7. rész

Korán vacsoráztak, még mindig abban a különös, bódult állapotban, amit
a zongora mellett éreztek. Nem szóltak, de szemeik megint beszéltek...
Arcaik mágnesként vonzották egymást egyre közelebb... majd megszólalt
egy túl jól ismert hang:
- Üdvözletem, sztárpáros! Örülök, hogy jobban vagy, Sora kisasszony!-
hajolt meg a pici szellem.
- Áh... Fantom! Elõkerültél?- színesedett el még jobban az angyal arca.
- Hát persze... Itt az esti zuhanyozás ideje...
- Megállj, te perverz kis törpe, csak kapjalak a kezem közé!- fújtatott
dühösen válaszul a lány, miközben a szokásos esti procedúra vette kezdetét:
Fantomkergetés, elcsípés, megkötözés, szekrénybe lógatás fejjel lefelé...
Ezt elvégezve a japán szépség elégedetten szusszantott. Majd döbbenten
meredt Leonra, aki éppen arra emlékeztette, arcán kaján vigyorral, hogy
nem szabad õt egyedül hagynia egy percre sem...
Végül is megoldották: addig vitatkoztak, amíg valamelyikük megcsúszott,
és magával rántotta a másikat, ruhástól a megnyitott zuhany alá.

Sora elengedte Foolt, és rövid hálóruhájában ment vissza a nappaliba.
Leon csak nyelt egy nagyot, amikor meglátta... De a lány is alaposan
meglepõdött: partnerén csak egy testhezálló térdnadrág volt, semmi más.
Hajáról a víz végigcsurgott kidolgozott izmain... és éppen az ezüstfehér
sörényt próbálta megtörölni.
- Add ide!- vette ki a törölközõt a férfi kezébõl, segítve neki. Majd
óvatosan, hogy ne húzza, kifésülte a csodás hajzuhatagot. Ez bizony némi
idõbe beletelt...De Leon csendben tûrte, csak annyit jegyzett meg, hogy
ezt még Sophie-nak sem hagyta... Sora alig végzett a fésüléssel, máris
halkan kopogtak.
A fiú felállt, kézen fogva angyalkáját, és húzta magával, úgy ment ajtót
nyitni. Matt érkezett vissza.
Odakinn már erõsen alkonyodott, de még nem volt teljes sötétség. A barna
férfi villámgyorsan belépett, és bezárta maga mögött az ajtót. Érkezését
senki más nem vette észre, csak a villa lakói.
Leon mentális védõteret vont megint a ház köré, mint délután. Ez az õ egyik
különleges képessége volt.
Sora közben magára kapta a férfi pulóverét, amit az elõszobában hagyott.
Legalább nem fogják annyira zavarba ejtõen bámulni... Leon elmosolyodott,
majd magával vitte a lányt a szobájába.
- Az túl meleg lesz. Cseréld le erre.- adott oda egy fekete, vékony, bõ ujjú,
nyitott és övvel záródó felsõt. Sorát a ruhadarab a küzdõsportokban használatos
felsõkre emlékeztette. Gyorsan felvette, és már mentek is Matthez.

Kint egyre jobban sötétedett. Megint feltámadt az õszi szél, sivítva rázta
a ház melletti fenyõk ágait. A villa nappalijában tévét néztek. Az angyalka
egyre laposabbakat pislogott, végül elaludt, Leon vállára döntve a fejét.
A fiú óvatosan végigfektette a kanapén, hozott egy takarót, amivel betakarta
az alvó lányt. A két férfi tovább nézte a filmet.
Kis idõ múlva Leon olyan hirtelen kapta fel a fejét,hogy fehér sörénye csak
úgy repült utána.
- Matt! Itt van.
- Nyugi, haver, én is érzem.
- Matt, nekem kell végeznem vele. Sora miatt.
- Hmm... Szereted. Látni rajtad.
- Igen, de ’ nem tudja... Matt, ha valami történne velem, kérlek, mondd el Neki.
És azt is, hogy ne haragudjon rám...
- Leon, te hõsszerelmes... Mindig a jeges nyugalmadért csodáltalak.
- Most sem vagyok más. Csak azt akarom, hogy tudja...ha én nem tudnám elmondani.
És most vigyázz rá.
- Rendben. De õt védi a mentális tered.
- Igen. Amíg van erõm, hogy fenntartsam. Megyek öltözni.- tette a kezét a hatalmas
könyvespolc egyik darabjára, mire az zajtalanul szétnyílt, és egy kis ablaktalan
szobába engedett bejárást.Amikor kijött, fehér, testhezálló öltözék volt rajta,
speciális, vékony, de erõs páncéllal kombinálva. Oldalán egy átlagosnak látszó kard.
Matt tudta, hogy ez nem egyszerû szúró-vágó fegyver. Ismerte a képességét...
Az ezüsthajú démon odalépett Sora mellé. Olyan óvatosan, hogy föl ne ébressze,
megsimította a lány lilásvörös haját, majd egy leheletfinom csókot adott neki.
- vigyázz rá, haver!- nézett Mattre, utána kiment.

