Kedves ellens�gem 13.R�m�lmok birodalma (1) 

Id�nk�nt, nyirkos �szi �jjeleken, amikor k�dbe burkol�zik a Szajna-part, �s ny�lk�san csillognak az utak, nyugtalanul, �beren alszom, �s vadakat �lmodok. El�fordul, el� bizony, hogy s�rva �bredek, �s t�r�tt karom sajg�, �rl� f�jdalma sehol sincs sz�vem gy�trelm�hez k�pest. Pedig r�gen �sszeforrt m�r az a szerencs�tlen felkarcsont, �s m�gis: meg�rzi �s alattomos jajgat�ssal komment�lja az id�v�ltoz�st… Nyavalyg�sa azonban csak halk sir�mnak t�nik m�s, egy�b k�nok �v�lt�s�nek kakof�ni�j�ban – mert vannak, igen, vannak sebek, amelyek sosem gy�gyulnak be.

Ezeken az �jszak�kon r�m�lmaimban �jra �s �jra el�t�nik �letem – �let�nk – utols� napsugaras id�szaka; az a h�rom �vvel ezel�tti, szokatlanul tiszta, ezersz�n�, cs�p�s okt�ber, amelynek v�g�n �r�kre kihunyt a f�ny benn�nk.

Ezekben az �lmokban �jra l�tom �nmagam, ahogy izgatott v�rakoz�ssal a sz�vemben �l�k a n�z�t�ren a Cirkuszfesztiv�l est�j�n. Nem Leon�k miatt drukkolok – annyira bizonyos vagyok a siker�kben, hogy ez meg sem fordul a fejemben. Nincs a vil�gon artista, aki jobb n�luk. Boldog, remeg�s v�rakoz�som mag�nak az alkalomnak sz�l: az est�nek, amelyen v�gre felold�dik a t�bb, mint egy h�napos t�vols�gtart�s, melyet biztons�gi okokb�l r�ttam ki magunkra. V�gre v�ge lesz, v�gre az �v� lehetek eg�szen!

Szinte nem is l�tom az egym�st k�vet�, pazarn�l pazarabb produkci�kat; szemem el�tt �des tervek lebegnek, melyeket m�t�l el is kezdhetek val�ra v�ltani. Els� dolgom lesz bemutatni �ket a sz�leimnek – gondolom, �s k�zben egyre Leon arc�t, gy�ny�r� szemeit l�tom magam el�tt. Szinte hallom a hangj�t, szinte �rzem a sz�j�t: az utols�, lopott cs�k eml�k�t; szinte hallom Sophie kuncog�s�t, aki nem �tallotta lef�nyk�pezni boh� �lel�s�nket, �s azt�n v�llalta, hogy b�tyja nagyon megkergeti ez�rt, tudv�n, hogy v�g�l �gysem lesz sz�ve elvenni t�le a g�pet. Szinte hallom egym�sba fon�d� nevet�s�nket a bolondos kerget�z�s ut�n… P�rhuzamosan pedig a cirkusz ezer hangj�t: zen�t, tapsot, ujjong�st, ki�lt�sokat… �s a konferanszi�t, amint bejelenti a nyolcadik sz�mot: Leon �s Sophie sz�m�t. V�rom, hogy felcsend�ljenek az ismer�s nevek, �s �gy is t�rt�nik, csak �pp egy v�ratlan, d�bbenetes inform�ci� k�s�ret�ben: az artist�k szem�lyes probl�m�k miatt visszamondt�k az el�ad�st.

Hallom a meglepett csendet a n�z�t�ren, azt�n a k�z�ns�g hitetlenked�, csal�dott moraj�t – bizony, sokan j�ttek el kiz�r�lag az Oswald testv�rek miatt – s k�zben hallom �lmom hangj�t, amint azt suttogja: nyolc… a karma, az igazs�g, a Hal�l sz�ma.

Ezen a ponton m�r ny�sz�rg�k �s forgol�dom �lmomban, de nem b�rok fel�bredni: nincs kegyelem. L�tom, �rzem magamat, amint a fel�ll�, csal�dotts�g�ban f�tty�get� t�megben magam is fel�llok, �s borzaszt� el��rzett�l hajtva nyakamba veszem az eg�sz cirkuszt.

Szem�lyes probl�m�k?! Az kiz�rt. Annyira v�rt�k, annyira akart�k, annyit k�sz�ltek…! Az lehetetlen, hogy csak �gy visszamondj�k, b�rmi okb�l is. Nem. Holtbiztos, hogy k�zbej�tt valami – de mi?!

