VIII. fejezet - Because of You

- Ha ezt tovább csináltatod vele Kalos, akkor szó szerint halálra fogja dolgozni magát! Az ég szerelmére, ez még csak egy 13 éves kislány! r11; kelt ki magából Leon, főnöke irodájában.
- Akkor vedd kézbe az edzését! Te tudod, hogy hol kell meghúzni számára a határt! Őt már elvakította a bizonyítási vágy. r11; Kalos kapott az alkalmon. Úgy érezte, talán ezen a ponton lehet megfogni Leont. Kisvártatva rá kellett jönnie azonban, hogy téved. Artistája éleslátóbb volt ennél.
- Ügyes próbálkozás, de mint azt már mondtam: nem vállalom ezt a feladatot, és nem vagyok hajlandó szerepelni a Hattyúk tavában. r11; ellentmondást nem tűrő, sziklaszilárd hangon tette a kijelentést. Látszott: döntésétől semmi sem tántoríthatja el.
- Látom, makacs vagy, Leon fiam. Akkor bizony komolyabb eszközökhöz folyamodok. Vagy edzed Rosettát, és megcsinálod vele az Angyalok táncát, vagy ideiglenesen felfüggesztem a szerződésed. - mondta Kalos ugyanolyan hangnemben, mint az imént Leon.
- Akkor függessz csak fel. Nem fogom Rosettát sem edzeni, sem kiképezni, az Angyalok Táncát meg aztán végképp nem hajtom végre vele. Ez az utolsó szavam. - Leon gondolkodás nélkül választotta az utóbbi lehetőséget. Őszintén szólva nem hitte, hogy Kalos tényleg felfüggeszti, és kényszerpihenőre ítéli. Miért is tenné tulajdonképpen? Csak, mert nem megy bele egy ilyen elvetemült, és még Sora nevét is érintő ötletbe? Akkor meg már inkább függessze fel.
Kalos pedig meg is tette. Elővett egy irodai nyomtatványt, a hiányzó, kipontozott helyekre beírta a megfelelő adatokat, majd aláírta és lepecsételte a rendelkezést.
- Parancsolj - nyújtotta át végül a férfinak - Ezennel hivatalosan is kimenőt kaptál. Mint azt olvashatod is, négy hónapra szól. Addig azt csinálsz, amit akarsz, e felől szabadon dönthetsz. Találkozunk négy hónap múlva. Viszlát. - s Kalos el is fordult a forgószékével, jelezve, hogy nem érdekli továbbá az ügy. Azt akarta, hogy még legjobb artistája is lássa, hogy ha ő mond valamit, azt komolyan gondolja, és nem is nyit a későbbiekben vitát a témáról.
Leon magában fortyogott, amit sajnos az okmány bánt, ugyanis mérgében szélét alaposan meggyűrte. Elég csúnya foltot ejtettek most önbecsülésén, és büszkeségén. Majd amikor pár másodperc múlva lehiggadt, elmormogott egy viszlátot, sarkon fordult és nem éppen kellemes úriember módjára távozott, de azért méltóságát megőrizve, kimért maradt.
A folyosóra kiérve rögtön ökölbe is szorult a keze, benne a papírral.
~ Ez a Kalos nem normális! Először is, hogy tarthatja fenn még mindig ezt az ostoba ötletet, miszerint képezzem ki Rosettát és hajtsam vele végre az Angyalok táncát? És ha még is megtenném, a tánc alatt egészen biztos Sorát látnám a kislányban, és nem bírnám végrehajtani rendesen a gyakorlatot. Nem is értem, miért jut mindenről Ő az eszembe? Bár ha jobban belegondolok, most konkrétan Rosettáról volt szó, aki nagyon is hasonlít az Angyalra. Minden szempontból. Á, ez már kis híján őrjítőr30; - s ekkor újra a kezére pillantott, markában meglátta a cetlit, és visszatért előző gondolatmenetéhez. ~ Én vagyok a legjobb artistája, azok után, hogy Sorar30; És mégis elküldött. Nem értem. Miért jó ez neki? ~ s még biztos puffogott volna magában egy jó darabig, ha idő közben nem fut össze, szó szerint, a folyosón Miával.
