14. fejezet

Amennyire nehezemre esett elaludni a fejemben zúgó, morajló gondolatoktól, olyannyira könnyedén tudtam ébredni, némileg tisztultabb gondolkodással, és józanabb mérlegeléssel. Meg tudtam határozni, hogy mi a legfontosabb a jelent illetően, és értékrendet felállítani, amit meg is ígértem magamnak, hogy követni fogok.
Öt nap, aminek el kell telnie a munka jegyében, aztán egy, aminél előtérbe kell helyezni a versenyszellemet. Nem szeretem ezt. Már éppen sikerült megvillantanom a konfliktustól, viszályoktól, és mindennemű ellenségeskedéstől mentes színpad képét, mikor jött ez az újabb őrület, ami megint csak arra jó, hogy kettéhúzza a véleményeket. Csak legyen már vége!
Oldalra fordulva a vekkerre pillantottam: hat óra. Úgy tűnik, ma hamar kivet az ágy. Minden egyes pillanatban eszembe jutott valami újabb dolog, amit meg kéne, vagy meg lehetne csinálni, és éppen ezek az ötletek nem hagytak tovább feküdni és lustálkodni.
A fürdőszobába botorkáltam, ahol egy gyors zuhanyzás, öltözködés és fésülködés után nyugtáztam, hogy az egész mindössze negyed órába tellett, és bőven van még időm egy csomó mindenre, mindazonáltal nem álltam naki több dolgot csinálni egyszerre, csupán felemeltem az asztalról a CD-t, amit Sally hagyott itt nekem tegnap este. Pont lesz időm meghallgatni, és elgondolkozni rajta.
Elővettem a disckmanemet, amit már egészen azóta be sem kapcsoltam, hogy a Kaleidóhoz kerültem, de legalábbis nem emlékszem ilyen alkalomra. Finoman belehelyeztem a lemezt, ledőltem az ágyra, és figyelmesen kezdtem hallgatni, hogy biztosan észrevegyem a hasonlóságot az a bizonyos három szám között, amiket Sally említett. Elképzelhető, hogy éppen ezért nincsenek felírva a dalcímek, mert lehetséges, hogy segítséget nyújtana.

Nem voltak hosszú számok, és így hamar lepörgött a tizenkettő. Valóban volt három feltűnően hasonló, és nagyon is a víz jelleméhez illő zene. Az első lassabb és szomorú volt, a második egy gyorsabb lázadó, a harmadik pedig már nem csak lázadozott, hanem ki is tört a korlátok közül.
Sokszor lejátszottam még egymás után azt a bizonyos három számot. A szövege egyiknek sem volt a témához illő, talán csak az utolsónak valamelyest, de mégis segítettek elképzelni a felém irányított elvárásokat, hogyha meg akarom testesíteni a vizet. Márpedig én mindent meg fogok tenni, hogy sikerüljön! Hasonlóképpen meg fogok tenni mindent, hogy ez már valóban az utolsó csata legyen, mivel komolyan kezd elegem lenni ebből az állandó szenvedésből. Én egy ilyen színpadon nem akarok Kaleido Star lenni, mert ettől olyan érzésem lenne, hogy amit csináltam az hiábavaló, és semmi értelme folytatni.
Gondolatmenetemből az a száraz tény rángatott ki, hogy hét óra elmúlt, így illett volna elindulni, annak érdekében, hogy késésmentesen érkezzek. Feltápászkodtam, és már léptem is ki az ajtón, hiszen korábban elkészültem teljesen az indulásra. Felkaptam még egy tánccipőt, és magamhoz vettem a CD-t, de már úton is voltam.
Gyorsan elértem a gyakorlóteremhez, melynek ajtaját már nyitva találtam, mondhatni szokás szerint. Sally mindig teljesen pontos, sőt néhány perccel hamarabb is érkezik mindenhova, hiszen tudjuk mind jól: a színházban nem tűrik a késést.
- Jó reggelt, Sora! - köszöntött mosolyogva. Haját újra fonatba rendezte, és ismét boldognak és gondatlannak látszott, mint az első alkalommal, amikor megismerkedtünk.
- Szia!
- Sikerült meghallgatnod a CD-t? - nézett rám kíváncsian, de láttam, hogy közben felkészült arra a lehetőségre is, hogy nem tudtam meghallgatni.
- Igen, és találtam is három nagyon hasonló számot. Ismerősek is, de nem tudom a címüket.
