Lementem a partra, ahol a kutyus belegázolt a vízbe. Ugyanazon a partszakaszon voltam, mint mikor elment. És most is sírtam. Patakokban folyt a könnyem. Belül tudtam, hogy Kalos-nak igaza van, de nem tudtam mással dolgozni. Egyszerűen nem ment, már az angyalok táncát sem voltam képes végrehajtani.
- Leon, kérlek, gyere vissza. – suttogtam magam elé, szomorúan. Mikor elment, össze voltam zavarodva. Nem értettem, miért fáj ennyire. De mostmár tudtam, 21 éves fejjel rájöttem, hogy beleszerettem. Szóltam Jenny-nek, majd visszamentünk a házamhoz. De ott kellemetlen meglepetés fogadott. A házam előtt, John állt, a kék sportkocsiának támaszkodva. Nem köszöntem neki, csak intettem, hogy kövessen. Beléptünk a házba, és én egyenesen a konyha felé vettem az irányt.
- Ez a konyha, ha felmész, az emeletre, akkor a legutolsó szoba a vendégszoba, közvetlen mellette a fürdő. – közöltem, majd enni adtam Jenny-nek és elindultam felfelé a lépcsőn.
- Köszönöm. – mondott köszöntet a fiú.
- Jó éjszakát. – közöltem hidegen, majd eltűntem az emeleten. Lezuhanyoztam, majd lefeküdtem az ágyba, de nem tudtam aludni. A semmiből, hirtelen Fantom lebegett elém.
- Nocsak, nem tudunk aludni? – érdeklődött a szellem.
- Fantom, nincs kedvem, a marhaságaidhoz, más gondom van. – közöltem nyíltan, majd lehunytam a szemem.
- Igen, tudom.
- Akkor kérlek, jósolj. – nyitottam ki ismét a szememet.
- Rendben, nézzük csak. Egy ismeretlen Skorpió bukkant fel a Nyilas közelében, de valaki más irányt a háttérből. A megoldást, vagy az Oroszlán, vagy a Halak, tudja adni. De a kérdés, az, ők tudnak-e róla. – nézett rám Fantom, majd meghajolt és köddé vált.
- Tömören, John-t, valaki ideküldte. És Layla, vagy Yuri tudnak nekem segíteni, de lehet, hogy ők nem tudnak, John érkezéséről. – suttogtam magam elé. – Remek, megint a nagy semmi, a segítséged. – zsörtölődtem, majd nehezen, de az álmok mezejére léptem. Reggel, mikor lementem a konyhába, John már fent volt, és éppen reggelit készített.
- Te meg mit művelsz? – kérdeztem meglepetten.
- Jó reggelt, reggelit. Remélem, szereted, a tükörtojást és a pirítóst. – mosolygott kedvesen, mire én kiléptem a konyhából és elhagytam a házat. Mivel hétvége volt, ezért a partra mentem futni, természetesen Jenny kíséretével. Néhány óra után, végül hazamentem és lezuhanyoztam. Utána felvetettem a telefont és Layla számát tárcsáztam, ami kicsöngött és kisvártatva fel is vették.
- Tessék, ez itt Hamilton kisasszony telefonja. – szólt bele egy kedves női hang.
- Jó napot, itt Sora, beszélhetnék Layla-val? – kérdeztem udvariasan.
- Egy pillanat Naegino kisasszony. – szólt bele a nő, majd odaadta a készüléket a főnixnek.
6. fejezet
Egy esély
- Szia Sora, rég hallottam a hangod. – nevetett bele a kagylóba barátnőm.
- Én is a tiedet, de most szeretnék kérni tőled valamit. – közöltem komoran.
- Mond csak, ha tudok, akkor segítek.
- Megtennéd, hogy utána nézel, egy bizonyos John Oswald-nak? – kértem.
- Leon rokona? – kérdezte ledöbbenve Layla.
