7. fejezet

Bejelentés

- Kérek mindenkit, hogy egy kicsit csendesedjen el! – hangzott Daniel kemény hangja. A tanteremre rögtön síri csend ereszkedett.

- Szeretném bejelenteni, hogy Pénteken táborba mentek. Nem csak ez az osztály, hanem még kettő. Az iskola biztosít mindent, nektek, csak a költőpénzt kell hoznotok. – jelentette be, mire az osztályban mindenki mosolygott.

- Továbbá, két hetet fogunk ott tölteni. Miss. Naegino, ön és mr. Oswald legyenek szívesek befáradni az irodámba. – fejezte be végül az igazgató. Mire én felálltam és kisétáltam az ajtón.

- Úgy értettem, majd szünetben. – sóhajtott Daniel, majd megadva magát, intett Leon-nak, hogy jöjjön. Mi ketten nem sokkal később az igazgató irodájában ültünk és vártuk, vajon miért hívatott minket. Néhány perccel később Daniel is megjelent, majd leült velünk szemben.

- Mi volt ilyen sürgős? – tértem rögtön a lényegre.

- Igen, a táborhellyel van kapcsolatban. Felhívtam az igazgatónődet és ő beleegyezett, hogy velünk gyere. De volt egy kikötése. Mivel még nem jártál ezen a hegyvidéken, nem akar felügyelet nélkül hagyni. – magyarázta mr. Saegusa.

- Elmondaná végre a lényeget. – néztem rá hidegen.

- Nos, miss. Carry azt kérte, rakjalak a fiúk lakrészébe, Oswald-al egy szobába. – bökte ki végre.

- Ennyi az egész, ez meg mondhatta volna kertelés nélkül. – válaszoltam, majd felálltam és az ajtóhoz sétáltam. – Most megyek, mert dolgom van. – közöltem, majd elhagytam az irodát és visszamentem a terembe. Egyenesen a mobilomat vettem kezelésbe és telefonáltam is. Egy lány női hang vette fel, akivel ordibálni kezdtem japánul. Kurcz, Márk és a pár pillanattal utánam érkező Leon döbbenten hallgatták. Majd rácsaptam az illetőre a telefont és elhagytam a termet. A szekrényemből kivettem az íjamat és tegezemet, majd lementem az udvar hátsó részébe. Ahol az íjászok nyugodtan lövöldözhetnek a céltáblákra. Kiválasztottam egyet és addig lőttem, míg el nem fogyott a nyilam. Így kissé sikerült megnyugodnom, de nagyon dühös voltam Christine-re. Semmi kedvem nem volt ehhez a hülye kiránduláshoz. A szünet alatt szerettem volna bezárkózni a házba és elfoglalni magam. Hát, ez jól keresztbe tett nekem.

- A francba! – lőttem ki 3 nyilat egyszerre, ami kivétel nélkül telibe találta a célpontot.

- Bocs, látom zavarok. – szólalt meg egy hang a hátam mögül.

- Sasuke… - fordultam meg döbbenten. – Látom, már jobban vagy. – könnyebbültem meg.

- Igen, csak a karom tört el. – emelte fel begipszelt jobb karját.

8. fejezet

Az íjászat mestere

- Örülök, hogy semmi bajod. – ültem le a lépcsőre, ahova ő is csatlakozott. Ott ültünk és beszélgettünk, nem is sejtve, hogy 3 alak minket figyel az ablakból.

- Miért hivatott az igazgató? – kérdezte Márk.

- Inkább hagyjuk. – válaszolta unottan az ezüsthajú.

- Ki az a férfi, Sora-val? – kérdezte kíváncsian Kurcz. Amire a két barátja is lenézett a lépcsőre.

- Fogalmam sincs. – válaszolta Márk. – A nevén kívül, nem is ismerjük.

- Mi nem, de Mao baba igen. – mosolyodott el Kurcz.

- És majd meg is mondja, mi? – tette fel a költői kérdést Márk. – Hát nem. – adta meg rá a választ. Sasuke és én még jó ideig beszélgettünk és közben csatlakozott hozzánk Melissa is. Amit egyikőnk sem bánt. Közben beszámoltam neki Christine mesterkedéséről, ami nem váltott ki örömet. Mivel becsöngettek, Melissa és én visszamentünk a terembe, Sasuke pedig haza ment pihenni. Az órákon nem történt semmi érdekes. Bár megvallva az igazat nem is figyeltem. Teljesen lekötöttek a gondolataim és hogy Christine összerakott egy szobába egy fiúval. Ezt a magam részéről nem bántam, de Leon bánni fogja, az biztos. Végül a kicsengetés rángatott ki elmélkedésemből. Összeszedtem a cuccaimat és hazamentem. Előkaptam két bőröndöt és hozzáláttam a csomagoláshoz, mivel már Szerda volt. Miután mindet elpakoltam, kikészítettem Péntekre, az útra, a ruhát, majd tanultam és lefeküdtem aludni.

