Reggel hangos kopogtatásra ébredtünk. Holt kómásan másztam ki az ágyból, míg Leon-nak csak arra volt ereje, hogy felüljön.
- Jövök. – motyogtam, szinte csak úgy az ajtónak. Mikor kinyitottam, két csodálkozó szemű
fiúval találtam szembe magam.
- Jó reggelt. – köszöntem. – Gyertek be. – ásítottam egyet, majd hátat fordítottam és elvonultam a fürdőszobába. Leon egy szál fekete alsónadrágban ült és próbált magához térni.
- Mit műveltetek, Leon ez egy tábor! – szólt rá erőteljesen mosolyogva Kurcz.
- Nem csináltunk semmit. Legalább is az alváson kívül. – ásítottam egy hatalmasat. Majd végleg eltűntem a fürdőben, és megejtettem mindennapos hidegzuhanyomat. Miután végeztem törölközőben, kiléptem a szobába és magamhoz vettem a ruháimat. Amit a három fiú döbbenten nézett végig. Majd ismét eltűntem a fürdő rejtekében és felöltöztem.
- Nem szégyellős, az egyszer biztos. – jegyezte meg Kurcz.
- Hát, ja. – közölte Márk.
- Tulajdonképpen, miért is jöttetek? – kérdezte az ezüsthajú.
- Csak az igazgató kért meg, hogy keltsünk fel titeket, ha még aludnátok. Mindjárt reggeli, igyekezzetek. Utána, pedig kezdődik a túra. – mondták még az ajtóból.
- Sora igyekezz! – szólt be, mire én kinyitottam az ajtót.
- Mehetsz. – közöltem, majd a bőröndömben kezdtem el pakolászni. Egy nagyméretű fekete túrazsákba pakoltam össze a fontosabb dolgokat. Vizet, térképet és iránytűt. Mikor Leon is elkészült, együtt mentünk le reggelizni, még táska nélkül. A reggelit követően Daniel ismét, a hallba rendelt minket, a túra menetének ismertetése végett.
- A túra, 2 teljes napból fog állni. – közölte. – Mivel a képességeitek különbözőek, ezért fiú lány párok fognak indulni. A cél, hogy a leghamarabb érjetek vissza ide a szállóhoz. Szedjétek össze a csomagotokat, és 10 perc múlva találkozunk. Kiviszünk titeket az erdő túloldalára, természetesen busszal. Az étlelt, itt kapjátok meg. – közölte, majd szépen elvonult egy tanárral egyeztetni. Mi felmentünk a szobánkba. Amíg én átnéztem, a táskámat, addig Leon összekészítette a sajátját. Miután minden fontos dolgot összeszedtünk, táskával a hátunkon lementünk a földszintre. Mikor végre teljes lett a létszám, kettes csoportokra osztottak minket.
- Wéber és Mao, Sophie Oswald és Márk Luis, Leon Oswald és Naegino… - mondta, és csak mondta. Végül elfogyott a levegője és szerencsére a nevek is. Átvettük az élelmiszereket, majd felszálltunk a buszra. Röpke 4 órás út után letettek az erdő túl oldalán és szabadon engedtek minket. Egy gyors pillantással búcsút vettem Melissa-tól, majd Leon-nal az oldalamon az erdőbe vetettük magunkat.
- A szélén menjünk! Nem vagyok hajlandó keresztül gázolni rajta. – jelentettem ki ridegen.
- De úgy gyorsabb. – vágott vissza. –Fel a hegy feléig és vissza a szállóhoz.
- Igen, de, csak ha nem botlunk orvvadászok csapdáiba. – vágtam vissza üres tekintettel.
- Még is jártál itt. – cövekelt le velem szemben. – Miért hazudtál?
- Ahhoz semmi közöd, inkább menjünk. – mondtam, majd megelőztem és egyenesen a hegy felé vettem az utamat. Néma csendben gyalogoltunk az elkövetkező 5 órában, mikor eleredt az eső.