- Igen, a testvére, akit Kalos a házamba költöztetett, és azt akarja, hogy a partnerem legyen. – foglaltam össze tömören a történteket.
- Ebben igaza van, ideje lenne, végre egy állandó partnernek. – helyeselt Layla.
- Tisztában vagyok vele, de nem megy. Képtelen vagyok rá. Nem tudok úgy együtt működni mással, mint vele. – mondtam szomorúan.
- Azért, próbáld meg. – ajánlotta Layla. – Én megszerzem az infókat és majd hívlak.
- Rendben, szia. – búcsúztam.
- Szia. – köszönt Layla is, majd letetettük a telefont. Ekkor hirtelen Fantom lebegett a szemem elé.
- Nos, ahogy látom, kész vagy tovább lépni. – közölte velem a kis szellem.
- Nem tudom, talán. Majd most elválik, van-e olyan jó, mint Leon. – álltam fel, majd lementem a nappaliba. John ott ült a kanapén, és olvasott, le se tudta volna tagadni, hogy Leon rokona.
- A partnerem akarsz lenni? – kérdeztem kissé félve a választól. Erre ő letette az asztalra a könyvet, majd rám emelete a tekintetét.
- Igen. – válaszolta, majd felállt.
- Rendben, akkor 10 perc múlva, edzőruhában, itt a nappaliban. – fordítottam hátat neki, majd felmentem a szobámba átöltözni. Nem nagyon akartam, vele gyakorolni, túlságosan is Leon-ra emlékeztetett. Amikor megláttam, a nappaliban olvasni, majdnem elsírtam magamat. Túlságosan is hiányzik, fáj az emléke. A közös fényképalbumot, sem vette elő, azóta, hogy elment. Féltem, féltem emlékezni, az együtt töltött időre. De még jobban féltem, valami mástól. Rettegtem elfogadni, hogy nincs többé, hogy elment. Egy rövid időre leültem az ágyam szélére, de emlékeztettem magamat, hogy mennem kell. Egy esélyt ő is megérdemel, legfeljebb, őt is elüldözöm, ahogy a többit. Felálltam az ágyamról és lementem a nappaliba. Mikor leértem, ő már ott várt, átöltözve. Intettem neki, hogy kövessen, amire biccentett, és követett, egészen az alagsor ajtajáig, ahol megálltam. Előkaptam a kulcsot és kinyitottam az ajtót, majd beléptünk és én felkapcsoltam a villanyt. A teremben, különböző, fajta trapézok lógtak, különböző magasságokban. De rendszer volt bennük, és ezt ő is észrevette.
- Az angyal trapéz. – nézett rám, elismerően. – Leon mutatta, a felvett anyagot, a manőverről.
- Előre szólók, ne is álmodj róla. – néztem rá. De szememből, a düh helyett, inkább a szomorúság és a magány sütött. – Inkább, kezdjük.
- Rendben. – mondta. Azzal én felmásztam a trapézra, és lengeni kezdtem.
- Ha odaérek hozzád, fogd meg a kezemet, és bízz bennem, hogy nem hagylak lezuhanni. – néztem a szemébe. Ő csak bólintott, majd meglódultam felé. Elkapta a kezemet, mire én mellé lendültem, és együtt rugaszkodtunk el, a hármas trapéz felé. Mikor elértük, valami ballul ütött ki, mert ő előbb kapta el a trapézt, mint én. Így az, hátrébb lendült, és én nem értem el. A háló felé zuhantam, de nem bántam. Hirtelen azonban elkapta a kezemet, és feldobott, a levegőbe. Én pedig automatikusan felvettem az angyalpózt. Nem tudom miért, de késztetést éreztem, hogy lenézzek, az alattam lévő trapézra. Azt vártam, hogy az a jól ismert, rideg szempár vár majd. De nem ez történt. Egy kedves, meleg és mosolygós fiú várt rám. Nem ő volt az. Hasonlított rá, de nem ő volt, nem az én partnerem várt rám. És így nem megy. Megbillentem és lezuhantam a hálóba. A hátamon feküdtem, és csak néztem felfelé, nem mozdultam.
