hangját a révedező Leon � kezdjük, a Végzet Táncával.
Leon bólintott. Mindketten kilendültek a szélső trapézokra. Ebben a részben Magdalene megtámadja a szerelmét Aphost a vámpírt. Komolyan harcolnak, de a lány nem tud vele végezni, mivel Aphos magához rántja és átöleli szerelmét. Eztán eltáncolják pár perccel hajnal előtt a szerelmes táncot. Lizzy sebesen lendült be középre, s átugrott egy másik trapézra. Eljátszotta, ahogy kezébe veszi a szentelt keresztet, majd a kristálybotjával nekitámad Leonnak. Leon mindezt értetlenül nézi és próbál kitérni előle. A végén felé lendül bottal a kezében, s egy trapézra ugranak ketten. Leon aztán megfogja Lizzy csuklóját, másik kezébe pedig megfogja a kristálybotot. Eldobja és lefogja Lizzy kezét, s leugrik a mélybe, magával rántva a lányt. Eztán kezdődött a tánc.
Mindketten emlékeztek még arra az időre amikor előadták ezt a számot. Szerették egymást és ezt a mozdulataikkal is ki tudták fejezni. Hihetetlen volt mindkettőjük számára, de mindent ugyanúgy elő tudtak adni, mint régen, pedig most nem is voltak egy pár. Leon a régi szerelmes önmagát adta, ami nem volt nehéz, de Lizzy próbálta magát visszafogni. A férfi észrevette ezt, s kicsit visszafogta magát. Az utolsó ölelésnél egybeforrt a tekintetük. Leon a lány nyakára hajtotta a fejét, s nem bírt magával, megcsókolta. Lizzy idegesen lökte el magától, s leugrott a hálóba, majd a földre. Leon követte és a lány dühösen pofon vágta.
- Ezt még egyszer ne merd megtenni!
- Liz, mi baj, miért csinálod ezt?! � kérdezte fájdalmas hangon Leon.
- Nem akarom! Érted, még egyszer nem! � kiáltotta a lány � Annyi mindent nem értesz! Ne erőltesd rám a múltat, csak egyszerűen felejtsd el!
- De képtelen vagyok. Amióta újra együtt dolgozunk visszatértek a régi érzések! Várj! � kiáltott a kifelé induló lánynak, aki erre megtorpant � Hallgass meg az istenért! Nem tudom elviselni azt, hogy mellettem vagy és nem érhetek úgy hozzád, mint régen. A fenébe is még mindig szeretlek, és ezen nem tudok változtatni és nem is akarok!
- Mondok én neked valamit Leon Oswald! Vagy elfelejted ezeket a buta gyermekded érzelmeket, vagy nem dolgozom veled!
- Miért akarsz elmenekülni? Mond el! Lizzy mit tettem amiért, otthagytad akkor a La Royalt? Mond meg, vágd már hozzám! Én voltam az oka, mert hibáztam és tönkrement a bokád, igaz?
- Jaj Leon, te nem értesz semmit. � hajtotta le szomorúan a fejét Lizzy � Valóban miattad mentem el, de ennek semmi köze a balesethez. Más okból, egyszerűen féltem� hogy� megöllek�
Mondta a lány és kiszaladt a teremből. Leon hiába kiáltott utána Lizzy már messze járt, amikor kilépett az üvegajtón. Gondterhelten ment fel a szobájába, de előtte még megállt Lizzy ajtaja előtt. Bentről keserves zokogás hallatszódott ki, hirtelen egy érzés azt súgta neki, hogy menjen be és akkor még minden helyre állhat köztük! De végül úgy döntött nem teszi meg, bezárkózott a szobájába és hanyatt feküdt az ágyán. Csak hajnal felé aludt el, addig Lizzy szavain gondolkodott. Nem tudta, hogy mit értett azon, hogy nem akarta megölni. Hiszen éppen, hogy ő volt az, aki miatt a baleset bekövetkezett.

