Reggel mikor Sora felébredt Layla már elment. Egy levélben megköszönt mindent. Sora letusolt, majd egy könnyű fehér ruhát húzott fel. Halványan kisminkelte magát és Leonhoz indult. A férfi nem volt a szobájában. Sora vállat vont és az étkezőbement hátha ott találja, de Leon ott sem volt. A lány Jennyt is megkérdezte, de mivel a szobalány sem tudott semmit kezdett kétségbeesni.

~Megint itt hagyott? Nem. Az nem lehet. Hisz megígérte, hogy többet nem hagy el.~

Sora egyre kétségbeesettebb lett. Próbálta hívni Leont a mobilján, de nem tudta elérni. Úgy döntött bemegy a társulathoz, abban a reményben hogy a férfi gyakorol. Magához vette sporttáskáját és elsietett.

Leon egyik gyakorlóteremben sem volt. Az öltözőjében sem találta, és Kalosnál sem. Megkérdezett pár artistát is, de ők nem látták a francia férfit. Sora megsemmisülten ment be öltözőjébe. Megtörten dőlt a hideg falhoz, majd csúszott le azon miközben eleredtek könnyei. Keserves, szívszaggató, magányos zokogásba kezdett. Jó ideje lehetet már a padlón mikor valaki kopogott. Gyorsan megtörölte arcát, majd beinvitálta az illetőt. Az ajtón Yuri lépett be. Kedvesen mosolygott, mint mindig, de amikor meglátta a lányt aggódva lépett közelebb hozzá.

-Mi történt?- emelte fel Sora könnyes arcát.

-Le…Leon…-kezdte elfúló hangon.

-Mit csinált az a szerencsétlen?!- Yuri magához ölelte a zokogó lány miközben elmosolyodott.

~Tehát megérkezett.~ gondolta.

Sora nemigen tudott felelni kérdésére könnyei miatt.

Pár perccel később Yuri karjaiban aludt el. A férfi még mindig mosolyogva fektette le a kanapéra, majd mellé guggolt. Végigsimított arcán kisöpörve ezzel pár hajszálat. Sora megmozdult, de nem ébredt fel. Álomvilágba csöppent, ahol Leonnal volt. Nem érzékelte, és nem is akarta érzékelni a külvilágot.

Yuri közelebb hajolt hozzá és egy puszit adott homlokára. Tekintete Sora ajkaira tévedt. Nem bírt ellenállni a kísértésnek. Finom, puha csókot lehelt a lány szájára.

Ebben a pillanatban kinyílt az ajtó. Yuri odakapta a fejét, de a belépő így is látta az előbbi jelenetet.

Layla mosolygott ugyan, mégis szívébe maró fájdalom nyilallt, mikor meglátta a Sorát csókoló Yurit.

~De hát Sora azt mondta őt nem, érdekli Yuri.~ értetlenkedett. Tekintete az alvó lányra esett.

~Hát persze.~ Kicsit megkönnyebbült, mikor látta Sora alszik. Ugyan fájt neki, hogy Yuri nem őt szereti, de az szörnyű lett volna, ha Sora elárulja.

Halkan köszönt Yurinak, nehogy felébressze a lányt, majd átvéve Yuri helyét a kanapé mellé guggolt. Kék szemei rögtön felfedezték az Angyal szemében csillogó könnyeket. Yurihoz fordult.

-Mi történt vele?- kérdezte aggódva.

-Nem tudom. Csak annyit mondott, hogy Leon.- mondta el a férfi nyugodtan.

-Értem.- Laylanak nem tetszett valami. Yuri túl nyugodt volt, és a szája szélében bujkáló mosoly sem jelenthet túl jót.

-Nekem van egy kis dolgom. Vigyázz rá. Szia. -köszönt el Yuri.

-Szia.- Layla még nézte egy darabig a csukott ajtót, majd Sorára pillantott.

~Tervez valamit.~

Yuri miután elhagyta a színpadot mobiljához nyúlt és tárcsázott.

-Szia. Hogy ment?- szólt mosolyogva a telefonba.

-…

-Értem. Nem lesz könnyű dolgunk.- sóhajtott.

-…

-Igen. Ezt bízd csak rám. Most le kell tennem. Akkor, ahogy megbeszéltük. Szia.-

-…-Yuri eltette telefonját, majd beszállt kocsijába és elhajtott.

Layla aggódva figyelte az alvó Angyalt. Nagyon rossz előérzete volt Yurival kapcsolatban. A lány arcához nyúlt és gyengéden végigsimított rajta.

~Akármi is lesz én melletted, maradok és vigyázok rád….Húgocskám.~ határozta el magában. Szemei elszántabban csillogtak, mint bármikor máskor.

Félóra múlva Sora felébredt. Megtörten nézett oldalra, ahonnan Laylát hallotta.

-Szia.- köszönt neki halkan a Főnix.

-Szia.- ült fel a lány. Layla mellé ült és átölelte.

-Mi történt?- kérdezte lágyan.

-Leon eltűnt. Nem érem el, nem hagyott levelet és nem is szólt, hogy elmegy valahová.- kezdett el könnyezni ismét Sora.

-De hát tegnap még együtt vacsoráztunk. Sora! Nem hiszem, hogy aggódnod kéne pár óra miatt. Még ha eddig meg is beszéltétek ki mikor hova megy. Lehet sürgős dolga akadt és nem volt ideje az ilyesmire. Ne butáskodj már, hisz nem egy hete tűnt el.- mosolygott Layla.

-Azt hiszem igazad, van. Be pánikoltam, mert mikor itt hagyta a színpadot akkor sem szólt semmit…én pedig nem foglalkoztam vele különösebben, hogy kihagyott egy edzést. Pedig, ha akkor a keresésére indulok minden másképp történt, volna.-

Sora megnyugodott. Így visszagondolva tényleg nevetségesen hangzik a pár óráért folytatott keresése.

-Lehet, hogy másképp történt volna, de ez nem biztos, hogy jót is jelent.-

-Igen. Lehet.- Sora még mindig aggódott Leonért és ez látszott is rajta, ezért Layla úgy döntött felvidítja egy kicsit.

-Mi lenne, ha megcsinálnánk a Legendás Manővert?- ajánlotta fel. Sora boldogan pillantott fel. A boldogsága azonban el is tűnt, amikor eszébe jutott, hogy Layla nem tudja végrehajtani.

-És a karod?- kérdezte szomorúan, miközben fejével arra bökött.

-Semmi gond. Ugyan már nem a régi, de ezt kibírja.- érintette meg a karját.

-Rendben.- ugrott talpra Sora. A sporttáskájáért nyúlt és már dobálta is le magáról a ruháit. Layla nevetve követte példáját.

Pár perc múlva már a helyükön álltak (hála Sora gyorsaságának és sürgető szavainak)

A kupola megnyílt. Egymásra néztek, miközben megfogták a trapézokat. Layla jelzett és kilendültek. A manőver ugyanolyan gyönyörű volt, mint pár éve. A két összeszokott artista tökéletesen mozgott együtt annak ellenére, hogy régen nem szerepeltek közösen. Megint együtt szállhattak, és ez elfelejtette minden bajukat. Azonban, ahogy a manővernek is, egyszer vége van a boldogságnak is…

Folytatás következik…