Teltek a napok, a darab szereplői állandóan próbáltak. Yuri minden második napját Sophieval töltötte. A társai persze kérdezgették a titokzatos artista-íróról, de ilyenkor csak sejtelmesen mosolygott. Időnként elvitte a családját ide-oda, de gondosan ügyelt rá, hogy ne lepleződjenek le. Egy héttel a megbeszélés után végre rászánta magát, hogy beszéljen Sorával. Megkérte őt, hogy reggel, mielőtt elkezdődnek az órák, találkozzanak a parton. A lány pár perc késéssel, futva érkezett. -Bocsi, de kicsit elaludtam. Mit szeretnél elmondani? �kérdezte fújtatva. -Semmi baj. Gyere, üljünk le, a dolog ugyanis nem ilyen egyszerű. -Rendben �ráncolta össze homlokát a lány. Sehogy sem tetszett neki Yuri komor arckifejezése. Beletelt némi időbe, mire a férfi összeszedte magát. -Nem is tudom, hol kezdjem� Először is szeretném megköszönni a segítségedet a feleségem nevében is. Mióta visszakaptam őt, sokkal jobban érzem magam a bőrömben. Bár a sógorom várható reakciója kicsit aggaszt� -Szerintem meg fogja érteni a helyzetet. -Valóban Miután jól ellátta a bajom, biztosan. -Ne legyél már ennyire pesszimista! -Nem vagyok az. Egyszerűen ismerem� De hadd folytassam! Nyilván tudod, hogy mielőtt megismertem Sophiet és Leont, a nagyszüleim neveltek. Azt viszont nem, hogy miért. Apámról és a balesetéről épp eleget hallhattál annak idején, mikor Laylával végrehajtottátok a �Legendás Manővert�, ezért ezt most inkább nem részletezném. Az édesanyám nagyszerű asszony volt. Kedves, okos, szerető feleség, remek szülő, és kiváló trapézartista. Itt ismerték meg egymást, a színpadnál. A nagyszüleimnek azonban nem volt elég jó, szerintük csak a vagyonuk miatt érdeklődött az ő tékozló fiuk iránt. Ahol érték, ott bántották. Mert ők még soha nem hallották a Killian nevet. Persze ennek is megvan az oka. Neki sem ez volt a valódi neve, csak művésznév volt. Az állandó sértések és a lekezelő bánásmód, amiben részesítették, végül tönkretette a szüleim házasságát. Három éves voltam, mikor elváltak. Anya ekkor visszavonult és külföldre utazott. Engem nem akart kiszakítani a megszokott környezetemből, ezért apámnál maradtam. A repülőtéren elbúcsúztam tőle. Akkor láttam utoljára. Yuri kénytelen volt félbeszakítani a történetet, mivel a torkában feszülő gombóc azzal fenyegetett, hogy megfojtja. A lány csendben várt. Nem értette, mi köze neki ehhez, de nem mert rákérdezni. -Másfél évvel később újból férjhez ment, de erről én akkor még nem tudtam. Apa el akart vinni az esküvőre, de épp akkor megbetegedtem, így inkább nem is szólt róla. Mikor a baleset után a nagyszüleimhez kerültem, ők azt mondták, hogy az anyám is meghalt. Nem sokkal a válás után, autóbalesetben. Így tudtam, egészen addig, míg meg nem láttam a szüleid fényképét. Miután aznap este visszakísértelek a szállásra, egyenesen Kaloshoz mentem. Tudtam, hogy ő meg tudja adni a választ a kérdéseimre. -Ezt nem értem. Mi köze a szüleimnek ehhez az egészhez? -Épp erről akartam beszélni veled. Mint mondtam: alig három évesen láttam utoljára z anyámat, de azért tisztán emlékszem az arcára. És ez az arc mosolygott rám arról a fotóról. Ezért mentem Kaloshoz. Ő pedig megerősítette a sejtésemet. Testvérek vagyunk, Sora. Ugyanaz az édesanyánk. -De ez� lehetetlen. Képtelenség� És még ha igaz is lenne, honnan tudhatná Kalos? Yuri szomorú mosollyal a szája sarkában nézte húga tágra nyílt, könnyes barna szemeit. -Onnan, hogy ő a bácsikánk. Anya bátyja. Tőle tudtam meg, mi történt vele a válás óta. Mióta lehiggadtam, rengeteget mesélt arról a pár évről. Mert, őszintén szólva, aznap este dühöngve rontottam be hozzá, és zavartan jöttem el. Nem tudtam mit kezdjek az új információkkal, és hogy elmondjam-e neked, vagy okosabb, ha hallgatok. Kicsit féltem is, hogy mit fogsz szólni, és nem akartam fájdalmat okozni. -Aznap este� huginak szólítottál� A bátyja bólintott. -Önkéntelenül kicsúszott a számon. -És Kalos� ő végig tudta, hogy ki vagyok, mégsem szólt? �Kérdő