Ködös, sötét õszi éjjel...A páracseppek koppanak az ázott, lehullott leveleken...
A tenger morajlik, mintha azon háborogna,hogy rég elmúlt a nyár...
Az utca csendjét léptek zaja veri fel. A kövezet nyálkásan csillog, a közeledõ, kicsit
cuppogó koppanások tétován megállnak... Mintha minden hallgatózna....
Egy másik furcsa zajt lehet hallani - suhanást, majd egy kétségbeesett, velõtrázó sikolyt,
ezt követõen egy állkapocs csattanását... Különös, ijesztõ hangokat a ködön át, tompán...
Végül egy puffanást - és teljes csendet. Síron túlit.


Egy kicsi szoba, kora reggel. Még odakinn ködfoszlányok szálltak, így a helyiség félhomályba
borult.
Egy lány hasalva aludt az ágyán, lilásvörös, hosszú haja szétterült a hátán, és mellette,
kétoldalt a párnán is. Egyik keze félig lelógott az ágyról. A másik a párnán volt,behajlítva,
a feje alatt. Takarója is részben lecsúszott, így rövid hálóruhája alatt sejteni lehettett
formás alakját. Feje mellett fura kis figura bóbiskolt: mint egy férfit utánzó baba, hosszú
hajjal, érdekes öltözékben - és egyik szemét takaró álarcban.
A csöndet határozott kopogás törte meg. Az ajtó elõtt álló nem várt a válaszra, hanem benyitott.
A homályos szobában lassan odasétált a lány ágya mellé. Egy tágra nyílt szürke szempár figyelte
megigézetten az alvó angyalt... Majd ráébredve arra, miért is jött, mély, jellegzetes hangján
megszólalt:
- Sora, ébredj! Megint elaludtál!

Sora ijedten pattant fel az ágyon, hirtelen azt sem tudta, mi történt... Majd észbe kapva maga
elé húzta takaróját, mivel lenge hálóruhája nem sokat takart...
- Megõrültél, Leon?! Csak besétálsz, halálra ijesztesz... Kopogtál egyáltalán? Mondd, jól
szórakozol?!
A hosszú, ezüstös hajú francia fiú szép márványarcán egy mosoly villant át, de gyorsan
elrejtette ridegsége álarca mögé. Sora mégis észrevette, és meglepõdött. Nyitotta volna a száját,
hogy mondjon valamit, de Leon megelõzte. Szokott, szenvtelen hangján közölte, hogy már Kalos
irodájában kellene lenniük...
- Legalább megengeded, hogy átöltözzek? Így még sem mehetek...
- Nekem nem lenne kifogásom ellene.- válaszolt pókerarccal a fiú, de a lány szemeit meglátva úgy
döntött,inkább kint várja meg. Elegáns mozdulattal megfordult, és ragadozólépteivel kisétált a
folyosóra. Egy párna puffant mögötte a becsukott ajtón. Magában újra mosolygott, de arca
kifejezéstelen maradt.

Néhány perc múltán ismét nyílt az ajtó. A lány lépett ki rajta, miután rekordsebességgel
lezuhanyozott és felöltözött. Hûvös lévén - egy világoskék szabadidõruhát húzott, fölé pedig rövid
dzsekit.
- Na végre! Mivel eleve számítottam rá, hogy elalszol, ezzel megyünk.- lépett oda fekete
sportkocsijához.- Ülj be!
Sora engedelmesen beült az autóba. Mióta kilépett szobája ajtaján, egy szót sem szólt. Addig is
néma maradt, amíg a fõnöki irodába értek.
A köd közben már feloszlott. Az idõ azonban továbbra is borongós, nyirkos maradt, rányomva
bélyegét az emberek hangulatára.
- Már Te is késel, Leon fiam?!- fogadta Kalos õket.
- Érte mentem, különben még mindig aludna...- morogta az ezüsthajú férfi, miközben kissé szúrósan
nézett Sora felé.
Kalos már hozzákezdett volna a mondanivalójához, amikor azt egy váratlan esemény meghiúsította.
Hangosan, határozottan kopogtak az iroda ajtaján.
- Szabad!- szólt ki az igazgató.
Egy 25-30 év körüli, magas, barna hajú, markáns arcélû, vállas férfi lépett be a helyiségbe.
- Jó napot! Kalos Eidiot keresem.- mondta.
- Én vagyok.- lépett elõbbre a Kaleido fõnöke.
- Beszélhetnénk négyszemközt?
- Hmm... Fontos megbeszélnivalóm lenne az artistáinkkal...
- Az ügy, amelyben keresem, nem tûr halasztást.
- Ez esetben... rendben. Sarah, Sora, Mia, Leon, kérlek hagyjatok magunkra. Majd üzenek, amikor
megbeszélés lesz... Addig van elfoglatságotok...
Leon és az ismeretlen tekintete pillanatra összevillant, majd a francia fiú a lányokkal együtt
távozott. A folyosón Mia társnõihez fordult:
- Mi lehet ilyen égetõen sürgõs?
- Ha ránk is tartozik, majd megtudjuk.- szólalt meg váratlanul Leon. - Sora, tíz perc múlva kezdünk
az edzõteremben!