Hi�ba j�rom v�gig feld�ltan, libab�r�sen az �lt�z�ket, sehol sem tal�lom Leont �s Sophie-t; hi�ba kutatom a kulissz�k m�g�tt a kell�kesek, seg�dek, kiseg�t�k, ny�jt�, pr�b�l� torn�szok tarka kavalk�dj�ban azt a k�t ismer�s, hossz�, holdf�ny-sz�n s�r�nyt: sehol sem l�tom �ket; hi�ba faggatok ki k�ts�gbeesetten sz�z technikust �s biztons�gi �rt: nem kapok r�luk inform�ci�t.

Persze, hogy nem. Csak egy hisztis rajong� szaladg�l a szt�rartista ut�n: ugyan mi�rt mondan�nak b�rmit is?

Be kell l�tnom, itt nem fogok el�rni semmit. K�nnyeim, f�j� aggodalmam senkit sem hatnak meg. A p�nikot m�g utolj�ra �thatja egy j�zan gondolat: Leon�k val�sz�n�leg egy�ltal�n nincsenek is itt, hiszen ha �gy lenne, Leonnak els� dolga lett volna, hogy �rtes�tsen valamik�ppen…

Zavarodottan, k�nnyekt�l vakon v�gigbuszozok a v�roson. �tk�zben m�g �ltet a rem�ny: tal�n nem is t�rt�nt olyan nagy dolog, �s holnap m�r majd csak nevet�nk az eg�szen… Noha ezt magam sem hiszem el. Borzalomnak kellett ahhoz t�rt�nni, hogy Leon lesz�lljon a szerr�l; f�k�pp �ppen egy olyan alkalommal, amelyre �vek �ta k�sz�lt.

Hi�ba n�zek fel utam v�g�n az ismer�s ablakra: s�t�t. Hi�ba liftezek fel, �s hi�ba verem az ajt�t: z�rva van, nem j�n ki senki. Itthon sincsenek – de akkor hol vannak?!

Elveszetten �llok a buszv�r�ban, majd z�tyk�l�d�m vissza a cirkuszhoz �jra, �j rem�nyt�l hajtva: h�tha csak elker�lt�k egym�st, s m�g �n a v�rost j�rtam, �k valahol itt keresnek engem, szint�n f�l�r�lten az aggodalomt�l.

Mire vissza�rek, m�r a d�j�tad�s zajlik.

Az idei Cirkuszfesztiv�l gy�ztese egy amerikai p�ros: Layla Hamilton �s Yuri Killian.

Gy�l�llek benneteket!

Nem akarom elhinni, hogy Leon �lmainak befellegzett. Nem lehet ilyen kegyetlen az Isten! Csak h�g�r�l akart gondoskodni. Minek kellett ahhoz t�rt�nni, hogy egy ilyen tiszta, �nzetlen akarat porba hulljon?!

V�szterhes �rz�seim egyre er�s�dnek. Nem �rdekel a k�t amerikai, vigy�k a fen�be a d�jukat, nem �rdekelnek – most m�r t�bolyultan keresem az eny�imet. G�rcs�sen foh�szkodom: ott egye meg a fene a Cirkuszfesztiv�lt, csak �k legyenek egyben! K�ny�rg�m, der�lj�n ki, hogy valami horribilis h�lyes�g j�tt k�zbe, vis maior, amir�l senki sem tehet; nem �rdekel, mekkor�k a vesztes�gek, csak nekik ne legyen bajuk!

Hi�ba, hi�ba, hi�ba. Sehol sem tal�lom �ket, senki nem tud semmit r�luk.

�llok a h�ts� falnak t�maszkodva a s�t�tben, hallgatom a zen�t �s az �nnepl�st bentr�l, �s hitetlenkedem: ez nem igaz, egyszer�en nem igaz, hogy csak �gy elt�ntek. Valami van a h�tt�rben – valami sz�rny�s�g, ha ilyen m�ly hallgat�s �vezi. Ok n�lk�l nem t�nik el k�t ember. Leon soha, soha nem tett volna ilyet!

�melygek az idegt�l. Remegnek a l�baim. Elm�lik �jf�l, mire hazafel� indulok, v�llamon a k�nz� aggodalom, a bizonytalans�g, a borzalmas el��rzet �s a sikertelen kutat�s s�ly�val. Zsibbadok a f�lelemt�l; arcom, sz�vem f�jdalmas, tehetetlen grimaszba merevedik, csorognak a k�nnyeim.