Másnap Sora és Damian nevetve mentek le az étkezőbe reggelizni. Montrose asszony már ott ült és mosolyogva nézett fel, ahogy leültek.
- Remélem jól aludtatok gyerekek!
- Igen, nagyszerűen, régen aludtam ilyen jól idegen ágyban. � mondta Sora.
- Christine néni, tudja jól, hogy én mindig jól alszom az ön házában. � kedveskedett Damian.
- Ne hízelegj itt nekem te gyerek! � kacagott fel Montrose asszony.
Ekkor lépett be Lizzy majd utána néhány perccel Leon. Mindketten mogorvának és kialvatlannak tűntek. De se Sora se Damian nem jelezték, hogy észrevették volna ezt, mint ahogy a ház úrnője sem.
Az autó kilencre jött értük. Fél órán belül pedig már a színháznál voltak. Ahogy beléptek az edzőterembe az artisták feléjük futottak. Egymás szavába vágva üdvözölték őket, persze franciául.
- Bonjure! � lépett Sorához az egyik, majd franciául még kérdezett valamit.
Sora kétségbeesetten nézett a fiúra, s Damian húzta ki a pácból.
- Erik, Sora nem tud franciául!
- Ó bocsánat, persze! � nevetett a srác � Ne haragudj, elfelejtettem. Tudod Lizzy mindig franciául beszél és már megszoktuk, hogy nem angolul társalgunk vele, pedig hát ő is Amerikából jött. Bár igaz, te japán vagy�
- Én kérek elnézést, hogy nem tudok franciául� - hebegte Sora.
- Ugyan ne is törődj vele, a francia nem világnyelv, mi meg tudunk angolul. - legyintett Erik.
Néhány perc múlva belépett az igazgató, két rendező társaságában. A teremben csend lett és megkezdődött a megbeszélés. Mosieur Vignon hivatalosan is bemutatta a két vendégszereplő párt. A rendezők is bemutatkoztak, majd kiosztották a szerepeket. Sora és Damian darabjának a Vadhattyúknak egy fiatal nő, Isabelle Bremen lett a rendezője. A Vámpír és Szent című darabot pedig egy férfi, Francois Dross. A rövid tájékoztató után Isabelle és kis csapata elhagyta a nagytermet, ahol elkezdődött a Vámpír és Szent próbája.

A La Royal Színháznak két színpada volt. Egy úgynevezett nagyszínpad és egy kamara színpad. Mikor Sora belépett a kamaraterembe, elállt a lélegzete. Ez a terem sem volt sokkal kisebb, mint a másik, s szinte a nagycsarnok kicsinyített mása volt. Damian ránézett és megmagyarázta a dolgot.
- A La Royalnak két épülete van, ez látszik kintről is ahogy belépünk. Olyan, mint két kupolával záródó bástya. Tulajdonképpen most a bal oldali bástyában vagyunk. ennek a nézőtérnek mindössze 800 fős a befogadóképessége és csak 10 trapéz van. a színpadra csak három ugróasztalt lehet felállítani. � mondta a fiú és közben mutogatott a teremben � A nagyszínpad a jobb oldali szárnyban van. Oda 1200 ember fér be. 5 ugróasztalt lehet felállítani és 18 trapéz van. tulajdonképpen ezért ez a kamaraterem.
- Akkor a nagyszínpad akkora, mint a Kaleido nagyszínpada ez pedig, mint a gyerekszínpad, vagy a vízi-színpad. � állapította meg Sora.
- Igen, körülbelül. � bólinott Damian.
