Az angyalok tánca után történt. Közölte velem, hogy visszamegy francia országba, és rendbe teszi az életét. Úgy emlékszem, mintha csak tegnap történt volna. Layla után, csak őt tudtam elképzelni az oldalamon, és senki mást. Fájt. Fájt, mikor elmondta, hogy elmegy. Úgy fájt, mint előtte még semmi. A szívem vérzett, mikor kiléptem az irodából, már nem tudtam parancsolni a könnyeimnek. El sem tudtam képzelni, hogy, hogy bírtam ki, hogy bent ne sírjam el magam. Némán zokogva futottam végig a folyosókon, ki a színpadról egészen a tengerpartig. Ahol lerogytam a homokba, és csak sírtam. Néhány órával később, hatalmas vörösre dagadt szemekkel mentem vissza a színpadra és tétován megálltam előtte. Beléptem a kapun és lementem a nézőtér első soraiba, ott pedig leültem egy székre. Felnéztem a színpadra, ahol együtt repültünk, és valósítottuk meg az álmunkat. Felelevenítettem magam előtt, az angyaltánc minden mozdulatát újra, és újra. De minél többször ismételtem, annál halványabb lett. Rettegtem. Rettegtem, hogy elfelejtem és minden pillanata, már csak egy sima emlék lesz. Megint sírva fakadtam. Pontosan nem tudtam megmondani miért. Talán, a hiánya miatt? Talán, mert fájt a tudat, hogy lehet, nem jön vissza? Talán, maga az emlékek elhalványulása miatt? Fogalmam sem volt, de sírtam. Előtte sosem sírtam, sőt, az angyalok tánca óta egyszer sem. Nem bánt velem, kesztyűs kézzel, az edzések során, de nem akart tönkre tenni sem. Az edzéseken kívül, néha elmentünk sétálni, és beszélgettünk. Sokat mesélt nekem Sophie-ról is. Erre most bejelenti, hogy elmegy, de lehet, hogy visszajön. Megéreztem, egy kezet a vállamon, hirtelen kaptam oda a tekintetemet. Egy kedves jégkék szempárral akadtam össze.
- Elmegy… - szipogtam, majd a karjaiba dőltem. Layla szorosan átölelt és vigyázott rám.
- El szeretnél búcsúzni tőle? – kérdezte, felemelve a fejemet. Nem válaszoltam, csak könnyeimet törölgetve bólintottam. Ő kézen fogott, és kicsit rendbe hozta az arcomat. Mikor kiléptünk a színpad kapuja elé, Leon éppen Yuri-val fogott kezet. Layla és én is odaléptünk, hozzájuk. Tőlem búcsúzott el utoljára. Nem mondott semmit. Nem mondta, hogy vigyázzak magamra, semmit. Csak egy csókot nyomott a homlokomra, majd hátat fordított. Beszállt a taxiba, és egyszer sem nézett vissza. A szívem darabokban hevert. Vérzett és sírt egyszerre. Mégsem tudtam elfordítani a tekintetemet a távolodó taxiról, amiben ült. A többiek, néhány méterrel mögöttem álltak, és hallgattak. Bár nem mondták ki, de tudták, hogy mennyire fáj, hogy elmegy. Ők ezt nem értették, hiszen Leon, mindenkivel teljesen ridegen és elutasítóan viselkedett. Velem sem volt kedves, de nem volt rideg, csak hűvös. És ez a megbecsülés jele volt nála. Tudtam jól. Ismét forró, sós könnyek peregtek le arcomon. Nem fordultam a többiek felé, egyszerűen visszamentem a tengerpartra. Leültem a homokba, és csak néztem a csillagokat. Ekkor eszembe jutott egy vers.
Hol van az a csillag, mely hozzád vezet?
Hol van az a madár, mely énekli a neved?
Hol az a napsugár, mely téged simogat?
Hol van a két karod, mely engem hívogat?
Hol van a szellő, mely összekócol téged?
Hol van azaz utca, mely őrzi lépted?
Hol van azaz éj, mely ringatja az álmod?