pillantására újabb bólintás volt a válasz. �Azonnal beszélni akarok vele. Tudnom kell� Hogy mit is akar megtudni, azt a férfi már nem értette, Sora ugyanis zokogva elrohant a színpad irányába. Hosszan, elgondolkodva nézett utána. Még mindig nem volt biztos benne, hogy jó ötlet volt elmondani neki az igazságot. Félt, hogy ezzel tönkretette az addigra már kialakult testvéri kapcsolatukat. Végül lassú léptekkel indult el az ellenkező irányba. Még a legelején megígérte Sophienak, hogy azonnal beszámol mindenről, miután beszélt a húgával. Annyira elmerült gondolataiban, hogy nem vette észre az őt követő nyúlánk alakot. * Leon a lakása erkélyén ülve figyelte az óceán hullámait. Az új darab járt a fejében. Nem értette Yurit. Hiába faggatta arról, hogy ki írta, csak vigyorgott rá. Nem tett jót az idegeinek, hogy tehetetlen bábként kénytelen teljesíteni egy árnyalak szeszélyeit. Főleg, mivel ez azzal jár, hogy vissza kell térnie azokba az időkbe, mikor Sophieval és Yurival elválaszthatatlanok voltak. Fájt visszagondolnia a �Bizalom� születésére. Milyen gondtalanul éltek akkor� Csak játék volt az egész. Nem érzékelték a veszélyt, ami a manőverrel járt. Teljesen megbíztak egymásban. Aztán Yuri elutazott� Ő és a húga onnantól ketten voltak egymásnak. Készültek a Cirkuszfesztiválra. Az �Angyalok Tánca�. Mennyire makacs volt Sophie. Sora szörnyen hasonlít rá. Mikor megtudta, hogy Yuri ott lesz, már ő is meg akarta csinálni. Ha másért nem is, akkor a barátja iránti tiszteletből. De ő mindent tönkretett. Az ő angyala meghalt, a hűtlen barát miatt. Még arre sem volt képes, hogy odamenjen elbúcsúzni. Nem csak a lányt vesztette el aznap, a csapás kétszeres volt. Most pedig arra készült, hogy bemutassa vele az ugrást. A sors fintora. Yuri elintézte, hogy megcsinálja Sorával a �Bolond ugrását�. Most Sora meggyőzte, hogy ezzel újabb lépést tenne régi önmaga felé. Csakhogy nem tartottak sehol. A technika ment. Hisz a látványon volt a hangsúly, nem a nehézségen. De az egész csak üres váz. Látszat. Nem volt képes fenntartás nélkül rábízni az életét. Addig pedig, míg ez nem sikerül� Hirtelen észrevett valamit, ami elvonta figyelmét gondolatairól: Sora futva igyekezett a partra, egyenesen Yuri felé. A bizalmatlanság elemi erővel támadt fel benne. Nem foglalkozott semmivel, egyszerűen leugrott az erkélyről, és szerelme után indult. Mire utolérte, azok ketten már a homokban ültek. A férfi valamit mesélt a lánynak. Óvatosan közelebb lépett, ügyelve, hogy ne vegyék észre. Amit hallott, attól kerekre tágult a szeme. Döbbenten nézte végig, ami még hátra volt a beszélgetésből. Mikor kedvese sírva felpattant és elfutott, behúzódott a sövény tövébe. Yuri egy darabig még ácsorgott, majd elindult a villanegyed felé. Valamiért úgy érezte: muszáj követnie. Negyed óra séta után befordult egy kavicsos ösvényre, majd eltűnt az épületben. Leon rövid gondolkodás után becsengetett. Tekintve a környezetet, szobalányra vagy lakájra számított, de aki ajtót nyitott, az nyilván nem lehetett egyik sem: egy négy-öt éves szöszke kislány volt. A kicsi szeme elkerekedett, majd felragyogott az arca. -Jó reggelt kívánok! Tessék befáradni! Meg sem várva a vendég válaszát, mint a szélvész szaladt előre, feltehetően a szalonba. -Apu, anyu, nézzétek, ki van itt! �kiabálta. -Ki az, kicsim? �hallotta Leon egykori barátja hangját. Kissé meglepődött ugyan, de beljebb lépett. -Én vagyok �szólalt meg. �Beszélnem kell veled, Killian. Soráról van szó. -Értem �szedte össze magát Yuri. �Ülj le! Phiphy, szólj a mamának, hogy vendégünk van! -Igen, apu �indult máris a gyerek, de az ajtóban megtorpant. -Már itt vagyok, drágám. Ki az? Francois? A férfi látta, hogy partnere nyel egyet. Nem értette, miért. A hang ugyan fájdalmasan ismerős volt, de ő úgysem lehet. Felállt és megfordult, hogy bemutatkozzon a ház asszonyának, de a döbbenet a torkára akasztotta a szót. -Nem, darling� A bátyád az� -hallotta maga mögött Yuri rekedt hangját.