Közben az irodában...
- Matthew Fox vagyok, a rendõrség különleges nyomozója.
- Hmm... Minek köszönhetem a látogatását?
- Ezek szerint még nem hallott róla... Akkor hiába is kérdeznék bármit... Így én tájékoztatom. Jobb, ha nem
mendemondákat hallanak, meg szenzációéhes újságírók feltevéseit... A városban nagyon furcsa haláleset
történt az éjjel. Amit most elmondok, abból Ön dönti el, mit ad tovább a munkatársainak...de, javaslom,
ha lehet, legyen õszinte, viszont ne ijesszen rájuk nagyon...

2. rész

- Miért, mi történt?- kérdezte Kalos értetlenül vendégét.
- Az éjjel megöltek egy férfit. Csak a nyakán volt egy mély harapásnyom...
Ha hinnék a legendákban, azt mondanám - vámpír volt- de...
- De?!
- Nem tudom, mit higgyek. Kérem, ne tartózkodjék sehol egyedül egyikük sem, fõleg éjjel.
- Értem, fenn áll a veszélye, hogy ismétlõdhet...
- Már ismétlõdik... Ez nem az elsõ volt, csak a lehetséges kitörõ pánik miatt titokban kell
tartanunk... És Ön már régebben segített nekünk egy ügy megoldásában... Meg az egyik artista kislány is...
- Hmm... rendben. Nem lesz egyedül mászkálás...
- Köszönöm. Ha valamit látnának, hallanának...
- Természetesen értesítem.
- Viszontlátásra!
- Viszontlátásra!- felelt Kalos elgondolkodva, miközben vendége kiment.

Néhány perc múlva az irodában megjelent Sarah. Kalos mindent elmondott neki, amit az imént megtudott.
Sarah az általában megszokottak szerint reagált: az énekesnõ bemutatott néhány egyéni karatemozdulatot...
csak hogy a benne magasra szökõ feszültséget levezesse. Az egész társulatot összehívták a színpadra. Kalos
ismertette velük a tényeket, amiket a nyomozótól tudott. Halk moraj támadt hallgatóságában, de néhány
mondattal a munkájukra terelte a figyelmüket.
- Sarah, Sora, Leon! Gyertek az irodámba. Most. - szólt, amikor a társulattal már mindent megbeszélt.
A fõnök hivatali szobájában a két lány leült. Leon szokása szerint karba tett kézzel, hûvös arckifejezéssel
támasztotta a falat.
- Tudtommal csak ti, hárman laktok egyedül... Nem kockáztathatunk. Sarah hozzám fog költözni - már úgy is
terveztük... Ti pedig eldöntitek, melyiktek fog a másikhoz költözni...-fordult Sora és Leon felé.
- Hogy én... vele lakjam?!- nyitotta tágra felháborodottan a szemeit a páros mindkét tagja.
- Nem nyitok vitát! Halljam, ki fog költözni?!
- Sora. Az én lakásom jóval nagyobb az õ szobájánál...-vetette oda az ezüstsörény-tulajdonos.
- Helyes. Segíts neki átköltözni. Ja, és férjetek meg - egymás és a saját életeteket könnyítitek meg vele...
Holnap reggel 9-re gyertek ide Miával együtt.A reggeli megbeszélést akkora halasztom. Mára elmehettek.- mondta
végig fõnökük egy szuszra, mert látta, hogy Sora tiltakozásra nyitná a száját, de így nem adott rá neki
lehetõséget...
A két artista bólintott. Sora nem volt túlzottan lelkes... Leonról meg minden lepergett, annyira egykedvûnek
mutatta magát...

