- Én azt hittem, hogy Sophie szobájába megyünk. – adtam hangot ötletemnek.
- Nem egyezik a méretetek Sophie-val, megkért hogy keressek neked valamit, amiben alhatsz. – válaszolta Leon, majd odalépett velem az ágyához és megállt. Sophie leterítette a törölközőt az ágyra, bátyja pedig rátett.
- Köszönöm. – mondtam a testvérekre pillantva.
- Mi kimegyünk, amíg felöltözöl. – mosolygott Sophie, majd kisétált, Leon-nal együtt. Lassan körbejárattam a tekintetemet a szobán, mikor megpillantottam egy könyvespolcot. Szerettem olvasni, de csak misztikus és kalandregényeket, no meg verseket. Ezek a szenvedélyem, néhányat magam is írtam. Majd magam mellé pillantottam, ahol megláttam egy fekete pólót egy melegítő alsóval. Miután megtörölköztem, leemeltem a pólót, ami alól kibukkant egy piros csipkés tanga bugyi. Először nem tudtam eldönteni, hogy ez vajon Leon ízléstelen vicce, vagy Sophie tulajdona. Megszabadultam a vizes fehérneműimtől majd magamra öltöttem a fekete szerelést, és megpróbáltam lábra állni. Ami sajnos nem sikerült, és elterültem a padlón. Nem puffantam, így a testvérek nem hallották meg a próbálkozásom kudarcát. De mivel, még mászni is nehezemre esett, ezért kénytelen voltam segítségért folyamodni.
- Sophie! – kiáltottam barátnőmért. Nem kellett sokat várnom és kinyílt az ajtó. Azonban nem Sophie, hanem Leon lépett be rajta, mosollyal az arcán.
- Te nem Sophie vagy. – jegyeztem meg.
- Micsoda éles látás. Na gyere. – hajolt le hozzám és vett a karjaiba, majd elindult velem a nappaliba. – Sophie számított rá, hogy nem bírsz majd állni, azért odaállított az ajtó elé.
- Láttam a könyvespolcod, szép gyűjtemény. Vannak verses kötetek? –érdeklődtem, miközben letett a kanapéra.
- Igen, elég sok. – válaszolta, közben pedig leült velem szembe. Sophie lépett ki egy tálcával a kezében a konyhából, amin három csésze volt.
- Hoztam teát. – adott a kezembe egy fehér kis csészét, majd bátyja kezébe is nyomott egyet. Majd leült mellém a kanapéra. Remek alkalom nyílt, így a fürdőszobás visszavágásra.
- Köszönöm a piros tangát. – mosolyogtam Sophie-re, mire Leon hangosan köhögni kezdett, mert félrenyelte a teát. A húga arcszíne pedig pirosas színt öltött. De ekkor hirtelen megszólalt a mobilom üzenetjelző hangja, a táskám mélyéről.
- Sophie, megtennéd, hogy ideadod a mobilom? – kérdeztem barátnőmet, aki előkotorta a táskámból, majd a kezembe nyomta. Kinyitottam a fedelét és beléptem az üzenetekbe. De mikor megláttam a képernyőre írt szöveget, teljesen elfehéredtem, amit a testvérek is észrevettek.
- Valami baj van? – kérdezte barátnőm.
- Nem semmi. – válaszoltam, majd megkerestem a barátom számát és megnyomta a hívás gombot.
- Ki a franc vagy ilyen későn?? – szólt bele idegesen egy fiú hang, mely kihallatszott a telefonból.
- Michael, Sora vagyok. Átküldök egy sms-t, éppen az előbb kaptam. Továbbá hívd fel Arashi-t és holnap, találkozzunk 13:00-kor a suli előtt. Motorral gyertek. – közöltem.
- Minden rendben? – kérdezte aggódva a fiú.
- Még nem tudom. – válaszoltam. – Küldöm az üzenetet. – mondtam, majd letettem a telefont és sietve átküldtem neki az említett sms-t. Majd kikapcsoltam a telefont és visszatetettem a táskámba.
11. fejezet
Érdekes ébredés
- Mi történt Sora? – kérdezte Sophie.
- Semmi, csak egy barátnőm írt japánból. Már vártam, és megígértem Michael-nek, hogy átküldöm, ha megjött. – hazudtam gyorsan.