Mia zavartan feltápászkodott, iratait gyorsan összeszedte, majd egy "bocsi Leon"- nal le is tudva a dolgot, szaladt tovább, egyenesen Kalos irodája felé. Leonnak még arra sem volt ideje, hogy felfogja mit történt, nemhogy még lehajoljon és segítsen a lánynak, az annyira fel volt pörögve, és úgy rohant.
Leon is végül továbbállt, és folytatta eddigi tevékenységét, a morfondírozást. Bár gondolatai már inkább átterelődtek, arra a kérdésre, hogy vajon mit kereshet Mia, Kalosnál?
Mia papírjaiból nem sokat látott, csak a legfelsőt, amin kusza rajzok voltak, mindenféle ábrákkal, nyilakkal és egyebekkel. Az alatta levőnek csak a sarkát látta, valami emberalak volt rá rajzolva, mellette számára kiolvashatatlan szöveggel. Látott már ilyet az előtt is, és ezek a papírok nem sok dolgot jelenthettek.
~ Vajon mire készülnek ezek? Csak nem új darabra? Érdekesr30; Kalos elég gyorsan hozza mostanában a döntéseit. Kíváncsian várom, mit kezdenek nélkülemr30; nélkülünk. ~ És ismét rátörtek a régi emlékek, amikor még Sora vele volt, együtt dolgoztak, és készültek fel az előadásokra. Az emlékek helyét szívében kisvártatva felváltotta a keserű bánat marcangolása.

A Because of you - Miattad premierjére, holnap fog sor kerülni, a két hónapos felkészülési idő után. A főszereplők Layla és Yuri lettek, a történet pedig egy szerelmes pár megpróbáltatásait kíséri végig. A vége természetesen happy end. Mia megígérte így utólag Sorának, hogy vidám, legalábbis rmindenki boldogr1; végű történeteket ír. Ehhez tartotta is magát, de nem úgy, ahogy eltervezte. Mert most megírta Sora történetét, de vidámsággal zárta.
Ő is hitte, hogy az angyal fentről figyeli, és nem akart csalódást okozni neki. Abban ugyan nem volt biztos, hogy az ínyére lesz, hogy az ő történetét dolgozta fel, de igyekezett mindezt a legfájdalommentesebb módon megtenni.

Elérkezett hát ez a nap is. A premier napja. A műsor estére volt kitűzve, előtte pedig mindenki lázasan készült a nagy eseményre, természetesen élükön Miával, de a többiek sem maradtak le. Mindenki nagyon izgatott volt. Mindenki, kivéve Leont. Ő ugyanis unottan terült el ágyán, gondolataiba merülve.
~ Azért ezt nem gondoltam volna. Kalos képes volt visszaráncigálni Laylát és azt az ostoba Killiant, ahelyett, hogy nekem adott volna igazat és békén hagy Rosettával. Ma lesz a műsoruk premierje. Amennyire nagy felhajtást csapott körülötter30;! Ez már a pofátlanság teteje! Viszont azt azért látni szeretném, hogy mitől is lesz olyan nagy szám ez az egész. Ekkora ügyet, majdnem, hogy még a Hattyúk tavából sem csináltak. Hm. Miért is ne nézhetném meg? Elvégre nem tiltották meg, hogy betegyem a lábam a színpadra. El fogok menni. Megnézem, milyen műsorral próbálják visszahozni a varázst, Sora varázsát a Kaleidora.
