5. fejezet

Másnap reggel a végzős fiúk már edzőruhában álltak a tornateremben, amikor megérkeztek a harmadikos lányok. Leon már nem is hallotta, amit Yuri mondott neki. Tekintetével Sorát kereste, akit csak hamar meg is talált. A lány a bordó edzőruháját és viselte, és ragyogott. Egyszerűen fenséges látvány volt a többi lány között. Haját felfogta, tekintete csillogott. De Leon nem tudta elfelejteni, amit tett. Hogy bánhatott így vele, csak azért hogy a vágyát csillapítsa? Ha józan lett volna, biztos hogy inkább belepusztul a vágyba, mint hogy megtegye azt amit megtett. Lehajtotta a fejét és elfordult. Egyszerűen gyűlölte magát, amiért ezt tette azzal a lánnyal, akire életében először mindennél jobban vágyott. És mert még ezek után is határatalan vágy kerítette hatalmába a közelében. De mert elfordította fejét, nem láthatta Sora tekintetét, mely érdeklődve csillogott, mikor ránézett. Nem sokkal később belépett a tanár. Mindenki megdöbbenésére nem Miss Eugénia jött be, hanem egy fiatal, 25 éves férfi. Kidolgozott teste volt, fekete szemei, félhosszú, fekete haja. Fehér edzőruhát viselt. A lányoknak valahogy nagyon tetszett, kivéve Sorát, aki dühösen elfordult. A férfi gonoszan elmosolyodott.

- Nos jó reggelt diákok!- köszönt kissé mély hangján.- Miss Eugénia nem tudott ma bejönni, mivel kicsit megfázott. Ezért ma én helyettesítem. A nevem Allan Caldor. Nos ha jól tudom, ma akrobatikátok van. Oswald, Naegino!- mondta fenhangon.- Indítsanak fel a trapézra!

Leon egy pillanatra megmerevedett, majd követte Sora példáját, és felugrott. A lány megint remek formában volt. Lendült Leon felé, majd tovább ugrott. Bámulatos forgások, spirálok övezték a mozdalatait. Leon nem is figyelte mit csinál igazából. CSak az járt a fejében, hogy mit tett ezzel a lánnyal, ő mégis ragyog, és nem fél a közelébe menni. Annyira nem figyelt arra, amit csinált, hogy azt sem vette észre, hogy pont a Sora trapéza felé indult. A lánnyal egyszerre érkeztek meg, ám mind a ketten anyira megdöbbentek, hogy mellényúltak a rúdnak. Leon hátra esett, majd mind a ketten zuhanni kezdtek. A férfi érkezett alulra a hálóban, Sora pedig rá esett. A két fiatal csak nézte a másik tekintetét. Sora meleg barna szemei meglágyultak, és lassan közeledett a férfihoz, amit az döbbenten nézett. Nem hitte el. Vágya tovább fokozódott, amikor megérezte Sora ágyékát a sajátján.