- Nahát! Ennek örülök! - elismerően nézett rám. - Igazából irreálisan kevés időt hagytam neked erre, de amint látom, fölöslegesen aggódtam emiatt.
- De azért nem vagyok biztos a dolgomban. - vallottam be végül.
- Akkor mutasd meg nekem, hogy melyik három számra gondoltál, aztán mondd el, hogy miért, és a legvégén én majd megmondom, hogy helyes-e az elméleted.
- Rendben. - egyeztem bele az ötletbe, és azonnal megindultam a magnó felé. Pontosan tudtam, hogy mennyit kell átugranom, hogy a megfelelő dalokhoz érjek.
Amint a harmadik is elhalkult, Sallyhez fordultam, és elkezdem előadni a saját ötleteimet:
- Az első nyugodt, mint amilyen az a tó volt a parkban, de egyben szomorú is, ott van azonban rögtön a második, amelyik már lázadozik, és a harmadik... ott végleg elszabadul a pokol, és amilyen rövid annyira pusztító. - bizonytalankodva néztem fel Sallyre, akinek egészen megmagyarázhatatlanba csapott át arckifejezése.
- Lassan kezdem úgy érezni, hogy nincs is szükséged rám. - nevetett fel végül. Hatalmas kő esett le a szívemről, mivel elsőre nem igazán tudtam, hogy most jót vagy rosszat fogok hallani.
- Ettől még nem változtam tánctanárrá. - morogtam az orrom alá. Attól mert át tudtam érezni néhány zeneszámot, mondanivalót, és miegymást, még nem tudnék kialakítani semmi hasonlóan kifejező koreográfiát.
Legnagyobb meglepetésemre ismét felnevetett, majd kicsit visszanyerve egy érett nő komolyságát, újra felém fordult.
- Tegnap az első két érzésről, hangulatról, és azoknak fontosságáról beszéltünk már.
- Igen, az egyik a nyugodt, háborítatlan vízfelszín, ami mégsem boldog, hiszen nem szabad. A másik a háborgó, boldog, kitörni készülő. A harmadik pedig... - rá kellett ébrednem, hogy nem tudok semmit mondani a harmadikról, így inkább tűnődőn összeráncolt szemöldökkel, befejezetlenül hagytam a mondatot.
- Bingo! Mi lehet a harmadik? - erre csupán egy kis fejcsóválással megtoldott, vállvonással válaszoltam. - Engedd meg, hogy segítsek: bőven elég arra gondolnod, amit már te magad is mondtál: elszabadul a pokol, pusztító, és amit magam hozzá tudok tenni, hogy elmosódnak a gátak. - hát persze! Már megint a számba kellett rágni a megoldást, és most valóban röhejesen egyszerűnek tűnik.
- Árvíz. Pusztító, alattomos, és valóban elmossa a gátakat. - felkiáltva kaptam az agyamhoz oly hirtelen, hogy félelmem támadt, hogy a következő pillanatban már nem is fogok emlékezni erre a megoldásra.
- Nagyszerű! Akkor munkához is láthatunk. Mondom a tervet: - alig volt időm észbe kapni, Sallly máris rohant előre mindennel. Igaza van tulajdonképpen, főleg, hogy ha arra gondolunk, hogy ezzel együtt öt napunk van. - ma csak lépéseket és ugrásokat veszünk, amik kulcsfontosságúak lesznek a koreográfiához. Holnap megtanuljuk az első zenére a táncot, holnapután a másodikra, azután pedig a harmadikra. Végül pedig az ötödik napon gyakoroljuk az egészet egyben, és utána fellépés.

Túl gyorsan telik az idő, és mégis legdühítőbb, hogy tőlünk függ, mennyinek látjuk. Öt nap veszett a semmibe, és mosódott össze a felismerhetetlenségig. Nincsenek is emlékeim, csupán néhány instrukció, lépések, és egy teljes, kerek egész koreográfia tombol az elmémben, de azok olyan élesen, mintha minden percben, a pillanat hevében élném át őket.
- Jó lesz! Csak nyugalom! - lépett mellém Sally a fellépés előtt délelőtt utolsó próbáján.
- Még mindig nem árultad el a számok címét. - tértem ki teljesen más témára, minthogy már nem volt igazán kedvem a teljesítményemről beszélni.
- Pink Floyd, mint előadó. Láttad a The Wall című filmet? Igazából nem lényeges. Az egészben csak zenék mennek végig, és nem kicsit nyomasztó. Ez a három szám is abban található; Another brick in the wall I - II - III.
