8. fejezet

Míg Leon az iskola udvarán a hóesésben, távolba révedő, homályos tekintettel gondolkozott, a mentő beért Párizs legjobb kórházába. A mentősök gyorsan, minden teketória nélkül kihúzták Sorát a hordággyal, és befelé szaladtak vele. A lányon már lélegeztető maszk volt, ugyains az út során Sorának többször leállt a légzése. Yuri a mentősök mellett szaladt, s aggódva nézte a sápadt, gyönyörű lányt. Tisztában volt vele, hogy Leon is a lánnyal akart jönni, de mégis ezzel nem foglalkozott úgy aggódott. És senki nem állt nála közelebb Sorához. Ahogy beértek az épületbe a lányt a műtőbe vitték, de neki kint kellett maradnia. Idegesen, aggódva rótta a folyasót, és nem tudott gondolni semmi másra, csakhogy Sora ott bent fekszik, és az életéért kűzd. Nem tudta volna, mit tesz, ha a lánynak baja esik. Tudta, hogy fel kellene hívnia a lány szüleit, de a keze remegett a telefonon. Eltette, de megfogadta, hogy amint tud valamit a lányról felhívja őket. Egy pillanatra sem tudott leülni. Az órák teltek. Ápolók, orvosok szaladtak el mellette, de senki nem mondott semmit. Végül leült egy székre, és a kezébe temette az arcát. Sírás fojtogatta, s lassan elszabadultak az első könnycseppek a jégkék tekintetből. Ott, az iskolában nem tehette, ám most képtelen volt visszatartani. Sora iránti aggodalmának nem voltak határai. Látta, amint betegek, s ápolók mennek el előtte, és mind szánakozva nézetttt rá, de őt nem érdekelte. Nem volt ott vele senki. Senki, aki valami bíztatót tudott volna mondani neki. Maga előtt látta, ahogy Allan először majdnem megölte, majd megpróbálta megerőszakolni a lányt. Látta, ahogy Leon vad dühvel vetette rá magát a férfira. Pont olyan volt, mintha... a sírás ellenére halványan elmosolyodott. Barátja ez alatt a három hónap alatt, szinte a testvérév vált. Ám arról, hogy Sorát így védelmezze, ennyire szeresse, még miatta sem tudott lemondani. Nem tehetett róla, de Sora NAegino élete legfontosabb személyévé vált. Arca elkomorult, s könnyei újúlt erővel tértek vissza. Látta maga előtt, ahogy a gesztenye színű szempárból kiveszik a tűz, az élet és a fény. Zokogás rázta meg. Ki segíthetett volna neki ebben a percben? Hirtelen egy óceánkék szempár sejlett fel előtte. Igen. Ő az egyetlen, aki meg tudja most nyugtatni. Ő mindig nyugodt tud maradni, ám mégis biztos volt benne, hogy ebben a pillanatban még ő is elvesztené józan nyugalmát. Újra remegő kezébe vette a telefonját, és tárcsázott.

