4. rész

A francia fiú néhány perc múlva visszament a nappaliba, de most megint a szokott,
érzelemmentes, márványmerev arckifejezéssel.Még mindig nem tudott magához térni
meglepõdésébõl, hogy Sora egy általuk nem ismert egyéni tulajdonságát pillanthatta meg.
Tegyük hozzá, egyáltalán nem volt ellenére, amit az elõbb véletlenül látott és hallott
a nappaliban- de mindezt ügyesen, mélyen elrejtette a lány elõtt.
- Sora,gyere vacsorázni. - szólalt meg hûvösen, ahogy a szobába lépett.
A japán lány még a zongoránál ült.Leon hangjára összerezzent.
- Megyek...-suttogta alig hallhatóan.
- Biztos, hogy jól vagy? - kérdezte a férfi gyanakodva. - Nem így szoktál viselkedni.
- Nincs semmi baj. Illetve nem tudom kiverni a fejembõl azt a rémes valamit... Mintha
egy fura horrormesébe csöppentem volna... Az az idióta vámpírjelmezben ijesztget és
gyilkol...
- Hmm... és ha valódi?!
- Ezt hogy érted?!
- Fantom is létezik, bár nem sokan tudják. És aki nem látja, nem hiszi el...
- Ez igaz... És ha éppen nincsen az öltözõben, azóta én halott lennék...
- Tényleg. Hová raktad?!
- A táskám zsebébe. Ideje elengednem...
- Szerintem még várj vele, míg nem voltál zuhanyozni... - mosolyodott el Leon csibészesen.
- Menjünk már enni, mert éhen halok...Fõleg, hogy tudom, mi a vacsora...
- Mi az?
- Majd meglátod... Nem kínai...- vigyorodott el a fiú, May fõzési tudományára célozva.
- Megkönnyebbültem.- nevette el magát Sora is, akit a kínai lány elõszeretettel üldözött
fõztjével, mióta megbarátkoztak. De hát May messze van. Vendégszereplésen, Európában.

Leon ízletes, laktató, mégis könnyû salátát készített. Sora jóllakottan dõlt hátra a székén.
- Tiéd a zuhany, amíg rendet rakok. De ha nem leszel addigra készen, én akkor is megyek
fürdeni... Nem fog zavarni... És elõtte még Fantomot is elengedem...- jegyezte meg az
ezüsthajú srác.
Sora éppen mondani akart valamit, de erre a pimasz beszólásra hang nem jött ki a torkán...
Nem szólt, csak kiment. Fürdés és öltözködés után elengedte Fantomot, majd elrakta
holmiját a szekrénybe. Fáradtan ledõlt az ágyára, és szinte azonnal elaludt.

Házigazdája furcsállta a nagy csendet, miután elõkerült a fürdõszobából. Bekopogott a
vendégszobába, majd csöndesen benyitott. Látta hogy Sora elaludt, így õ is a szobájába ment.
Csakhogy sehogy nem jött álom a szemére, mert a mai napon történteket gondolta végig...
ezért nesztelen léptekkel kisétált a nappaliba, leült kedvenc foteljébe, és olvasni kezdett.

