A motorok teljes erővel dolgoztak. A repülőgép, akár egy türelmetlen versenyló, úgy remegett. A kifutópálya aszfaltját egyre gyorsabban falta, majd felemelkedett, és elveszett az áprilisi égbolt fátyolfelhői között.
Sora Naegino a gép ablakán kipillantva látta, hogy lett alatta a táj egyre kisebb. Gyomrában enyhe nyomást érzett. Nem a repülőút miatt izgult, hanem első állására gondolt az Észak-Ontarióban. 4 évig tanult magántanulóként erdőgazdálkodást,a közelmúltban kapta meg a diplomáját, amire nagyon büszke volt.
A barna hajú lány felnevetett, amikor gondolatai nevelőszüleire és testvérére tévedtek, akik egészen megrémültek, amikor megtudták, hogy ezt a pályát választja.
- Sosem fogsz állást kapni, Sora!- próbálták lebeszélni róla. r11; Nem lányoknak való ez a nehéz munka. Hát nem érted?
De a kifogások mit sem használtakr30; egy makacs nyilas számára nincs lehetetlen. A sok ellenvetés csak megerősítette Sorát, hogy mindenkinek bebizonyítsa: egy nő is sikeresen helytállhat ebben a szakmában. A gép egy hurkot írt le Tokio felett. Sora egy utolsó pillantást vetett szülővárosára, amelyet jó ideig nem láthat. Gondolatai a múltban kalandoztak. Ken Robins nélkül vajon elvégezte-e az egyetemet. A férfivá érett fiú nemcsak tanácsadója, de jó barátja volt egyben. Mindketten rajongtak a természetért és ez közel hozta őket egymáshoz. Ken szótlan, kissé magába forduló, figyelmes férfi volt. Örült, ha segíthetett a lánynak céljai elérésében.
A lány az ő ajánlásának köszönhette, hogy erre az állásra a pályázók tucatjai közül éppen őt választották. Ken nem engedte magát lebeszélni arról, hogy védencét a repülőtérre vigye. Sora újra maga előtt látta a férfi szomorú kék szemét, amit a fekete szarukeretes szemüveg csak még jobban kiemelt.
- Csak egy évre vagy szerződve, de ezalatt sok tapasztalatot szerzel, amit életed során hasznosíthatsz-mondta. r11;Ezután meghatódva szorította meg a lány kezét. r11;Ha eltelt az egy év, gyere vissza hozzám sora. Gyere vissza hozzám!
Sora teljesen megzavarodott Ken váratlan érzelmi kitörésétől. Ez a hang eddig egyáltalán nem volt jellemző a férfira.
De már nem válaszolhatott rá, mert a hangosbemondó az utasokat beszállásra szólította. Sora gyorsan arcon csókolta Kent, majd a többi utas közé vegyülve eltűnt a férfi szemei elől. A repülőgép magasabbra emelkedett. Tokio felhőkarcolóit és utcáit a szürkésfehér ködfátyol lassan beborította.
Visszadőlt az ülésre. Ken utolsó mondatán töprengett. Gyere vissza hozzám!- ezt mondta. Vajon mit értett ez alatt?
Kapcsolatuk mindig is baráti volt, és ken viselkedése sohasem mutatta, hogy ennél többet érez a lány iránt. Egy kicsit beleszeretett volna?
Sora még egy kis ideig Ken megjegyzésén töprengett, azután már csak az új állására gondolt, s arra, hogy Észak-Kanada cégtelen vadonjában mi minden vár rá.
A Thunder Bay-i landolás szerencsésen sikerült. Aztán Sora átszállt a Fort Frances-i gépre, amely élet új állomáshelyére repítette.
A kis városka kilencezer lakosával, papírgyárával és néhány kis üzletével Thunder Baytől mintegy kétszáz mérföldre, nyugatra található. Ha a város lakóinak a mindennapi igényét meghaladó dologra van szüksége, be kell mennie Thunder Baybe.
A lány egy órával később szállt le a tízszemélyes gépről, ami Fort Francesba hozta.