- Tessék, Layla Hamilton!- szólt bele egy lágy női hang, amire kicsit megnyugodott.
- Layla!- nyögte bele a telefonba Yuri.
- Yuri! Szia! Mi van veled?- kérdezte vidáman.- És Sora?
- Róla van szó Lalya.- suttogta a férfi.- Itt ülök a kórházban. Sora... a műtőben van... haldoklik.
- Mit beszélsz?- kiáltott fel a lány idegesen.- Yuri ez nagyon rossz vicc. Légy olyan kedves és hagyd abba!
- Ez nem vicc Layla.- suttogta Yuri, miközben a könnyei újúlt erővel indultak meg.- Sora nagyon rosszul volt, amikor behozták. A mentőben többször újra kellett éleszteni.- csuklott el a hangja.- És azonnal a műtőbe vitték. Újabb gyilkossági kísérlet.
- Istenem.- zokogott fel Layla.- És, hogy van?
- Nem mondanak semmit.- kiáltott kétségbeesve Yuri és felpattant.- Kérlek hívd fel a szüleit, és gyertek ide!
- Persze. Azonnal.- sírta a lány.- Yuri, ha van valami kérlek hívj fel!
- Persze.- majd letette a telefont. Layla határozott nyugalommal fogja intézni a dolgokat, ha megnyugodott egy kicsit. Hirtelen eszébe jutott Leon. Biztos nagyon aggódhat, de a helyét ebben a pillanatban semmi pénzért nem adta volna át neki. Tudta, hogy fontos neki Sora, így nem akarta kétségek között hagyni a legjobb barátját, mégis vele volt a legnehezebb beszélnie ebben a pillanatban. Hirtelen egy ápolónő állt meg előtte.
- Mr. Killien?- kérddezte lágyan a nő, mire Yuri bólintott.- Miss Naegino nehéz műtété, és még nehezebb napok elé néz, ha túléli a műtétet.
- Mi az, hogy ha túléli?- ugrott fel Yuri indulatosan.- Maguk azért vannak, hogy megmentsék az embereket. Tegyék a dolgukat és mentsék meg Sorát, különben kezeskedem, hogy ez az egész kóceráj romba dőljön.- kiáltotta.
- Tudom, hogy most ideges Mr. Killien, de meg kell őríznie a hidegvérét!- mosolyodott el gyengéden a nő.- A kisasszonynak belső vérzése van, amit azonnal el kell állítanunk. Ezért szükséges a műtét, ami rendkívül komplikált. Valamint felsőfokú tüdőgyulladása van, és ki fog száradni. Értse meg uram, mindent megteszünk, de a kisasszonyon is sok múlik. Talán az segítene a legjobban neki, ha valaki aki nagyon fontos neki, itt lenne.
- Értem.- roskadt vissza a férfi. Pár órával később egy fehér kosztümbe öltözött fiatal lány sietett felé.- Layla! Sora élet- és halál között lebeg.
- Nem lehet.- suttogta a lány, miközben kristályos könnycseppjei megindultak óceánkék szemeiből.- Yuri csinálnunk kell valamit. Én nem tudok itt ülni és várni.
- Fel kellene hívnom Leont, de nem tudom, hogy mondjam meg neki, hogy a partnere haldoklik.- temette a kezébe arcát.
- Sora szülei már úton vannak.- mondta a lány.- Felhívom Leont!- mondta hirtelen elhatározással, és elvette Yuri telefonját.- Elvégre mégis az én unokatestvérem.- majd távolabb vonult.
- Yuri!- szólt bele egy ideges férfihang.- Yuri, mi van Sorával?
- Leon! Layla vagyok.- szólt bele határozottan.- Yuri, most nincs olyan állapotban, hogy beszéljen veled. Leon! Sora haldoklik. Nagyon kevés az esélye, hogy túlélje.- sírta el magát a végére Layla.
- Az nem lehet.- suttogta Leon.- Az nem lehet!- kiáltott fel, majd hangja elcsuklott.- Layla! Mond, hogy nem igaz! Sora nem halhat meg!
- Fontos neked.- mosolyodott el a könnyező lány halványan.- Tudtam, hogy az lesz. Sora rendkívüli artista, egy fantasztikus nő, és egy elragadó személy. De ha elveszíted, olyan fájdalmat fogsz átélni, mint soha. A Démon fájdalma a legnagyobb. De higyj benne Leon! Segíts neki, hisz te vagy a partnere! Mentsd meg őt!- kérte kértdégbeesve.- Ha áltozik valamit az állapota felhívlak.