- Figyelmet kérek! � hallatszódott a rendező hangja � A műsor elkészítésére nincs sok időnk, de hál istennek, amint látom jó csapat jött össze. Akkor azt hiszem el is kellene kezdenünk. Haladjunk szépen sorban. Először is a mostoha és a király táncát szeretném látni. Aztán a hattyúkat, majd a hercegnőt és végül a finálét. Nos � fordult Sorához és Damianhoz a rendező � mivel később érkeztetek, ezért mi már elkezdtük a próbákat. Hál Istennek a többi szereplőnek már csak gyakorolnia kell, de nektek még ki kellene találnotok a mozdulatsort. Gyertek! A többiek pedig kezdjék a próbát! Erik itt a forgatókönyv másolata, irányíts míg én beszélek Naegino kisasszonnyal és Damiannal.
Az említett átvette az irányítást és a próba elkezdődött. Isabelle a rendező pedig Soráékat félre hívva elmondta az elképzeléseit.
- Tehát, beleírtam direkt nektek egy új részt. Az eredeti történetben nincs benne a Máglya tánc de itt benne lesz. A lényeg, hogy ugyebár a herceg, azt hiszi, hogy szerelme egy boszorkány és máglyára küldi. A lány még az utolsó pillanatban is köti az ingeket a csalánfonalból, s csak akkor hagyja abba, amikor felállítják a máglyára. Felölti az ingeket a hattyúkra, s abban a pillanatban fellobban a tűz is. de a herceg a herceggé változott hattyúk láttán megmenti szerelmét a tűztől és ezzel van vége. � magyarázta Isabelle, s közben Sora Miát vélte benne felfedezni � Nos, hajrá, öt napot adok. Menjetek az edzőterembe, ígérem, hogy senki sem zavar titeket. A kettest direkt nektek foglaltam le. Futás gyerekek.
Sora és Damian bólintottak és elindultak a próbaterembe. Az egész hét lázasan telt, mindenki a két nagy premierre készült. Az idő szaladt és azon kapták magukat, hogy vasárnap van. Sora izgatottan üldögélt az öltözőjében. Már felvette a ruháját és kiengedte Fantomot a fiókból. Gondolta beszélget még pár percet a manóval.
- Annyira izgatott vagyok! Még sohasem nyitottam meg egyetlen rendezvényt sem!
- Ne áltasd magad, a nyitány a Vámpír és Szent lesz, nem a Vadhattyúk! - gúnyolódott Fantom, erre Sora dühösen megmarkolta a bábut.
- Te utálatos kis stöpszli, ne idegelj fel, mert az est hátralévő részét a fiókban fogod tölteni!
- Bocsánat!
- Uhh, miért idegesítesz mindig a legrosszabb pillanatokban? � kérdezte Sora fintorgó arccal és megigazított a sminkjét.
- Egy kis izgalom kell, hogy a teljesítmény jobb legyen. De Sora, na nézd csak a nyakláncod medálja becsúszott a� � mondta Fantom és közben a lány mellei felé nyúlt.
- Te perverz disznó, elég volt, itt maradsz és kész! � dugta vissza a bábut a fiókba, majd kiviharzott az öltözőből.
A színpadnál Damiannal találkozott, aki legalább annyira izgult, mint ő. Hamarosan felkonferálták a szereplőket, leoltódtak a fények és elkezdődött a műsor. A király a mostohák és a tizenkét herceg léptek a porondra. A háttérben Sora várakozott, hogy a kellő időben beléphessen, ekkor Lizzy lépett oda hozzá.
- Sok sikert! � suttogta.
- Köszönöm! � bólintott Sora.
- Ne felejts el valamit, a hármas trapéz egyik kötele hosszabb, mint a másik. Jobbra húz egy kicsit, úgy lendülj!
- Rendben, de honnan tudod? � kérdezte meglepetten Sora.
- Jó ideig itt dolgoztam, ne feledd! � nevetett Lizzy.
Ekkor Sora meglátta a jelet és beszaladt a színpadra.
