Miután elfogyasztottuk a teát, hozzáláttunk a rendrakáshoz. Kidobáltuk a csomagoló papírokat, üres dobozokat és üdítős flakonokat. Majd visszarendeztük a nappalit, és lassan a vendégek is elszállingóztak. Egyedül Arashi, Miwako, Sophie, Leon és Jason maradt még nálam.
- Hogy vigyem el a dobot? – kérdezte Arashi gondolkodva.
- Csak holnap reggel 09:00-kor legyél otthon, majd odaszállítatom. – mosolyogtam barátomra.
- Köszi. – puszilt homlokon. – Jövőre 10 centi magas szandált fogsz kapni, hogy felérj. – mosolygott.
- Szavadon foglak. – válaszoltam, majd kiengedtem őket az ajtón. Végül lerogytam a kanapéra, Sophie mellé.
- Elfáradtam. – nyöszörögtem.
- Nem csak te. – jegyezte meg Leon, a fejével a fotelben alvó barátjára mutatva.
- Mit csinálunk ma? – kérdezte tőlem Sophie.
- A mai terveim között szerepel egy ebéd, egy több órás forró fürdő és alvás. És te? – kérdeztem érdeklődve.
- Gondoltam, elmehetnénk sétálni, vagy moziba. – javasolta barátnőm.
- Nem volt elég neked a tegnapi mozi? – kérdezte Leon ledöbbenve.
- Csak gondoltam. De akkor inkább menjünk haza és aludjunk. – mosolygott bátyjára a szürke hajú lány. Majd ismét felém fordult. – Szerdán átjössz, fát díszíteni?
- Mikor?
- Délután. Sütünk sütit és feldíszítjük a fát. – mosolygott rám a kislány.
- Jó. – válaszoltam kedvesen.
- Mi megyünk és hagyunk aludni. – mondta Sophie, majd levette a fogasról a kabátját.
- Őt felébresszük, vagy cipeled? – kérdeztem Leon-tól.
- Eszem ágában sincs. Több mint 70 kiló. – panaszkodott.
- Nekem mindegy. – válaszoltam, majd felébresztettem Jason-t. A hármas sok öltözködés után távozott én pedig bevettem magam a fürdőbe. A Jason ajándékcsomagjában találtam egy fürdősót, amit azonnal ki is próbáltam. Mennyei illata volt, jó két órát elücsörögtem a kádban, majd magamra kaptam a hálóingemet és bevánszorogtam a hálószobámba. Bedőltem az ágyamba és álomra hajtottam a fejemet. A következő pár nap eseménytelenül telt. Csak karácsony és újévi lapokat hordtam a postára. Csak japánba küldtem, a nagyapának Ayaka-nak és még néhány volt osztálytársamnak és barátnőmnek. Végül eljött a szerda reggel és én boldogan sétáltam az Oswald ház felé. Meglepetésemre Sophie nyitott ajtót és kabát volt rajta.
- Szia, mi törtét? Tönkrement a fűtés? – kérdeztem, miközben beléptem.
- Nem, csak elfelejtettem lekvárt, diót és mákot venni. Mindjárt jövök, addig segíts Leon-nak. – mondta Sophie, majd becsukódott mögötte az ajtó. Levettem a kabátomat, és felakasztottam a fogasra, majd elindultam a nappaliba. Mikor beléptem érdekes látvány fogadott. Most értettem csak meg, mire utalt Sophie, mikor azt mondta a bátyja nem szégyenlős. Ugyanis egy szál alsónadrágban küszködött a fával. Ráadásul még rosszul is csinálta.
- Mióta szenvedsz vele? – kérdeztem nevetve, miközben odaléptem mellé.
- Ez nem vicces, már lassan két órája. – próbálkozott tovább, de sikertelenül.
- Segítsek? – kérdeztem mosolyogva.
- Nem kell, megoldom. – válaszolta morcosan.