Hol van az út vége, ahol meg kell állnod?
Merre indulsz el, ha újra menni kell,
Hol lesz a végcél, ahova érkezel?
A vers vége, sajnos nem jutott eszembe, de akkor nem is érdekelt. De a versben feltett kérdések, annál inkább. Vajon, ha elrendezte a dolgait, otthon, utána, hova megy? Visszajön a Kaleido-ra, vagy soha többet nem látom?
2. fejezet
Leon
3 év telt el, mióta Leon elment. Azóta, egyetlen állandó partnerem sem akadt. Akiket Kalos mellém rakott, néhány hónap alatt kikészítettem, nem bírták az iramomat. Yuri, pedig meg sem próbált a partnerem lenni, ezért legtöbbször a zárójelenetre, egyszemélyes manővereket találtam ki. A hiánya rányomta a bélyeget, a minden napjaimra. Igen, hiányoltam a kegyetlen edzéseit, magát a lényét is. Kalos, úgy határozott, hogy a színpad sztárja, nem élhet a diákszállón, ezért kaptam tőle egy meseszép tengerparti villát. Melyhez hatalmas kert és medence is tartozott. Most ott élek, de, egyedül unatkoztam, és túl nagy volt a ház. Amit Layla is észrevett, ezért meglepett egy kis kölyök németjuhász kutyussal. Aminek határtalanul örültem, hiszen a kutyus, pont olyan energikus volt, mint én.
Reggel 06:00-kor csipogott az órám, jelezve, hogy fel kell kelnem. Lustán nyomtam le a zavaró hang okozóját, majd a hátamra fordultam. De nem lustálkodhattam sokáig, mert Jenny a hasamra ugrott, és az arcomat kezdte nyalogatni, jelezve, hogy éhes.
- Jól van, mindjárt. – nevettem, miközben felálltam, és lesiettem a konyhába. Jenny pedig vidáman ugatva és farkát csóválva követett. A tálkájába tettem neki kutya konzervet, és a másikba friss vizet, majd visszamentem az emeletre.
- Jenny! – kiáltottam le, mire a kutyus, egy szemvillanás alatt bekapta a szellemet, és visszament a konyhába. Jómagam, pedig bemásztam a zuhany alá. Utána pedig, magamra kaptam egy csinos nyakba kötős narancsságra nyári ruhát, egy hozzá illő szandállal és táskával. Egy egyszerű sminkkel dobtam fel a ruhát, és egy nyaklánccal. Majd lesiettem és megreggeliztem. Ez alatt Fantom is kikecmergett Jenny szájából, és odalebegett elém.
- Sora, ezt miért kellet?? – kérdezte felháborodva.
- Mert megérdemelted. – vágtam vissza a kis pimasznak. Közben pedig felálltam az asztaltól és a fogasra akasztott kutyapórázért nyúltam.
- Jenny. – hívtam magamhoz kutyusomat, majd rátettem a pórázt és gyalog indultam a színpad felé. 10 perccel később, már a színpad folyosóján siettem Jenny után, aki kirántotta a pórázt a kezemből és elszaladt. Egyenesen Kalos irodája felé rohant, és be is rontott az ajtón.
- Jenny! – kiáltottam utána, majd én is beestem az ajtón.
- Sora, mikor Jenny-t megkaptad, teljesen jól nevelt volt. – nézett rám szemrehányóan Kalos, a földön fekve, Jenny-vel a hasán. Erre én csak elkuncogtam magamat.
- Nagyon vicces. – morgott Kalos. Én csak ekkor vettem észre egy másik személyt, aki szintén az irodában állt. Hátal nekünk, az ablakból, a tengert figyelve. A férfi, magas volt, és hosszú aranyszőke haja volt, pont, mint Layla-nak, mely a fenekéig ért. De mikor megfordult, meghűlt bennem a vér. A szemei ezüstös fényben csillogtak. Éreztem, amint alig áramlik valami levegő a tüdőmbe. Úgy éreztem, meg fogok fulladni, ha nem történik valami. De nem történt semmi, sem Kalos, sem a férfi nem mozdult.
