3 fejezet

Leon a szobájában tartózkodott, ahonnan rálátása nyílt Sora házára. Várta, hogy végre hazatérjen. Beszélgetni szeretett volna a lánnyal. Meg akarta tudni, hogy miként érez iránta. Vajon ugyanazt érzi, amit ő? Eszébe jutott a délután, s a majdnem csók. Ha Mia akkor nem zavarja meg… ha nem zavarja meg, akkor most nem ülne itt kétségek között. Félt… félt, hogy visszautasítja őt. Félt attól, hogy újra csalódni fog, bár tudta, hogy Sora nem ilyen, tudta, hogy neki nem a külsőségek a fontosak, de mégis félt. Két embert szeretett, két embert akiket így vagy úgy, de elveszített. Két embert akikért az életét is feláldozta volna, ha teheti. Félt attól, hogy a szerelem melyet érzett, s amelyet nem akart már többé érezni, nem talál viszonzásra.

Egész délután és este várta a lányt, hogy végre hazaérjen, de nem jött. Mikor legközelebb ránézett az órára hajnali két órát mutatott, ezért úgy döntött, hogy lefekszik, mert másnap korán fel kell kelnie, mert egy előadásra kapott meghívást, melynek ő lesz a főszereplője és kb. 3 hétig fog tartani. Remélte, hogy előtte még beszélhet Sorával, de úgy látszik ezzel még várnia kell. De közben reménykedett abban is, hogy az utazás alatt elfelejti. Elment lezuhanyozni, majd mikor azzal végzett, úgy döntött, hogy még egyszer átnéz Sorához, hátha azóta már megjött. Nem volt szerencséje, a lány nem nyitott ajtót a kopogásra. Csalódottan ment vissza a házba és lefeküdt aludni. Nem is sejtette, hogy mi történt a lánnyal.

Másnap reggel Mia, Anna és May az ebédlőben ültek és beszélgettek.

°      Már csak négy nap és utazunk. – mondta Mia ábrándozva. – Már alig várom.

°      Igen, én is. – mondta Anna lelkesedve.

°      Bárcsak gyorsan eltelne ez a néhány nap! – mondta Mia majd harapott egy falatot a halas szendvicséből. Rögtön meg is bánta a hirtelen rátörő hányinger miatt, szája elé kapva a kezét kirohant az étkezőből és a mosdó felé vette az irányt.

°      Ebbe meg mi ütött? – kérdezte csodálkozva May.

°      Nem tudom, de menjünk utána. – mondta Anna és felpattant az asztaltól, hogy Mia után fusson, őt követte May.

Miután rátaláltak a közeli mosdóban, furcsa hangokat hallottak kiszűrődni az egyik fülkéből. Nem sokkal később Mia kilépett, arca sápadt és megviselt volt. Miután észrevette a lányokat a mosdóhoz lépett, hogy megmossa arcát.

°      Minden rendben van, Mia? – kérdezte Anna.

°      Igen, azt hiszem – mondta sápadtan. – Talán csak elrontottam a gyomromat.

°      Én nem hiszem, hiszen alig ettél valamit. – mondta elgondolkozva May. – Mond, csak mióta vannak ezek a rosszul létek?

°      Néhány napja kezdődött.

°      És mit érzel ilyenkor?

°      Szédülés, hányinger és újabban fáradékonyabb is vagyok. Miért?

°      Akkor azt hiszem, már tudom mi a probléma.

°      Mi? – kérdezte egyszerre Mia és Anna.

°      Terhes vagy.

°      Tessék? – kérdezte döbbenten a lány.

°      Jól hallottad, terhes vagy. – ismételte meg.

°      Az… az nem lehet.

°      Voltál együtt Kennel? – kérdezte szemrebbenés nélkül May.

°      Igen, de… de mindig védekeztünk. – mondta paradicsom vörösen. – Egyetlen egyszer fordult elő, hogy nem, de nem gondoltam volna, hogy… - de nem tudta befejezni a mondatot, mert May a szavába vágott.