7. fejezet
Miért?
Az ő tekintetét láttam magam előtt. Nem tudtam elfelejteni, azokat a rideg és szomorú ezüstös szempárt. 3 év elteltével, is elevenen élt bennem az egész lénye. Testének, minden apró részletére, kivétel nélkül emlékszem. Ekkor hirtelen, megéreztem, amint a háló megremeg, és John mellém érkezik. Elég volt, egy pillantást vetnem a szemeire, és azonnal felugrottam. Leugrottam a földre, és kisiettem a teremből, átrohantam a nappalin, és bezárkóztam a szobámba. Leültem a földre, és némán zokogni kezdtem. Hátamat, a falnak döntve bőgtem. Legszívesebben, törni-zúzni lett volna kedvem, de nem tettem. Nem volt hozzá erőm, elfáradtam, nem is. Inkább belefáradtam, az emlékezésbe. Egész testemben reszkettem, úgy éreztem, mentem meghasad a szívem. Nem bírtam, mennem kellett. Mintha csak, hívogatott volna. Nem tudom, hogy valóban így volt-e, de én így éreztem. Átöltöztem, és feltéptem az ajtót, majd lélek szakadva rohantam a színpadig. Megálltam, és csak néztem a hatalmas kupolát, ahol, Leon a mennyekbe repített. A lábaim, önálló életre keltek, és bevittek az épületbe, egyenesen, a nézőtér első sorába. Ott csak lehuppantam a székre, és néztem a színpadot.
- Miért?... – tört elő belőlem, a nagy kérdés. Miért mentél el? Mikor jössz vissza? Miért nem hívsz fel? Miért nem írsz, egy árva, sort sem? Miért nem vagyok képes továbblépni, ahogy te tetted? Potyogtak a könnyeim, a ruhámra, és a kezemre. Lejátszódott előttem, az első fellépésünk, a Sayuki. Aztán, a Drakula, amiben, csak mellékszereplő voltam. Aztán bevillant, mikor az angyalok táncára képezett ki. Itt megrekedtem, abban az időben, és pillanatokban. Már tudtam, hogy mit kell tennem. Összeszedtem magam, és lábra álltam. Visszasiettem a házamba, majd visszavettem, az edzőruhámat. Lementem az edzőterembe és megálltam a jobb lábamra. Így álltam fél lábon, egész éjszaka. Mikor megéreztem arcomon, a reggeli nap sugarait, két lábra álltam és felmentem a szobámba. Ledőltem az ágyamba és azon nyomban elaludtam.
Egy kis szellem azonban ébren volt, és a színpad porondjának közepén lebegett. Varázsgömbjét a kezében tartva, latolgatta a jövőt.
- A Nyilast kínozzák a múlt és a jelen történései. Míg valahol máshol, egy Skorpió is szenved, de ő nincs egyedül. Az Oroszlán, nem képes segíteni, maradt, tehát a Halak. Vajon, egy vízjegyű képes lesz segíteni, két földi lénynek? – tette fel a kérdést Fantom, majd némi csillagporral maga után, eltűnt. A színpad egyedül maradt, üresen. Nem csillogtak rajta, fiatal és életerős artisták. Most egyedül volt, és szomorú volt. De nemcsak ő. Egy meleg barna szemű lány, még álmában is, ezüst szemeket látott. Hiába, nem volt ébren, akkor is sírt. Valaki hangtalanul benyitott a szobába, és tekintetét a lányra vetette. Elég volt, csak egy percig figyelnie, és már tudta, mit kell tennie. Kiment a szobából és lement a nappaliba, ott pedig feltárcsázott egy telefonszámot.