Először a mostohája ellen kellett harcolnia, az apja szeretetéért, de a boszorkány erősebb volt. Sora kénytelen volt menekülni. Aztán találkozott a szigeten a testvéreivel, akik hattyú formában köszöntik. Táncukba az öröm és a bánat egyaránt benne volt. Természetesen Sora volt a főtáncos. A fiúkkal nagyon jó összhangban volt, s simán tudta előadni a szerepét. Ellendült a trapézról és az egyik feldobta. Sora az angyalpózt vette fel, s mikor zuhanni kezdett volna, a másik már ott is volt.
Ezután megjelent a tündér és énekével mondja el a hercegnő teendőit. Megjelentek a csalánbokrok és Sora kötni kezdett a színpad közepén ülve, aztán megérkezett a herceg. Táncukban megjelent a szerelem fénye. Sora egyik trapézról a másikra lendülve hívogatta a herceget, de közben mindig kitért előle. Damian felállt az egyik trapézra és leugrott. Amikor Sora háta mögé érkezett, megragadta a lány derekát és magával rántottam, majd maga felé fordította. Ekkor összekulcsolták kezeiket és ellökték magukat egymástól.
A következő jelenetben megjelent a főtanácsos, aki boszorkánynak kiáltja ki a hercegnőt. A herceg ellöki őt magától, és máglyára küldi. Sora a máglya mellett a hattyúkra. A hattyúk átváltoznak és a lángok fellobbannak, herceg pedig ellendül az erkélyről, hogy megmentse szerelmét. A vége nagyon jól sikerült. Sora felhasználta hozzá a Legendás Manőver mozdulatait is. Összekapcsolódott a kezük Damiannal és lassan forogva ereszkedtek lefelé. Majd Damian magához húzta Sorát és átölelte. Leérkeztek egy trapézra és ott átölelték egymást. A fények kialudtak és a közönség üdvrivalgásban tört ki. Mindenki állva tapsolt a kamarateremben. A színpadon felkapcsolódtak a lámpák és ők leereszkedtek a trapézokról. Sorának egy színházi statiszta virágot hozott, aminek a lány nagyon örült, mert meglepte. De a szíve sokkal nagyobb örömre gyúlt, amikor egy kislány tipegett le a színpadra és nevetve a kezébe nyomott egy szál margarétát. Sora megölelte és puszit nyomott az arcára. A kislány pedig visszament a helyére.
Lizzy az erkély sötétjéből nézte a jelenetet. Mikor Sora és Damian meghajoltak megjelent mellette Fantom. A lány csak állt Sora boldogságtól sugárzó arcát figyelte. Fantom halkan megszólalt.
- A Vízöntő rálépett az álmaihoz visszavezető útra, de ez az ösvény nagyon rögös és tele van tövisekkel. Álmait csak egyedül tudja megvalósítani, de egy angyal fénye vezeti őt az úton, hogy végre megtalálhassa önmagát és a boldogságot.
- Ne beszélj nekem rébuszokban! � vetette oda Lizzy.
- Ott áll előtted az angyal, csak követned kell. Hinned kell abban, hogy az álmaid nem vesztek oda. Őseid veled vannak, előtted az akadály.
- Mi az akadály?
- Te magad�
- Én? � nézett a manó felé Lizzy, de az már eltűnt.
A lány lehajtotta a fejét és az öltözője felé indult. Ott leült a tükör elé és kibontotta kontyba tűzött haját. Elővette a fésűjét és kifésülte, majd a feje tetejéről indulva a tarkójáig befonta és szalaggal elkötötte. Fejére muszlin kék muszlinkendőt tett. Felvette kék, hasáig érő felsőjét, aminek bő volt az ujja, de a csuklójánál már szűk. Szoknyája a térdéig ért és két oldalt fel volt hasítva. Alatta feszes bokáig érő fehér nadrágot viselt. Lábára felhúzta szokásos vászoncipőjét. Mikorra kisminkelte magát kopogtattak az ajtón. Sora lépett be, s mikor meglátta Lizzyt elmosolyodott.
- Te sokkal jobban nézel ki mint én! Nagyon szép ez a ruha!
