4. fejezet

Kihívás

Mikor megérkeztem, a könyveimet bepakoltam a szekrényembe, ahol összefutottam Leon-nal.

- Jó reggelt. – köszöntem ridegen.

- Neked is. – köszönt rám.

- Leon! – hallottam egy idegesítő hangot a fiú háta mögül. És mikor megpillantottam a tulajdonosát, magamban elmosolyodtam.

- Leon, nem érnél…- kezdte, de mikor meglátott a torkára fagyott a mondat második fele. – Mit keresel itt??? – ordított rám torka szakadtából, amit én csak hűvös pillantással viszonoztam, majd visszafordultam a szekrényem felé.

- Jó reggelt Melissa. – köszöntem közömbösen, a sötétlila hajú lányra.

- Honnan ismeritek egymást? – kérdezte ledöbbenve, akkor éppen kiabálásra érkező Márk.

- Még régebbről. – válaszoltam, majd már, indultam volna az öltözőbe.

- Itt maradsz! – hisztizett Melissa. – Mit keresel itt?? Mit akarsz már megint?? Miért kínzol?? – fakadt ki a lány, dühösen.

- Csere diák vagyok, és az osztálytársad. – fordultam meg. – Jobb, ha hozzászoksz a jelenlétemhez. És tudd, hogy milyen hangod üss meg velem. – néztem rá, mire ő egyre dühösebb lett

- Azt nem hinném. Kössünk üzletet. Párbajozzunk. – a tekintete villámokat szórt.

- Ez érdekesen hangzik. Mire gondolsz? – kérdeztem kertelés nélkül.

- Íjászat, a régi szabályok szerint. – közölte, majd a szekrényből elővette a holmiát.

- Jó. 10 perc múlva az udvaron. – közöltem. – Most úgyis, ott tornáznánk. – mondtam, majd én is magamhoz vettem a felszerelést, és bevonultam a női WC-be átöltözni.

- Te Saegusa, ki lesz bukva, ugye tudod? – kérdezte Márk Leon-tól.

- Nem hiszem, csak célba lőnek. Ezért nem lehet dühös. De az érdekelne, hogy honnan ismerik egymást. – válaszolta az ezüsthajú.

- Az engem is. – mondta a fekete hajú fiú.

- Mi érdekelne titeket is? – kérdezte, az éppen akkor érkező Kurcz.

- Sora és Melissa ismerik egymást, és nem éppen barátok. – magyarázta Márk.

- Egy kis női rivalizálás, csak ennyi. – válaszolta a szőke srác.

- Szerintem több, ugyanis Íj párbajozni fognak az udvaron. – közölte Leon.

- Ezt látnom kell. – közölte Kurcz, majd megragadta a két fiú kezét és kirángatta őket az udvarra. Melissa 10 perccel később meg is érkezett. Már csak rám vártak.

- Hol van már Sora? – kérdezte Kurcz kíváncsian.

- Egyszerű, teljesen bepánikolt és elmenekült előlem. – jelentette ki Melissa.

- Nem árt, ha befogod a szádat! Különben, most többet fogsz veszíteni, mint legutóbb. – szóltam rá, az ajtóból, mire mindenki odafordult.

5. fejezet

Párbaj

Ahogy ellenfelem is. Melissa egy bordó bő nadrágot, és fehér bő ujjú felső részt viselt. Jómagam szintén felvettem az íjász ruhámat, melynek nadrágja piros volt és felsője fehér. A hajamat egy fehér szalaggal kötöttem lazán össze pont, mint ellenfelem.

- Kezdhetjük? – kérdezem nyugodtan. 

- Igen. Ki kezdi? – nézett rám kérdőn.

- Kezd te. – válaszoltam, majd odasétáltam az iskola falához és megálltam előtte.

- Nincsenek céltáblák. Hova fogtok lőni? – kérdezte kiáltva Kurcz. Mire én feléje fordítottam a tekintetemet.

- Mi a saját szabályaink szerint játszunk. – közöltem hidegen.

- A céltábla, az ellenfél. – jelentette ki Melissa. A többiek teljesen elhűltek, a levegőben a feszültség kézzel tapintható volt.

- Ezt nem gondolhatjátok komolyan!! – fakadt ki Márk.

- Ez öngyilkosság! – kiáltotta Kurcz.

- Ez nem rátok tartozik. – közöltem, majd ellenfelemre néztem. – Kezdjük, ma még sok dolgom van. – mondtam, majd magam elé tartottam az íjamat.

- Egyáltalán mik a szabályok? – kérdezett közbe az ezüsthajú idegesen.

- Egyszerű, mindketten 5 nyíllal próbáljuk meg eltalálni az ellenfél bármely testrészét. Ha ez sikerül, akkor nyertünk. Gondolom sejted miért? – néztem rá higgadtan. Majd Melissa felé fordultam és jeleztem, hogy kezdhetjük. Ő bólintott és egy nyíllal megfeszítette az íját.

- Mi folyik itt? – hangozz fel egy dühös hang az egyik ablakból.

- Semmi érdekes igazgatóúr. – közöltem, majd Melissa-ra pillantottam, aki simán kilőtte rám a nyilat. Az íjam segítségével, egyszerűen a félre löktem, így a jobb oldalamon a földbe fúródott. De ellenfelem nem sokáig tétovázott, ismét lőtt, ezúttal kettőt. De ezeket is elhárítottam, a ball oldalamra. A következő ismét a jobb oldalamon a földbe fúródott.