4. fejezet – Az igazság
Beletelt pár percbe, mire bármelyikük meg tudott szólalni. A kislány csak állt az anyja mellett, és egyikről a másikra nézett. Nem értette, mi történik körülötte.
Leon végül lassan magához tért. A düh elöntötte az agyát. Nem gondolkodott, egyszerűen fordulásból behúzott egyet Yurinak. Ő átbukfencezett a kanapén, amin eddig ült, magával sodorva egy szobanövényt. Sophie felsikoltott, Phiphy ijedten bújt oda hozzá.
- Leon, ne bántsd!
- Semmi baj, kicsim –törölgette felrepedt ajkát a férje. –Azt hiszem, ezt megérdemeltem.
- Azt hiszed? Én pedig biztos vagyok benne. Miért nem mondtad el, hogy él? – tört ki a másik férfi. – És te – fordult most húgához – miért hitetted el velem az ellenkezőjét? Nyilván remekül szórakoztatok a hátam mögött. „Az az ostoba még mindig gyászol. Szánalmas, nem igaz?”
Látva, hogy felesége szeme megtelik könnyel, a szőke úgy döntött: közbelép.
- Te is tudod, hogy ez nem igaz. És ha nem üvöltöznél képtelenségeket, hanem lehiggadnál és végighallgatnál minket, akkor megmagyaráznánk, mit miért tettünk.
- Mégis mit lehet ezen megmagyarázni? Átvertetek. Ennyi.
Yuri felsóhajtott.
- Az nem is érdekel, hogy miért tettük? Hidd el, Sophienak jó oka volt rá, hogy eltűnjön a szemed elől.
- Persze… - barátja hangja fröcsögött a gúnytól. – Nem akarta, hogy rájöjjek, miféle valójában.
Mialatt ezt mondta úgy nézett a húga mögött rejtőző gyerekre, mintha valami undorító féreg lenne.
- Még mielőtt újabb marhaságot mondasz közölném, hogy évek óta házasok vagyunk, bár nem sokkal a lányunk születése után kómába esett, és csak fél éve tért magához. Ezt én is csak azóta tudom, mióta elkezdtük próbálni az új darabot. Gondoskodott róla, hogy senki ne árulja el.
- Mi köze ehhez a… - kezdett bele az újabb kérdésbe Leon, de a közepénél elhallgatott. – Ő írta?
Tátott szájjal bámulta a remegő nőt.
- Ahogy mondod. Mindenesetre ezzel lőttek a meglepetésnek. A tervek szerint a főpróbáig nem lett volna szabad megtudnod.
- A tervek… Kóma? Azt mondtad, hogy kómában volt…
- Inkább segíts felállítani a kanapét és üljünk le. Mindent elmondok, csak ne szakíts félbe, kérlek.
Leon engedelmeskedett, így pillanatokkal később már mind a négyen helyet foglaltak, és kezdetét vette a „mesedélután”.