- Leon… - nyögtem alig hallhatóan magam elé.
3. fejezet
Partner
A férfi felém indult, látva, hogy mindjárt elájulok, de nem ért oda időben. Ájultan zuhantam a padlóra.
Érzetem, amint Jenny nyalogatja az arcomat. Lassan kinyitottam a szemem, de nem láttam magam mellett senkit. Ekkor azonban meghallottam Kalos hangját.
- Nem tudtam, hogy így fog reagálni. – szabadkozott az igazgató.
- Azt gondoltam, hogy meglepődik, de hogy elájul. – sóhajtott a férfi. Ekkor már nem bírtam tovább, a szemeim villámokat szórtak. Felültem, és a férfi szemébe fúrtam a tekintetemet.
- Sora, örülök, hogy magadhoz tértél. – mosolygott rám Kalos.
- Ő mit keres itt? – sziszegtem dühvel a hangomban, a fogaim között.
- Sora, ő itt nem Leon. – kezdte Kalos, mire én elröhögtem magamat.
- Persze, akkor a húsvéti nyuszi? – kérdeztem idegesen.
- Ő itt az ikertestvére John. – mutatott a szőke férfira. – Bocsánat, szólnom kellett volna. Ő lesz a partnered.
- Azt majd meglátjuk. – válaszoltam, majd felálltam a kanapéról. – Jenny. – szóltam a kutyusomnak, aki rögvest felugrott és követett. Együtt hagytuk el az irodát, aminek ajtajában összefutottunk Mia-val, és May-el.
- Sora, mi történt? – kérdezték, ugyanis, lerítt rólam, hogy milyen dühös vagyok.
- Nézzétek meg magatok! – kiáltottam dühösen, majd elhagytam a színpadot.
- Ebbe meg mi ütött? – kérdezte May.
- Amióta Leon elment, azóta nem láttam ilyen dühösnek. – mondta Mia, majd mikor beléptek az irodába teljesen elképedtek.
- Leon? – kérdezték kórusban kiáltva.
- Most már értem, miért volt ilyen dühös Sora. – jegyezte meg Mia.
- Mi a fészkes fenét csinálsz itt te ősbunkó! – fakadt ki May.
- Látom, Leon-t igazán kedvelték. – fordult John Kalos felé. Ezek után az igazgató mindent elmagyarázott a két lánynak, akik eléggé ledöbbentek. Ez alatt én és Jenny a parton ültünk és figyeltük a tenger hullámzást. Nem telt el nap, hogy ne gondoltam volna rá. Ezt Kalos is jól tudta, hiszen, amióta Leon elment, olyan lett, mint az apám. Erre most idehozta az ikertestvérét, hogy legyen a partnerem. Nem tagadom, pokolian fájt, nem elég, hogy Leon elment, most felbukkant a hasonmása.
- Soha nem léphet a helyedbe. – suttogtam csak úgy a tengernek. Hatalmas súllyal a szívemben indultam haza és zuhantam be az ágyamba és reggelig fel se keltem. Csak Jenny-nek köszönhettem, hogy nem késtem el, megint. Mikor beléptem az ebédlőbe, pont akkor a mellettem lévő ajtó is feltárult és belépett rajta John. Az egész ebédlő minket figyelt. Én még csak egy pillantást sem vetettem a férfira. Egyenesen barátnőim asztalához ültem.
- Jó reggelt. – köszöntem mosolyogva.
- Neked is. – köszöntek kórusban a lányok.
- May, beszéltem Kalos-al, nekünk is lesz egy közös jelentünk a Szárnyaló szerelem darabban. Mikor a hercegnő és az angyal találkoznak. – közöltem.
- Ez remek, akkor valami látványosat találunk ki. – mosolyogott barátnőm, lázba jőve.
- Rendben, akkor, ha végeztél, az edzőteremben várlak. – álltam fel, majd távoztam az ebédlőből.