Leon – hol vagy? K�ny�rg�m, Istenem, mondd, hogy semmi baja!Apa. Apa majd seg�t kider�teni, mi t�rt�nt. Haza, csak haza, hisz �gysincs mit tenni. Reggel minden m�s lesz, minden megold�dik. Reggel majd elmondom ap�nak, �s � seg�t ut�naj�rni.

De �lmomban m�r tudom, nem fogok Julian-nek mondani semmit, s�t, �pp ellenkez�leg – � fog mondani nekem valamit. �lmomban tudom, nem old�dik meg semmi – s�t, felborul az eg�sz �letem. �lmomban tudom, �r�kre elvesz�tettem szerelmemet, �s az igaz bar�ts�got; �s s�rok, el�tkozva minden k�nnycseppemet, mert azok sem oldanak meg semmit sem.

�lmomban tudom, mi fog t�rt�nni. Amikor m�r egy �r�ja n�zem a plafont szob�m mag�ny�ban, �s rem�nytelen�l r�gom magam a t�rt�nteken, halkan ny�lik az ajt�, �s a kisl�mp�m gyenge, s�rga f�ny�ben magas, f�lelmetes �rnyat rajzol a mennyezetre ap�m alakja.

Julian le�l az �gyam sz�l�re. Nagyon f�radtnak t�nik; szik�r, csinos arca borost�s, gyeng�d-sz�rke szeme v�rh�l�s, homlok�n gondok r�ncai.

Biztosan s�rg�s esete volt, vagy k�s� �jjelbe ny�l� m�t�t. Nem terhelhetem a hiszt�ri�mmal. Majd reggel elmondom neki – gondolom, �s m�r nyelvemen van, hogy nyugodj�k meg, lefekszem azonnal, amikor megsz�lal. Kopott, f�sult hangja hal�lra r�m�t, k�rd�se nem kev�sb�:

-          Leon �s Sophie Oswald. A bar�taid voltak, ugye?

T�gra ny�lt szemekkel, f�lelemt�l f�l�jultan �l�k fel. A bar�taim voltak?!

K�ptelen vagyok megsz�lalni.

Ap�m megfogja a kezemet.

-          A kisl�ny aut�baleset �ldozata lett – mondja halkan. – V�gtelen�l sajn�lom, de… sajnos nem tudtuk megmenteni.

-          M… micsoda…? – b�multam r� �veges szemekkel.

-          Este hozt�k be – folytatta ap�m vonakodva, l�tv�n, hogy nem hiszek neki. – De… t�ls�gosan s�lyos bels� s�r�l�seket szenvedett. Mindent megtett�nk �rte… de m�r nem lehetett seg�teni rajta… este kilenckor elhunyt.

�lmomban �jra �rzem azt a rettenetes k�nt; a gyomromban azt az izz�, �mely�t� gomb�cot, a torkomban a mar�, g�rcs�s f�jdalmat, �s �jra hallom a saj�t �v�lt�semet. �jra l�tom ap�m ny�zott, s�padt arc�t; l�tom, hogy fel�ll, t�sk�j�ban kutat, t�t �s fecskend�t k�sz�t. L�tom, hogy any�m, akit legm�lyebb �lm�b�l �bresztett a sikolyom, k�cosan �s r�m�lten berohan, majd egy pillant�ssal felm�rve a helyzetet, mell�m veti mag�t, �s lefogja a kezemet, hogy Julian be tudja adni a nyugtat�t. �rzem az idegeimet t�p�, kegyetlen hiszt�ri�t, l�tom a k�zelg� fecskend�t, �s k�zben egyre att�l rettegek, hogy az injekci�nak oka van, �s Julian most fogja megmondani, hogy Leon �ngyilkos lett. �rzem, hogy ez a borzalmas, f�jdalom �s tehetetlens�g sz�lte k�nyszerk�pzet v�gk�pp a padl�ra tesz, annyira, hogy fennakad a szemem, �s eszm�letemet vesztem, miel�tt m�g a t� a karomba f�r�dna. Miel�tt elbor�tana a s�t�ts�g, l�tom, hogy any�m mond valamit ap�mnak, de nem az � hangj�t hallom, hanem egy halk, �des hangot: Vigy�zz majd a b�ty�mra.

*

*