Kíváncsian nézett szét a kis reptéren. Tokióval ellentétben, ahol a tél utolsó nyomai is rég eltűntek, itt még hó borított mindent.
Során kívül még négy utas repült ide. Velük együtt vergődött áta légikikötő biztonsági formaságain. Útitársait a hozzátartozók és barátok hangos hellókkal üdvözölték, nevettek, ölelgették egymást, szemmel láthatóan sok mesélnivalójuk volt.
Sora a bejárat mellett állt, letette poggyászát, és fürkészve nézett körül. Az mondták neki, hogy új munkahelyéről valaki érte jön,
Negyed óra múlva még mindig várt. A többiek már rég elhagyták a kis épületet. Csak egy reptéri alkalmazott szundikált a jegypénztárban, és az egyik műanyag székben lábát hanyagul kinyújtva ült egy ember.
Jókötésű férfi volt. Rétegesen öltözködött: pulóverei fölött fekete vatelines mellényt viselt, melyen megcsillantak ezüstös fürtjei. Farmere szárát térdig érő, vastag talpú csizmába dugta.
Arcát Sora nem láthatta, mert könyvet olvasott. Úgy tűnt, hogy egyáltalán nem érdekli, ami körülötte történik.
A lány még várt egy félórát, de senki sem bukkant fel a látóhatáron. Sora elvesztette türelmét, odament a pénztárablakhoz.
Az alkalmazott felriadt, majd barátságosan elmosolyodott. - Mit tehetek önért?
- Használhatom a telefonját?- kérdezte Sora, és viszonozta a mosolyt. - Valakinek az erdőfelügyelőségtől kellett volna értem jönnie, de biztos valami félreértés történt.
- Nincs szüksége a telefonra- mondta az alkalmazott. r11; Látja ott azt a férfit? Ő van a cégtől.
Sora a kinyújtott ujj irányába nézett, amely a könyves férfira mutatott. Bólintott, majd odament hozzá. De az nem vett róla tudomást, még akkor sem, amikor a lány hangosan megköszörülte a torkát. Ez egy pillanatig bosszantotta, de azután határozottan még egy lépést tett előre.
- Bocsásson meg kéremr30;
Az idegen lassan leengedte az újságot, és kérdően nézett Sorára.
A lány torkára forrt a szó. Egy olyan ezüstkék szempártól zavarodott meg, amilyet eddig még sohasem látott. Egészen elgyengült, míg ettől az ellenállhatatlan pillantástól megszabadult.
- Az erdőfelügyelőségtől van? r11; kérdezte.
A férfi bólintott, de semmi hajlandóságot sem mutatott arra, hogy felálljon, vagy üdvözölje őt. Sora egyre jobban szemügyre vette. Hosszú, keskeny orra úgy festett, mintha szögletes arcából faragták volna ki. Tekintete vad volt és valami földöntúli csillogás bujkált benne.
- Sora Naegino vagyok.- mutatkozott be. r11; Rám várt?- Elég barátságosan beszélt, mégis ostobán kezdte magát érezni.
A férfi egykedvűen vonta meg a vállát. r11; Nem. r11;szólalt meg végül. Azért vagyok itt, hogy Mr Naegino-tr30; Félbeszakította mondanivalóját, és hitetlenkedve bámult Sorára. r11; Csak nem maga az?
De igen, én vagyok!- nevetett a férfira. Csak nem mister, hanem miss. Az erdészeti minisztériumnak fogok dolgozni.
A férfi kétkedve csóválta a fejét. De magar30; egy nő- morogta kis idő elteltével.
- Így van- ismételte vidáman Sora. r11; Hát mit várt?
Megrémülve hátrált, amikor a férfi olyan hevesen pattant fel, hogy még a műanyagszéket is felborította.
- Hogy mit vártam?- utánozta dühösen Sora hangját. r11; Egy férfit vártam! Igen egy férfit!- Morgott még valamit, de a lány azt már nem értette. Mérgesen rápillantott majd elfordult,
- Fogja a csomagját és jöjjön velem!- fűzte hozzá röviddel ezután. Hosszú léptekkel elviharzott, magára hagyva Sorát, boldoguljon a poggyászával ahogy tud.