-Ha átöltöztél, várlak a kocsimnál. - vetette oda Sorának a francia férfi a válla fölött, miközben saját öltözõje
felé indult.
A japán llány nem szólt egy szót sem, csak benyitott a félhomályos nõi öltözõbe. Leült a székére, és mit sem látó
szemekkel nézetta tükörbe, majd automataként öltözködni kezdett. Gondolatai a történtek körül forogtak.
Észre sem vette, hogy halkan nyílik az ajtó, és belép rajta valaki...vagyis inkább lebeg, siklik...
- Sora, vigyázz! szólalt meg furcsa hangon Fantom, aki eddig a tükör tetején trónolt.
A lány megfordult, kikerekedett szemekkel bámult, ezután félelme elnémító bilincsét lerázva sikítani kezdett...
majd elsötétedett elõtte minden. Elájult.


Arra ébredt, hogy valami az arcát csiklandozza. Nagy nehezen kinyitotta a szemét. Tekintete egy szürke
szempárral találkozott, ami aggódva nézett vissza rá. Leon hajolt fölé. A fiú hosszú, ezüstös haja Sora köré omlott.
- Le... Leon?! Mi történt?
- Jól van, most már nyugodj meg. Elment. Hibás vagyok. Nem hagyhattalak volna egyedül. Kalosnak igaza volt...
Az a furcsa szerzet meg akart támadni téged. Még jó, hogy erre jöttem, mielõtt a kocsihoz indultam volna.-
próbálta szóval tartani a minden ízében reszketõ szépséget. Sora figyelmét kissé sikerült abba az irányba terelni,
hogy a lány kezdett nyugodtabb lenni. Ugyanis azon csodálkozott, hogy Leon soha nem szokott egyszerre ennyit beszélni.
- Jobban vagy?- kérdezte a francia fiú.
- Igen.
- Akkor menjünk.- segítette fel Sorát.- még át kell költözködnöd a házamba.
Leon kocsijával pillanatok alatt az artistaszálláson voltak.Ahogy mentek a lépcsõn Sora szobája felé, Anna, Mia és Ken
jött velük szembe.
- Sora, jól vagy? Miért vagy ilyen sápadt?- rohanták le a lányok. Ken pedig furán nézett Leonra...
- Rémet látott.- jegyezte meg közönyösen a szürke szempár tulajdonosa.
- Csak nem téged?!- húzta el a száját viccesen Anna.
- Jó humor...Mondom, tényleg ráijesztett. Annyira, hogy még az öltözõben sem lehet egyedül maradni. Épp elég
lehetett neki átélni.- nézett rájuk Leon komoran.
- Nem hanyagolnátok a témát?- szólalt meg a japán lány.- Kezdek éhes lenni, és még költözködnöm kell...
- Hová? - döbbent meg Ken.
- Hozzám.- húzta picit gúnyos msolyra a száját a fracia artistakirály.
- Mi?!
- Csak kettõnknek nem volt lakótársunk. Kalos azt mondta, össze kell költözködnünk, legalább is, míg tart ez
a rémálom...
- Nem vagy éhes? Mintha az elõbb azt mondtad volna... És még össze kell szedni a holmidat...- jegyezte meg Leon,
Sorához fordulva.
- De, igen.- sóhajtotta lány.- Sziasztok! Ja, Mia, holnap regegl 9-kor vár ránk a fõnök az irodájában. Leonnal
és velem együtt...- azzal sietõsen elindult a szobája felé, nyomában Leonnal.

3. rész

- Ennyi felesleges holmija csak egy nõnek lehet...
- Mi?!
- Bár... ha belegondolok... hogy festhetsz ebben... - emelt fel Leon egy lágy esésû,
pezsgõszín selyem estélyi ruhát.
- Mi bajod vele?!
- Nem is hordod. Pedig nagyon elegáns és csábító...
- Mert ez nem edzõruha, Leon.- vette ki pirulva a fiú kezébõl a gyönyörû ruhát.
- Tényleg, Sora Naegino, ezt mikor fogod fölvenni? Már alig várom... - szólalt meg egy
pici szellem a lány vállán.
- Üdv, Fantom!- szólalt meg kaján vigyorral arcán a francia herceg.
- Mi?! Ti ismeritek egymást?! Te látod Fantomot, Leon?!
- Az Angyalok tánca óta.
- Nem válaszoltál, Sora.- lebegett a lány elé Fool.
- Fantom! Ne kezdd a bosszantásomat, mert megjárod!
- Drága Sora! Hogy feltételezhetsz ilyet rólam? A Színpad Szellemérõl... Kiengesztelhetsz.
Fürödjünk együtt! Biztosan jót tenne Neked is...
- Fantom! Túl mentél minden határon!- kiabált a japán lány, a kis figura felé kapva. Sajnos
mellé nyúlt, így Fool arrébb libbent. Sora pedig kergetni kezdte, míg el nem fogta. Akkor
megkötözte, és bezáta az egyik táskája zsebébe.
Leon ezen remekül szórakozott.
- Neked sem kellene ingerelned...- fordult felé Sora villámló szemekkel.
- És mit csinálnál velem? Engem is megkötöznél és a táskádba raknál?- kötekedett vele finoman az
ezüsthajú fiú. - Nem kellene folytatni inkább a csomagolást?! Mert már kezdek én is éhes lenni...
Ha nem tudnád, lassan vacsoraidõ...- folytatta szemrehányóan.
- Te pedig ha nem vennéd észre, már csak ezt a ruhát kell beraknom a bõröndbe...- hajtotta össze
a gyönyörû estélyit, ami az egész szópárbajt elindította.
- Kész.- bólintott, aztán még egyszer végigjárta kis lakosztályát,nem felejtett-e valamit el.
- Mehetünk.

