AZ ÖSSZETÖRT VIRÁG

Sora alig emlékezett, hogy került haza. Szinte csak álomnak érezte a tegnap történteket. De a lába közé nyilalló fájdalom nagyon is valóságos volt.
- Jézusom, mit csináltam? –tudta, hogy már mindegy.
Elvesztette a szüzességét. Egy olyan férfi vette el, aki gátlástalanul töri össze a szíveket, és kicsi lelkiismeret furdalást sem érez.
Pedig ez nem így volt. Leonnak olyan iszonyú bűntudata volt, mint még életében soha.
- Hogy bánhattam így Sorával?! –gyűlölte magát. - Azt hittem, hogy ő is olyan, mint minden nő, és csak megjátssza az ártatlant. Pedig rá kellett volna jönnöm, hogy ő tényleg ilyen! Bár lehet, hogy rájöttem, csak nem akartam tudomásul venni…


- Kilépek Főnök! –mondta Sora.
Olyan volt, mint egy összetört kis virágszál, egy borzalmas vihar után.
- Sora, nem akarom elfogadni a felmondásodat! Te vagy a Kaleido Színpad sztárja. És egy sztárnak kötelességei vannak.
Sora elkeseredett. Akkor is ki fog lépni! Nem maradhat többé Leon mellett, bármennyire szereti is. Főleg a tegnap történtek után. Hisz úgysem kell neki.
Ekkor belépett Leon az ajtón. Mikor meglátta Sorát megdöbbent.
- Mit csinálsz itt? –kérdezte. A hangja nem árult el semmilyen érzelmet, pedig belül reszketett.
- Sora fel akar mondani! –válaszolt helyette Kalos.
Leon elsápadt.
- Ezt nem teheted! Nem hagyhatod itt a színpadot!
„Nem hagyhatsz itt engem!”
- De igen! Nekem már nincs itt semmi keresnivalóm. –Sora szomorú volt, lehajtott fejjel beszélt. –Kalos kérlek menj ki!
Legnagyobb megdöbbenésére Kalos szó nélkül kiment.
- Elvettél tőlem mindent amit akartál, már nincs szükséged rám! –folytatta. –És ha itt maradok, legfeljebb tovább kínzom magam. Ezt pedig most nem bírnám elviselni.
- Ez nem így van! Igenis szükséged van rám! –Akarta kiáltani. De csak ennyit mondott. –Lehet, hogy így érzed, de gondolj a közönségre. A gyerekekre, akiknek te vagy a példaképük! Itthagynád őket?
Sora elgondolkozott. Eddig csak a saját menekülésére gondolt. De Leonnak igaza van. Nem mehet el. A közönségnek szüksége van rá! És neki is rájuk.
- Maradok! –mondta csöndesen.
Azzal kiment a szobából.
Leon szívérő óriási kő esett le. Hát mégis itt marad!
- Szeretlek! –suttogta bele az üres szobába.

Sora Dariennel gyakorolt. Nem mondta el neki, hogy mi történt tegnap. Senkinek se mondta el.
- Darien, mért utál téged annyira Leon? –kérdezte váratlanul.
A fiú láthatóan megdöbbent, de csak ennyit mondott:
- Majd egyszer elmesélem neked Kicsi Sora! De most még nem. –és olyan aranyosan mosolygott, hogy a csillagok is leolvadtak volna tőle az égről.
- Majd egyszer megtudod pici Sora! –vigyorgott magában.

-A próbák nagyon jól haladnak! Ha így megy, egy hét múlva bemutathatjuk a darabot. –lelkendezett Mia.
Sora csak halványan elmosolyodott. Már nem tudott semmin szívből nevetni. Szinte csak árnyéka volt önmagának. A régi tűz kialudt, csak csend, és üresség vette körül a lelkét.
- Sora valami baj van? –kérdezte Mia aggódva. –Olyan elveszett vagy mostanság.
- Nem dehogy Mia, semmi baj! Csak Dariennel vacsorázom ma, és azon jár az eszem. –hazudta.
Vagyis tényleg Dariennel vacsorázik ma, de nem rá gondolt. Leon járt az eszébe. Az ölébe nyilalló fájdalom már rég elmúlt, de az emlék örökre megmarad. De Leon annyira más lett. Most nem volt hideg, de megpróbált minél távolabb kerülni Sorától.
- Ez is csak azt bizonyítja, hogy nem érdeklem! –gondolta szomorúan.
Pedig nem így volt. Leon azért kerülte Sorát, mert nem tudott a szemébe nézni. A lány teljesen magába roskadt. Eltűnt belőle az a szenvedély, amivel eddig az életet élte. Most csak egy ilyen kényszer volt benne, hogy csinálni kell!
Leon biztos volt benne, hogy ez amiatt van, hogy megerőszakolta Sorát.
Igazából Sora amiatt vesztette el az életkedvét, mert Leon nem szerette. És ami köztük történt, igazából nem is tekintette erőszaknak, hisz ő is élvezte. De ezt Leon nem tudhatta…