- Ez az utolsó. – figyelmeztettem komoran.

- Tudom. – válaszolta, majd a fejemre célzott a nyíllal. Ezen egy csöppet sem lepődtem meg. Sőt már vártam rá, mikor szánja rá magát. Kilőtte a nyilat, mely sebesen repült egyenesen a homlokon közepe felé. Felemeltem a jobb kezemet és azzal fogtam meg a nyilat.

- Én jövök. – közöltem, majd összeszedtem a nyilait és visszaadtam neki.

- Ez nem semmi. – nyelt egy nagyot Kurcz.

- Ha az igazgató lejön, akkor nagy balhé lesz. – közölte Márk.

- Menj fel és szólj neki. – hangzott Leon hangja.

- Oké. – válaszolta sietve a barna szemű fiú, majd már rohant is fölfelé. Én észrevettem ugyan, de nem törődtem vele, egyszerűen hidegen hagyott, mint sok más dolog. Melissa helyet cserélt velem és felkészült. Én hátranyúltam a tegezembe és kivettem belőle egy nyilat, amit megfeszítettem. Egy pillanatra lehunytam a szememet, majd mikor kinyitottam, olyan hidegség áradt belőle, amit Melissa még soha nem látott. Teljesen lebénult, meg sem tudott mozdulni, csak remegett. Engem ez azonban nem érdekelt, egyenest a fejére céloztam és kilőttem a nyilamat. Melissa meg sem mozdult. A nyilam egyenest a homloka közepét vette célba, de nem mozdult. Remegett és csak a szememet nézte. Ami olyan volt, mintha a halállal nézne farkasszemet.

6. fejezet

Könnyek

Csak állt és várta, hogy a nyíl belefúródjon a koponyájába. De nem így történt, a nyilam közvetlen a feje mellett fúródott a falba, amire a diákok teljesen elhűltek.

- Mi folyik itt?? – hallottam az igazgató dühös hangját. Amire megfordultam.

- Csak Mao kisasszonnyal rendeztük a nézeteltéréseinket. Ez nálunk, japánban így szokás. – közöltem, majd Melissa felé fordultam, aki időközben lerogyott a földre, de nem nézett másfelé. A rettegő tekintettel engem figyelt és reszketett.

- Remélem, tudod, hogyha komolyan vettem volna a dolgot, te már halott lennél! – kiáltottam oda neki, de nem válaszolt. A tekintetem, ismét csak simán hideg volt, de ez őt nem nyugtatta meg. Odamentem hozzá és kihúztam a falból a nyilamat, miközben ő a földre szegezte a tekintetét. Miután elraktam a nyilat, szembefordultam vele és talpra állítottam. Majd átkarolva a derekát, elindultam vele az épületbe. Felvittem az orvosiba, és lefektettem az ágyra, majd leültem mellé. Ahova 3 fiú és az igazgató rontott be, kisvártatva.

- Még is mi volt ez? – fakadt ki a 40-es éveiben járó férfi.

- Sokkot kapott. – közöltem nyíltan, majd kikerülve a fiúkat kiléptem a teremből. Éppen távozni készültem, mikor meghallottam egy remegő hangot.

- Nem az én hibám volt… - mondta elfúló hangon.

- Ez igaz. – közöltem hidegen. – De legalább elbúcsúzhattál volna tőle. Akkor talán nem éreznél most bűntudatot. – mondtam meg a véleményem, majd elsétáltam a folyosón. Visszavettem az egyenruhámat és az íjász felszerelésemet elpakoltam a szekrénybe. Mikor visszamentem a terembe, kínos csend támadt, ami engem nem nagyon érdekelt. Egyszerűen leültem a helyemre és vártam a csengőt, mikor megállt valaki a padom előtt.

- Mit szeretnél? – kérdeztem, miközben felemeltem a fejemet.

- Kijönnél egy kicsit? – kérdezte Melissa, szomorúan. Sóhajtva felálltam és kisétáltam vele a teremből.

Leon, Márk és Kurcz eközben a fekete hajú fiú padjánál beszélgettek.

- Vajon miről beszélt Sora az orvosiban? – gondolkodott Márk.

- Fogalmam sincs, de egy biztos, ezek ketten régről ismerik egymást. – jegyezte meg Leon. – És történt valami, ami miatt nagyon összevesztek.

- Lehet, hogy igazad van. – szólt közbe Kurcz.

- Menjünk ki, és nézzük, meg mit művelnek. – állt fel Márk a székéről. A másik két fiú követte a példáját. Mikor azonban kiléptek a folyosóra olyan látvány, fogadta őket, amiről nem hitték, hogy valaha is látják. Sora a falak támaszkodva ült, míg Melissa átölelve a lányt sírt. Sora nem tett egyebet, mint visszaölelt.

- Úgy néz, ki rendezték a dolgaikat. – sóhajtott Kurcz.

- Lehet, de szerintem több van e-mögött. – jegyezte meg Leon.

Melissa lassan felemelte a fejét és könnyes szemével a tekintetemet fürkészte. Amitől halvány mosoly suhant át az arcomon.

- Régen is mindig nálad tört el előbb a mécses. – jegyeztem meg, majd vele együtt felálltam.

- Ez igaz. – törölte meg a szemét.

- De most menjünk vissza, mert hamarosan becsengetnek. – mondtam, majd elindultam az osztályba. Az elkövetkezendő két órán nem történt semmi. De a harmadikra megjelent az igazgató úr.