A japán artistalány alig két órai alvás után hirtelen ébredt. Nem tudta, mitõl pattantak ki
a szemei, de nagyon éber lett. Ágyában fekve, fejét az ablak felé fordította. Odakinn és a
szobában is sötét volt. Kintrõl szél sivítása hallatszott, a tenger moraja is beszûrõdött.
Az õszi, hideg esõ verte az ablaküveget egy-egy szélroham alatt. A lány felállt, és az
ablakhoz ment, ahonnan a tengerpart egy részére és a kertvárosi utcára is rálátott.
Az ablakával szemben, az utca túloldalán egy alak állt, fekete, csuklyás köpenyét tépte a szél,
áztatta az esõ. Egy újabb szélroham hatására - vagy talán a furcsa, félelmetes alak tette?-
a fejét fedõ textília hátracsúszott. Sora újra megpillantotta a szörnyeteget, aki az öltözõben
meg akarta ölni õt...
Az utcai lámpák gyér fénye rávetült a rém arcára, mely sápadt halálfejhez hasonlított.
Tar feje búbja fénylett az esõtõl. Ritkás,hossszú haja csapzottan lógott a nyakába. Szemei
olyan mélyen ültek a gödrükben,, mintha nem is lettek volna... Pengevékony szája torz vigyorra
húzódott. Csontvázszerû, karmos ujjait a lány felé nyújtotta, mintha a torkát akarná megszorítani..
Sora a fejében sátáni kacajt hallott... meghûlt benne a vér. Érezte, hogy a síron túli tekintet õt
nézi. Remegett a lába,de nagy nehezen engedelmeskedett akaratának... Kiszaladt a szobájából, és
mivel a nappali felõl fényt látott, arra rohant.Szinte beesett az ajtón.
Leon felkapta fejét, de addigra Sora már ott volt a fotel mellett. Remegõ lába összecsuklott,
lerogyott a fotel mellé.
A fú felállt, és felsegítette a földrõl az angyalt. Közben érezte, hogy a lány reszket, így
megnyugtatón átkarolta, és leült vele a kanapéra.
- Mi történt? Miért nem alszol? Rosszat álmodtál?
- Megint itt van... valamiért felébredtem... odamentem az ablakhoz... kint állt, és engem nézett...
hallottam, hogy kacag...én leszek a következõ...- zokogta.
- Nyugodj meg,Sora! Amíg mellettem vagy, nem fog bántani.Ígérem! Bízz bennem, kislány! Ugyanúgy, mint
fent, a trapézokon.
- Rendben.- suttogta az angyalka, és jobban elfészkelte magát Leon mellett. Szinte azonnal elaludt.
A francia fiú halvány mosollyal nézte, és azon gondolkodott, nem tett-e elhamarkodott ígéretet.
"Megvédem bármi áron."- zárta le magában a kérdést, majd felnyalábolta a mélyen alvó Sorát, és
bevitte a saját szobájába. " Csak úgy tudom megóvni, ha mindig mellette vagyok."- dõlt le a
lány mellé az ágyra. Újra kinyitotta könyvét, és az éjjeli lámpa fényénél folytatta az olvasást.

5. rész

Hajnalra elállt az esõ, és a friss szél szétkergette a felhõket. A bágyadt
õszi napfénye szelíden simogatta végig a tájat. Bekukkantott a házak ablakain.
A tengerpari villa ablakán besütve megcsiklandozta Sora orrát, aki álmában
hirtelen megfordult, hogy ne süsse a nap... Ezzel a mozdulatával leverte az alvó
Leon mellkasán maradt könyvet, ami nagyot csattant a padlón.
A csattanásra kette riadtak fel: a francia artista, és az éjjeliszekrénykén
szunyókáló Fantom. Sora meg csak aludt tovább...
Leon elõször értelenül bámulta a mennyezetet, majd eszébe jutott, hogy a könyvet
olvasva aludt el. Oldalra nézett, Sorára. A lány alvás közben felé fordult, ráfeküdve
kissé a hosszú ezüstszín hajára, arca a fiú vállához ért, egyik keze pedig az õ
mellkasán feküdt... Ha akart volna, sem tudott volna felkelni anélkül, hogy az
angyalt fel ne ébresztené. Ezt pedig nem akarta. Úgy gondolta, partnerének
pihennie kell, mert igen megviselték az események.
Fantom elélebegett, hogy mondjon valamit, de a saját ágyában "foglyul ejtett"
artistakirály csak a szemével intett neki: maradjon csendben... A pici szellem
elmosolyodott, meghajolt, és eltûnt, hogy meglátogassa Rosettát.