Sora az esti vacsorára készülődött. Semmi kedve nem volt elmenni. Legalábbis nem Dradiennel. Hisz nemrég még Leon vitte vacsorázni.
Csinos, sárga ruhát vett fel, romantikus stílusban varrva. A haját leengedte, és a nyakára agy vékony halványsárga szalagot kötött. Pont, mint amilyen a ruhája volt.
- Lélegzetelállító vagy. –dicsérte meg Darien.
Egy nagyon elegáns étterembe vitte vacsorázni, de Sora alig figyelt oda a beszélgetésre. Végig Leonon járt az esze. Már szinte nem is beszéltek. Sora egyre jobban kétségbe esett. Bár az esze tudta, hogy nincs remény, de a szíve nem volt hajlandó elfogadni.
Mikor végre beszálltak a kocsiba, egyenesen megkönnyebbült, hogy végre hazamehet. De Darien nem haza vitte.
- Gondoltam beszélgethetnénk még egy kicsit, mielőtt hazaviszlek. –mentegetőzött.
- Darien kérlek! Nagyon fáradt vagyok. –semmi kedve nem volt még felmenni a lakására beszélgetni.
Csak aludni akart. De akkor Darien olya mondott, amitől meggondolta magát:
- Egyszer régebben még kérdezted, mért utál engem annyira Leon. Ha szeretnéd, most elmondom! –és közbe elbűvölően mosolygott.
- Rendben, felmegyek hozzád.
De szinte rögtön ahogy belépett, már meg is bánta. A lakásban félhomály uralkodott, és a nappaliból be lehetett látni a nyitott hálószobába, ahol szinte az összes helyet egy nagy franciaágy foglalta el.
- Darien azthiszem jobb ha én most inkább mégis megyek! Ezt a beszélgetést tegyük át máskorra, most nagyon fáradt vagyok! –mondta, és elindult kifelé. –Szia, és mégegyszer kösz a vacsorát!
De Darien elkapta a karját, és visszarántotta. A mosoly, ami máskor olyan elbűvölő volt, most inkább egy ijesztő ragadozóként hatott.
- Ugyan pici lány, minek mennél el? Hisz még annyi minden dolgunk van itt! –vigyorgott.
Azzal Sora felé hajolt, és…

AMIKOR A TITKOK KIDERÜLNEK

Sora alig emlékezett, hogy került haza. Szinte csak álomnak érezte a tegnap történteket. De a lába közé nyilalló fájdalom nagyon is valóságos volt.
- Jézusom, mit csináltam? –tudta, hogy már mindegy.
Elvesztette a szüzességét. Egy olyan férfi vette el, aki gátlástalanul töri össze a szíveket, és kicsi lelkiismeret furdalást sem érez.
Pedig ez nem így volt. Leonnak olyan iszonyú bűntudata volt, mint még életében soha.
- Hogy bánhattam így Sorával?! –gyűlölte magát. - Azt hittem, hogy ő is olyan, mint minden nő, és csak megjátssza az ártatlant. Pedig rá kellett volna jönnöm, hogy ő tényleg ilyen! Bár lehet, hogy rájöttem, csak nem akartam tudomásul venni…


