19. fejezet
Ahogy oldalra fordultam, láttam, amint Alex, Kaori és Ryan fröcskölik egymást. Éppen csatlakozni akartam hozzájuk, azonban valaki keresztülhúzta a számításaimat. És az a valaki Leon volt. Nem jött fel a felszínre, helyette elkapta a bokámat, és lehúzott magához. Szerencsére időben mély levegőt vettem, így nem fenyegetett a megfulladás veszélye. Azonban, mire leértem, támadómat, már nem láttam sehol. Tettem egy fél fordulatot, majd felúsztam a felszínre. Ott lebegett, tőlem nem messze, mikor a táskámban, megszólalt egy fülsiketítő hang, mely a mobilomhoz tartozott. Leon pedig szintén a medenceszélre felé tartott, így követtem, majd kikaptam a csörgő eszközt rejtekhelyéről és felvettem.
- Szió Sora! r11; nevetett bele Mia.
- Szia, mi az? r11; kérdeztem meglepve.
- Csak fel akartalak hívni, hogy rendben megérkeztél-e. r11; válaszolta barátnőm.
- Igen, ne aggódj. Remekül érzem magam, éppen a visszatérést és a győzelmet ünnepeljük, a medencében, ruhástól. r11; közöltem, miközben szúrós szemmel Leon-ra néztem.
- Akkor hajrá, egyébként, ha visszatérsz, Yuri fog várni a sulid előtt, szia. r11; mondta még búcsúzásképp barátnőm.
- Köszi, és szia. r11; mondtam nevetve, majd letettem a telefont és magamhoz vettem a táskámat, és elindultam a faházam felé. A hármas továbbra is ruhástól játszott a vízben, mint a gyerekek, de aranyosak voltak. ,, Annyira örülök, hogy minden rendben! Kibékültem Kaori-val, legyőztem Winry-t és a színpadon a lányok izgatottabbak a darab miatt, mint valaha!r1; gondolkodtam magamban, miközben leültem az ágyamra.
Lehajoltam és kicsomagoltam a ruháimat, mikor belépett valaki. Háttal álltam, és éppen a szekrényből kerestem tiszta, száraz ruhát. Azt gondoltam, biztosan barátnőm az, így nem törődtem vele. Ám mikor éreztem, hogy két erős kar kulcsolódik a derekamra, kissé ijedten fordultam hátra, ahol is egy ezüst szempárral akadt össze a tekintetem. Azonnal tudtam, kihez tartozik, és azt is, hogy ennek csak rossz vége lehet. Mégsem voltam képes ellökni, vagy elküldeni magamtól. Ott és akkor nem tudtam megtenni.
- Beszélhetünk? r11; kérdezte lágyan suttogva váratlanul.
- Miről? r11; értetlenkedtem.
- Erről. r11; suttogta, most már inkább rekedtesen, majd az ajkaimra hajolt. Nem húzódtam, el, bár a fejemben megszólalt a vészjelző, és nagy vörös betűkkel világított: VESZÉLY! De nem törődtem vele. Még soha nem éreztem így, senki iránt. Ugyanolyan gyengéden viszonoztam a csókot, mint ahogy ő adta. Tudtam, hogy nem éri be egy sima kis csókkal, a nyelvét lassan átcsúsztatta a számba. Legalább 1 percig folytattuk a tevékenységünket, mikor meghallottam barátnőmet, amint a nevet kiálltja. Ezt csókpartnerem is meghallhatta, mert megszakította a csókot, de nem mozdult. Ezüst tekintetével gyengéden nézett, rám, miközben a kezei a derekamon nyugodtak. Mosolyogva fogtam kézen és húztam magam után, ki a faház elé. Ahol a kézen fogva való felbukkanásunkkal szép ki meglepetést okoztunk, de néhány másodperc elteltével, mindenki csak mosolygott. Leszámítva Miriam-et. Pokoli dühös volt, és vacsora után, félre vont és megfenyegetett, hogy ezért úgy fogok szenvedni, mint még soha. Nem vettem komolyan a dolgot, de talán kellett volna.
A karaoke esten, a közös dalban, természetesen Kaori-val énekeltem, ami meglepően jól sikerült, az egyéni, már kevésbé. Rettenetesen izgultam, ezért szörnyen halkan énekeltem végig. Bár azt mondták, nem volt vészes. Az azt követő vacsora után, azonban döntésre szántam el magam. Elbújtam a fürdőben és felhívtam partneremet.
- Tessék, itt Yuri Killian. r11; szólt bele, a jól ismert hang.
- Szia, Sora vagyok. Ráérsz, tudunk most beszélni? r11; kérdeztem reménykedve.
- Persze, mond csak pici lány. r11; mosolygott a vonal végén lévő férfi.
- Remek. r11; bólintottam nevetve, a pici lány, jelzőn.