- Jó, de lassan le kellene feküdnünk. – javasolta a hugica.
- Én hol fogok aludni? – érdeklődtem.
- Ezzel lesz egy kis gond.
- Még is miféle gond? – kérdeztem, rosszat sejtve.
- Nem kedvelem a hatalmas ágyakat, ezért néhány hónapja a francia ágyamat egy egyszemélyes heverőre cseréltem. És vendégszobánk nincs… - magyarázta Sophie.
- Tehát körítést félre téve, velem fogsz aludni. – jelentette ki Leon, amire én meg fulladtam kis híján a teámtól.
- Ez jó vicc, de most komolyan? – néztem rájuk, majd eltűnt az arcomról a mosoly, mert láttam, hogy Leon nagyon is komolyan mondja.
- Hol szeretnél aludni, kívül, vagy belül? – kérdezte, miközben ismét a karjaiba vett és elindult velem a szobájába.
- Kívül. – válaszoltam kedvetlenül.
- Jó. – felelte kurtán, majd mikor odaértünk lerakott az ágyra. Elég kényelmetlenül éreztem magam, mivel ez nagyon nem hiányzott. Ő az iskola ügyeletes szépfiúja, ilyen az én formám. Ráadásul, most itt öltözik, vetkőzik előttem, már csak ez hiányzott. Sophie-nak igaza volt, egyáltalán nem szégyenlős. Miután átöltözött ott állt az ágy mellett egy szál alsónadrágban. Beletelt néhány percbe, mire sikeresen betakaróztam és az oldalamra fordultam, háttal neki. Ő leoltotta a lámpát, majd befeküdt mellém, de éreztem, amint a tekintetét a hátamba fúrja. Szörnyen kimerülten, a hidegben ücsörgés miatt, és az sms is kellőképpen felzaklatott, így hamar elaludtam. Leon, mintha csak erre várt volna, a hátára feküdt, majd odahúzott a mellkasára és átölelt.
Reggel Sophie rontott be a szobába, kitörő életkedvvel, mely mikor meglátott minket, még tovább nőtt. Ő már az első találkozásnál egy párnak könyvelt el minket, és most magában arra az elhatározásra jutott, hogy mindenképpen összehoz minket.
- Milyen szép pár vagytok. – mosolygott a fiatalabbik testvér. Először fogalmam sem volt róla, hogy miről beszél, de mikor kinyitottam a szememet és mozgolódni kezdtem, rögtön rájöttem. Az éjszaka valahogy Leon karjaiba keveredtem, ő pedig simán átölelt.
- Eresz! – kiáltottam rá, ami teljesen váratlanul érte, és mivel az ágy szélén aludt, leesett és magával rántott, így Leon a padlón, én pedig rajta landoltam. Majdnem elájultam, mikor megéreztem azt a kesernyés nyírfa illatot.
- Leszállnál rólam? – kérdezte kómásan.
- Persze, bocs. – válaszoltam, miközben feltápászkodtam róla. Ő is felállt, majd elkezdte összerakni az ágyat, míg én húgához fordultam.
- Mennyi az idő? – kérdeztem egy ásítással a végén.
- Dél lesz 3 perc múlva. – nézett az órájára kis osztálytársam.
- Visszaadnád a ruháimat, mert mennem kell. – kértem Sophie-t, aki bólintott és intett, hogy kövessem. Sietve felöltöztem, majd már indultam volna a megbeszélt találkahelyre, de barátnőm visszatartott.
- Akkor velünk töltöd a karácsony estét? – kérdezte reménykedve. Nagyot sóhajtottam és mérlegeltem a lehetőségeket, és azután válaszoltam.
- Rendben. – mosolyogtam, majd az ajtóhoz léptem. – Sziasztok. – búcsúztam a testvérektől, majd elindultam az iskola elé. Sophie-ék házától, csak félórányi sétára volt, így hamar odaértem. Arashi és Michael, viszont már ott voltak, aminek örültem.
12. fejezet
Előkészületek
Sietve felszálltam Michael mögé a motorra és tövig nyomva a gázpedált elviharzottunk a házamig. Bevetettük magunkat a nappaliba, amíg a fiúk sietve ledobálták magukról a kabátot és bukósisakot, míg én teát készítettem. Letettem a csészéket az asztalra, majd leültem velük szembe egy fotelbe.
