34. fejezet

Segítség

- Változott a terv, maradj mögöttem, és ne tégy semmit. – suttogtam hátra. Majd lassan, magabiztosan előreléptem és a banda vezetője felé, néztem.

- Üzletet ajánlok. – közöltem vele nyíltan.

- Miféle üzletet? – kérdezte kíváncsian a barna hajú srác.

- Megverekszem veletek, de csak egy feltétellel. – közöltem. – Ha egy újjal sem nyúltok Sophie-hoz, amíg én állok. Megegyeztünk? – érdeklődtem feszülten.

- Meg. – mosolygott gúnyosan. – Kapjátok el! – kiáltotta a többi fiúnak, akik azonnal nekem ugrottak. Én pedig rendszerint küldtem őket a padlóra, míg szegény Sophie sírva állt a fal mellett. Csak hogy valaki éppen akkor nézett ki a második emeleti ablakból, ahonnan ránk látott. Amint meg látta, mi folyik, azonnal kirohant a terméből és futott hozzánk. Ekkor Jason is odalépett az ablakhoz.

- Leon, gáz van! – kiáltotta az ezüsthajúnak, majd megindult a terem ajtajához. – A húgod és Sora. – mondta. Na több se kellett Leon-nak, mint két félőrült úgy száguldottak le a lépcsőn, majd nem elsodorva az angol tanárt.

Eközben lent az udvaron két támadómnak sikerült lefogni és rendesen megütöttek, amitől felrepedt az alsó ajkam és vérezni kezdett. Ezt egy erős gyomros követte, mikor valaki leszedtem rólam a szőkét, és a földre küldte. Nem kellett több idő, arcon vágtam a másikat, majd nekiestem egy harmadiknak, akit egy jobb szépen ívelt rúgással fektettem ki. Pont ekkor érkezett meg Jason és Leon, akik elképedtek, a segítségem láttán.

- Mit keresel itt? – kiáltottam Yuri-nak, miközben egy balhoroggal kiütöttem egy fekte hajú fiút. De ekkor tűnt fel, hogy a barna hajú bandavezért Sophie felé megy, egy késsel a kezében.

- Sophie!! – ordítottam, majd eléugrottam, így a kés az én karomba fúródott.

- Francba. – káromkodta el magát a srác és kirántotta a karomból a pengét, aminek hatására én felkiáltottam és megtántorodtam. A srác beleütközött Yuri-ba, aki megpróbálta lefogni, de hasba szúrta.

- Yuri!! – ordítottam könnyes szemmel, miközben odarohantam hozzá.

- Sophie, Sora! – kiáltotta Leon, aki Jason-nel rohant az udvar túloldaláról. Ám mire megérkeztek, a fiú és a banda tagjai elmenekültek.

- Yuri. – szipogtam, miközben Sophie felé fordultam. – Hívj segítséget. – kértem rekedten, majd Yuri fejét az ölembe fektettem.

- Sora. – szólalt meg halkan a szőke fiú, miközben megfogta a kezemet.

- Nem lesz baj, ígérem. – suttogtam neki a könnyeimet nyelve. Mikor hirtelen felbukkant a tornatanár.

- Menjetek azonnal órára!! – ordított ránk, de csak Jason fordult meg és hadarta el mi történt. Néhány perc múlva megjött a mentő és elvitt minket a kórházba. Ellátták a váll sebemet, aztán leültettek a váróban, de szörnyen ideges voltam. Előkotortam a mobilomat a táskámból és próbáltam elérni Ayaka-t, de nem sikerült. Néhány perccel később befutott Leon és Sophie.

- Sora, jól vagy?? – aggódott barátnőm.

- Semmi bajom. – válaszoltam, már remegtem az idegességtől.

- Nagyon ideges vagy ugye? – kérdezte Leon. Mire lassan felé fordítottam a tekintetemet.

- Leon, most hagyd békén. – förmedt rá a húga.

- Ki ő neked? – kérdezte idegesen. – A barátod? A szerelmed? – kérdezte, mire nálam átszakadt a gát, ami édesanyám halál óta egyszer sem és lendülettel felképeltem, de úgy, hogy elfordult a feje.

- Hallgass!! – rivalltam rá.

- Sora. – hallottam magam mögül egy ismerős hangot. Mikor megfordultam, megláttam Hiro-t. Gondolkodás nélkül a karjaiba vetettem magam és felzokogtam.