- Te tudod. – válaszoltam, majd leültem a kanapéra és néztem, ahogy próbálkozik, de mindig a fa nyert. Végül egy óra próbálkozás után már teljesen idegroncs volt és kiment a konyhába inni egy pohár, üdítőt. Megkérdezte, kérek-e, én igent mondtam és miközben ő az üdítőkkel foglalkozott és megrendszabályoztam a rakoncátlan fát. Mire bejött én már a ismét a kanapén ültem, de mikor láttam, felálltam és odamentem hozzá.
- Már majdnem szomjan haltam. – mosolyogtam, majd belekortyoltam a narancslébe.
- Te… hogy… a… - kezdte, de nem fejezte be, csak leült velem szembe a fotelba.
29. fejezet
Ünnep, díszítés
- Már 7 évesen én állítottam a fát az édesapámmal. Elég sok gyakorlatom van benne, mivel az évi 3 fát jelentetett. – mosolyogtam.
- 3-at? – nézett rám kérdőn.
- Otthon, a nagyapámnál és az unokatestvéremnél. – válaszoltam.
- Nem is mondtad, hogy a nagyapád, Japánban él. Mennyi idős? – kérdezte az ezüsthajú.
- Most tölti majd a 70-ik életévét. De ami azt illeti, nem látszik meg rajta. – mondtam, majd belekotortam a pénztárcámba és elővettem egy régi fényképet és odaadtam neki.
- Ő a nagyapád? – kérdezte egy botos öregemberre mutatva a képen.
- Igen, én itt csak 10 éves vagyok. – válaszoltam.
- Ki az a két fickó mögöttetek? – mutatott két alakra a képen.
- Az egyik Jonny bácsikám, a másik pedig Yuki bácsikám. – válaszoltam boldogan.
- És mivel foglalkozik a nagypapád, ilyen idős korára? – kérdezte, de ekkor Sophie esett be az ajtón, két szatyorral. Én sietve felálltam és segítettem neki becipelni a vásárolt dolgokat a konyhába. Ezzel sikeresen kitérve a válaszadás elől. Nem tudtam volna neki megmondani az igazat. Ahogy a legközelebbi barátaimon kívül senki sem tudja. Sophie-val hozzáláttunk a sütéshez, de az utolsó tepsit egyedül akarta elkészíteni, így engem kiküldött, hogy díszítsem a fát. A bátyja éppen akkor pakolta ki a díszeket. Odaléptem mellé és gonoszan mosolyogva pillantottam rá.
- Segítsek megszelídíteni? – kérdeztem.
- Mindegy. – válaszolta, majd a kezembe nyomott egy ezüst gömbökkel teli kis dobozt. Lassan de biztosan egy fél óra múlva már majdnem kész volt a fa, már csak a csúcs dísz hiányzott.
- Feltehetem a csúcs díszt? – kérdeztem.
- Tessék. – adta a kezembe az aranyszínű fadíszt. Kihoztam egy széket a konyhából és felálltam rá. Már éppen feltettem, mikor hirtelen sikolyt hallottunk a konyhából, aminek hatására leestem a székről, egyenesen Leon-ra. Akivel így a padlón landoltunk, mikor kijött a húga.
- Sikerült. – ujjongott, majd mikor meglátott minket, nagyra nyíltak a szemei. – Hát látom, nektek is sikerült valami. – mosolygott, mire én felpattantam a bátyjáról.
- Nem történt semmi, csak mikor sikítottál, Leon mögöttem állt én pedig leestem a székről. – magyaráztam.
- Igen. – bólintott a fiú is. – De miért sikítottál? – kérdezte.
- Sikerült a sütim, teljesen egyedül. – mosolygott Sophie.
- Ez remek. – néztem rá kedvesen.
- Igen, de gyertek, mert kész a vacsora is. Már meg is terítettem. – szólt, majd visszament a konyhába. Bátyja és én pedig követtük. Miután elfogyasztottuk a vacsorát leültünk a nappaliba és Sophie elővette az általa vásárolt ajándékokat.
- Ajándékozzunk. – mosolygott szélesen.