A fekete sportkocsi felhajtott a garázsfeljáróra. Leon kiszállt, kinyitotta a kocsi másik ajtaját,
és udvariasan kisegítette a lányt/aki ezen igencsak meglepõdött/.
Sorát láthatóan elbûvölte a látvány.
Szép kis tengerparti villa elõtt álltak meg, amit három oldalról fenyõfaliget és gondozott park
vett körbe. A tenger felõl egy tágas teraszra nyíltak a villa hatalmas, faltól-falig ablakai.
- Üdvözletem, Hölgyem!- nyújtotta a karját Leon Sorának. - Körbevezethetem új otthonában?
A lány kissé félrefordított fejjel, meghökkenve nézett rá Leonra, aki kedvesen elmosolyodott.
Sora ezen még jobban meglepõdött. Soha nem látta még a fiút ilyen tiszta, szívbõl jövõ mosollyal
az arcán... Barna szemeit tehát óriásira nyitotta.
- Re.. rendben...- nyögte ki végre, amikor visszajött a hangja.
- Gyere! Ez lesz a Te szobád. Megfelel? Az enyém itt van mellette, ha valamiben segítségre lenne
szükséged, nyugodtan szólj.
- Leon, ez gyönyörû.
A férfi megmutatta a ház többi helyiségét is. Végül a nappaliba vezette a lányt.
- Mennyi könyv... Otthon,Japánban nekem is sok van. Itt csak könyvtárból tudok néha kölcsönözni...
A szálláson nem nagyon férne el. - sétált tovább a hatalmas nappali sarkába. Finoman végigsimított
az ott álló zongorán.
- Helyezd kényelembe magad. A vacsora rögtön készen van.
- Segítsek?
- Kösz, nem. Mondom, foglalj helyet. És bízd rám a vacsorát.- válaszolt Leon, és már ott is hagyta
a lányt a nappaliban.
A hatalmas ablakokon vörös fénnyel ragyogott be a lemenõ nap. Sora odaült a zongorához. Milyen régen
játszott már... még otthon, Japánban...
Az üvegen keresztül látta a vörösesen csillámló tengert. Felnyitotta a zongorát, és egy gyönyörû
melódiát csalt ki a billenyûkbõl...

Leon csodálkozva kapta fel a fejét. Ez a dallam... Már régen hallotta, pedig mennyire szerette!
Megbûvölve, de vadászó nagymacska módjára, hangtalanul indult a dallam forrása felé.
A nappali ajtajában földbe gyökerezett lábbal állt meg: Sora?! Azt hitte, a lány zenét hallgat...
De õ a zongoránál ült, és nagy átéléssel játszotta a csodás melódiát. A lemenõ nap aranyvörös fénye
különös ragyogással vonta be törékeny alakját.
A francia fiú csak nézte, döbbenten. Ha akart, sem tudott volna megszólalni most... Csendesen
visszavonult a konyhába. Közben a lány járt az eszében:
"Senki nem tudja a társulatból, hogy Sora így tud zongorázni...Ebben is fantasztikusan tehetséges.
Legalább elfelejti kis idõre azt a borzadályt, ami ráijesztett...
sajnos Az nem fog nyugodni... De én tudom, mi ez, és szembe tudok szállni vele. Megvédelek, Angyal!"

Közben a nappaliban a zene elhallgatott. Sora álmodozva nézte a vörös fényben fürdõ zongorát.