10 fejezet

Leon kétségbeesetten rohant oda a lányhoz, aki eszméletlenül feküdt a földön. A férfi mikor odaért az ölébe vette az élettelennek tűnő testet és halkan zokogni kezdett. Átkozta magát, bűntudata volt, amiért nem hallgatott a megérzésére. A megérzésére, mely rosszat sejtett.

°      Sora! Sora! – suttogta halkan zokogva. – Kérlek… kérlek ne hagyj el, maradj velem!

Nem vette észre az embereket, akik időközben köré gyűltek, sírva és szomorúan nézték a lányt és a férfit, aki már zokogva kiabál a lánnyal, hogy térjen magához, hogy mondja azt, hogy ez csak egy rossz álom. Egy rémálom melyből hamarosan felébred.

Pár másodperccel később Steve lépett oda Leonhoz, hogy odaférjen a lányhoz. De a férfi nem akarta elengedni a lányt, nem akarta, hogy bárki is hozzáérjen. Steve nagy nehézségek árán, de végre meg tudta nézni Sora pulzusát. Miután sikeresen kitapintotta, kiabálni kezdett.

°      Hívják gyorsan a mentőt, a lány még életben van. Gyenge ugyan, de van pulzusa.

Az artisták közül csak egy valaki tért magához annyira, hogy felfogja a szavak jelentőségét. A többiek szinte biztosak voltak abban, hogy a lány meghalt. Még Leon is. Pedig ő ott volt vele és hallotta mit mondott, de nem értette meg a lényegét. Steve próbálta megnyugtatnia.

°      Leon… - szólt a férfihoz. – Leon – mondta most már hangosabban, mire a férfi ránézett Stevere. Steve alig tudta elhinni, hogy ez az a férfi, akivel pár nappal ezelőtt találkozott. Az a férfi, aki ridegnek, érzéketlennek és kegyetlennek tűnt. Az a férfi, aki most itt ül, karjaiban azzal a lánnyal, akit a világon a legjobban szeret és zokog. Zokog, mint egy kis gyerek. – Leon… - szólalt meg ismét. – Sora… Sora életben van. – mondta neki, mire a férfi végre ránézett Stevere. És végre… végre megértette, hogy mit mondtak neki, de tudta, hogy a veszély még korántsem múlt el.

Pár perccel később már a mentő is megérkezett. Sorat feltették a hordágyra, közben oxigénmaszkot tettek arcára és rá kötötték az infúzióra is, majd betették a kocsiba. Már épp zárták volna be a kocsi ajtaját, amikor egy hang szólalt meg Leon mellett.

°      Leon… menj Sorával a kórházba. – mondta Steve. A férfinak nem kellett kétszer mondani, azonnal a lány mellé ült, megfogta a kezét és imádkozott. Imádkozott azért, hogy a lány életben maradjon.

Tíz percen belül odaértek a kórházhoz, ahol már Dr. Kate is várakozott. Mikor meglátta a lányt, megdöbbent a halott sápadt arc láttán. De nem vesztegette az időt, tudta, hogy a lány közel áll ahhoz, hogy meghaljon. Azonnal a műtőbe vitette. Leonnak nem mondott semmit a lány állapotával kapcsolatban, de nem is biztatta. Nem akarta hiú ábrándokba ringatni.

Eközben a férfi egyedül várakozott a műtő előtt, miközben fel-alá járkált. Nem sokkal később a többiek is csatlakoztak. Mindenki ott volt a társulattól, s egy emberként izgultak azért a lányért, aki most élet és halál között lebeg, aki azért küzd, hogy életben maradjon. Életben maradjon egy férfi miatt, akit tiszta szívéből szeret, s akinek nem akart fájdalmat okozni. 

°      Leon… - szólalt meg Kalos. Leon a férfira nézett. – Tudsz már valamit? – kérdezte reménykedve.

°      Semmit. – suttogta halkan. – Már fél órája bent vannak, de nem mondtak semmit. – többet nem mondott, csak felállt és arrébb ment a többiektől, hogy egyedül legyen, hogy senki ne zavarja.

Órákon keresztül csak vártak, de nem jött senki. Eközben Laylaék is megérkeztek New York-ból, akik amint meghallották, hogy mi történt, felültek az első gépre, hogy ide jöjjenek.

°      Elnézést. – szólította meg az ismeretlen férfit.

°      Igen.

°      Azt hiszem, mi még nem ismerjük egymást. Honnan ismeri Sorát?

°      Steve Taylor vagyok. – nyújtott kezet. - Sora egyik barátja vagyok Londonból. Én ápoltam az édesanyját.

°      Layla Hamilton. Ő pedig a vőlegényem Yuri Killian. – mutatta be a mellette álló férfit.

Így beszélgettek, hogy oldják a bennük lakozó feszültséget, mely ott lappangott, míg várták a híreket a lány állapotáról. Steve mindent elmesélt Sorával kapcsolatban, hogy hogy ismerte meg, a lány édesanyjáról is beszélt. Mindent elmondott kivéve az elmúlt nap eseményeit, s azt, hogy valaha együtt voltak. Úgy gondolta, hogy ez nem tartozik rájuk, s már amúgy sem aktuális, miután rájött, hogy Leon és Sora imádják egymást.