- Mit művelnek?- hallatszott Allan hangja.- Ez egyszerűen szánalmas. Ha most nem lett volna maguk alatt háló, meghalnak. Ilyen hibát egy artista nem követhet el. Hogy megtanulják, mind a ketten kifelé futni! Harminc perc a pályán. Pulóver nélkül.
- Tanár úr!- szólalt meg Leon.- Én vagyok a hibás. Sora nem tehet róla. Én nem figyeltem.- mondta bűnbánóan, mire Sora ránézett.- Csak nekem kell futnom.
- Nem kértem a véleményét Oswald!- mondta gúnyosan a férfi, miközben összehúzta a szemét.- Azt mondtam mind a ketten mennek!
- Maga tényleg ennyire hülye, vagy csak tetteti?- kérdezte ingerülten Leon.- Azt mondtam csak én vagyok hibás, vagyis Sorának nem kell futnia.
- Ezért ötven perc futás Oswlad!- kiabálta, majd gonoszan hozzátette.- Mind kettejüknek. Pulóver nélkül.
- Na...- kezdte volna Leon, ha Sora elé nem lép.
- Értettük tanár úr!- mondta Sora gúnyosan, majd kifelé fordította Leont.
- Hogy volt képes?- bosszankodott magában a férfi, miközben kisétáltak a pályára. Az idő csípős volt. Jeges és dermesztő, és Sora csak a vékony edzőruhájában állt kint. A lányon láthatólag végigfutott a hideg. Leon más volt. Bár ő is csak az edzőruhájában állt, mégis neki erősebb volt a szervezete, és hogy fázhatna a lány mellett? Lassan elkezdte az első kört.
- Mi bajod Oswald?- kiáltott utána Sora.- Leon!- szólt rá a férfira, amikor elment mellette.- Leon Oswald!- fogta meg a karját, és maga felé fordította.- Mi bajod?
- Semmi Sora.- fordult el a férfi.- Sajnálom!
- Igen? Mit?- kérdezte a lány döbbenten.- A tegnap estét?
- Igen azt.- hajtotta le a fejét.- Sajnálom amit tettem veled! Ha józan lettem vola, soha nem jut eszembe.- majd tovább indult volna.
- Mond csak mire emlékszel?- kérdezte gyanakodva.
- Hogy bevittelek a szobámba, és... ennyi.- fordult a lány felé.- Ellenkeztél. Így nem tudok másra következtetni.
- Hülye.- nevetett fel Sora.- Nem fájt ma reggel a hátad?- mosolyodott el gonoszan.
- De igen.- nézett értetlenül.
- Nem csoda. Elég élesre reszeltem a körmöm.- nézett a férfi szemébe.- Ne haragudj Leon, kissé összekarmoltalak.- mondta ártatlanul.- Nos édesem, nem erőszakoltál meg. Sőt. Igazán szenvedélyes voltál. Emlékszel, mit mondtam?
- Hogy... az eszem tiltakozik a testem kívánja, akarlak.- idézte vissza, és abban a pillanatban elmosolyodott, majd felkapta a lányt.- Sora, köszönöm! De...- tette le.- Az első volt?
- Mond meg te!- kérte a lány mosolyogva.
- Nem láttam vérfoltot.- mondta Leon.
- Elég szépen felkészítettél.- távolodott el.- Tudom, mi a következő kérdésed. Miért mentem az éjszaka mellőled? Nem mentem el. Hajnalban mentem a szobámba miután nem tudom hányszor tettél a magadévá.- majd elkezdte a legelső körét.

50 perc leteltével mind a ketten megálltak, mivel a tanár kiment hozzájuk. Gúnyos mosollyal nézte, amint a két lihegő páros megállt. Sora érezte, ahogy a gyorsan beszedett hideg levegő a tüdejébe mar. Alig állt a lábán. Kifulladt, melege volt, de közben fázott is, hisz a vékony edzőruha nem volt a legjobb a párcentis hóba, és fagyos levegőbe. Ahogy Allan felé sétált, tartása egy pillanatra sem vesztett büszkeségéből. Egy pillanatra sem rogyant meg, határozott volt, erőteljes, mégis kecses és elegáns. Határozottan nézett a tanár szemébe, akinek máris elszállt a magabiztossága. Amikor elé ért megállt, és megvető tekintettel nézett a férfira. Az közelebb lépett hozzá, de megérezte, amint Leon mögé lépett. Ebben a pillanatban olyan hálás volt neki, mint soha, azért, hogy ott van vele.

- Látom megtette a hatását a büntetés, nem Miss Naegino?- nézett rá gúnyosan Allan.- Remélem többször nem vétenek hibát.
- Én meg remélem többet nem látom az életben.- mondta Sora csípősen.
- Áh... a kisasszonynak még mindig van kedve gúnyolódi.- mondta gonoszan a tanár.- Akkor még mehet egy negyven perc. Úgysincs következő órája.
- Elég!- mondta Leon határozottan.- Sora meg fog betegedni, és akár bele is halhat. Gondolkozzon már!
- Nem érdekel.- majd a férfi felé lépett.- Azt mondtam...
- Miss Naegino!- lépett oda egy tanárnő.- Az igazgatóiban várják! Kérem menjen!
- Igen tanárnő!- majd az öltözőbe ment.

Sora néhány perc múlva már az igazgatói előtt állt, majd kopogás után belépett. Ott volt kissé idősödő igazgató, aki mint mindig kedves mosollyal fogadta, majd átadta neki a telefont, majd illedelmesen távozott.