Leon, ahogy lerakta a telefont, úgy ahogy volt kimelegedve, edzőruhában kiszaladt a teremből. Ki a kinti sötétségbe, a hidegbe. A hó szakadtalanul hullott. De ő nem állt meg. A hatalmas kerten át, a tujafák között, a rózsabokrokon túl, a szökőkúthoz ment. Lám ez a jeges víz még most is benne csorgott. Pont olyan monoton lassúsággal, mint mindig. Semmi nincs ami felkorbácsolná, semmi nincs, ami életet vinne belé. Ez lesz az ő sorsa is. A partnere haldoklik. Az egyetlen, aki kikapcsolódást, élvezetet nyújtott neki, az élet minden területén. Sora Naegino volt az egyetlen, aki nem csúszott le mellőle. AZ egyetlen, aki olyan magasságokba emelkedhet, mint senki. Az egyetlen, akivel szárnyalhat. A hó kristálytisztán, ártatlan szépséggel táncolt a vidéken. Csak néhány lámpa égett a kertben, ezzel egy kis fényt adva, ám hamarosan azok is elaludtak, s Leon az éj sötétségében nézte a tisztán hulló pelyheket. Angyalok könnyei. Futott át a férfi agyán. Angyalok sírnak. Siratnak egy Démont. Ó igen. Démonhercegnő. Most téged sirat minden Angyal. Leon érezte, amint a szemét valami különös homály borítja be. Szeretni? Mit jelent szeretni? Hogy valaki olyan szinten kívánja a másikat, hogy az már nem emberi? Hogy minden percet az ágyban töltene vele, hogy közben újra- és újra a magáévá tegye? Hogy élvez vele mindent? Hogy szereti nézni, amint élvez, nevet, mosolyog, és a harag villámai cikáznak a szemében? Hogy a trapézokon együtt szárnyal vele? És hogy most úgy aggódik, hogy az elviselhetetlen? Nem. A szerelem csak fájdalmat okoz. És az, akit szeret örökös veszélyben lenne mellette. De mégis, ebben a pillanatban úgy érezte, akármit megtenne azért, hogy ő éljen. Akár a saját életét is feláldozná. Újra megjelent előtte az a pillanat, amikor az ablakon kinézett, és látta Sorát a hóba esni. A lány magatehetetlen, és gyenge volt. Ahogy látta Allant fölé magasodni, iszonyatos düh kerítette a hatalmába. Ha Sora nem lett volna olyan rosszul, biztos, hogy megöli a férfit. Ám a lány haldoklott. Érezte, ahogy a karjaiban egyre gyengébb, ahogy az élet lassan elszáll belőle. Mégsem akarta feladni. Soha nem akarta feladni. Úgy érezte, mintha az ő akaratától függne, hogy a lány kűzdjön. Érezte, érezte Sora minden lélegzetvételet, bár messze volt tőle. Érezte, ahogy kűzd az életéért. Érezte, ahogy minden csepp életerej lassan elhagyja. "- Ó kicsi Sora, harcolnod kell! Kérlek! Támaszkodj rám, ha már úgy érzed nem bírod! Én adok neked a saját erőmből, csak ne add fel! Sora kérlek!- majd az ég felé emelte a tekintetét.- Te, aki látsz, és hallasz mindent! Hozzád szólok. Egy Démon könyörög a Te segítségedért! Mind azt, mi a te kegyelmedből nekem jutott, had adjam át neki! Mentsd meg Őt! Nem akarhatod, hogy ő meghaljon! Végy el tőlem, amit csak akarsz, de Őt hagyd meg nekem! Ha valóban létezel, kíméld meg Sora életét! Angyalok, kik a Te oldaladon vannak, ne hadjátok meghalni a Démonhercegnőt!- érezte, amint egy könnycsepp utat tör magának, s elmosolyodott.- Látjátok, egy Démon könnye! Nem volt még egy olyan személy, aki ennyit jelentett volna nekem. Ne hadjátok, hogy elmenjen! Segíts nekem Istenem, a Démonherceg a fájdalmak poklát járja!- kiáltott fel magában." Hirtelen egy gyengéd érintést érzett a karján. Gyengéd, de határozott érintést. Azonnal hátra kapta a fejét. Egy gesztenye szempár lebegett előtte. A tekintete tűzben égett, s rámosolygott. Sora- villant át az agyán. Majd a kép eltűnt a szeme elől. Az érzéki gesztenye tekintet helyett szembe nézett, egy csaknem áttetsző ezüst szempárral, ami melegen mosolygott rá.