- Kilépek Főnök! –mondta Sora.
Olyan volt, mint egy összetört kis virágszál, egy borzalmas vihar után.
- Sora, nem akarom elfogadni a felmondásodat! Te vagy a Kaleido Színpad sztárja. És egy sztárnak kötelességei vannak.
Sora elkeseredett. Akkor is ki fog lépni! Nem maradhat többé Leon mellett, bármennyire szereti is. Főleg a tegnap történtek után. Hisz úgysem kell neki.
Ekkor belépett Leon az ajtón. Mikor meglátta Sorát megdöbbent.
- Mit csinálsz itt? –kérdezte. A hangja nem árult el semmilyen érzelmet, pedig belül reszketett.
- Sora fel akar mondani! –válaszolt helyette Kalos.
Leon elsápadt.
- Ezt nem teheted! Nem hagyhatod itt a színpadot!
„Nem hagyhatsz itt engem!”
- De igen! Nekem már nincs itt semmi keresnivalóm. –Sora szomorú volt, lehajtott fejjel beszélt. –Kalos kérlek menj ki!
Legnagyobb megdöbbenésére Kalos szó nélkül kiment.
- Elvettél tőlem mindent amit akartál, már nincs szükséged rám! –folytatta. –És ha itt maradok, legfeljebb tovább kínzom magam. Ezt pedig most nem bírnám elviselni.
- Ez nem így van! Igenis szükséged van rám! –Akarta kiáltani. De csak ennyit mondott. –Lehet, hogy így érzed, de gondolj a közönségre. A gyerekekre, akiknek te vagy a példaképük! Itthagynád őket?
Sora elgondolkozott. Eddig csak a saját menekülésére gondolt. De Leonnak igaza van. Nem mehet el. A közönségnek szüksége van rá! És neki is rájuk.
- Maradok! –mondta csöndesen.
Azzal kiment a szobából.
Leon szívérő óriási kő esett le. Hát mégis itt marad!
- Szeretlek! –suttogta bele az üres szobába.

Sora Dariennel gyakorolt. Nem mondta el neki, hogy mi történt tegnap. Senkinek se mondta el.
- Darien, mért utál téged annyira Leon? –kérdezte váratlanul.
A fiú láthatóan megdöbbent, de csak ennyit mondott:
- Majd egyszer elmesélem neked Kicsi Sora! De most még nem. –és olyan aranyosan mosolygott, hogy a csillagok is leolvadtak volna tőle az égről.
- Majd egyszer megtudod pici Sora! –vigyorgott magában.

-A próbák nagyon jól haladnak! Ha így megy, egy hét múlva bemutathatjuk a darabot. –lelkendezett Mia.
Sora csak halványan elmosolyodott. Már nem tudott semmin szívből nevetni. Szinte csak árnyéka volt önmagának. A régi tűz kialudt, csak csend, és üresség vette körül a lelkét.
- Sora valami baj van? –kérdezte Mia aggódva. –Olyan elveszett vagy mostanság.
- Nem dehogy Mia, semmi baj! Csak Dariennel vacsorázom ma, és azon jár az eszem. –hazudta.
Vagyis tényleg Dariennel vacsorázik ma, de nem rá gondolt. Leon járt az eszébe. Az ölébe nyilalló fájdalom már rég elmúlt, de az emlék örökre megmarad. De Leon annyira más lett. Most nem volt hideg, de megpróbált minél távolabb kerülni Sorától.
- Ez is csak azt bizonyítja, hogy nem érdeklem! –gondolta szomorúan.
Pedig nem így volt. Leon azért kerülte Sorát, mert nem tudott a szemébe nézni. A lány teljesen magába roskadt. Eltűnt belőle az a szenvedély, amivel eddig az életet élte. Most csak egy ilyen kényszer volt benne, hogy csinálni kell!
Leon biztos volt benne, hogy ez amiatt van, hogy megerőszakolta Sorát.
Igazából Sora amiatt vesztette el az életkedvét, mert Leon nem szerette. És ami köztük történt, igazából nem is tekintette erőszaknak, hisz ő is élvezte. De ezt Leon nem tudhatta…