A vámpír tudta, hogy nem lesz sima ügy a lány megszerzése. De nem volt más választása.
"Ennek a lánynak meg kell halnia."- gondolta. Elõször a ligetes részeken bujkálva
figyelte a házat. Már a múltkori, öltözõi összetûzésnél észrevette, hogy a fiúval
nem stimmel valami. Mégsem tudott rájönni, mi az oka. Jóval erõsebb, mint egy embertõl
várható... De csak most értette meg, ahogy meglátta kisétálni a villából - démon...
A tengerparti homok felé lebegett. Nem volt értelme elbújnia, tudta, a démon most is
pontosan ismeri a helyzetét. Vicsorogva köpte ellenfele felé a szavakat:
- Nehogy azt hidd, újra megakadályozhatod, hogy megöljem. Csak elõször veled kezdem.
- Nem engedem, hogy bántsd. Hogy tudd: Vadásszal kezdtél... Készülj a harcra.- válaszolt
Leon fagyosan.
A vámpír egy pillanatra megdöbbent, de nem acsarkodott tovább. Meglebbentette köpenyét,
és kihúzta alóla kardját. Máris kivont karddal kerülgették egymást.
Leon nyugodt maradt. Tudta, ha elveszíti a fejét, és támad, valószínûbb, hogy hibázik...
ezért türelmesen várt. A vérszívó hörögve mutogatta szemfogait, de harapni nem mert a
démonvér miatt. Egyre fogyott az önuralma. Támadott.
A démon egy pillanattal elõbb már megérezte a szándékát. Biztosan hárított.

Odabent a villában eközben Sora felébredt. Tudat alatt megérezte, hogy valami nincs rendben.
És olyan furcsa, édes álma volt az elõbb...
- Matt, hol van Leon?!
- Nyugalom, kislány. Megérkezett a vendégünk. Azt mondta, illik, hogy õ fogadja... Nézd!-
hívta oda a nappali ablakához.

A telehold fényénél jól látszott, hogy a parton két alak harcol. A vámpír és Leon... Amint
Sora meglátta õt fehér harci öltözetében, felsóhajtott. Nem álmodott mégsem az imént...
A harc elkeseredetten folyt. Sokkal, de sokkal durvább és vadabb volt, mint annak idején
az a színpadi... amikor Leon Yurival csatázott, és õ választotta szét a két felet...
Mindkettõjük kapott már egy-két kisebb vágást a másiktól. A démonkardot ezüstös ragyogás
vette körül. Leon óriási erejû csapást mért rá vele a vámpír fejére, de az kissé elcsúszott
a fekete kardon, amit kicsorbított, és megsebesítette, megégette a vérszívót.
Az dühében és fájdalmában még jobban vicsorítva eldobta használhatatlan kardját, és kissé
átalakult. Szemfogai még jobban megnõttek, fekete karmai fél méteressé, acélkeménnyé váltak.
Szemei vörössé színezõdtek. Már sok sebbõl vérzett, de nem adta fel.
Sora csodálkozva figyelte, ahogy démoni partnere is átváltozik. Egy csodaszép hópárduccá.
Az ellenfelek ismét egymásnak estek.