- Tudom, hogy most fáj.- suttogta Sophie.- Sora ezalatt a két hónap alatt nagyon fontos lett neked, csakúgy, mint nekem.
- Igen fontos számomra.- nézett a lányra, miközben leült a szökőkút peremére.- Mond Sophie, miért kell ennyit szenvednie az embernek, ha...
- Ha szerelmes?- mosolygott rá.
- Nem Sophie.- rázta a fejét.- Én soha nem lehetek szerelmes. Ezt már megbeszéltük. Sora csak fontos nekem. Túlságosan. A partnerem. Egyetlen partnerem sem volt ilyen fontos számomra. Mármár szeretem.- nevetett fel erőltetetten.- De a szerelem más dolog. Miért áll ennyire közel a szívemhez?- fakadt ki.- Nem akarom, hogy meghaljon.
- Sora erős, Leon.- mondta Sophie, miközben bátyját átölelve könnyezve.- Túl fogja élni. Sora Naeginot, nem győzheti le egy ilyen senki, mint Allan Calder. Leon! Te vagy a partnere, miért nem vagy hát ott?
- Sorának, most a családjára van szüksége.- rázta meg a fejét a férfi.- Nem rám. Nem valami idegenre, akivel lefekszik. Nem Sophie, én nem vagyok senki az életében.
- A partnere vagy. Szeret téged. Fontos vagy neki.- állt fel a lány, bár könnyei még mindig folytak.- Menj! Indulj azonnal! Segíts neki! Addj az erődből, és nyújts neki támaszt! Szüksége van rád! Akkor meg mit állsz itt, te idióta fafejű tuskó? Menj és mentsd meg! Mentsd meg, mintha a trapézon lennétek! Mint, ahogy először kaptad el, amikor zuhant!- majd felzokogott.- Te vagy az egyetlen, aki elt tudja kapni, ha zuhan!
- Igazad van!- pattant fel a férfi, mire Sophie odaadta neki a hosszú fekete kabátját.- Mihez kezdenék nélküled hugi!- hálákodott.
- Csak mentsd meg őt!- mosolyodott el könnyein keresztül.
- Meglesz.- majd egy könnyed mozdulatt átugrott a rácsozott kerítésen. Kint egy fekete limuzin várta. Sophie mindenre gondolt. Beszállt.- A kórházba, de azonnal.

Az autó gyorsan haladt az éjszakai sötétségben, de mégsem annyira gyorsan, mint ahogy Leon szerette volna. A kinti fényeket nézte, de szemei előtt nem az volt. Sora zuhant. Egyre mélyebbre a tátongó sötétségben. Ha a lány túléli akármit megtesz, hogy boldog lehessen. Amikor a távoli jővőjébe akart nézni nem látott mást csak sötétséget. Nem tudta elképzelni Sora nélkül az életét. Maga előtt látta a lány határozott tekintetét. Nem félt semmitől. Szembe szállt akárkivel, mégis... neki is szüksége volt egy társra. Szüksége volt a partnerére, mint ahogy Leonnak is rá. Nem kűzdhet meg egyedül mindennel. Csak együtt tudnak igazán magasra szárnyalni. Csak együtt képesek elérni a csillagokat. Érezte... érezte, amint Sora őt hívja. Magához hívta, szüksége volt rá. Tíz perccel később már a kórház bejárati ajtaját vágta ki. Mindenki megdöbbenve nézett utána. A nők olvadozni kezdtek, de őt nem érdekelte. Jeges határozottsággal tartott a célja felé. Nem soká egy másik folyasóra érve meglátta Yurit és Laylát. A párosra felkapta a fejét, majd a Főnix felpattant, és Leon nyakába ugrott. Abban a pillanatban eleredtek a könnyei. Leon ölelte még egy kicsit szeretett unokahúgát, majd eltolta magától, és mélyen az óceánkék szempárba nézett.