°      Csak akkor tudhatod biztosan, ha elmész Dr. Kathez. Az lesz a legjobb, ha minél hamarabb elintézed, hogy ne legyenek kétségeid. Ha szeretnéd, akkor elkísérünk Annaval.

°      Rendben, menjünk. – mondta egy kicsit idegesen.

°      Akkor negyedóra múlva a kapu előtt találkozunk.

°      Jó.

Háromnegyed órával később odaértek Dr. Kate rendelőjéhez. Miután megvizsgálta, az orvos megerősítette May gyanúját miszerint a lány két hónapos terhes. Mia nem is tudta, hogy sírjon vagy nevessen. Egyrészt boldog volt, hogy anyai örömök elé néz, másrészt félt, mert nem tudta, hogy mit szól mindehhez Ken. Mikor visszaértek a szállásra, rögtön felkereste Kent, aki a szobájában tartózkodott.

◦         Ken… mondanom kell valamit. – kezdett bele mondókájába idegesen.

◦         Mi a baj, Mia? Gyere, ülj le és mond el szépen, hogy mi történt, miért vagy ennyire ideges? Történt valami? – kérdezte miközben megfogta a kezét és leültette az ágyra.

◦         Én… én… ter… - dadogta zavartan.

◦         Igen?

◦         Terhes vagyok.

Ken egy ideig némán ült a lány mellett és próbálta felfogni az imént elhangzottakat. Majd mikor tudatosult benne, hogy mit mondott a lány felpattant az ágyról és felemelve Miát kérdezte ordítva.

◦         Ez igaz? Apa leszek?

◦         Igen. Akkor… akkor örülsz? – kérdezte boldogan.

◦         Hát persze, hogy örülők. Én vagyok a legboldogabb ember a világon.

◦         Megyek és megkeresem Sorát. Anna és May már tudnak róla, de ő még nem. Most jut eszembe ma még nem is láttam.

◦         Veled megyek. Még én sem találkoztam vele.

Ken és Mia kézen fogva sétáltak ki a szobából, majd Sora háza felé vették az irányt. Mikor odaértek kopogtak, de senki nem nyitott ajtót. Újra és újra kopogtak mindhiába. Végül Mia megfogva a kilincset lenyomta, meglepetésére az ajtó nyitva volt. A házba belépve nem vettek észre semmi különöset, szólongatták a lányt, de senki nem válaszolt. Benyitottak a hálószobába, mely félig nyitva volt. Furcsa látvány tárult eléjük. A fiókok félig nyitva, az ágyon elszórva egy-két ruha.

◦         Itt meg mi történt? – kérdezte Mia. – Miért nincs itt Sora? És hova lettek a ruhái?

◦         Nem tudom. Az lesz a legjobb, ha megkérdezzük Kalost.

◦         Jó, siessünk.

Sietve elindultak Kalos irodája felé. Rossz érzésük volt Sorával kapcsolatba. Útközben összefutottak May-el és Annaval.

◦         Ti meg, hová igyekeztek ennyire? – kérdezte May.

◦         Kaloshoz, mert Sora eltűnt. – mondta Ken.

◦         Hogy érted, hogy eltűnt? – kérdezte Anna.

◦         Most voltunk nála, jobban mondva a házában, de nem volt ott és a ruhái sincsenek ott. Úgy nézett ki a szoba, mintha a lakója sietve összepakolt és távozott volna.

◦         Mire várunk még? Menjünk Kaloshoz! – mondta May.

Mindannyian elindultak Kalos irodája felé! Mikor odaértek bekopogtak.

°      Gyere be. – szólt ki.

°      Sora eltűnt, Főnök! – rontott be Mia.

°      Nem tűnt el! Elutazott. – mondta nyugodtan Kalos.

°      Elutazott? – kérdezte csodálkozva Anna.

°      Mikor? Hova és nekünk, miért nem szólt róla? – kérdezte May.