Amíg Sora aludt mellette, Leon gondolkodott: " Ez egy valódi vámpír, és addig nem
nyugszik, míg megint nem jut vérhez... Élvezi, ha gyilkol. Valóban Sorára fáj a foga.
Meg kell mindenképpen védenem, de közben a figyelmét is elterelni, mert teljesen
ki fog borulni...
Ez a vérszívó egyre éhesebb,ahogy telik az idõ... gyengül...csak nem szabad engedni,
hogy lecsaphasson. Hmm.. beszélnem kell Mattel. Most nem kockáztathatok, mint legutóbb...
Sora élete a tét. ’t pedig nem fogom engedni bántani!"
Az éjjeliszekrényre nyúlt a telefonjáért, és egy ötjegyû számot pötyögtetett bele.
Meggyõzõdött róla, hogy a kód célba ér, majd visszarakta a mobiltelefont.

Sora ébredezni kezdett. Kábultan nyitotta kirésnyire a szemeit, majd hirtelen óriásira,
amikor tekintete közvetlen közelrõl találkozott egy ezüstszürke szempárral...
Arcszíne szép pipacspirosra változott, amikor rájött, hogy Leon szobájában van,
és mellette aludt...
- Jó reggelt! - mosolygott a fiú. - Hogy aludtál?
- Kösz, jól- hangzott zavart hangon a válasz, és Sora már szaladt is kifelé a szobából.
Leon felkelt,és a lány után ment. Sora - úgy, ahogy volt, hálóruhában - kiszaladt a villához
tartozó, sziklákkal bekerített partra. Összekuporodva ült a víz mellett a homokban, arcát
összefont karjaiba rejtve. A francia férfi kifelé menet felkapott egy takarót,
és fejét csóválva ment a lányhoz. A takaróba bugyolálta, miközben megérdezte:
- Elment az eszed?! Nem elég, hogy az a vámpír minket kerülget, még beteg is akarsz lenni?!
Miért rohantál ki? Fõleg így...
- Ne haragudj... de úgy éreztem, ki kell jönnöm a levegõre... Teljesen össze vagyok
zavarodva. Már azt sem tudom, fiú vagyok, vagy lány...
- Lány vagy, méghozzá nem is akármilyen... - nevette el magát Leon, mire Sora meglepõdve
kapta fel a fejét: Leon az elõbb mosolygott, most meg nevet?!
- Na, gyere, Te összezavarodott, megrémisztett Sztár! Ideje lenne reggelizni. Nem gondolod?-
segítette fel ültébõl az ezüsthajú, majd visszavezette a házba. Amint beléptek, Fool
került eléjük:
- Sora, drágám, te így voltál a parton? Azonal menned kell zuhanyozni. Forró vízzel.
Majd segítek...
- Fantom!- villámlott a lány szeme.
- Igaza van. De... - kapta el a szellemet Leon - ehhez nem kell a közremûködésed, ha nem
tévedek... Menj csak, Sora, majd én vigyázok rá addig. - villantott a fogoly szellemre
egy ragadozómosolyt.

Egy jó óra múlva egymás mellett mentek a néptelen tengerparton a Színpad felé, miközben
beszélgettek. Leon egyszer csak megkérdezte:
- Mi az ott a víz szélén? A sziklák között...
- Nem látom jól. A vízen csillogó napfény pont a szemembe süt.- válaszolt a japán lány.
De a francia férfi most már túl jól látta... A sziklák között egy élettelen test hevert.
A körülötte lévõ homok és kövek rozsdavörösek voltak a rengeteg kiontott vértõl. Apály volt,
így nem mosta még el a tengervíz...
- Sora, kérlek, ne nézz oda! -szólt, de késõn. A lány arcszíne halottsápadttá vált, ájulás
környékezte. Leon gyorsan maga felé fordította, és fél karjával tartotta, nehogy összeessen.
Másik kezében már ott volt a telefon.
- Halló! Matt? Leon Oswald. Nagy baj van. Újra lecsapott. Egy halott nõt találtunk a parton...
értem... megvárunk...