- Nyugodj meg, itt vagyok veled. És neki sem lesz semmi baja. – nyugtatott meg, majd leültünk a váróba és vártunk. Végül, nem egészen fél óra múlva odajött hozzánk egy orvos.

35. fejezet

Unokatestvér

- Jó napot, hol tudom elérni mr. Killian hozzátartozóit? – érdeklődött egy fiatal doktornő.

- A családja japánban él, én az unokahúga vagyok. – léptem közelebb. Amire Leon és Sophie teljesen padlót fogott.

- Üdvözlöm, a nevem dr.Kate. – fogtam kezet a nővel.

- Az enyém Sora Naegino. – válaszoltam.

- Na aggódjon, a fiatalembernek ugyan mély a sebe, de nincs komoly veszélyben. Sokat kell pihennie, és egy-két hónap múlva teljesen rendbe jön. – nyugtatott meg Kate.

- Köszönöm, bemehetek hozzá? – kérdeztem nyugodtan.

- Igen, de most alszik, az altató miatt. Estig fel sem ébred, és önnek sem ártana pihenni. Viszlát. – intett búcsút a nő, majd elment egy nővérrel. Ekkor hirtelen megcsörrent Hiro mobilja. Gyorsan beleszólt és mondott pár dolgot, majd letette és odajött hozzám.

- Szeretnélek hazakísérni, de muszáj edzésre mennem. – magyarázta aggódóan. Majd Sophie felé fordult. – Hazakísérnétek?

- Igen. – válaszolta meglepetésemre Leon.

- Kösz. – mondta a vörös hajú fiú, majd egy puszit nyomott az arcomra és elsietett. Sophie odalépett mellém és átölelt, így ölelkezve hagytuk el a kórházat Leon-nal a nyomunkban. Mikor a házam ajtajához értünk, már kicsit szédültem, de nem törődtem vele. Megálltunk a házam kapuja előtt. 

- Innen már rendben leszek. – mosolyogtam erőtlenül barátnőmre, majd bátyjára tévedt a tekintetem, akinek egy vörös folt éktelenkedett az arca egyik felén.

- Várjatok egy kicsit. – kértem őket, majd bementem a konyhába és egy pici zacskóval tértem vissza, és a fiútestvér kezébe nyomtam.

- Old fel forró vízben és egy törölközővel kend be az arcod, akkor nem lilul be, és holnapra, már a pirosság is eltűnik. – mondtam neki, majd visszamentem a házba. Már éppen becsuktam volna az ajtót, mikor minden elsötétült és összeesetem. Még egy tompa puffanás hangját hallottam, aztán semmit.

Nem tudom mennyi idő, telhetett el, de az ágyamban ébredtem fel. És nem voltam egyedül. Valaki szorosan átölelt. Mikor felnéztem, megláttam a már jól ismert szürke szemeket. De most nem voltak ridegek és távolságtartóak. Inkább kedvesek és melegek. Visszadöntöttem a fejemet a mellkasára és hozzábújtam, a testéhez. Ez meglepte a fiút, de kedvesen és szorosan ölelt magához. Én pedig belesimultam az ölelésébe, és hamarosan elaludtam. Leon egy ideig csak nézett, majd gyengéd csókot lehelt az ajkaimra. 

Álmomban a karácsonyi bálon jártam, de csak én voltam ott egyedül, a sötétben. Majd hirtelen csak úgy a semmiből felbukkant egy ragyogó férfialak. Arcát állarc takarta, de az ölelése ismerős volt. A gyengéd karok biztonságot és erőt sugároztak.

Ekkor kinyitottam a szememet és felébredtem.

36. fejezet

A csók király

Körülnézvén a szobában, megláttam, hogy az ölelő karokat nem álmodtam, tényleg ott voltak. Ekkor eszembe jutott minden, a szoba, Leon ölelése és hogy hozzá bújok. Lassan felemeltem a fejem a fiútestvér mellkasáról és arcára pillantottam.

- Olyan vagy akár egy angyal, mikor alszol. – mondta, miközben felült. Én nem tudtam erre mit mondani először, majd lassan kezemet arca azon oldalára helyeztem, ahol megütöttem.

- Bocsánat. – suttogtam rekedt hangon, a szemébe nézve.

