16. fejezet

Reggel Sora nagyon nyúzottan ébredt. Egész éjjel talán csak fél órát aludt. Az éjszakát azzal töltötte, hogy gondolkozott azon, hogy tudna a dolgokon változtatni. Szándékában állt Leon és a közte lévő láthatatlan falat lerombolni, és ennek az érdekében nagy elhatározásra jutott.

Mikor leért a konyhába, Leon már a reggelit rakta az asztalra.

-         Jó reggelt! – köszönt a francia, majd egy csókot lehelt szerelme ajkaira, ki a meglepettségtől csak hápogni tudott.

-         Szia! Mi ez a finom illat?

-         Csak a reggelink, mert ma kell az energia a gyakorláshoz, mert már csak 3 napot tölthetünk itt és még egy-két ugrást gyakorolnunk, kell.

-         É… értem.

Több szó nem esett köztük. Nyugodtan fogyasztották el reggelijüket, majd neki álltak gyakorolni. Már minden tökéletesen ment, csak még mindig hiányzott belőle valami és ezt mind a ketten érezték. De ez a pár gyakorlat megint elég volt ahhoz, hogy Leonban megint túltengjenek a hormonok ezért közölte Sorával, hogy elmegy sétálni és majd kb. 2 óra múlva, jön csak vissza. A lány kicsit furán nézett rá, de nem kérdezett semmit, hisz ennyi idő alatt rájött már, hogy mi a baja Leonnak.

Miután a férfi elhagyta a házat, Sora sejtelmesen elmosolyodott. Majd megkereste Fantomot és gondoskodott róla, hogy a színpad szelleme egy cm-t se tudjon mozogni és a biztonság kedvéért a szemét is, bekötötte.

-         Akkor lássunk neki!

Mind e közben a kételyeiben és elfojtott vágyaiban fürdő francia artista a tengerparton volt és a lemenő napot nézte, ahogy vérvörössé festi a tengert. Teljesen elmerült gondolataiban.

„Miért? Miért kell ennek így történnie. Most, hogy hosszú vívódás után végre sikerült bevallanom neki az érzéseimet, a dolgok nemhogy könnyebbek lettek volna, most minden sokkal nehezebb, mint ezelőtt. Minden porcikám vágyik utána. A karjaimban akarom tartani, ölelni az idők végéig, el akarom halmozni csókjaimmal testének minden négyzetcentiméterét. Akarom őt mindennél és mindenkinél jobban. Éreztetni akarom vele, hogy mennyire szeretem, de mindezt nem tehetem meg vele, ha ő erre még nem áll készen. Nem akarok semmit sem ráerőltetni. De már úgy érzem, hogy nem sokáig fogom bírni ezt az állapotot. A tetejében azok a mozdulatok is, amiket a mutatványok közben hajtunk végre, egyre jobban felkorbácsolják a vágyaimat.” Leon nagyot sóhajtott és felnézett az égre, ahol már észrevehetőek voltak a csillagok az éj sötét leplén, így lassan visszaindult a szállásuk felé. Mikor már láthatóvá vált szeme előtt a kicsiny kis ház, Leon megállapította, hogy semmi fény nem szűrődik ki ezért úgy gondolta, hogy drága angyala már az igazak álmát alussza.  Mikor belépett a házba nagyon ügyelt arra, hogy nehogy felébressze, halkan osonva ment fel a szobájába. Mikor benyitott a szobába olyan látvány tárult elé, amire még a legvadabb álmaiban sem gondolt.

         Az egész szobát a gyertyák pirosló fénye világította meg, mindenfelé rózsaszirmok hevertek és azok bódító illata teljesen elkábították a francia artistát. Egyszerűen nem értett semmit. Mikor tekintete körbesiklott a szobán, hirtelen meglátott egy alakot feküdni az ágyán. Pillantásai az idegen lábától kezdve lassan haladt felfelé, kinek kecses körvonalai kezdtek kirajzolódni. Leon a döbbenettől meg sem bírt szólalni, a vágy hatására pedig a földbe gyökerezett a lába. Mikor a gyertyák fényében megpillantotta azt a számára oly csodálatos barna szempárt csak tátogni tudott.

-         Sora?! – szólalt meg végül rekedtes és vágytól fűtött hangon az artistakirály.

Az említett lassan felállt és egy macska kecsességével odament Leon elé. Során csak egy bordó selyem hálóing volt, ami a combja felső részéig ért. Lassan megfogta a férfi kezét, és az ágyhoz húzta, majd leültette annak szélére. Odaállt Leon elé ás mélyen a szemébe nézett. Vett egy mély levegőt majd ennyit mondott:

-         Leon, kérlek vigyázz rám! – majd szenvedélyesen megcsókolta a megszeppent férfit.



 Folyt. Köv.