°      Tegnap telefonáltak a repülő társaságtól, hogy a gép, amellyel a szülei utaztak lezuhant a Csendes-óceánba. Csak néhányan élték túl, köztük van Sora édesanyja is. Az édesapja életét vesztette a szerencsétlenségben. Azt nem tudom, hogy milyen súlyos sérüléseket szenvedet az édesanyja, csak annyit, hogy miután Sora telefonált, hogy megtudja, hova szállították, rögtön el is utazott. Azóta semmi hírem nincs róla. Még azt sem tudom, hogy melyik kórházban van. – mondta szomorúan.

Döbbenten hallgatták Kalost. Egy ideig némán álltak, majd távoztak Kalos irodájából. Szerettek volna Sora mellett lenni, támogatni őt, de tudták, hogy nem tehetnek semmit, mert nem tudják, hogy hol van, még felhívni sincs lehetőségük. Az elkövetkező három hétben semmi hírt nem hallottak felőle. Próbálták kinyomozni, hogy hol lehet, de nem sikerült, mintha csak a föld nyelte volna el. Mia, Anna, May, Rosetta és Ken még az utazást is lemondták. Azok után, ami Sorával történt, nem tartották tisztességesnek, hogy elutazzanak, de Sora nélkül nem is lett volna az igazi.

Másnap késő este megérkezett Leon. Ez alatt a három hét alatt, míg távol volt, csak Sorára tudott gondolni. Csak ő járt a fejében és a szívében. A szívében keletkezett érzés nemhogy csökkent volna a lány iránt az elmúlt hetekben, ez csak egyre erősebb lett. Nagyon hiányzott neki a fiatal artistalány, a mosolya, a kedvesség, a meleg gesztenyebarna tekintete, mely mindig úgy csillogott, mint nap, a szeleburdisága, az illata, mindenestül hiányzott neki.

Miután hazaért és kipakolt legszívesebben rögtön átment volna Sorához, de úgy gondolta, hogy a lány mostanra már bizonyára alszik, mert nem látott fényt vagy mozgolódást a házban. Ezért elment megfürödni, majd lefeküdt aludni szinte rögtön el is aludt annyira elfáradt az utazástól.

Másnap kora reggel felébredt elment megfürödni, majd az étkező felé vette az irányt. Ahogy az lenni szokott rajta kívül senki nem volt ott. Mikor befejezte a reggelit és kivitte a tálcát, csak akkor kezdett jönni a többi artista. Rögtön Sora háza felé vette az irányt, mikor odaért bekopogott. Persze senki nem nyitott ajtó. Tíz percig ment ez így, majd elkezdte keresni a lányt, mert ma mindenféleképpen beszélni szeretett volna vele. Kereste a tengerparton, a színpadon, a gyakorlóteremben, mindenhol ahol a lány szokott tartozkódni, de sehol nem találta. Ezért úgy döntött, hogy haza megy. Út közben összefutott Annaval.

°      Anna. – szólt a lányhoz hidegen.

°      Jó reggelt, Leon. Nem is tudtam, hogy visszajöttél.

°      Tegnap késő este értem vissza. Nem tudod, hol van Sora? Beszélnem kell vele!

°      Sora három hete elutazott, mert a szülei repülő szerencsétlenséget szenvedtek. Az édesapja meghalt, az édesanyja túlélte a balesetet, de nem tudunk róla semmit.

°      Mi? – kérdezte döbbenten a férfi

°      Ugyan tegnap Sora telefonált, de csak azért, hogy felbontsa a szerződését, ennél többet nem tudunk róla. Azt sem tudjuk, hogy jelenleg hol tartozkódik vagy hogy hogy van az édesanyja. Semmit nem tudunk róla. – mondta szomorúan a lány.

Leon döbbenten hallgatta a lány beszámolóját, majd szomorúan és csalódottan hazament. Elkésett. Már késő, már nem tudja elmondani az érzéseit a lánynak, nem tudja támogatni a lányt a gyászában és fájdalmában.

Elkésett. Már késő. – mondta miközben a lányra gondolt.