- Gondolom, arra már rájöttél, hogy a darab jelentős része tény. Amikor annak idején Laylával Párizsba utaztam a Cirkuszfesztiválra, megkértem Sophiet, hogy találkozzunk. Azonnal feltűnt, hogy mennyire sápadt, de eleinte azt hittem, hogy csak túlhajszolta magát. Mikor azonban elájult a beszélgetés közben, rájöttem, hogy ennél komolyabb a baj. Nagy nehezen sikerült kiszednem belőle, mi a baja. Tudtam, ha színpadra lép, akkor az életét veszélyezteti. Megpróbáltam lebeszélni a szereplésről, azzal is megfenyegettem, hogy szólok neked, de nem hallgatott rám, és végül azt is megígértette velem, hogy bármi történjék, nem hagyom cserben a partnerem, végigcsinálom a mutatványt. Ezért találtam ki, hogy elcsalom őt. Mikor felhívtál a kórházból azt hittem, beleőrülök. Sophie volt a mindenem. Ahogy végeztünk, rohantam, hogy lássam. Addigra te már elmentél, az orvos pedig közölte, hogy elkéstem. Könyörögtem, hogy hadd lássam legalább még egyszer, utoljára. Végül belement, hogy megpróbálja elintézni. Összeomlottam, mikor megpillantottam. Ahogy ott feküdt annyira törékenynek tűnt, mint egy porcelánbaba. Térdre borulva zokogtam mellette, a bocsánatáért könyörögtem. És akkor kinyitotta a szemét. Egy pillanatig azt hittem, hogy megőrültem, de nem. Életben volt – szorította meg felesége kezét mosolyogva. – Megkért, hogy senkinek ne szóljak róla. Nem akarta, hogy végignézd, hogy gyengül le egyre jobban. Nem akartam magára hagyni, ezért rávettem, hogy jöjjön el velem Amerikába. Megkértem a kezét, és ő igent mondott. Az állapota látszólag javulni kezdett, rengeteg időt fordítottam rá, hogy a lehető legjobb orvost találjam meg neki. Nem akartam elveszíteni. Aztán megszületett Phiphy, és ismét egyre rosszabbul lett. Magamat hibáztattam, mikor kómába esett. A gyereket Francois Delorinra bíztam, gondolom, még emlékszel rá. Ő a keresztapja. Én minden energiámat a Kaleido Színpad tönkretételének szenteltem. Időnként ellátogattam hozzájuk, vagy a klinikára, ahol Sophie feküdt. Azt tudod,hogy ezután mi történt. Mikor Sora megjelent Párizsban és előadta a kérését elérkezettnek láttam az időt, hogy kissé felkavarjam az állóvizet, ezért javasoltam neki az „Angyalok táncát”, pedig tudtam, hogy erre még nincs felkészülve. Mindenáron magadhoz akartalak téríteni. Ezért provokáltalak állandóan. És a húgom érzékenysége és makacssága végül segítségemre volt, hogy kibújj a Halálisten maszkja alól. Nem volt könnyű menet, ezért is lettem olyan ideges, mikor Kalos előadta az új darab történetét. Féltem, hogy többhónapos munkát dönt majd romba. Ráadásul azt is aznap tudtam meg, hogy Sora a féltestvérem. Nem látszol meglepettnek… - ráncolta a homlokát.
- Nem is vagyok. Hallottam a beszélgetésetek jó részét.
- Értem. Szóval erről akartál beszélni?
- Igen, de most van ennél fontosabb témánk is. Hogyhogy nem tudtál arról, hogy Sophie felébredt?
- Mert megeskettem az orvosokat, hogy hallgatnak – vette át a szót a nő. – Meglepetést akartam szerezni nektek.
- Hát az sikerült… - motyogta a bátyja. Yuri egyetértőn bólogatott.
- Fél évet töltöttem edzésekkel és információszerzéssel, közben megírtam a darabot. Néhány hete aztán ideutaztam, és beavattam Sorát és Kalost. A látogatás után még igazítottam kicsit a történeten, mivel volt pár apróság, amit nem tudtam. Miután Yuri „megismerkedett” velem elhozattuk Phiphyt, így végre újra együtt van a család. A főnökötök ugyan kissé aggódott a várható reakciód miatt, de végül is sikerült megnyugtatni.
- Szóval egy összeesküvés áldozata vagyok?
- Valahogy úgy. Sajnálom, hogy becsaptalak, bátyus, de nem akartam, hogy… - Hangja elcsuklott, szeme könnyben úszott.
Leon odalépett hozzá és magához húzta.
- Jajj, te kis buta! Az a fontos, hogy élsz és itt vagy.
Húga belekapaszkodott a nyakába, és a vállára borulva zokogott. Yuri halkan megfogta a kislány kezét és kiment vele a kertbe, hogy a testvérpár nyugodtan kibeszélhesse magát.
- Vérzik a szád, apu – szólalt meg a gyerek, mikor kiléptek az ajtón. A férfi az ajkához kapott, és letörölte.
- Csak egy karcolás, kicsim. Semmiség.