8. fejezet
Vendég
A telefon, az országból kimenő hívást kezdeményezett. A hívott fél felvetette.
- Nem alakulnak jól a dolgok. – közölte kertelés nélkül John.
- Még mindig egyedül szerepel, tudom. – válaszolta a hívott fél.
- Nem erről beszélek. Szenved, Leon hiánya őrjítő számára. – magyarázta a szőke férfi.
- Ez teljesen érthető, majd meglátjuk, hogyan lesz ezután. – tette le a telefont, az ismeretlen.
Egy férfi ült, egyedül a lakásában. Kezében, egy pohár bor, de ő csak a reggeli nap felkeltét nézte és elmélyedt gondolataiban. ,, Megígértem neki, mikor elment, hogy rád, vigyázni fogok. De hogy csináljam?” kérdezte magától a férfi, majd végül a mobiljáért nyúlt és telefonált. A hívott szám, egy párizsi lakásban csöngött ki.
Délután 16:00-kor ébredtem fel, a mobilom csörgésére. Álmosan nyúltam, a csörgő készülékért, majd felvettem.
- Tessék, itt Sora. – szóltam bele álmosan.
- Itt Kalos, szeretném, ha bejönnél az irodámba.
- Mindjárt, ott vagyok. – mondtam, majd letettem a telefont és átöltöztem, egy csinos csípő farmert és egy fehér toppot vettem fel, majd felültem, rég nem használt motoromra, melynek ezüst színe volt. Majd a színpad felé vettem az utamat. Egész úton, egyetlen gondolatom sem volt, csak az utat figyeltem. De mikor leparkoltam, megismertem, egy a parkolóban álló járművet. Hatalmasat sóhajtottam, majd felkészülve mindenre, bementem az épületbe. Egy pillanatra, tétován megálltam az iroda ajtaja előtt, végül bekopogtam és beléptem rajta. Hát, a látvány, eléggé meglepett, ugyanis az irodában, két fél ült. Az egyik a Kaleido színpad igazgatója, a másik pedig, egy régi ismerős. Yuri Killian, jól ismert fehér öltönyében ült az egyik fotelben. Mikor meglátott, mosolyra húzódtak ajkai.
- Mi szél hozott erre? – kérdeztem mosolyogva, miközben megöleltük egymást.
- Mit szólnál, egy sétához a tengerparton? – kérdezte.
- Remekül hangzik. – mondtam, majd elhagytuk az irodát és elindultunk a part felé. Az út alatt egy szót sem szóltunk egymáshoz. Pedig lett volna miről beszélnünk, de mindketten úgy gondoltuk, megtartjuk, amíg leérünk a tengerhez. Mikor leértünk, csak álltunk és néztük, a meseszép tengert, amin megtört a hold ezüstös fénye.
- Még a holdról, is ő jut eszembe. – mondta csendesen.
- Tudom, hogy hiányzik, de tovább kell lépned. – válaszolta a szőke fiú.
- Próbáltam, de nem ment. Túlzottan is szeretem, nem vagyok képes, elfelejteni.
- Ezt nem is kérjük, csak adj egy esélyt, John-nak. – kérte Yuri, mire én szomorkásan felnevettem.
- Nálam eljátszotta az egyetlen esélyét, mikor megpróbált rákényszeríteni az angyaltáncra. – közöltem ridegen.
- Ezt, hogy érted? – kérdezte kíváncsian a fiú.
- Azt mondtam, adok neki egy esélyt, hogy a partnerem legyen. Lementünk az edzőterembe, ahol, meglátta az angyal trapézt. Azt mondta, Leon mutatott felvételt neki. Én azt feleltem, hogy ne is álmodjon róla. Ennek ellenére, amikor zuhanni kezdtem ő feldobott. De a dolog rosszul sült el, mert mikor a hálóba zuhantam, félelmet éreztem.
AJÁNLOM AZ OLDALT