- Mi ez az egész? – kérdezte Michael.
- Fogalmam sincs, csak annyit tudok, amennyit az üzenetben írt, hogy 1 hónap múlva látjuk egymást. – válaszoltam nekik.
- Michael hallotta a hangodon, hogy rendesen parázol. – szólt közbe Arashi.
- Nem attól félek, hogy miért keres, hanem, hogy a suliban rájönnek. – válaszoltam aggódva.
- Még nem tudunk semmi biztosat, ezért inkább koncentráljunk a karácsonyi fellépésre. – terelte el a figyelmemet Michael.
- Jó. – bólintottam.
- Ne aggódj, ha felbukkan, mi itt leszünk melletted! – mosolygott bíztatóan Arashi.
- Köszönöm. – bólintottam mosolyogva. A további beszélgetés a karácsonyi bálról, és az azt követő napokról telt. Mint megtudtam, Miwako, ideutazik még a karácsonyi bál előtt. És utána közösen mennek el síelni, Haruka apjának nyaralójába. Mikor érdeklődtek az én terveimről, mosolyogva újságoltam, hogy az Oswald testvéreknél töltöm a karácsonyt. És hogy ők nem tudnak, arról, hogy énekelni fogunk a bálon, ezért megkértem őket tartsák titokban. A hétvégén nem találkoztam a testvérekkel, de hétfőn a suli előtt igen. De mivel késésben voltunk, nem volt időnk beszélgetni. Délután hallgattak meg minket a tanárok, ezért le kellett ráznom Sophie-t, aki szerintem már sejtett valamit. De ezt nem tudtam biztosan. A hét hamar eltelt és eljött a péntek, mikor is a tanárok a bál miatt elengedték az utolsó két órát, hogy mindenkinek bőven legyen ideje elkészülni.
- Megyünk, együtt?? – kérdezte tőlem Sophie.
- De te nem Leon-nal mész? – kérdeztem vissza.
- De igen, ezért szerintem, jól mutatna két lánnyal az oldalán. – javasolta a kis tesó.
- Nekem már van partnerem, bocsi. – válaszoltam barátnőmnek.
- És kicsoda? – hallottam a hátam mögül egy mély hangot, mely egy általam ismert személyhez tartozott.
- Azt nem kötöm az orrodra, majd ott megtudod Leon. – válaszoltam, majd búcsút intettem a testvéreknek és hazasiettem. Egy táskába belehajtogattam a báli ruhámat, mellé tettem a cipőt, meg és kis dobozba a nyakláncot, karkötőt és fülbevalót. Sminkkészletet és a parfüm sem maradhatott el. Egy másik táskába, pedig a fellépő ruhámat és kellékeit. Felkaptam a gitáromat és már indultam is vissza a suliba. Úgy néztem ki, mint egy túlterhelt mikro, amely felrobban, de sikeresen megérkeztem. A kapuban Haruka elvette a gitárt és az egyik táskát, majd felmentünk a zeneterembe. Maga a bál a tornateremben volt, amelyet nemrég újítottak fel. Benéztem és láttam, hogy a zenekarok számára az emelvényt, már összerakták. Ezért kellett ilyen időben az udvaron tornáznunk. Visszamenten és a zeneterem ablakán keresztül figyeltem, amint megérkezik a másik zenekar is. Majd lassan megérkeznek a báli ruhás diákok. Sikeresen kiszúrtam barátnőmet, testvérét, és Jason-t akik nagyon csinosak voltak. Sophie egy hosszú, vékonypántos krémszínű ruhát viselt, enyhén magas sarkú szandállal, míg bátyja és barátján egy fekete öltönyt.
- Ne most bámészkodj baba!! – kiáltott rám Arashi, mire a trió felnézett és megláttak. Én csak intettem nekik, majd becsuktam az ablakot, és neki kezdtünk a készülődésnek. Amíg Haruka, Noriko és én öltöztünk, addig Michael, Hiro és Arashi az ablakon bámultak ki, háttal nekünk. Ekkor azonban kopogtak.
AJÁNLOM AZ OLDALT