- Remek, már csak ez hiányzott. – jegyezte meg morcosan útitársam.
- Ez csak egy kis eső. – közöltem, mikor hirtelen villám cikázott át a fejünk felett, én pedig remegni kezdtem. Ezt ő is észrevette, ezért mögém lépett és maga felé fordított. A szemem mérhetetlen rettegést sugárzott.
- Félsz a villámlástól? – kérdezte mély hangján.
- Igen. – suttogtam. – Rossz emlékeket idéz.
14. fejezet
Hegyi kis ház
- Gyere, üljünk le, amíg eláll az eső. – mondta, majd megfogta a kezemet és egy vaskos fatörzs felé húzott. De én nem mozdultam. Nem akartam még egyszer hibát elkövetni.
- Nem kell, igazad volt, hazudtam. Én már jártam itt, de nem szeretnék róla beszélni, csak menjünk. – kértem és húztam magam után. Ezt ő megadóan tűrte és követett. Csendben haladtunk kézen fogva. Végül elértük a hegy azon részét, ahol Leon keresztül akart vágni. Az eső egyre jobban szakadt és sűrűn villámlott.
- Gyere, itt van egy kis ház a közelben. Ott megpihenhetünk éjszakára. – húztam magam után a fiút. 10 percig mentünk, mikor végre kibontakozott egy kis téglaház körvonala. Elfordítottam a gombot, de sajnos zárva volt. Így kénytelen voltam jól bevált módszeremhez folyamodnom. Előkaptam a táskámból egy hajtűt és kipiszkáltam vele a zárat. Az ajtó halk nyikorgással feltárult. Leon és én pedig besiettünk és becsuktuk magunk után.
- Minden házba betörsz? – kérdezte szemrehányóan.
- Nem, csak a saját nyaralómba. – közöltem higgadtan. – Nem hoztam el a kulcsomat. Nem gondoltam, hogy szükség lehet rá. Menj fel az emeletre, ott vannak a szobák. Hozz le néhány takarót. – utasítottam a csodálkozó fiút.
- Jó. – bólintott néhány pillanattal később, majd eltűnt a lépcsőfordulóban. Én bevonultam a konyhába és bekapcsoltam a gázt, hogy valamennyire meg tudjunk szárítkozni. Már kezdett átmelegedni a konya rész, mikor az ezüsthajú lepedőkkel a kezében tért vissza.
- Csak ezeket találtam. – mondta, miközben letette a három lepedőt az asztalra.
- Jók lesznek. – közöltem, miközben megszabadultam a vizes ruháimtól. Ott álltam fehérneműben a teljesen vörös arcú fiúval szemben. Felkaptam egy lepedőt és magam köré csavartam, mint az ókori rómaiak a tógát.
- Te is vedd le a vizes ruhákat, különben meg fázol. – mondtam, majd hátat fordítottam. Néhány perccel később mikor megfordultam, már Leon is lepedőbe burkolózott. Ettünk pár falatot, majd lekapcsoltam a gázt takarékra. A konyha kellemesen meleg volt.
- Próbáljunk meg aludni. Reggelre a ruháink is megszáradnak. – mondtam, majd lepedőmmel magam körül, a hátamat a falnak vetettem és lehunytam a szemem.
- Jó éjt. – hallottam Leon mély, megnyugtató hangját.
- Neked is. – suttogtam, szinte csak magamnak. Majd mindketten az álmok mezejére léptünk. Reggel a konyha ablakon beszűrődő homályos fényre ébredtem, ahogy társam is. Lassan felálltam és magamhoz vettem, immár száraz ruháimat. Leon is így tett, majd mikor felöltöztünk leültünk két székre és én elővettem a térképemet.
- Változtatnunk kell az irányon. Egész éjjel esett. Ha hegynek megyünk, belefuthatunk egy földcsuszamlásba. Itt nagyon ingatag a talaj. – magyaráztam.
