2.rész

- Sora! Mi az az izé? Hallucinálok, vagy tényleg a válladon ül?


- Mi az? Ja, csak te vagy, Fool? Leon!!! Te látod őt?!- döbbent meg a lány.


- Üdvözlet a sztárpárosnak!- lebegett kettőjük közé a kis szellem, és szertartásosan meghajolt.


- Még beszél is?!


- Hadd mutatkozzak be Neked, Leon Oswald! Fantom vagyok, a színpad szelleme. Csak a kiválasztottak láthatnak engem.


Segíteni fogok Nektek a követkető produkciótok kivitelezésében.


- De mi csak felkészítő edzésre jöttünk volna, ha a vihar közbe nem szól. A gyakorlati részével az ugrásnak még nem nagyon foglalkoztunk.


- Tudom. De azt soha sem tudhatod, hogy éppen mi a felkészítés része.- válaszolt rejtélyesen az apró szellem.


- Ah...-sóhajtott meglepődve a francia fiú.


- Most megyek, szólok Rosettának, hogy nem vesztetek el.


-Ő is lát Téged?


- Igen.


- Most hol vannak?- szólt közbe Sora.


- Néhány mérfölddel lejjebb, a hegyoldalban, még az erdőben. Egy erdészházba húzódtak. Na. akkor most távozom.


- Neked nem árt a vihar?


-Szellem vagyok.- hajolt meg Fantom, majd eltűnt.





- Sora, erről nem beszéltél.


- Amíg nem látja valaki, nincs értelme. Páran már így is bolondnak tarthatnak, mert látták, hogy a levegővel beszélek, arról nem is szólva, mikor éppen kergetem, hogy elkaphassam, és ártalmatlanítsam.


- Mi?!


- Jól hallottad, néha meg kell kötöznöm, a hűtőbe tennem, vagy a szekrénybe zárnom. Rosetta szintén ezt teszi átöltözés vagy fürdés előtt. Ugyanis Fool egy rettentő perverz kis alak. Állandóan ott akar lenni, ahol nem kellene.


Leon erre nevetésben tört ki. Aztán újra kérdezett:


- Hányan látjuk?


- Most csak mi, hárman. De tud róla Kalos és Leila is. Leila látta is egy darabig, aztán amikor a célját, a Legendás ugrást megvalósította, Fantom eltűnt. Majd még egyszer megjelent Neki, hogy ő lehessen a démon, aki előhozza az angyalt belőlem.


- Te mióta látod?


- Amióta betettem a színpadra a lábamat. Igaz, értem már el célokat, de van még néhány, amit szeretnék megvalósítani. Bizonyára ezért látom még mindig.Neked meg azért jelenhetett meg, mert ezt az ugrást kettőnknek együtt kell végrehajtani.

Alkonyodott. Kissé csendesült az égiháború, de az eső továbbra is szakadt. Mégis ki kellett mozdulniuk a fedél alól. A magukkal hozott víz már elfogyott. Idefelé jövet viszont a patak mentén forrást találtak, nem messze volt a barlangtól. Oda igyekeztek a szakadó esőben. Öt percet sem tartózkodtak kint, mégis bőrig áztak. Csorgott róluk az esővíz. Megálltak a bejáratban. Ahogy végignézek egymáson, hangosan nevetni kezdtek. Lábuknál tócsába gyűlt a víz.

Sora észrevette, hogy Leon megigézetten bámulja őt. Magára nézett, és piros lett, mint a pipacs. Ázott pólója testére tapadt, és nem igazán takarta formás idomait. Gyorsan, védekezőn maga elé húzta kezeit, de elkésett. Társa villámgyorsan felkapta, mint a pelyhet. A tűzhöz vitte, és leállította a földre. Sora reszketett.

Leon egy nagy, bolyhos törölközőt varázsolt elő, amibe finoman beleburkolta a lányt.