Másnap délután mikor az iskolából tartottam hazafelé, hangokat hallottam. Nem nagyon foglalkoztam vele, de mivel arra kellett mennem, akaratlanul is megláttam. Egy fiatal lányt, három alak próbált kirabolni.

- Kérem, hagyjanak békén. – könyörgött a lány, és sírt.

- Persze, csak add ide a pénztárcád. – mosolygott egy sebhelyes arcú fiú. Itt lett elegem, kivettem a hátamon lógó tegezből egy nyilat, majd megfeszítettem az íjamat. A nyilam, pont sebhelyes feje mellett fúródott a falba.

- Akadályozzátok a haladást. – közöltem velük jéghidegen.

- Tűnj el cica, különben megbánod! – förmedt rám egy másik alak.

- Szerintem ti fogjátok megbánni, ha nem tűntök el! – kiáltottam, közömbösen, majd ismét megfeszítettem az íjamat.

- Oké, oké. Már itt sem vagyunk. – közölte a sebhelyes, majd sietve elhagyták az utcát. Eltettem a nyilamat, majd felsegítettem a lányt.

- Köszönöm. – mosolygott rám hálásan. Nem néztem rá, kirántottam a falból a nyilamat majd eltettem. Odaléptem hozzá, és egy zsebkendőt adtam neki.

- Legközelebb légy óvatosabb. – vetettem oda, majd hátat fordítottam. És folytattam utamat haza.

9. fejezet

Indulás és Érkezés

Másnap reggel a hideg zuhany után nem az iskolai egyenruhámat vettem fel. Egy rövid farmer sortot, ami éppen takarta a fenekemet. És hozzá egy fekete félpántos toppot, mely szabadon hagyta a hasfalamat. Megfogtam egy fehér húzós, egy fekete sporttáskámat és egy kisebb hátizsákot, melyet a hátamra vettem, majd elindultam az iskola elé. Mivel ott volt a találka és onnan indul a minket szállító busz. Miközben én az iskola felé tartottam egy négyes éppen beszélgetett.

- Azt mondod profi íjász volt? – kérdezte Márk.

- Igen, egy lövéssel leszedhette volna a fiú fejét, de mellé lövött. Csak figyelmeztetett, hogy hagyjanak békén. – magyarázta Sophie.

- Nem ismered? Nem tudod, hogy melyik suliba jár? – kérdezte Kurcz.

- Az egyenruhája kék volt. Ezért a Jindáj-ba járhat. – mondta a lány, majd elővette a zsebkendőt a zsebéből. – Ezt kaptam tőle, hogy letöröljem a könnyeimet. De még a nevét sem mondta meg.

Ekkor érkeztem meg és kezdtem bepakolni a bőröndjeimet a busz csomagterébe. Ekkor azonban valaki a vállamra tette a kezét. Mikor megfordultam Leon-nal találtam szemben magam.

- Köszönöm, hogy megmentetted tegnap a húgom. – mondta, majd felém, nyújtotta a zsebkendőt.

- Legközelebb vigyázz rá jobban. – válaszoltam ridegen, majd faképnél hagytam és az iskola bejáratához sétáltam. Ahol Rozmary, Sasuke és Sakura már vártak rám. Sétáltunk egyet az iskola körül és közben beszélgettünk. Mire lejárt a kör, már elkezdték a beszállást a buszba. Elbúcsúztam barátaimtól és jó magam is felszálltam a buszra. Már csak a leghátsó ülésen nem ült senki, így odaültem. Az út nagy részében mp3-at hallgattam és a tájat figyeltem. Mikor megéreztem, hogy valaki ott áll mellettem. Miközben odanéztem lekapcsoltam a zenét, és kihúztam a fülemből a fülhallgatót.

- Mit szeretnél? – kérdeztem az ülésem mellett ácsorgó lánytól.

- Sütöttem sütit az útra. Nem kérsz? – kérdezte kedvesen a szürke szemeivel.

- Nem köszi. – válaszoltam egyszerűen.

- Értem. – szomorodott el, majd visszament a helyére. Visszakapcsoltam a zenét, és tovább fürkésztem a tájat. Észre sem vettem és elnyomott az álom. Csak arra ébredtem, hogy valaki a nevemet mondogatja. Mikor kinyitottam a szememet Melissa-val találtam magam szembe.

- Jó reggelt álomszuszék. Megérkeztünk. – mosolygott rám, majd leszálltunk a buszról. Mikor leszálltunk, teljesen elsápadtunk, mind a ketten. Amit testvérek és barátaik is észrevettek. Ezt meglátván, sietve nyugalmat erőltettem magamra és magamhoz vettem a bőröndjeimet. Barátnőm is így tett, majd beléptünk a hegyi szálloda halljába.