Sora az esti vacsorára készülődött. Semmi kedve nem volt elmenni. Legalábbis nem Dradiennel. Hisz nemrég még Leon vitte vacsorázni.
Csinos, sárga ruhát vett fel, romantikus stílusban varrva. A haját leengedte, és a nyakára agy vékony halványsárga szalagot kötött. Pont, mint amilyen a ruhája volt.
- Lélegzetelállító vagy. –dicsérte meg Darien.
Egy nagyon elegáns étterembe vitte vacsorázni, de Sora alig figyelt oda a beszélgetésre. Végig Leonon járt az esze. Már szinte nem is beszéltek. Sora egyre jobban kétségbe esett. Bár az esze tudta, hogy nincs remény, de a szíve nem volt hajlandó elfogadni.
Mikor végre beszálltak a kocsiba, egyenesen megkönnyebbült, hogy végre hazamehet. De Darien nem haza vitte.
- Gondoltam beszélgethetnénk még egy kicsit, mielőtt hazaviszlek. –mentegetőzött.
- Darien kérlek! Nagyon fáradt vagyok. –semmi kedve nem volt még felmenni a lakására beszélgetni.
Csak aludni akart. De akkor Darien olya mondott, amitől meggondolta magát:
- Egyszer régebben még kérdezted, mért utál engem annyira Leon. Ha szeretnéd, most elmondom! –és közbe elbűvölően mosolygott.
- Rendben, felmegyek hozzád.
De szinte rögtön ahogy belépett, már meg is bánta. A lakásban félhomály uralkodott, és a nappaliból be lehetett látni a nyitott hálószobába, ahol szinte az összes helyet egy nagy franciaágy foglalta el.
- Darien azthiszem jobb ha én most inkább mégis megyek! Ezt a beszélgetést tegyük át máskorra, most nagyon fáradt vagyok! –mondta, és elindult kifelé. –Szia, és mégegyszer kösz a vacsorát!
De Darien elkapta a karját, és visszarántotta. A mosoly, ami máskor olyan elbűvölő volt, most inkább egy ijesztő ragadozóként hatott.
- Ugyan pici lány, minek mennél el? Hisz még annyi minden dolgunk van itt! –vigyorgott.
Azzal Sora felé hajolt, és…

MINDEN JÓ, HA A VÉGE JÓ!

Sora lassan ébredezett. Egy ágyon volt. Az emlékezetében hirtelen tértek vissza a képek. Darien, a titka, ahogy birkóztak, a dörömbölés, majd a teljes sötétség.
Érezte, hogy egy ágyon fekszik. Tudta, hogy elájult, de most nem merte kinyitni a szemét. Nem tudta mi történt utána, de nem is akarta megtudni. Vissza akart menekülni a biztonságos sötétségbe. Oda, ahol nem bánthatják…
- Sora, Sora kérlek nyisd ki a szemed! –hatolt be a tudatába, egy nagyon kedves hang.
- Ez nem lehet Darien! –a gondolatok lassan fogalmazódtak meg benne. - Ilyen hangja csak egyvalakinek van…
- Leon! –mondta, mikor kinyitotta a szemét.
Igen. Ő hajolt fölé, és olyan kedvesen nézett rá, mint eddig még soha. Látszott rajta, hogy nagyon aggódott. És mintha az arca is meg lett volna zúzva.
- Sora! Jobban érzed magad? –kérdezte, miközben az arcát simogatta.
- Igen. Leon, hol van Darien.
Leon arca elsötétült.
- Amiatt a szemét miatt nem kell aggódnod! Valószínűleg még mindig ájultan fekszik a lakásán. –és megint elmosolyodott.
- De hogy akadtál rám? – Sora ahogy jobban érezte magát, úgy lett egyre kíváncsibb.
- Ohh, az nagyon egyszerű volt. Amikor még megérkezett, ráállítottam valakit, hogy figyelje! Tudtam, hogy veszélyes ember, de nem volt ellene bizonyítékom. Így mást nem tehettem. –mondta nyugodtan. –De mikor megtudtam, hogy nála vagy, nagyon rossz előérzetem lett, és rögtön odamentem. Még pont időben érkeztem.
Sorának az emléktől is könnybe lábadt a szeme. Leon magához ölelte, és addig simogatta a hátát, míg meg nem nyugodott. Akkor elengedte, mélyen a szemébe nézett, és megcsókolta.
Gyengéd, szerelmes csók volt ez, belesűrítve minden érzése, minden szerelme.
- Nem bírtam volna elviselni, ha valami bajod esik! –mondta ki végre őszintén. - Én szeretlek Sora.
Leon sose beszélt sokat. Most mintha gát szakadt volna fel, csak úgy dőltek belőle a szavak.
- Én tudom, hogy rengeteget bántottalak, de nem szándékosan. Évekkel ezelőtt megfogadtam, hogy soha, senkit nem engedek közel magamhoz. De te mégis beloptatd magad a szívembe, és nem tágítottál onnan. Harcoltam az érzés ellen, ezért voltam olyan elviselhetetlen! És én nem akartalak bántani Sora! De mégis ezt tettem. Megértem, ha soha többet látni sem akarsz…
Sora most, először mióta itt van, őszintén, szívből elmosolyodott.
- Ugyan, hogy lehetsz ilyen buta! Azon az estén semmi olyan nem történt, amit nem akartam volna én is!
- De akkor mért sírtál? –szegezte neki a kérdést Leon.
Sora elpirult, és lesütött szemmel válaszolt.
- Tudod, az én hazámban, a lányok, csak a férjüknek adhatják oda a szüzességük. –mondta halkan.
Leon évek óta nem nevetett. De most olyan vidáman kacagott föl, hogy még Sorára is átragadt.
- Drágám, - kicsit elgondolkodott. –Szerelmem, ezt a szép hagyományt eszem ágában sincs felrúgni. –mondta mosolyogva, és magához ölelte Sorát.
Így nem látta, hogy milyen arcot vágott Sora. Pedig érdemes lett volna. A megdöbbenés, bizonytalanság, a remény, majd a határtalan boldogság mind-mind látszott rajta.
Végül nem bírta tovább, és az öröm könnyei csorogtak le rajta.
Leon finoman lecsókolta őket, majd egyre lejjebb haladt, égő ösvényt hagyva maga után. Sora először bátortalanul, majd egyre szenvedélyesebben viszonozta a csókjait, öleléseit. Végül egymás karjaiban forrtak össze, elveszve a gyönyörök birodalmában…