- Hogy van?- kérdezte Leon rekedten.
- Meg kellett műteni.- suttogta még mindig könnyezve.- Belső vérzése volt. De a műtét befejeződött olyan fél órája. Az intenzíven van, és az orvosok nem hiszik, hogy megéri a reggelt.- tört fel belőle a zokogás.- Leon, mentsd meg őt!
- Ígérem!- mondta a férfi határozottan, és elment a lánytól. Elment Yuri előtt. A férfi ráemelte könnyes tekintetét, majd bólintott.

Nem sokkal később belépett Sora szobájába. Senki nem állította meg tervében, ám ahogy belépett, szinte megdermedt. Gépek hangos csipogása jelezte, hogy Sora még életben van. Ám minden a megszokottnál lassabb volt. Leon szíve megremegett, ahogy közelebb lépett. Sora arcán egy maszk volt, ami garantálta a folyamatos oxigén bevitelt, de csak amíg a lány azt akarta. Leonnak errre a gondolatra elszorult a torka. Egy ilyen életerős, fiatal, különleges, és gyönyörű lánynak még sokáig kell ragyognia. Odaállt a lány mellé. Szinte érezte a forróságot, ami Sorából áradt. Még mindig lázas volt. De ő azért jött, hogy visszahozza, nem pedig azért, hogy sajnálja. Hogy sajnálja őt, vagy akár magát. Szemeiben hideg elszántság ült. A Démoni, aki volt jegesen elmosolyodott, és a lány fölé hajolt.

- Jó estét Démonlány!- hangja jegesen csengett a kedves becézés ellenére.- Nézd csak, ilyennek kellene lenned? Sora Naegino, soha nem gondoltam, hogy ilyen gyenge vagy. Gyerünk Sora! Mutasd meg, hogy erős vagy! Mutasd meg, hogy erősebb vagy, mint minden más! Látni akarom a Démont!- majd közelebb ment, és megfogta a lány kezét.- Sora!- váltott lágyabb hangra, és a lány kezét a kabátja alá csúsztatta, a szívére.- Érzed ezt? Érted dobog Sora! Minden alkalommal, amikor a közeledben vagyok így ver a szívem. És egyszerűen megőrítesz! Azt akarom, hogy velem repülj! Szárnyalj velem!- kérte.

Hirtelen Sora szívverése gyorsulni kezdett. Leon ijedten kapta arra a fejét. A gépek hangos csipogással jelezte, hogy a lány állapota fokozatosan... javul. Leon egy megkönnyebbült sóhajt engedett el. Ajkai lágy mosolyra húzódtak. "- Ez az kislány! Kűzdj!- gondolta boldogan." Hirtelen érezte, amint a mellkasán lévő kéz lassan megmozdul. Hátrborzongató érzés lett úrrá rajta. Érezte Sorát. A lány szemhéja megrebbent. Leon szíve nagyot dobbant, és újra szembe találta magát egy tűzben égő gesztenye szempárral. A lány még gyenge volt, de egy reszketeg sóhajt engedett meg a lélegeztető mögül, majd köhögni kezdett. Leon azonnal levette róla a maszkot. Sora lassan elmosolyodott. Olyan gyengéden, ahogy Leon még nem látta soha. A férfi szíve reszketni kezdett, és mintha a sírás és a nevetés egyszerre szakadt volna fel belőle, felsóhajtott. Egyetlen könnycsepp tört utat magának az ezüst tenger mélységéből. Sora megdöbbenve nézte partnere kristálytiszta könnycseppjét, ami miután végig haladt a szép márványarcon, meghalt a kívánatos ajkakon. Sora felemelte a kezét, és puha ujjaival végigsimított a férfi ajkain. Leont hihetetlen boldogsággal töltötte el ez az apró, mégis olyan szeretetteljes mozdulat, hogy ellágyult a szíve. Lehajolt a lányhoz és mélyen a szemébe nézett.

- Mert Te vagy az egyetlen, aki el tud kapni, ha zuhanok!- suttogta Sora.