- Nem haragszom, megérdemeltem. – válaszolta, miközben lassan odahajolt hozzám és megcsókolt. És én hagytam. És viszonoztam is, ugyanolyan lágyan és gyengéden, ahogy ő csókolt. Átölelte a derekamat, míg én átfontam karjaim a nyaka körül.

- Te voltál az. – suttogtam megszakítva a csókunkat.

- Igen, megfogtál. – válaszolta kedvesen mosolyogva, a szemembe.

- És most? – kérdeztem komoly, már kitisztult hangon.

- Be szeretnél menni Yuri-hoz? – kérdezte, kisöpörve egy vörös tincset a szememből.

- Igen, csak átöltözöm. De hol van Sophie? – kérdeztem, miközben a szekrényemhez sétáltam.

- Teát készít a konyhában. Kint megvárlak. – ölelt át hátulról, majd kiment és becsukta az ajtót. Amíg ő csatlakozott a húgához, én magamra kaptam egy sötétkék farmert, egy fehér toppal, majd lementem a konyhába.

- Jobban vagy? – kérdezte Sophie kedvesen, mialatt leültem bátyja mellé a székre.

- Már jól vagyok, köszönöm, hogy itt maradtatok velem. – mosolyogtam rájuk.

- Ez a legkevesebb, hiszen barátok vagyunk. – válaszolta a barátnőm.

- Bekísértek a kórházba? – kérdeztem tőlük.

- Persze. – szólalt meg az idősebb testvér. – De csak holnap, már nagyon késő van. – fejezte be.

- Jó. Itt alszotok, nem szeretnék egyedül lenni. – kértem a testvéreket.

- Jó. – bólintott Sophie.

- Gyertek, megmutatom a szobákat és a fürdőt. Majd adok nektek pizsomát. Mindig van nálam, mert egyesek kicsukják a szobatársukat a lakásból. – mosolyogtam a lépcsőn felfelé menet. Sophie a tőlem balra, míg bátyja a tőlem jobbra lévő szobát kapta, melynek egyik fala fekete, a másik rózsaszín.

- Bocsi, de Arashi és Miwako nehezen tudtak megegyezni. – mosolyogtam a ködszürke szempárra.

- Valahogy, majd csak elviselem. – válaszolta.

Először Sophie ment el fürdeni, majd egy zöld hálóingben lépett ki a fürdőből. Őt bátyja követte, végül én. Mindannyian elvonultunk a szobánkba, én azonban nem tudtam aludni, így lementem a konyhába. Előkaptam Miwako csoda teáját és megmelegítettem.

- Csipkerózsika kialudta magát? – kérdezte Leon a hátam mögül.

- Mondhatjuk így is. De lehet, hogy csak egyszerűen magányos vagyok. – válaszoltam, miközben bögrémmel leültem az asztalhoz. – Te nem kérsz? – kérdeztem.

- Nem. – válaszolta, majd leült mellém és csendben figyelte a tevékenykedésemet. Miután megittam a teát, elmostam a bögrémet. Már indultam volna vissza a szobámba, mikor Leon egy könnyed mozdulattal a karjaiba vett.

- Gondoskodom róla, hogy ne legyél magányos. – nézett mélyen a szemembe. Erre én csak mosolyogtam, miközben felvitt a lépcsőn, majd tétován megállt a szobák előtt.

- Aludjunk nálad. – nézett fintort vágva Arashi-ék szobájára, majd letett és becsukta az ajtót. Ismét ölbe kapott és eltűntünk az én szobámban. Mikor ledobtuk a köntösünket az ágy melletti székre, hamis mosolyra húzódtak ajkai. Először nem értettem, de mikor végignéztem magamon, észrevettem, hogy a hálóingem kicsit felhúzódott. Kivillant alóla a fenekem és a vörös tangám.

- Hamarabb megmutattad, mint reméltem. – mosolygott gonoszan. Először nem tudtam, mit akar, de aztán leesett. Pont az a bugyi volt rajtam, amit visszaszereztem tőle karácsonykor.

- Akkor mostmár minden karácsonyi kívánságod teljesült, ugye? – kérdeztem, miközben bebújtam mellé az ágyba és hozzá bújtam.

- Igen. – nyomott apró csókot ajkaimra. – Jó éjt. – suttogta a fülembe.

- Neked is kedves. - suttogtam, majd mindketten az álmok mezejére léptünk.