- Nem a ruha teszi az embert, és az előadót. � vetette oda Lizzy.
Sora meglepődött rajta, de akkor Lizzy ránézett szemében különös fény csillant. Sora megijedt és ki akart hátrálni az ajtón de Lizzy hangja megváltozott.
- Ne haragudj, kicsit ideges vagyok!
- Semmi baj, de nem akarlak zavarni!
- Nem zavarsz, inkább te, mint Leon. Ő csak összezavarna és teljesen elbénáznám az egészet. � hajtotta le Lizzy a fejét.
- Miért mondod ezt, hiszen olyan csodálatosak vagytok együtt a színpadon! � kiáltott Sora és leült a díványra.
- Sora, te ebből nem értesz semmit! Mindez olyan régi dolog. Nem is Leonnal kezdődött!
- Hát akkor mivel? � kérdezte halkan Sora.
- A Cirkusz Fesztivállal és azzal, hogy túl fiatal voltam még hozzá, mégis belementem. Ott pedig már nem hátrálhattam meg. Azt az átkozott trófeát bánja a kezem, és az álmom, amit akkor a sutba dobtam. És ez hiba volt. Gyáva voltam, nem mertem a közönség szemébe nézve megállni és nemet mondani! Nem volt hozzá erőm. Leon volt az első, aki mellett újra boldog lehettem, és neki köszönhettem azt, hogy újra meg akartam valósítani az álmomat. De láttam rajta, hogy megijedt tőlem. Láttam a szemében, hogy olyanná váltam, mint Sophie és nem akarta, hogy olyan legyek. Kezdett hidegebb lenni velem és jól tudtam miért. Aztán alig telt el pár hét és már nem éreztük a régi összhangot. Az akkori előadáson mindketten nagyot hibáztunk. Hárítottunk mindketten amennyire tudtunk, de én eltörtem a bokám. Kénytelen kelletlen távoztam a La Royaltól. S Leon mai napig azt hiszi, hogy az ő hibájából mentem el. � Lizzy felsóhajtott, majd néhány pillanat múlva folytatta � De én azért hagytam itt a színházat, mert féltem, hogy megölöm. Amikor eltörött a bokám akkor is az én hibám volt a baleset. Rosszul időzítettem és emiatt esett le. Pár másodpercen múlt az egész, és ha nem ugrok át időben akkor Leon meghal. Inkább kockáztattam. Tönkretettem a bokámat ismét sutba dobtam az álmom és utána ugrottam, mert túlságosan szerettem ahhoz, hogy elveszítsem. És ezt nem érti meg most sem. Félek, ha most, újra kimutatnám neki, hogy mit érzek, akkor az végzetes lenne, mert újra kezdek rátalálni az álmomhoz vezető útra.
- De szereted őt nem igaz? � kérdezte Sora.
- Jobban, mint azelőtt! � nézett fel Lizzy és kitörölt egy könnycseppet a szeméből.
- Nem lenne szabad ellöknöd őt magadtól! Csak adj egy esélyt magatoknak! - mondta Sora és odament Lizzyhez.
Felvett egy zsebkendőt az asztalról és letörölte a lány könnyeit, aztán pedig megigazította a sminkjét. Lizzy elmosolyodott.
- Köszönöm! � suttogta.

Leon már átöltözött s gondolta még megbeszél néhány apró részletet Lizzyvel. El is indult az öltözője fejé. Az ajtó előtt azonban megtorpant, mivel hangokat hallott bentről. Mindent hallott, amit Sorának mondott Lizzy. Nem akarta elhinni, hogy mindez igaz lehet. Lizzy önmaga miatt, hagyta itt a La Royalt. Amiatt, hogy neki nehogy baja legyen. Már mindent megértett. Ezért mondta akkor éjjel, azt, hogy nem akarja megölni. Mindenesetre nem akart ajtóstul rontani a lányra. Már tudta az igazságot és ez volt a fontos. Tudta, hogy Lizzy még mindig szereti, de úgy döntött, ráhagyja, hogy mit tesz. Ha visszamennek Cape Marybe akkor majd minden kiderül. De ő várni fog�

Vignon úr felkonferálta a Vámpír és Szent című előadást. A szereplők a helyükön várakoztak. Tudták jól, hogy a Vadhattyúk után milyen teljesítményt kell nyújtaniuk. A nagy színpadra nagyobb horderejű előadást terveztek, nekik meg kell rengetni a közönséget. Felhangzott a zene és az előadás kezdetét vette.