Már tíz órája vártak a műtő előtt türelmetlenül. Ken próbálta nyugtatgatni Miát, aki megállás nélkül csak sírt Annával együtt, de maga sem tudta, hogy hogyan, mert ő is nagyon aggódott, de attól is félt, hogy lány elvetél, ha nem tud lecsillapodni.

Nem sokkal később Dr. Kate lépett ki a műtőből szomorúan. A többiek azonnal odamentek a nőhöz, élükön Leonnal, s rettegve várták a választ a fel nem tett kérdésre. Néma csendben várták a nőt, aki egy ideig nem szólalt meg. Végül Leon megszólalt.

°      Hogy van? – kérdezte szinte rettegve, félve a választól melyet nem akart hallani.

Dr. Kate egy ideig nem szólalt meg, majd végül mégis válaszolt a feltett kérdésre.

°      Komplikáció lépett fel a műtét során, de sikerült stabilizálni az állapotát. Viszont… az elkövetkező 24 kritikus lehet. Ha az elkövetkező 24 órában nem lép fel semmilyen komplikáció, akkor van esély arra, hogy felépüljön, de… de az állapota nagyon súlyos. Néhány bordája eltört, melyek közül az egyik átszúrta a tüdejét, gerincén is van egy törés, a karja és a lába is eltört. De a legsúlyosabb… a fejét ért sérülés, nem tudni, hogy milyen következményei lesznek. Erre csak akkor tudunk választ adni, ha Sora magához tér. – fejezte be mondanivalóját.

Míg az orvost hallgatták, egyrészt megkönnyebbültek, hogy a műtétet túlélte, de másrészt aggódtak is, hogy talán nem éli meg a másnapot, de reménykedtek… bíztak abban, hogy a lány küzdeni fog az életéért, hogy nem adja fel.

°      Be… bemehetek hozzá? – kérdezte Leon a nőt.

Dr. Kate egy ideig hallgatott és a férfit figyelte, látta a férfi tekintetében a fájdalmat, a szerelmet, az aggódást, ami egy kicsit ugyan meglepte, de nem tette szóvá. A többieket is meglepte a kérdést, melyet az imént tett fel, de a szemében tükröződő érzelmeket nem vették észre, mert háttal állt nekik. 

°      Igazság szerint nem lenne szabad… de… rendben bemehetsz hozzá, de be kell öltöznöd, mert az intenzív osztályon fekszik. Kérlek… gyere velem.

Leon és Dr. Kate elindultak Sora kórtermébe, s miután adott egy köntöst és egy maszkot a férfinak bevezette a lányhoz. Leon amint meglátta a lányt megállt, s csak nézte. Csak nézte a szeretett lényt, aki ott feküdt halott sápadtan, törékenyen és sebzetten, a lányt, akit mindennél és mindenkinél jobban szeretett, majd megtette azt a néhány lépést, mely még elválasztotta a lánytól. Leült az időközben odahúzott székre, s megfogta a kezét, s csak nézte a lány arcát. Az arcát, mely ragyogott valahányszor ránézett. Az arcát, melyet az elmúlt években álmaiban látott, s amelyet soha nem tudott feledni. Rettegett… félt… félt, hogy elveszíti… félt, hogy a lány, akit annyira szeretett itt hagyja őt…

Eközben a többiek odamentek a kórteremhez, ahol Sora feküdt, s onnan figyelték a lányt, aki bent feküdt, s a férfi minden egyes mozdulatát. Míg őt figyelték a rendőr bácsi is megérkezett a helyszínre egy férfi társaságában, aki szintén a társulatnál dolgozott. Mikor meglátták Kalost félre hívták, hogy a többiek nem hallják meg, hogy miről beszélnek. Kalos döbbenten hallgatta a beszámolójukat. Miután váltottak még néhány szót visszatért a többiekhez, de úgy döntött, hogy egyelőre még nem tesz említést arról, amit az imént tudott meg.

Leon egész éjszaka a lány mellett volt, egy percre sem hagyta magára. Egy idő után annyira elfáradt, hogy fejét ráhajtotta összekulcsolt kezükre, mely a lány mellett nyugodott, s hallgatta Sora egyenletes szuszogását. A szobában néma csend honolt, csak a gépek folyamatos csipogását lehetett hallani.

°      Leon… - suttogta egy erőtlen és rekedtes hang, de Leon még ezt is meg hallotta.

Rögtön felemelte a fejét és a lányra nézett reménykedve és mosolyogva, de arcról le is hervadt a mosoly amint meghallott egy jellegzetes hangot, mely csak egyet jelentett. Ránézett a gépre, s félelme beigazolódott, mikor meglátta az egyenes vonalat.

°      Sora… Soraaaaaaaaaaa… – kiabálta zokogva.