Sora magába roskadtan , reszketve ült egy padon, kissé távolabb a tengerparttól. Leon melléült,
de elõbb levette kabátját, és kettõjükre terítette.
- Telefonáltam Kalosnak, hogy mi történt, és hogy ma már nem megyünk be. És mindjárt itt lesz
Kate doktornõ.
- Miért? - kérdezte a lány. Szemébõl eltûnt a szokott csillogás, melegség, tekintete megtört,
szomorú lett.
_ Nem vagy túl jól. Látom. Szerintem kezdesz idegileg kimerülni...

A rendõrök ott dolgoztak a parton. Egy magas alak kivált közülük, és a sztárpáros felé indult.
Sora megismerte: az a férfi volt, aki néhány napja Kalosnál járt...
- Szervusz, Leon! Megkaptam az üzenetet, ma fel akartalak keresni.
- Üdv, Matt!- nyújtott egymásnak kezet a két férfi.
- Sora, hadd mutassam be egy régi jó ismerõsömet, Matthew Foxot.
- Üdv, Matt! Sora Naegino. Már láttuk egymást a fõnök irodájában...- köszönt a japán lány
fáradt hangon.
- Gondolom, nem láttatok semmit a közelben... ez is olyan, mint a többi. Éjjel történt.
- Szóval, igazi vámpír.
- Nagyon úgy néz ki, kisasszony.
- Leon, segítened kell. Még most az egyszer...
- Rendben.- bólintot az ezüsthajú.
- Meg kellene beszélnünk egy zavartalan helyen... Mikor érsz rá?
- Szerintem ma délután 3-ra nyugodtan eljöhetsz hozzánk. Tudod, hol lakom.
- Kislány, errõl nem szólhatsz senkinek. Arról sem, hogy mi Leonnal ismerjük egymást.
Életbevágó.
- Rendben, Matt.
- Viszlát délután! intett még a barna nyomozó elmenõben.

Mögöttük az úton egy autó fékezett. Megjött Kate.
- Legjob lesz, ha azonnal hazavisszük.- jelentette ki, amikor meglátta az angyalt.
- Nálam lakik. - közölte Leon, mire Kate a meglepetéstõl egy pillanatra mozdulatlanná dermedt.
- Kalos odaköltöztette, mert eddig egyedül lakott, és az most veszélyes... Tegnap az öltözõben
próbálta õt megölni. Éjjel a házam elõtt állt, úgy ijesztette meg. - mesélte a fiú. Sora
gondolatban megállapította: Leont nem hallota még egyszerre ennyit beszélni...
- Hmm... Elviszlek benneteket, üljetek be.

Amikor Kate kijött Sora szobájából, elég gondterheltnek látszott. Leon ott várta a folyosón,
szokásához híven könnyedén a falhoz támaszkodva.
- Beadtam neki egy nyugató injekciót, most egy darabig aludni fog. Valóban összeroppant, de
amiket elmondtatok - ennek fényében - nem csoda. Nem szabad magára hagynod, legyél ott mellette.
Éjszakára hagyok itt nyugtató tablettát, ha felébred, egy szemet adj neki, hogy nyugodtan aludjon.
Megoldható, hogy akkor sem hagyod magára?
- Persze.
- Rendben. Ha valami baj van, szólj. De csak reggel tudok jönni...
- Köszönöm, Kate doktornõ.
- Nincs mit. Szervusz.

6. rész

Sora délutánig aludt az injekciótól.Leon, ahogy a doktornõnek ígérte,


melette maradt. " Olvasott", azaz a könyvvel a kezében elgondolkodva


bámulta az alvó szépséget.