Minden jól sikerült. Leon és Lizzy tökéletesek voltak. Mozdulataikból sugárzott az, hogy mennyire szeretik egymást. Úgy táncoltak, mint akik soha többé nem lengenek már trapézon. Senki sem hibázott, s végre eljött a nagy pillanat, amint állhat vagy bukhat az este és a Nyári Játékok sikere. Mindenki kilendült a színről és belépett Lizzy. A színpad közepén letérdelt és megérkezett az apácák vezetője. Minden elhalkult.
- Magdalene! Tudod, hogy nem folytathatod tovább! Véget kell, hogy vess ennek a kapcsolatnak! � szólt parancsoló hangon az apácát játszó lány.
- De én szeretem őt tisztelendő anyám! � mondta Magdalene szerepében Lizzy.
- Vége kell, hogy legyen! � szögezte le az apáca � Tessék! � s Lizzy felé nyújtott egy keresztet, amiből egy tőr ugrott ki.
A közönség felmorajlott, amikor Lizzy beletörődően átvette a fegyvert, majd lehajtotta a fejét. Az apáca eltűnt a színről, aztán már csak egy lámpa égett, ami Lizzyre vetült. Ekkor a lány keservesen felkiáltott.
- Adj nekem erőt Uram!
Felhangzott a zene, Lizzy pedig egy ugróasztalra ugrott. Kezdetét vette Magdalene tánca. Lizzy felkapaszkodott egyik trapézról a másikra ugrott. A levegőben csodálatos mozdulatokat mutatott be, s mindből áradt a szomorúság. A közönség néma csendben nézte végig a könnyező lány táncát. Lizzy középre lendült egy trapézzal s akkorra belendült egy másik lány, aki kezébe adta a kristálybotot. Lizzy ekkor levetette magát a mélybe és dobbantott az ugróasztalon. Ahogy a magasba emelkedett a kezeit a melle előtt imára kulcsolta és fejét lehatotta. Kialudtak a fények s csak Lizzyre vetődött egy reflektor. Aztán hirtelen széttárta a kezeit és mögötte szalagok ereszkedek le a magasból, amelyek egy keresztet formáztak meg. Hátulról arany és vörös fény árasztotta el a csarnokot. Lizzy ezen mozdulata jelképezte, hogy erőt kapott az úrtól és képes lesz Aphos ellen fordulni.
Aztán Lizzy egy pillanatra kilendült és megjelent Leon. Leeresztették azt a speciális trapézt, amit épp erre az alkalomra készült. Három háromszögből állt, amelyek egymás alá voltak függesztve és csúcsaikból trapézok lógtak le. Sora eközben Damian társaságában a nézőtér felső sorai mögött álldogált. A lány meglátta a hasonlóságot ez és az angyal trapéz közt. S már előre várta a folytatást. De hirtelen nem tudott a színpadra figyelni, mert Damian hátulról átölelte és a vállára hajtotta a fejét. Sorában kellemes jó érzés áradt szét. Felemelte a kezét és megsimogatta a fiú vállán nyugvó fejét. Damian erre elmosolyodott és puszit adott a lány arcára. Ettől kezdve bár nem szóltak semmit, de egy pár voltak.
