9. rész

A vihar elvonult. A barlangban nem nagyon tudták érzékelni, hogy odakint világos van, és hogy a nap fénye áttörni igyekszik a vastag párarétegen. Annyit lehetett hallani, hogy az orkán üvöltése elcsendesedett. Már csak erősebb szél süvített a kopár táj és a zavaros patak felett.



Már jócskán délelőttre járt az idő. A menedék ideiglenes lakói még aludtak. Kimerítette őket az éjszaka...



Leon - maga sem tudta, miért - hirtelen nagyon éber lett. Talán a beköszöntött csend okozta? " Nem. De a csend teszi lehetővé, hogy valami mást meghallottam..." -válaszolt magának a kérdésre.



Újra hallotta a furcsa zajt. Mostantól folyamatosan hallatszott, egyre közeledett a barlanghoz, és hangosabb lett. Már dübörgött. A föld szinte rezgett alattuk. Gyorsan felállt, felhúzta rövidnadrágját és kinézett. Hatalmas, megvadult csorda csörtetett végig a patakmeder mellett. A férfi okosabbnak látta, ha visszahúzódik.



Visszatérve Sora rémült szemei tekintettek rá. A zajra ébredt.



- Semmi baj. _ nyugtatta a lányt. - Megvadult állatok. Annyira elvakultak, hogy ide biztosan nem jönnek be, rohannak egyenesen tovább.



Sora megnyugodva sóhajtott. Még mindig feküdt. Nyújtózott egy nagyot, érzékit, amitől a takaró félig lecsúszott róla. Leonnak több sem kellett... Átölelte szerelmét, és csókjaival borította.



Váratlanul erősebben megremegett a talaj. A vad csorda által okozott aránylag gyengébb, folyamatos rezgés átterjedt a sziklahalmazra is. Az ingatag egyensúly megbomlott. Kint kövek zuhantak, gördültek lefelé a lejtős hegyoldalon.

Azután odabent is kövek kezdtek záporozni, szerencsére csak kisebbek. Leon testével próbálta Sorát védeni. Egy nagyobb darab vált le a mennyezetről, és a fiú lábára zuhant, akinek hirtelen összerándult a teste. Felordított a fájdalomtól, majd teste elernyedt. Sora nem törődve azzal, hogy esetleg rá is zuhanhat egy kődarab, kicsúszott párja alól. Zokogva szólongatta kedvesét, majd erőt vett magán." Nem szabad sírnod, erős legyél. Valahogy segítened kell rajta."- próbálta nyugtatni magát.