- Akkor már értem, hogy miért annyira egyformák. - tűnődtem.
- Ne tereld a szót, Sora! - intett pajkosan. - Táncold el nekem még egyszer az egészet, de úgy mintha már a fellépésen lennél. - két tenyerét összecsapva jelezte, hogy mennyire komolyan fogja venni, hogy mit csinálok most.
Bólintottam, és elvonultam a helyemre, vagyis a színpad - a közönség felől nézve - bal hátsó sarkába.
- Figyelj még egy picit Sora! - felhúzott szemöldökkel, érdeklődéstől csillogó szemekkel néztem rá. - Tudod a tánc nem sok mindenben különbözik az akrobatikától. Én is csináltam mindkettőt, és pontosan tudom, hogy miben térnek el, de most nem erre kell fektetni a hangsúlyt. A tűz megtestesítése annyira rád vonatkozott, hogy nem kellett előadnod semmit, de most ugyanúgy belecsöppentél egy szerepbe, mint régebben az előadásokban. Gondolj csak a Rómeó és Júliára, ahol ráadásul még rögtönzött szerepet kellett vállalnod.
- Láttad az előadást? - nem bírtam nem félbeszakítani.
- Igen, de ez most lényegtelen. - lesütöttem a szemem, hogy jelezzem mennyire bánom amiért bezavartam egy teljesen másik témával. - Szóval csak azt ne felejtsd el, hogy szerepet játszol bármilyen műfajban is állsz a színpadon.
Ismét bólogatással jeleztem, hogy felfogtam amit mondott, még akkor is ha nem értettem meg teljesen. Szerepet játszok... ezt eddig is tudtam, de hogy ez mivel járna együtt azt nem értem egészen pontosan.
Meghallottam a zenét, és minden koncentrációmat beleadva, párosítva az eddig megszerzett tudással nem éreztem rossznak az előadásomat. Mosolyogva tekintettem Sallyre a végén, mint aki teljesen biztos a sikerben.
- A koreográfia tökéletes, a táncot maximálisan megtanultad, és szép mozdulatokkal adod elő, de el kell gondolkoznod azon, amit mondtam. - elkerekedett szemmel hallgattam. Hideget-meleget szépen rámzúdított, aztán hátat fordított nekem, és pakolászni kezdett.
- Nem egészen értem mi baj. - szólaltam meg végül, és erre vissza is fordult felém. - Most miért nem segítesz Sally? - kérdeztem kissé talán sértődötten, pedig nem voltam az, csak szimplán kezdtem belezavarodni ebbe az egészbe.
- Mert a megoldásra magadnak kell rátalálnod. - mosolygott kedvesen.
- Semmilyen támpontot nem tudnál adni? - halkult le a hangom.
- Még nem. - jó vicc. MÉG nem. Nagyjából 6-7 óra választ el attól, hogy elő kelljen adnom ezt a táncot, és még azt sem igazán értem, hogy mit kell tennem. Mégis bízom benne, és saját magamban is, hogy rá fogok találni a megoldásra. - Pihenj le Sora! Ötre átmegyek, hogy kisminkeljelek, és fél hétkor lesz a bemutató. - Sally finoman átkarolva engem, az ajtó felé vezetett.
- Milyen ruhát vegyek fel? - kaptam észbe kétségbeesetten.
- Láttam rajtad múltkor egy farmer rövidnadrágot, az pont jó lesz. Ez a tánccipő teljes mértékben megfelel, és vegyél fel mondjuk ezekhez egy egyszerű ujjatlan fekete, vagy sötétkék felsőt. Van ilyened?
- Van egy egészen sötétkék. - válaszoltam egy kis tűnődés után.
- Rendben. Akkor most nyomás ebédelni, és pihenni!

Fekete kontúr, fehér szemhéjfesték, egy cseppnyi sötétkékbe áthúzva a szélén. Átlátszó szájfény, és már meg is vagyunk.
Remegve, pulcsival a vállaimon üldögéltem a színpad mögött. Most én voltam az első, pedig szívesen engedtem volna magam elé Mayt.
Layla már a színpadon állva a szájához emelte a mikrofont, de én meg sem akartam hallani, hogy mit mond.
- Szerepet játszok. - suttogtam magam elé. Egész délután semmire sem jutottam.
- Testeddel, lelkeddel. - hallottam Sally szintén suttogó hangját magam mögött.