- Igen?- szólt bele a készülékbe a lány.
- Szia hugica!- hallatszott egy gúnyos női hang.- Nem állt szándékomban kirángatni az órádról, de rámparancsoltak.
- Ne aggódj drága nővérkém, nem volt órám. Éppen egy ötven perces futásról jövök.- mondta csípősen.- Fáradt vagyok, szóval mond!
- Húú melyik tanár volt képes ebben a hidegben kint futtatni?- nevetett fel.- Csak nem Allan? Még mindig nagyon vágyik rád mi? Ha megadnád neki, amit akar nem lenne ilyen kemény veled. De te buta vagy, hugica.
- Hogy mondhatsz nekem ilyet?- szűrte a fogai között Sora.- Én nem vagyok olyan, mint te Hana! Nem fekszem le mindenkivel, hogy megkapjam, amit akarok. Nem fekszem le a tanárommal, hogy átmenjek a vizsgáimon, és hogy kitűnjek, mint artista, és mint ember.- mondta dühösen.- De mostmár mond, mit akarsz?
- Anya és apa azt akarják, hogy a hétvégére légy olyan kedves, és jelenj meg.- mondta gúnyolódva a lány.- Ennyi. Ja és szerintem, próbáld csak mi milyen a szeretkezés!
- Hagyd már abba te rossz...- majd elhallgatott és az ablakhoz sétált, majd leült az asztalra.- Már tudom. És hidd el, nem tudod elképzelni. És, hogy tovább fokozzam, szerintem ez elég hosszú lesz. De csak vágy. Mérhetetlen vágy.- nézett a kint futó Leonra, majd észbekapott.- Leteszem, majd hétvégén találkozunk. Szia!- majd választ sem várva azonnal letette, és szaladt kifelé.- Mi az istent csinál ez?- majd megkereste Yurit a szobájában.- Neked nincs órád?
- Nem nincs.- mondta a lánynak, miközben megigazította magán a törölközőt.- De mi az, hogy csak így berontasz? Nem tanítottak meg kopogni, édesem?- kérdezte kissé gúnyosan a férfi.
- Ha nincs órátok, az a hülye Leon, mit szaladgál még mindig odakint a hóban?- kérdezte idegesen.
- Mit csinál?- döbbent le Yuri.- Hát persze. Allan, azt mondta neked, hogy futnod kell, de elmentél. Így Leonnak kell futnia, mivel ő a partnered.- majd az onnal a nadrágja után nyúlt.
- Igyekezz!- majd kifelé indult.- Én addig megmondom a magamét annak az állatnak.- és elszaladt.

Kiérve azonnal Leon felé vette az irányt. A hó esni kezdett, és a levegő is lehült. A férfi pedig izzadt. Félő volt, hogy nagyon megfázik. Sora kiabálni kezdett neki, mire a férfi felkapta a fejét, és megállt. Homályos tekintettel nézte a felé közeledő lányt. Mintha már alig állt volna a lábán. Kába volt. Izaddt, és reszketett. Sora aggódva közeledett hozzá, majd, amikor elé ért, a férfi dőlni kezdett felé. Sora éppen csak meg tudta fogni, majd vele együtt a hóba dőlt. Miután észhez tért idegesen nézett a hóban fekvő férfira, aki eszméletét vesztette. Váratlanul harsány férfi nevetés hangzott fel, mire Sora arra kapta a fejét. Allan jókedvűen nevetett, miközben őket nézte. Sora szemeiben könnycseppek jelentek meg. Leon most miatta van ilyen rosszult, mert helyette futott. Mert őt védte. És most ki tudja mi lesz ezzel a Démoni csábítóval. A dühtől remegve állt fel a földről és Allan felé indult. Odaérve olyan hatalmas pofont kevert le a férfinak, hogy az megtántorodott. Sora szemei szikrákat szórtak. Allan ingerülten nézett a lányra, majd a keze már lendült is. Ám az utolsó pillanatban megállt a levegőben. Egy erős férfikéz határozottan tartott. Sora hátra nézett, majd aggódva pillantott a gyenge, de égtelenül dühös Leonra.