" Olyan vagy, mint Sophie ... de mégsem. A húgomnak


is óriási volt az akaratereje, de Te túlszárnyalod.Megcsináltad velem az


Angyalok táncát... és akaratlanul engem is sikerült megváltoztatnod.


Pedig ha tudnád, mi voltam elõtte... lehet, hogy visszarettennél...


Tulajdonképen még most sem tudom, mit érzel irántam.Meg sem merem kérdezni.


És azt sem merem megtenni, hogy elmondjam Neked, én mit érzek...


Ha Matt megérkezik, mesélnem kell a múltamról is, hogy megértsd a mostani


eseményeket. Elõre félek, úgy döntesz, hogy nem fogadsz el a továbbiakban


partnerednek... De Mattal együtt meg kell tennünk. Beszélnünk kell róla..."


Majd akarattal a könyvbe kényszerítette a tekintetét, mert Sora ébredezni


kezdett.


- Szia, Leon! Mit olvasol?- nyújtózkodott a lány.


- Szia. Hogy aludtál?- érdeklõdött a fiú, és megmutatta a kezében tartott


könyvet Sorának.


- Jobban, mint az éjjel...


- Jó, akkor megyünk ebédelni. Sietnünk kell vissza, mert vendéget várunk...


- Tudom, rendben, menjünk.





Ebéd után a parton visszagyalogoltak a házig. Nemsokára kopogtak is az ajtón.


A sármos nyomozó érkezett.


- Tulajdonképpen hivatalosan azért kellett jönnöm, hogy a reggeli eseményekrõl


kérdezzek. De arról úgy sem tudtok semmi mást mondani... Bizonyos dolgokba


be kell avatnunk a kislányt... Nem tehetünk mást, mindhármunk élete a tét...-


nézett Matt Leonról Sorára. Leon bólintott:


- Üljünk le a nappaliban. Aktiválom az energiamezõmet...


Sora értetlenül nézett, de a fiú tekintete megnyugtatta. Bízott benne.


- Melyikünk kezdje?- nézett egymásra a két férfi, miután leültek: a sztárpáros


egymás mellé, Matt pedig velük szemben, egy fotelba.


- Te kezdjed, Matt! Sora, ezt soha senkinek nem szabad megtudnia Rajtad kívül... - nézett


rá az ezüstszürke szempár mélységesen komolyan. Sora hasonlóan elszánt tekintettel


válaszolt.


- Jó. - szólalt meg a barna férfi.- Akkor elmndok pár általános dolgot a vámpírokról,


mivel jó, ha tudod, mivel is állsz szemben valójában... És az általam feltételezett


okot, miért is vagy Te a fõ célpontja...





Sora figyelmesen hallgatta, mit mond a nyomozó. Néhány dologról maga is hallott - a


vérszívásról,fényérzékenységrõl, stb. Arról is hallott, vannak, akik vadásznak rájuk..-


de eddig mindezt legendaként kezelte, mint a legtöbb ember.


Matt a következõ elõadásukat hozta összefüggésbe a vámpír megjelenésével. Még csak most


kezdtek volna felkészülni rá, amikor a véres események elkezdõdtek, így most az egész


abbamaradt. Az elõadás a Drakula menyasszonya címet viselte...


Ez a vámpír pedig a gróf Gyermeke volt... és nem tetszett neki, hogy cirkuszi produkció


készüljön istenített Drakulájáról...


Leonnal nem tud mit kezdeni /Sora itt megdöbbenve pillantott partnerére, aki jelezte,


mindent el fog mesélni errõl.../, ezért Sorát vette célba, hogy az elõadást meghiúsítsa.


Mellesleg a legjobban a fiatal, csinos, ártatlan lányok vérét szereti. Ha csak teheti,


õket gyilkolja.





Sora a kanapén ülve egyre jobban összehúzta magát. Leon látta, hogy fél, ezért átkarolta.


Sora remegve simult a fiú oldalához.