A műsor folytatódott. Aphos beugrott a trapézra és megérkezett Magdalene is. Aphos a lány felé nyújtotta a kezét, de ő ellenségesen vetette fel a fejét. Aphos értetlenül meredt a lányra mikor a hátán lévő tokból előhúzta a kristálybotot. Lizzy nem várt semmire. Azonnal támadásba lendült. Leon egy szerelmes arcával próbálta ő megállítani és közben folyton kitért előle. Hiába nyújtotta fejé a karját és hívta a lányt, az csak támadott. Szemében harag égett, elfojtotta az érzéseit, most a kötelességet teljesítette. Végült a harc véget ért. Aphos nem tért ki, Magdalene felé ugrott. Egy trapézon álltak és Aphos megfogta Magdalene csuklóit. Kezéből messzire hajította a botot. Egy pillanatig egymásra néztek, majd Leon leugrott és magával rántotta párját is. Dobbantottak az ugróasztalon, és ahogy emelkedtek a magasba Leon az ölébe fogta Lizzyt. A lány a vállára hajtotta a fejét. Mikor megérkeztek a trapézra Leon letette Lizzyt és átölték egymást. De a lány meglátta a főnöknőt belépni. Eltolta magát Leontól és a szemébe nézett. Majd halkan suttogott pár szót, amit a plafonról leengedett mikrofon felerősített.
- Bocsáss meg! Szeretlek! � mondta és a férfi hátába szúrta a keresztes tőrt.
Aphos még utoljára végigsimított a lány arcán.
- Várni foglak szerelmem!
Lizzy nem értette, hogy miért szólalt meg Leon, mivel ez nem volt benne a darabban. Akkor kezdte csak megérteni, amikor Leon már levetette magát a mélybe és a vámpírok kivitték őt a színről. Lassan leereszkedett és leugrott a földre. Az apáca mellé lépett és megcsókolta a homlokát majd kiment a színről. Lizzy eztán sírásban tört ki. A fények kialudtak s mikor újra felkapcsolódtak akkor már senki nem volt benn csak Lizzy térdelt a színpad közepén. Alkonyi homályt varázsoltak köré a fény-technikusok és felcsendült az utolsó szám. Lizzy énekelni kezdett. Sora nagyon meglepődött. Lizzy hangja csodálatos volt. annyira megindító, hogy a közönség soraiból halk szipogás szűrődött ki. A dal vége felé fekete rózsaszirmok hulltak le a magasból, majd egy fekete rózsa esett le Lizzy elé. Ezzel véget ért a műsor.
Az előadók beléptek a színre és a közönség könnyek közt tapsolta meg a csodálatos produkciót. Sora szemében is könny csillogott, amit Damian törölt le. A lány ránevetett és hozzábújt, a fiú pedig szorosan magához ölelte őt.

Egy nappal a leszerződött egy hét után Lizzy csomagolt. Indulni készültek vissza Amerikába. A nagyanyja lépett a szobájába, kezében három kicsi könyvecskével. Minden előzetes nélkül a tárgyra tért.
- Ez itt három nagyszerű artista naplója. A dédnagyanyádé a nagyanyádé és édesanyádé. Az utóbbi adta ezeket nekem, hogy a kellő időben neked adjam, ha ő nem járna sikerrel. Elisabeth � mondta és a lány kezébe tette a naplókat � Ebben rejlenek az álmaid. Ideje, hogy szabadon engedd őket, hogy végre boldog lehess! Ne feledd a tökéletes mutatvány megalkottatott és a tökéletes artisták pedig már léteznek, csak nem merik egymás kezébe tenni az életüket.
- Nem értelek! � suttogta a lány.
- Nyisd ki a szemed és emlékezz arra, amit anyád mondott erről neked.
Az öreg hölgy elhagyta a szobát. Lizzy fejében pedig felrémlettek anyja szavai. Aztán már tudta, hogy mi a sorsa. Rálépett az útra. Megtalálta az álmai útját, aminek végén vár rá a boldogság, és az, hogy végre sztárrá váljon. Igazi sztárrá