Sora hirtelen felsikított ijedtében. Ki akart rohanni, de Matt nem engedte.
A vámpír egyik fél méteres karma hosszú, mély vágást ejtett Leon oldalán. ’ a fájdalomtól
összegörnyedt, de a mellsõ mancsával a vámpír felé csapott. Karmait tüzes nyilakként lõtte
ki ellenségére. Fehér szõrén közben patakzott a vére, vörösre festve oldalát. Súlyos sebet
kapott, de a tüzes nyilak célba értek. A vámpír vonaglott a kíntól, de még mindig támadott.
Sora vérét akarta, hogy megerõsödhessen...
- Kislány! Ki kell mennem, hogy segíthessek. Ha mégis sikerülne bejutnia... tessék, fogd.- adott
oda az angyalnak egy furcsa tárgyat.
- Mi ez?
- Ultrahang- fegyver. Ha eléggé legyengült, sikeresen használhatod ellene. Itt kell bekapcsolni.
Úgy célozz, hogy csak két töltés van benne.
- Értem. Siess, segíts Neki.
- Erõs lány vagy. - bólintott Matt, aztán õ is kiment.
Fantom odalebegett Sora mellé, aki újból az ablakhoz állt.
- Majd én vigyázok rád.- szólalt meg.
- Kösz, Fantom.- bólintott a lány szomorú mosollyal.
- Ne aggódj, Leon túléli...
- Jósoltál?
- Igen.
Sora figyelmét újra elvonták a parton történtek. Leon még mindig hópárduc alakjában feküdt a
homokban. Vére vöröslött a fehér bundán, és a homokra is csorgott. A lány szemeibõl
megállíthatatlanul elindultak a könnyek.
Matt futás közben alakult át... Vörös tollai nõttek... Szárnyai... Sólyomszerû, vörös madár
lett belõle. Azonnal rárepült a sóbálvánnyá meredt vámpírra, akinek döbbenetében nem sikerült
használnia a karmait. Nem számított még egy démonra...
A vörös démon szárnyaival beborította a vámpírt, és testébõl lángok csaptak ki. Démontüzében
elégette a vérszívót, önmagával együtt. A lángok lassan kihunytak... Helyükön csak egy kis kupac
hamu maradt.
Sora nem bírta tovább, kirohant a házból. Lábai remegtek, és egyfolytában zokogott. Fantom követte.

8. rész

Leon eszméletlenül feküdt a homokon. Már visszaváltozott emberré. Oldalán mély, hosszú
vágás sötétlett. Sora sírva térdelt mellé. Könnye ráesett a férfi arcára, aki kezdett
magához térni.
- Sora! Miért nem vagy a házban?! Hol van Matt?- kérdezte erõtlenül, ahogy kinyitotta a szemét.
- Matt átváltozott egy furcsa madárrá, és elégett a vámpíral együtt... meghalt.- zokogta.
- és Te is miattam sérültél meg...
- Matt.. nem halt meg. Tûzdémon... Fõnixxé vált... Ez az õ különleges képessége...
én pedig rendbe jövök nemsokára. - válaszolta szaggatottan a fiú. Csodás ezüstszín
haja most véresen, csapzottan terült szét körülötte.
- Sora, segítenél felkelni?
- Mi?! Ilyen állapotban?!
- Részben démon vagyok... Többet is el tudok viselni,csak legyengít... Áhh...
Régebben ez meg sem kottyant... Sokat kihagytam...
- Rendben. Gyere!- segítette fel a lány partnerét, aki a fájdalomtól összeszorított
fogakkal, zihálva indult a ház felé, Sorára támaszkodva.
- Nehéz az élet... Te meg még nehezebb...- nyögte a lány viccesen, kissé megkönnyebbülve
attól, hogy társa jobban van.
- Valaki van a házban. Érzem... Csak most gyenge vagyok, hogy megállapíthassam, ki az.-
állt meg Leon.
- Megnézem.- libbent el az eddig - merõben szokatlan módon - szótlan Fool. Pár pillanat
múlva már vissza is érkezett.
- Matt az, a barátod.
- Kösz, Fantom.
- Látod, kedves, nem történt baja. - nézett a fiú Sorára, aki elpirult. Leon figyelmét
ez nem kerülte el.