- Meg kell még valamit tudnod.- hallotta maga mellõl a lágy, mély hangot. Leon finoman


maga felé fordította Sora arcát.


- Mi - Mattel - Vadászok vagyunk. Illetve én csak voltam egy ideig, de most vissza kell


térnem, hogy megvédhesselek. Különleges képességeket birtoklunk. Egy kevés valódi démonvér


folyik az ereinkben... de jórészt emberi tulajdonságaink vannak. A vámpír nem bír velünk,


mert rá nézve a démonvér halálos. Te viszont életveszélyben vagy. Ezért egy percre sem


engedhetlek el magam mellõl.


A japán lány tágra nyitott szemekkel meredt partnere ezüstszürke szemeibe.Most nem


hidegséget, hanem õszinte féltést olvasott ki belõle. Zavarba jöt, halványan elpirult.


Szemeik néma párbeszédét Matt zavarta meg, mondván, hogy neki nemsokára mennie kell...


- Kislány, amit most megtudtál, még egyszer kérlek, tartsd titokban. A vámpír miatt Te


vagy veszélyben, de az átlagemberek miatt mi, Leonnal. Mi lenne, ha kiderülnének bizonyos


képességeink?! Jobb nem is gondolni rá...


- Egyszóval - egymás élete a kezünkben van, ugyanúgy, mint mindig máskor, fenn, a trapézon.-


szólalt meg Sora tûnõdve. _ Bízhattok bennem.De én is rátok bízom az életemet. Fõleg Rád...-


nézett újra az ezüsthajú férfira olyan szemekkel, hogy az beleremegett. A barna szempár õszinte


szeretetet, bizalmat és valami furcsa tüzet tükrözött, amit Leon nem tudott beazonosítani -


vagy inkább nem mert...


Matt elköszönt tõlük, de elõbb megbeszélték, hogy éjszakára titokban visszajön hozzájuk, mert


a vámpír türelmetlen. Támadni fog.





Amint a barna férfi elment, Leon megfogta az angyal kezét, és visszaültette maga mellé.


- Sora Naegino! Most, hogy tudod rólam az igazságot, bízol még bennem? Egy démonban - még ha


csak kicsit vagyok is az? El tudsz még fogadni partnerednek?


-Leon!- bújt oda zokogva a lány a mellkesára - én csak Benned bízom.


A szürke szemek nagyra nyíltak, és különös tûz lobbant fel bennük a választ hallva. A fiú


izmos karjaiban tartotta a síró lányt.


- Örülök neki.- suttogta válaszul. Egyik kezével lesimította a csillogó gyöngyöként pergõ


könnyeket partnere arcáról, aztán újra a fülébe suttogott:


- Én is tudom ám egy titkodat... Hallottam, amikor tegnap olyan csodálatosan zongoráztál.


Mondd, megtennéd újra? Kérlek...


Sora felemelte a fejét, és újra belenézett az igézõen csillanó ezüstös szemekbe. Leon arcán


olyan mosoly ragyogott fel, amilyet még a lány soha nem látott... de más sem nagyon... Az angyal


szíve vadul ugrándozni kezdett bordái alatt - attól az észbontó mosolytól. Nagyot sóhajtott, hogy


megnyugodjon.


- Rendben. - mosolygott vissza aztán szelíden, és felállt, hogy a zongorához menjen. Démonja


követte, majd átadta magát a zene bûvöletének, ami mindkettõjüket körbefonta,


szíveikbe kúszott, és lerombolta a falat közöttük, ami még megmaradt...


Ezalatt a néhány nap alatt oly sok mindent megéltek ketten együtt... és a veszély tudata,


a félelem, az egymásba vetett hit, a másikra utaltság még jobban megnyitotta szívüket egymás felé.


Mert az Angyalok tánca volt a kezdet... ami az elválasztó falat megingatta...


És a gyönyörû dallamok csak szóltak, szálltak... elvarázsolva, megszelídítve a démont.