4. fejezet
Bejelentés
Egyenesen az öltözőbe mentem és átvetem, a fehér tornadresszemet, és felkötöttem a hajamat, hogy ne legyen útban, a manőver kidolgozásánál. Majd kiléptem a terembe és felhúztam a védőhálót, utána pedig bemelegítettem. A faliórára pillantottam és láttam, hogy May még egy ideig, biztos oda lesz, így van időm, kicsit egyedül edzeni. Kiléptem a teremből és átmentem a színpadra, ott nem volt háló. De nem is volt rá szükségem, a manőverhez. Leengedtem a speciális trapézt, majd kihúztam egy ugróasztalt és beállítottam az egyes trapéz alá. Ráálltam a trambulinra és hozzáláttam. Három ugrásból értem el, az egyes trapézt, majd a saját erőmből löktem fel magam az angyal pózba. Úgy szálltam felfelé, mint annak idején, de valami hiányzott. Ő. Ő volt, akinek, lent kellett volna várni, de nem volt ott. Mikor leérkeztem a trapézra, ahol állnia kellett volna, megálltam. Nem fejeztem be, az angyalok táncát. Félbehagytam, képtelen voltam folytatni, az arcomat, ellepték a könnyek. Leugrottam az ugróasztalra, ahonnan néhányszor még visszaugrottam, majd leugrottam a padlóra. Letöröltem a könnyeimet, és visszamentem az edzőterembe, ahol barátnőm, már melegített. Hozzáláttunk az edzéshez, és néhány óra múlva, egy egészen szép kis manőver hoztunk össze. Bár nem volt tökéletes, de még volt 1 hónapunk. Éppen az öltözőből jöttünk ki, mikor Jenny rontott be az ajtón, maga után húzva Mia-t. A kutyus azonnal ledöntött a lábamról és össze-vissza nyalogatta az arcomat.
- Ha Layla, most látna, biztos sírna. – sóhajtott Mia.
- Ez történik, ha valaki, sokat van együtt Sora-val. – jegyezte meg May kuncogva.
- Kösz, kedvesek vagytok. – mosolyogtam, miközben feltápászkodtam. – Köszi, hogy megsétáltattad. – mosolyogtam hálásan Mia-ra.
- Mondanám, hogy máskor is, de inkább nem. – nevetett a rendező lány.
- Elmegyünk fagyizni? – kérdezte May.
- Jó, menjük, te is jössz? – nézett felém Mia. Már éppen igent akartam mondani, mikor megjelent Kalos.
- Sora-nak, most más dolga lesz. – lépett be az igazgató, John-al maga mellett.
- Én semmi ilyesmiről nem tudok. – néztem Kalos felé, mogorván.
- Akkor most, közlöm. Mivel a szállón, nincs szabad szoba, John nálad fog lakni. – jelentette ki, mire belőlem kirobbant a röhögés.
- Ez az év vicce. – nevettem. – De most komolyan, miért jöttél? – kérdeztem.
- Ez nem vicc. – jelentette ki Kalos, mire a tekintetem, viharfelhővé sötétült.
- Felejtsd el! – kiáltottam dühösen, majd hátat fordítottam és elindultam a kijárat felé.
- Sora! – kiáltott utánam dühösen, ami megállásra késztett. – Amióta Leon elment, senkit sem voltál hajlandó elfogadni partnerednek. Mindenkit elüldöztél, a kegyetlen edzési módszereiddel. – vágta a fejemhez.
- Ez az én dolgom. – közöltem, de nem fordultam meg.
- Nem, akik idejöttek, mid remek artisták, és te mindet elüldözted. Nem tetted tönkre őket, de elüldözted őket magad mellől. Miért nem akarsz másik partnert? – kérdezte tőlem ordítva.
- Mert senki sem ér fel hozzá! – fordultam meg, de itt már én is ordítottam. A szememben düh, és fájdalom csillogott.
- John, kérlek, menj vele. – közölte Kalos.
- Viszlát. – léptem ki a terem ajtaján, majd elindultam a tengerpart felé. Jenny-t hívnom sem kellett, hűséges társként, jött utánam.
AJÁNLOM AZ OLDALT