- Miért haragszik rád Leon Oswald? – Kérdezte ekkor kíváncsian.
- Mert eltitkoltam előle, hogy itt a mami. Tudod, ők ketten testvérek, és már nagyon régen nem találkoztak. Régebben, mint hogy te megszülettél. Hiányzott neki, így érthető, hogy most mérges, de biztosan nemsokára megnyugszik. „Legalábbis nagyon remélem…” – tette hozzá gondolatban.
*
Úgy fél órával később Leon jelent meg az ajtóban.
- Hé, Killian! Egész nap lazsálni akarsz, vagy hajlandó vagy bejönni az edzőterembe? A művésznő látni óhajtja, mire jutottunk a manőverrel – kiáltott oda sógorának vigyorogva. Ő megkönnyebbülten sóhajtott.
- Máris megyek. Bogaram, menj be szépen Cherryhez a konyhába, és segíts neki, míg mi a mamával és Leon bácsival gyakorlunk!
- Rendben – pattant fel Phiphy, és már száguldott is befelé.
- Lehiggadtál? – kérdezte Yuri, amint hallótávolságon kívül került.
- Igen. Bocs a pofonért.
- Semmiség, ez volt a minimum, amit megérdemeltem. Hogy van Sophie?
- Mióta kipityeregte magát, tele van energiával. Elmesélte, hogy húzott csőbe téged az első próbán. Szép kis jelenet lehetett…
- Az biztos. Fel sem tűnt, hogy végig irányított. De Sora se semmi, el sem hiszem, hogy képes volt végig tartani a száját.
- Na igen. Hozzá is lesz majd pár szavam, miután mindketten megnyugodtunk. Neki sem épp a mai az élete legnyugodtabb napja. Aggódom is miatta. Ahogy elrohant a partról…
- Nagyon is megértem mit érzel, de – szerintem – miután leüvölti Kalos fejét és higgadtan átgondolja a dolgot, felvidul. Annyira azért csak nem szörnyű, hogy van egy bátyja…
- Erre inkább nem válaszolok.
Miután ez a megjegyzés elhangzott, a két férfi felszabadultan kacagott. Évek óta nem ugratták már így egymást, így a beszélgetés mindkettejüket kellemes nosztalgiaérzettel töltötte el.
Sophie az egyik trapézon ülve hallgatta az öltözőből kiszűrődő vidám zajokat. Megkönnyebbült, hogy nem kell tovább bujkálnia a bátyja elől, hogy ismét együtt voltak ők hárman.
- Mégis mi tartott ennyi ideig, kisasszonyok? – szólt le a belépőknek incselkedve. Ők egymásra néztek, majd vigyorodva indultak a terem két ellentétes végében álló trambulinok felé.
Rövid bemelegítés után megkezdődött a hagyományos trapézfogócska: az a lényege, hogy a nő a vad, a másik kettő pedig igyekszik őt elkapni. Körülbelül negyed óra játék után került sorra a komoly munka. Először a házaspár mutatta be az „Örök szerelmet”, hogy Leon véleményt mondhasson róla, aztán belefogtak a „Bizalom” tökéletesítésébe. Bár határozottan jobb volt így, hogy végre nem voltak titkaik, és a sötét foltokat is kitörölték, amik elnyomták a barátságukat, az asszony szerint még bőven volt min javítani. Mire este elindultak a Színpad felé, hogy részt vegyenek a közös próbán, mindketten alig álltak a lábukon.
- Jó ég, fiúk, úgy néztek ki, mint akit kifacsartak! Yuri, mi történt a száddal? – kiáltott fel Mia, mikor beléptek a színpadra, ahol már majdnem teljesen elkészült a díszlet.
- A nap nagy részét edzéssel töltöttük. Kicsit elfáradtunk. Ami a számat illeti, történt egy kis baleset.
- Baleset? – kérdezte kételkedve Ana.
- Felborultam a kanapéval.
- Pedig pont úgy néz ki, mintha valaki bemosott volna neked egyet.
- Remek. Nem láttátok Sorát? – váltott témát inkább a szőke. A lányok a fejüket rázták.
- Nem volt benn egyik órán sem, és gyakorolni sem láttam.
- Azt hiszem, most már kezdhetünk aggódni – jegyezte meg Leon komoran. – Ha nem próbálta magából kiugrálni a keserűséget, akkor baj van.