- A többiek is számolnak ezzel, remélem. – aggódott Leon.
- Márk vigyáz rá. Különben is, Melissa és Kurcz a sarkukban liheg. – húztam mosolyra ajkaimat.
- Ezt hogy érted? – értetlenkedett a fiú.
- Amikor Melissa-ra pillantottam, jeleztem neki, hogy kövesse Sophie-t, mert nem bízom az erőnlétében. – közöltem.
- Melissa is járt itt? – kérdezte kíváncsian.
- Igen. – válaszoltam tömören. – Megkerüljük a hegyet, és az oldalánál, egy vízesés mellett megyünk. – mondtam, majd összehajtottam a térképet. – Menjünk, különben még a végén utolsók leszünk.
15. fejezet
Veszélyben
- Jó. – állt fel ő is, majd magunkhoz vettük táskáinkat és elhagytuk a házat. Jó ideje szótlanul mentünk egymás mellett, mikor elértük a hegy peremét.
- Itt nagyon vigyázz, ha leesel, akkor szépen leföldeled magad. – intettem óva társamat.
- Jó. – válaszolta, majd megindult utánam. A peremen végig lassan és vigyázva keltünk át. Sikeres átjutás után tovább mentünk, és néhány óra múlva elértük a vízesést. Itt azonban nagy bajba kerültünk.
- A hegy belsejében lévő vízmosás meglazította a talajt. El kell tűnnünk. – szóltam rá idegesen társamra, de már késő volt. Leon-t elragadta a homok tömeg, engem pedig szintén magával sodort. Egyenesen a vízesés felé vitt mindkettőnket. Én azonban sikeresen megkapaszkodtam egy sziklakiszögelésben. Leon azonban belecsobbant a hideg vízbe.
- Neeeee! – sikoltottam, majd elengedtem a sziklát, és ledobtam magamról a zsákomat. Rögvest Leon után vetettem magamat a jéghideg vízbe. Mikor felbuktam, szememmel azonnal őt kerestem, de nem láttam. Rettenetesen megijedtem, mély levegőt vettem és lebuktam a víz alá. Ott végre megláttam. Eszméletlenül sodródott a folyó feneke felé. Sikerült megragadnom a kezét, és felhúznom a felszínre. A fején egy kisebb vérző seb volt. Eszméletlen volt, én pedig nem tudtam neki segíteni. Nagyon erős volt az áramlás, ahhoz, hogy kiússzak vele a partra. Nem volt mit tenni, engednem kellett, hogy a folyó sodorjon minket. Nem tudom, mennyi időt tölthettünk a vízben, de kezdtem ólomsúlyúnak érezni a testemet. De ekkor megpillantottam az ismerős tájat. Egy hatalmas törzsű cseresznyefát, mely éppen ebben az évszakban virágzik. Sietve megragadtam az egyik vízbe lógó ágát, és megkapaszkodtam benne, jó erősen.
- Már szinte mindenki megérkezett, kivéve egy párost. – közölte Daniel. – Ha ők is megjöttek, megejthetjük az eredményhirdetést. – mosolygott az igazgató. Aki teljesen nyugodt volt, ám volt valaki a tömegben, aki viszont, igencsak aggódott.
- Sora már járt itt. Valami nem stimmel. – mondta Melissa Sophie-nak.
- Ezt hogy érted? Szerinted valami bajuk esett? – aggódott az ezüsthajú lány.
- Nem tudom, de aggódom. Rossz előérzetem van, tekintve, hogy tegnap esett. – magyarázta Melissa.
- Ne aggódj, amíg Leon vele van, nem lesz baja. – nyugtatta meg őket Márk.
- Csak igazad legyen. – suttogta alig hallhatóan Melissa. De az eső ismét eleredt, ezért mindenki bevonult a szálló halljába. Mindenki, kivéve két fiatalt.
AJÁNLOM AZ OLDALT