Matt eléjük jött segíteni. Nagy nehezen elcipelték a sérültet a fürdõszobába, ahol barátja
lekapcsolta róla a páncélt, majd a kardal együtt elvitte. Miközben kifelé ment, megjegyezte:
- Kisány, a fürdetést rád bízom, mert nekem kell a gyógyteát elkészíteni, amitõl meggyógyul.
- Nincs mit tenni, Leon. El kell viselned, hogy megfürdesselek.
A férfi erõtlenül bólintott, de szemében pajkos szikrák táncoltak.
- Nem vagyok szégyellõs.
- De én igen...- vörösödött angyalkája feje.
Nagy nehezen túlestek a démonfürdetésen, majd Leon egy törölközõvel a derekán bicegett a
szobájába a japán lányra támaszkodva. A fiú leült ágyára, partnere pedig bekötözte a sebét.
Utána a szerénybõl kivett egy térdnadrágot, egy pólót, odaadta Leonnak, és gyorsan távozott.
Egy idõ múlva elõkerült. ’ is lezuhanyozott, mert véres lett, amikor jöttek befelé a villába.
Kissé meg is nyugodott.
Matt elkészült a teával, és egy óriási bögrében vitte oda, lehetett vagy egy liternyi.
- Borzasztó íze van, de itasd meg vele az egészet. Akkor holnapra semmi baja nem lesz.
Nekem most mennem kell. Pihenjetek nyugodtan, már elmúlt a veszély. - mondta, és elköszönt.

Sora bezárta az ajtót, majd Fantomot megkérte, azért nézzen be a villa minden zugába...
Majd visszament sebesült démonjához. A férfi állapota lassan, de szemmel láthatóan javult,
bár igen csak legyengült.
- Na, akkor lássuk azt a teát... - vitte oda a nagy bögrét neki. - Fúj, még a szaga is
rettenetes. Szerintem fogd be az orrod, és úgy idd meg...
Leon megeresztett felé egy vigyort, de ahogy a bögrét Sora az orra alá tolta,lefagyott az
arcáról... tényleg iszonyú büdös volt... Hát még az íze... Megpróbálta mnden érzékszervét
kiiktatni, és minél gyorsabban lenyelni. Amint megitta a szörnyû folyadékot, érezhetõen
kezdte visszanyerni az erejét. Az oldalán lévõ borzalmas seb is gyorsabb gyógyulásnak indult.

Sora odaült mellé, és megint kifésülte az ezüst hajzuhatagot. Leon közben fél karjával átölelte
az angyal derekát, akinek arcszíne megint hasonlítani kezdett a pipacséhoz.
- Megnyugodtál? - kérdezte tõle lágy, mély hangján, miközben egyre közelebb húzta magához.
Sora csak bólintott, de melegbarna szemei elvesztek az ezüstszürke szempárban... Tekintetük
megint beszélt, egymást rabul ejtve, de szabadulni nem akarva.
A francia artistakirály végül elszánta magát,és mohó ragadozóként vetette magát angyalkája ajkaira.
A lány a meglepetés dermedtségének pillanata után lágyan, szenvedélyesen viszonozta, szorosan
az izmos karokba simulva. Hosszú percek teltek el, mire ajkaik elengedték egymást. Sora pirulva
fúrta arcát szerelme nyakába. Méyen beszívta démonja keserédes, férfias illatát.
- Szeretlek! - suttogta Leon, miközben a lány haját simogatta.- Soha többé nem akarlak magam
mellõl elengedni!
- Én is szeretlek, és melletted akarok lenni.- hallotta a lány halk hangját.
- Tudod, hogy mi vagyok. Mégis?!
- Igen, tudom. Az én szelíd párducom... - nézett rá az angyali szempár, álmosan.

A reggeli, bágyadt õszi nap bekukkantva a tengerparti házba, végigcirógatta fényével a szobákat...
Az egyikben egy fiú és egy lány aludt nyugodtan, egymást átölelve, arcukon mosollyal. Tudat alatt
is érezték, hogy a másik ott van... és most már így is lesz mindig... örökké egymás mellett, együtt...
és nem csak a színpadon.