- Ne vészmadárkodj már! Lehet, hogy csak nem itt gyakorolt. Érthető, ha nagy ívben el akarja kerülni Kalost. Bármelyik pillanatban betoppanhat. Addig is beszéljük meg Jeannel a változtatásokat, amire szükségünk van a manővernél.
- Állj, állj, állj! Mégis miféle változtatásról beszéltek? És mi történt Sorával?
- Kicsit továbbfejlesztettük a „Bizalmat”, úgyhogy szükségünk lesz még egy trapézra. Soráért pedig ne aggódjatok, kicsit kiborult, de…
- Már minden rendben – hallatszott az említett lány hangja. Mikor odafordultak, a szokásos vidám arc nézett vissza rájuk. – Kalos mindent elmagyarázott, aztán sétáltam kicsit a városban.
- Örülök neki – felelte a bátyja. –Ezek szerint mindannyian tisztáztuk a helyzetet a többiekkel, így nincs más hátra, mint a darab befejezése. Holnap főpróba, este meg előadás. Mozgás, emberek! Leon, szeretném majd még egyszer átvenni az ugrást itt is, ha végeztünk. Jobb, ha ismerjük a terepet, mielőtt „közönség” elé kerül.
- Igaz. Ha holnap szerencsétlenkedünk, akkor akár el is áshatjuk magunkat. A művésznő szabotázsnak ítélné, és napokig duzzogna.
- Művésznő? – kérdezte Sora meglepetten.
- Lebuktatok, kicsim… - vigyorgott rá Leon, nem törődve Miáék elakadó lélegzetével. Ő tétován nézett egyikről a másikra, mígnem tekintete elakadt Yuri felrepedt ajkán.
- Verekedtetek? – vonta fel szemöldökét, miután közelebbről is megszemlélte.
- Ugyan, dehogy! Csak felborultam a kanapéval…
- Miután az arcod közelebbi ismeretségbe került Leon öklével. Ne is tagadd! Túl jól ismerlek titeket – csóválta a fejét.
- Ez igazán csekély ár a bizalomért és a szerelemért, hugi. Végre újra együtt a csapat.
- Mikor puhultál el ennyire, monami? Ez a szöveg szörnyen nyálas…
- Az angyalok rossz hatással vannak rám – rántotta meg a vállát kacsintva a szőke. – Mellesleg te sem vagy már ugyanolyan, mint régen. Most viszont függesszük fel a traccspartit, irány a kupola! Látni akarom az „Angyalok táncát”.
Sora és Leon kézen fogva vette célba a trambulinokat, ami persze nem kerülte el a többiek figyelmét.
- Mi a fene folyik itt, Yuri? – szólalt meg Kethy, aki pár perce érkezett, hogy megnézze a próbát, az artista azonban csak sejtelmesen mosolygott.
- Mindent meg fogtok tudni, mikor eljön az ideje. A történet a végkifejlet felé tart.
Ennél többet senki sem tudott kihúzni belőle, hiába próbálkoztak.
*
Végül elérkezett a premier napja. A főpróba nagyszerűen sikerült, mindenki ámulva figyelte az események kibontakozását. Sokan furcsállották ugyan, hogy a Serenát játszó nő a darab első kulcsjelenetéig viselte a maszkot, holott a történet csak a második felvonásban követelné meg, de mindent megértettek, mikor meglátták az arcát.
Maga a bemutató is hatalmas sikert hozott, a délutáni sajtótájékoztatón jelentették be, hogy a darab hátterét a főszerepeket játszók élete adja. Nyilvánosan is elismerték, hogy Sora és Yuri testvérek, illetve, hogy Sophie Oswald évek óta Mrs. Killian. A romantikus történet sokakat vonzott az előadásra. Aki ott volt, az biztos lehetett benne, hogy amit lát, az maga a valóság. A közönség együtt sírt és nevetett a hősökkel, szinte benne élt a történetben. Aki nem ismerte a két fiatal férfi múltját, azt is szinte mellbevágta az a színtiszta ragaszkodás, ami minden mozdulatukból áradt. A köztük lévő kapocs erejét mi sem bizonyítja jobban, mint az a néma áhítat, amivel a publikum és a kollégáik figyelték a finálét. Végül mindketten megkapták a sorstól azt, amire leginkább vágytak: egy igazi családot.
Sokan próbálták később visszaadni ugyanezt a hangulatot, de hiába hajtották végre tökéletesen az ugrást, ez az álom elérhetetlennek bizonyult mindaddig, míg nem bíztak a másikban még önmaguknál is jobban.
AJÁNLOM AZ OLDALT