Ugyanezzel a mozdulatával át is karolta, magához húzta, és gyengéden megcsókolta. Sora viszonozta az ölelést és a csókot is. Csókjuk egyre szenvedélyesebbé vált. Leon kezei felfedező útra indultak a lány hátán, aki jólesően beleborzongott a lágy simogatásba. Majd ő sem maradt párja adósa, a férfi izmos mellkasát, hátát és vállát kezdte cirógatni.

Leon hatalmas sóhajjal hátradöntötte partnerét a hálózsákokra. Fölétérdelt, és mélyen a lány szemébe nézett. Nem látott tiltakozást benne, csak szerelmet, vágyat és odaadást. Sora már eldöntötte a ki nem mondott kérdésre a választ: beletúrt az ezüst hajzuhatagba, és magához húzta a francia fiút.

Szép lassan megszabdították egymást a vizes ruhadaraboktól. Kezeikkel, ajkukkal és nyelvükkel barangolták be egymás testét. Szenvedélyes sóhajok és nyögések szálltak. Vágytól égő testeik végül egymásba simultak. A férfi nagyon óvatos volt, nem akart fájdalmat okozni szerelmének, aki ártatlanságát adta neki, szerelmét bizonyítva. A lassú mozdulatok fokozatosan gyorsultak, ahogy a szenvedély mindkettőjükön eluralkodott. Ősi, ösztönös ritmusra mozogtak. A külvilágot tompán, ködösen érzékelték. CSak ketten voltak. Egymásnak éltek.
Újra együtt repültek, de most nem a porondon, a trapézokon, hanem a szerelemben. Egyre feljebb és feljebb szálltak. Lángoló, eggyé olvadt testük végül egyszerre érte el a gyönyör legfelső fokát.Az elei erejű érzelmi és fizikai detonáció hatására kábultan szorították egymást. Szívük egyszerre lüktetett.
A kábult tompaság lassan lefoszlott róluk. Leon megmozdult, szerelme arca fölé hajolt.
- Köszönöm! - suttogta. - Még soha nem voltam ennyire boldog. Szeretlek, Sora! Annyira, hogy nem is tudom elmondani. Kérlek, maradj velem, legyél örökre partnerem.
A lány arcán két könnycsepp gördült végig.
- Én is köszönöm Neked. Szeretlek. És maradj velem, örökre! - simult oda a fiúhoz.
Leon átkarolta, és nézte,ahogy kedvese lassan álomba szenderül.
" Drága kicsi lány! Megváltoztattál. Már nem érzem, hogy az élet súlyos teher számomra. Értelmet adtál neki. Most is fáj Sophie elvesztése, de a fájdalmamat csillapítani tudtad. És a mai este... Még angyali ártatlanságodat is feláldoztad értem... A démonodért. Nagyon szeretlek!" - gondolta. Óvatosan megcsókolta az alvó lányt, és mellé bújt, magukra húzva a takarót.

Ahogy múlt az éj, vonult vele a vihar is. Hajnalban már csak a kicsavart ák, letört ágak, vizes föld és zavaros patak emlékeztettek rá, hogy nemrég még itt tomboltak az elemek.
Az erdei menedékházban lázas készülődés folyt. Mia, Ken, Ana, Rosetta, May, Sarah és Kalos nemsokára úton voltak. Elszakadt társaikat keresték.
- Meg kell őket minél előbb találnunk. Remélem, nem esett semmi bajuk. Rendkívül erős és hosszú volt ez a vihar. Váratlanul is jött. - mondta Kalos.
- Nincs bajuk, és én tudom, merre vannak. - jelentette ki Rosetta, általános csodálkozást váltva ki ezzel.
- Honnan veszed? Nem tudtuk felhívni Leon mobiltelefonját sem.
- Fantom mestertől tudom.
-Ááá... A láthatatlan kísérőd...- kissé bizarr ez a dolog számomra, de hallottam már ilyesmit. - tűnődött hangosan Sarah.
Közben egyre haladtak a patak mentén fölfelé. Az erdő lassan ritkulni kezdett, a hegyoldal egyre meredekebben emelkedett, és itt-ott nagyobb szikladarabok hevertek.
- Fantom mester! Biztos vagy abban hogy erre jöttek? Itt nincs semmmi, ami a vihartól megvédte volna őket...
- Rosetta, tudom, hol vannak. Remek menedéket találtak. Már nincs nagyon messze. " legalábbis nekem " - fűzte hozzá gondolatban azaprócska szellem.
- Rendben, akkaor vezess, Fantom mester!

