- Sora! Ébredj! Készülődni kellene, ma lesz a Kis hableány előadás, és még próbálnunk kellene.
- De még olyan álmos vagyok. -nyögte a lány valahonnan a paplan mélyéről.
- Ne akard, hogy én szedjelek ki az ágyból!
Leon látta, hogy a lány arcán egy halvány mosoly jelent meg, de nem mozdult. A szemei is csukva maradtak.
- Rendben kicsim, te akartad.
A fiú felhajtotta a takarót, látta, hogy a védtelenül maradt test összegömbölyödik. A lakásban még hűvös volt, és a lányon csak egy vékony póló és rövidnadrág volt.
-Csak nem fázik kisasszony?- mondta Leon csipkelődve.
Mivel látta, hogy ma reggel semmilyen módszer nem hat a lányra, bevetette a végső fegyvert. Közelebb hajolt, majd egyenesen belecsókolt a lány nyakába, és finoman harapdálni kezdte.
Sora nevetni kezdett, mert a fiú haja csiklandozta arcát. Lassan kinyitotta szemeit, majd édes csókkal bűntette szerelmét, közben lágyan behúzta maga mellé, és lefejtette róla pólóját. Ajkuk újra édes csókban forrt össze, közben a lány magukra húzta a takarót, majd a fiú izmos mellkasára hajtotta a fejét, közben ujjaival játszadozott a köréjük omló ezüstös hajszálakkal. A lány meleg teste, kényeztető érintése, a nyugodt csend, és a félhomály
pár perc múlva mindkét fiatalt elnyomta az édes álom.