Az előadás fantasztikusan sikeredett. Sora és Leon végig tökéletesen alakítottak, mind a harc, mint pedig a szerelem részénél. Darient kirúgták, és Juri az utolsó pillanatban érkezett, és mentette meg az előadást. Mind később megtudták, fény derült minden mocskos kis ügyletére, és börtönbe csukták. Sora még egy kicsit meg is sajnálta. De Leon nagyon elégedett volt, és remélte, hogy sokszor el fogja ejteni a szappant*.
Mayben még mindig volt egy kis féltékenység, - bár már kezdett beletörődni, hogy veszített –így ő se panaszkodhatott az alakítására.
A közönség őrjöngött, meghatódott, és sírt a végén. Az előadás bekerült a Három Legnagyobb, és legsikeresebb darabba.
Az előadás utáni ünnepi bulin mindenki ott volt. (Kivéve persze Darient.)
És akkor végre letámadhatták Sorát.
- Mért nem mondtál nekünk semmit? –kezdte Mia.
- Igen Sora, ez nem volt szép tőled! –tette hozzá Anna is.
- De lányok, miről beszéltek?
- Hát rólad, és Leonról! –kiáltottak fel egyszerre.
De még mielőtt Sora bármit is mondhatott volna, valaki mögé lépett, és átkarolta a derekát.
- Kimehetnénk egy kicsit? –kérdezte Leon.
Leon az utóbbi időben teljesen megváltozott. Ugyanúgy szófukar maradt, de ahányszor Sora a közelében volt, mosolygott, és olyan gyöngéden nézett rá, hogy mindenki elolvadt tőle. Pedig nagyon jól tudták, hogy nem nekik szólnak az elismerő, szerelmes pillantások, de látva a boldogságukat, nem sokan irigykedtek. Vagyis nem annyira sokan.
Sora bólintott, majd kisétáltak a parkba. Gyönyörű csillagfényes éjszaka volt, könnyű esti széllel. Mintha egy könyvbe lenne megírva.
- Mért hoztál ide Leon? –kérdezte Sora.
Mert mondani szeretnék valamit. –nagyon komoly volt a hangja. –Vagyis inkább kérdezni. Eléggé nehezen szántam rá magam, de tudom, hogy ha nem teszem meg, egész életemben bánni fogom! Sora, hozzám jönnél feleségül?
Sora teljesen megdöbbent. Mindenre számított, csak erre nem. Felnézett Leon arcába, és majdnem elnevette magát. A férfi olyan komoly volt, mint megismerkedésük első napján.
- Igen! –mondta, és megcsókolta.
Leon szinte fel se fogta a választ. De amikor eljutott a tudatáig, hogy igen, igent mondott, a felkapta, és megpörgette a lányt.
Majd bő egy óra múlva elindultak vissza a többiekhez. Előre is mosolyogtak. Lesz magyarázkodnivalójuk, hogy mit keres Sora ujján egy gyémánt jegygyűrű…


* A börtönben a rabok azért félnek a szappan leejtésétől, mivel elég ritka az, hogy valaki felegyenesedhet úgy, hogy páran végig ne menteg volna rajta.

Vége