Leon el is kezdett készülődni, hiszen hamarosan elérkezik a bemutató ideje. Már két hónapja semmittevéssel tölti az idejét, és a Kaleido Színpad közelébe sem szagolt. Nem érdekelte az ott folyó munka, az új előadásra. Nem akarta látni többet, a saját magát végkimerültségig hajszoló Rosettát, de a legkevésbé Kalosszal akart találkozni.
Mire oda jutott, hogy elindul, már nem is volt annyira biztos benne, hogy látni akarja. Aztán valahogy még is rábeszélte magát, és mikor már kitette a lábát a házból, nem fordult vissza.

Pontban este 8 volt, amikor már mindenki bent ült a helyén, többek között Leon is. Elkezdődött a darab, minden késedelem, és időhúzás nélkül.
Layla és Yuri fantasztikusak voltak, a mutatványaik tele voltak látványos és nehéz elemekkel. Furcsa produkciót adtak elő. Azt az érzést keltette a színpadnál dolgozókba, hogy ezt már látták egyszer valahol. Persze nem így, és nem a színpadon, hanem az életben. Csodásabbnál, csodásabb elemek követték egymást.
A főattrakció azonban csak a zárójelenetben teljesedett ki. Az Angyalok Tánca ötvözve az Arany Főnixszel. Gyönyörű volt. Még Leon is elcsodálkozott rajta. Aztán eszébe jutott: milyen jó is lenne, ha ezt ő mutathatná be ott fent a színpadon. Ő és Sora.
Sora játszaná Layla szerepét, ő pedig Yuriét. Azét az idióta Killianét!
És akkor Leonnak hirtelen bevillant a darab lényege. Nehezen ugyan, de a végére rájött, hogy most fent a színpadon, saját magát látja. Hogy Yuri tulajdonképpen az ő szerepét játssza. Rögtön el is fogta a düh. Az álnok Yuri. Mit tett Sophieval is!
~ Ő lenne a pokolra való, nem én ~ morgolódott magában Leon.
Nagyon szeretett volna Sorával lenni. Sorával, a szerelmével, és Sophieval, a húgával, ott fent, együtt, a Mennyek édes világában. De nem. Ezt nem lehet. A Halálisten és az Angyal. A Pokol és a Menny két külön világ. Egymás nélkül nem léteznek, viszont mégsem lehetnek egymáséi.
~ Itt volt. Végig itt volt az orrom előtt. Ő szeretett, én szerettem, bár még akkor erre nem jöttem rá. Pedig igazán rájöhettem volna! És akkor most, itt lehetne. Itt, velem! Jaj, Sora. Miért kínzol? Miért kínzol még most is? Ez így nem mehet tovább! Mindenhol Őt látom. És most itt van ez a darab is. Bemutatják, színpadra viszik, amint megöli magát, miattam. De aztán úgy zárják, hogy az ne fájjon senkinek. Utánamenni, a Mennybe. De sajnos ez lehetetlen.
Ebbe beleőrülök! Felejtenem kell! De ki segíthetne ebben? Már megint segítségre szorulok, és ilyenkor nincsenek barátaim. Azelőtt itt volt Sora, de most, hogy ő már nincs, miatta kell segítség.
Ki az, aki feledtetni tudná bánatomat legalább rövid időre? Hát persze! Húgocskám, Sophie!
El kell mennem! El kell mennem hozzá! Hiszen időtlen idők óta nem is jártam már nála.
Leon ha tehette volna, most rögtön felpattant volna a helyéről, és a legkorábbi Franciaországi járatra fel is szállt volna. De nem tehette. És amúgy is, a legközelebbi járat hajnalban indul majd, és akkor meg mindegy, hogy egy órát ül nyugtalanul a reptéren, vagy adott esetben hármat.
Végignézte az előadást, ami tovább szakította szívén a már gyógyulni kezdő sebeket, majd elviharzott.
Nem sokkal később már összepakolva, útra készen várakozott a reptéren, hogy végre elmehessen innen. El, csak Tőle és az emlékétől el.