A vihar elvonult. A barlangban nem nagyon tudták érzékelni, hogy odakint világos van, és hogy a nap fénye áttörni igyekszik a vastag párarétegen. Annyit lehetett hallani, hogy az orkán üvöltése elcsendesedett. Már csak erősebb szél süvített a kopár táj és a zavaros patak felett.



Már jócskán délelőttre járt az idő. A menedék ideiglenes lakói még aludtak. Kimerítette őket az éjszaka...



Leon - maga sem tudta, miért - hirtelen nagyon éber lett. Talán a beköszöntött csend okozta? " Nem. De a csend teszi lehetővé, hogy valami mást meghallottam..." -válaszolt magának a kérdésre.



Újra hallotta a furcsa zajt. Mostantól folyamatosan hallatszott, egyre közeledett a barlanghoz, és hangosabb lett. Már dübörgött. A föld szinte rezgett alattuk. Gyorsan felállt, felhúzta rövidnadrágját és kinézett. Hatalmas, megvadult csorda csörtetett végig a patakmeder mellett. A férfi okosabbnak látta, ha visszahúzódik.



Visszatérve Sora rémült szemei tekintettek rá. A zajra ébredt.



- Semmi baj. _ nyugtatta a lányt. - Megvadult állatok. Annyira elvakultak, hogy ide biztosan nem jönnek be, rohannak egyenesen tovább.



Sora megnyugodva sóhajtott. Még mindig feküdt. Nyújtózott egy nagyot, érzékit, amitől a takaró félig lecsúszott róla. Leonnak több sem kellett... Átölelte szerelmét, és csókjaival borította.



Váratlanul erősebben megremegett a talaj. A vad csorda által okozott aránylag gyengébb, folyamatos rezgés átterjedt a sziklahalmazra is. Az ingatag egyensúly megbomlott. Kint kövek zuhantak, gördültek lefelé a lejtős hegyoldalon.

Azután odabent is kövek kezdtek záporozni, szerencsére csak kisebbek. Leon testével próbálta Sorát védeni. Egy nagyobb darab vált le a mennyezetről, és a fiú lábára zuhant, akinek hirtelen összerándult a teste. Felordított a fájdalomtól, majd teste elernyedt. Sora nem törődve azzal, hogy esetleg rá is zuhanhat egy kődarab, kicsúszott párja alól. Zokogva szólongatta kedvesét, majd erőt vett magán." Nem szabad sírnod, erős legyél. Valahogy segítened kell rajta."- próbálta nyugtatni magát.

- Szerencsére él! - sóhajtotta, majd végignézett partnerén. Leon több sebből vérzett, de ezek nem voltak súlyosak. A lábára viszont egy jókora méretű és súlyú szikladarab zuhant. Sora nagy nehezen megmozdította a követ, és legördítette a sérült lábról. Látta, hogy a francia fiú lába csúnyán eltörött.

" A testével védett engem." - gondolta. Majd a hátizsákjáért nyúlt, kihúzta a törmelék alól. " Szerencsére van nálam valamennyi kötszer, mert kirándulásra mindig viszek." - szedte elő táskájából.

Miközben Leon sebeit ellátta, a férfi magához tért,és fájdalmában a fogát csikorgatta.

Sora megitatta, és egy fájdalomcsillapító tablettát is adott neki. Közben mélyen egymás szemébe néztek. A lány szemében féltés és aggodalom ült.

- A lábad eltört. Biztosan.- szólt halkan. - Megpróbálom valamivel rögzíteni.

A tűzifa között talált is alkalmas darabokat, amiket pólyával szorosan, de finoman Leon lábához rögzített.