- Nem ajánlom, hogy akár egy ujjal is hozzá nyúljon, mert azt keservesen megbánja!- mondta a férfinak visszafojtott dühvel.
- Alig állsz a lábadon Leon fiam.- mosolyodott el gonoszan és kirántotta a karját Leon kezéből.- Hogy akarod megvédeni, amikor olyan gyenge vagy, mint a harmat. Együd vagy, és kimerült.
- Nincs egyedül.- hallatszott a háta mögül egy férfi hang.
- Védelmezed őket, Killien?
- Mindenki.- mutatott a háta mögött álló csapat fiúra.- Azt ajánlom sűrgősen menjen a közelükből!- mondta ingerülten.- És ne merjen még egyszer kezet emelni valamelyikükre is.
- Ezt még megbánjátok!- majd indulatosan távozott. Leon abban a pillanatban összeesett.
- Leon!- kiáltott fel Sora és a férfi mellé rogyott.- Leon, kérlek ne csináld ezt! Hé még, tartozol nekem! Nem szoktam elfelejteni, ha valaki az adósom. Kérlek kelj fel!- könyörgött, miközben a szemeiben könnyceppek jelentek meg.
- Leon!- hallatszott egy kétségbeesett hang, majd Sophie térdelt Sora mellé.- Mi történt?
- Két órán át futott itt egy szál semmiben.- mutatott a férfira, és elfordult, hogy ne lássák a szemét.- Az a szemét. Garantálom, hogy megfizet. Yuri! Felviszitek?- fordult a férfi felé.
- Igen.- majd a fekvő férfihoz lépett.
- Leon! Leon drágám!- jött egy nyivákolós hang.- Istenem édes, mi van veled? Mit csináltál Sora Naegino?- sipított Amanda.
- Elhallgass te hülye liba!- kiabált Sora önkívületben.- Nem tudod mit beszélsz! Ne vísítozz itt nekem, mert nem tudom mit csinálok veled! És most azt ajánlom, hogy engedd oda Sophiet!
- Miért? Én vagyok a barátnője!- visított a lány.- Nekem kell vele lenni!
- Ő a húga!- emelte fel a hangját Sora dühösen.- Menj vele kislány!- majd hagyta, hogy a fiúk felvegyék, és bevigyék Leont, majd az indulni készülő Amandát visszarántotta.- Azt mondtam itt maradsz! Semmi közöd hozzá, lehetsz akárki.- majd a lányt otthagyva befelé ment.

Az utolsó óráját már ő sem bírta végig ülni. Borzasztóan aggódott Leonért, bár magának sem akarta beismerni.A férfi megmentette őt. És talán valami súlyosabb baja is lett. De nem. Neki erős a szervezete. Ha Sora futotta volna le még azokat a köröket is, akkor biztos, hogy meghalt volna. Ám talán mégis maradt nyoma annak is, amit ő futott. Kinézett a fagyos téli délutánba. A hó lassan szitált. Lassú, fagyos táncot járva. Sorát hirtelen elviselhetetlen köhögés kapta el. Rázta az egész testét, és úgy érezte, mintha a mellkasa ki akarna szakadni a helyéből fájdalmában. A biológia tanára aggódva nézett rá, majd a szobájába küdte, hogy pihenje ki magát.
Sora estig aludt, még vacsorázni sem ment le. Ám valamikor tíz óra felé, mintha egy különös hangot hallott volna. rövid, fekete hálóingére felvett, egy fekete köntöst, ami nem sokkal volt hosszabb, s melynek bő ujjai átlátszóak volt. Úgy döntött, hogy megnézi, hogy van Leon. Végülis a férfi most biztos alszik. Halkan mozogva elindult a fiúk hálója felé. Többször mondta magának, hogy visszafordul, ám mégsem tette meg. A kíváncsiság, az aggodalom és valami más amit nem akart megnevezni, hajtották előre. Leon szobájába megérkezve kopogott, majd belépett. Kellemes meleg csapta meg, és valami mély illat. Egyszerre izgatta fel, és nyugtatta meg. De izgalma most olyan erős volt, mint eddig soha. Szinte rabul ejtette. A sötét előtérből kilépve egy hatalmas szobába lépett. A szőnyeg mélykék színű volt. A hatalmas egészfalas ablak mellé, egy erkély volt kapcsolva. Az ablak és az erkélyajtó előtt egy sötétkék függöny volt. Az óriási szobának a végében egy nagy franciaágy volt, kék selyem takaróval volt letakarva. A szobában enyhe világosság volt. Ahogy beljebb lépett még inkább érezte azt a mély, erdőillatot, ami egyszerűen izgatta. De Leon nem volt sehol. Majd hirtelen egye kezet érzett meg a vállán, amire Sora hátra kapta fejét, és szembe nézett egy viharszürke tekintettel.

- Csak nem aggótdál értem?- kérdezte elmosolyodva.- Kedves vagy, hogy így izgultál a szeretődért.
- Amikor már az ember kedves akar lenni hozzád Oswald, te mindig elrontod a kedvét.- majd hátat fordított.- Miattam futottál, de kezdem azt hinni, hogy megérdemelted. Pedig... nem kellett volna megtenned.
- Bármikor máskor megtenném, ha arra lenne szükség.- és mögé lépett.- Gyönyörű vagy Sora! És nem tudom visszafogni magam.

Amikor a vállára tette a kezét, a nő összerezzent...