- Felőlem. – mondtam kedvesen, majd a hatalmas dobozokért mentem, melyeket az előszobában hagytam. Miután letettem őket magam mellé, visszaültem barátnőmhöz.
- Ki kezdi? – érdeklődött Sophie.
- Kezdjük veled. – mosolygott Leon.
- Jó. – ujjongott a húga.
30. fejezet
Morcos törpe
Leon elővett egy kis piros dobozt és odaadta a húgának. Aki mosolyogva nyitotta ki, majd a testvére nyakába ugrott.
- Köszönöm. – nyomott két puszit az arcára.
- Mit kaptál? – kérdeztem.
- Azt a nyakláncot, amit kinéztem az üzletben. – újságolta a barátnőm.
- Nos, akkor az én ajándékom is tetszeni fog. – mondtam sejtelmesen, majd átnyújtottam neki egy hatalmas ezüstszínű csomagoló papírba csomagolt dobozt.
- Ez nagyon aranyos. – mosolygott Sophie, mikor meglátta az óriás plüss macit.
- Van még mellette még valami. – mosolyogtam rá. Amire Sophie szeme kikerekedtek, de megnézte a maci masnia alá rejtett kis dobozt.
- Ez a nyaklánchoz tartozó fülbevaló. – mosolygott Sophie, amire Leon kicsit elcsodálkozott. – Köszönöm. – nyomott puszit arcomra Sophie.
- Akkor most jöjjön Leon. – néztem az idősebb testvérre.
- Jó. – helyeselt Sophie, majd átadott egy kék papírba csomagolt dobozt. Leon pedig kibontotta.
- Ez gyönyörű, köszönöm. – mosolygott húgára, majd arcon csókolta.
- Néz meg a hátlapját, gravíroztattam rá. – kérte Sophie. Mire a fiú megfordította az órát és megnézte a hátát.
- Nem is tudtam, hogy ilyen drága vagyok nektek. – nézett ránk felváltva. Mire én értetlenül néztem barátnőmre.
- Ez Sophie ajándéka, nem közös. – közöltem.
- Pedig a felirat szerint igen. „Drága Leon-nuknak.” – olvasta cinkos mosollyal.
- Mi a fenét irattál rá! Az még oké, hogy Leon-nak, de egyáltalán nem drága. – jegyeztem meg dühösen. – Az én ajándékom, szerintem jobban tükrözi a jellemét. – közöltem, majd átnyújtottam neki is hatalmas dobozt. Mikor a fiú kinyitotta, nem bírtam megállni nevetés nélkül. Az arc amit egy az egyben olyan volt mint az ajándéka.
- Nagyon vicces. – jegyezte meg.
- Egy az egyben olyan arcot vágsz, mint a törpe. – nevettem, Sophie-val együtt.
- Ezek után, meg sem érdemled az ajándékokat. – förmedt rám Leon.
- Ne légy gonosz bátyus. – nézett rá Sophie. Majd a kezembe adott egy dobozt. Mikor elképedtem, az üzletben látott fülbevaló volt benne, bíbor színben. És két puszi is járt hozzá.
- Ez nagyon szép és köszönöm, de nincs kilyukasztva a fülem. – tűrtem a fülem mögé a hajam.
- Ez nem fer. – morcizott Sophie.
- Akkor nekem szerencsém van. – adta oda az ajándékomat a fiútestvér. Mikor kinyitottam a kis bíbor színű dobozt elcsodálkozva néztem a fiúra.
- Mi az Sora? – kíváncsiskodott Sophie. Amire én nem válaszoltam, hanem felálltam odaléptem Leon-hoz és szájon pusziltam. Nagyon gyengéden, viszont ő annyira meglepődött, hogy nyitva felejtette a szemeit.
- Kérem vissza a bugyimat. – mosolyogtam rá. Amit ő csak döbbent pillantással viszonzott. Sophie is teljesen ledöbbent, de rögtön meg is nézte, miért kapta a bátyja a csókot. A dobozban a bíbor színű fülbevalóhoz való virágos nyaklánc volt.
AJÁNLOM AZ OLDALT