- Készen van. Még jó, hogy nem a farmernadrágod van rajtad, azt le kellett volna vágnom rólad. - simított végig párja arcán, elseperve onnan a hosszú ezüst tincseket. - Jobban vagy?

- Köszönöm, angyalkám! Most már megmaradok...- próbálta Leon fagyos humorral oldani a feszültséget. Sora hozzábújt sérült hercegéhez, és puhán megcsókolta. Közben eleredtek a könnyei.

- Hé, kisasszony! Már megegyeztünk, a nevetés jobban áll!

- Rendben, már nem sírok. Csak sajnálom, hogy miközben engem védtél, Te sérültél meg.

- Nem számít. Mondtam, hogy vigyázni fogok rád.

- De most én fogok rád vigyázni. Úgyhogy : fogadj szót nekem, és pihenj. Addig készítek valami ennivalót. - kelt fel mellőle a lány. " Közben törhetem a fejemet, hogy hozhatok segítséget..ugyanis a bejáratot is jórészt eltorlaszolja az omlás... Még jó, hogy Leon nem tud róla." - tette hozzá gondolatban.

- Rosetta, igyekezzünk! Valami rossz érzésem van.


- Igen. Fantom mester?! Szólok a többieknek.- bólintott a lány.


- Mi történt? - kérdezte Rosettát Kalos, miután a lány tolmácsolta Fool aggaodalmát.


- Nem tudom. De a mester valami bajt érez.


- Értem. Igyekezzünk! Rosetta, utána tud nézni gyorsan a fantomod, hogy Soráék hogy vannak?


- Rendben, de addig nem tudjuk, hogy tovább merre menjünk.


- Néhány pillanat alatt visszatérek, Rosetta. - szólt a szellem, azzal eltűnt.


Valóban, egészen rövid idő múlva újra megjelent Rosetta előtt.


- Tényleg baj történt.- mondta komoran a lánynak. - Kőomlás volt, Leon Oswald megsérült, lábra sem tud állni. A bejárat is jórészt beszakadt, így nem tudnak kijönni segítsg nélkül. Naigeno kisasszony egyébként jól van.


- Mi?! Főnök, hívni kell a hegyi mentőket. Soráékra sziklák omlottak, be vannak zárva. Ezen kívül Leon megsérült, lábra sem tud állni.


- Sora?- kérdezték rémülten Mia, Ken és Ana. Mia erősen megszorította Ken kezét.


- Neki nem történt baja. Legalábbis úgy tudom Fantom mestertől.


Barátai megkönnyebbülten sóhajtottak.


- Hívom a mentőket.- bólintott főnökük.Majd elindultak újra fölfelé. Amennyire tudtak, siettek a meredek hegyoldalon.


- No - és hol vannak?


- Már itt vagyunk. Azok a sziklák takarják a barlangot.- mutatta meg Fool Rosettának a frissen lezúdult görgeteget.


- Amíg a helikopter ideér, addig is próbáljunk csinálni valamit.- javasolta May.


- Mire gondolsz? - kíváncsiskodott Sarah.


- Legalább annyit szedjünk le a szikladarabokból, hogy meg ne fulladjanak.


- Essünk neki.- bólintottak rá a többiek.

Szerencsére találtak egy kis rést, amit annyira meg tudtak bontani, hogy a bent rekedtek ismét rendesen jutottak levegőhöz.



Eközben odabent Sora megkönnyebbülten vette tudomásul, hogy megtalálták őket.

Leon nem sokat érzékelt ebből. A fájdalomtól és láztól kábultan feküdt a takarókon.



- Sora, hallasz? - szólt be a hasadékon Kalos.

- Igen. - hallatszott a halk válasz.
- Hogy vagytok?
- Leon...Ráesett egy szikladarab a lábára. Borzasztó csúnyán megsérült. Már láza is van, kábult.- sírta el magát a lány.
- És Te?
- Nincs semmi bajom, csak megijedtem.
- Már úton a segítség. Hívtam a hegyi mentőket.