Mikor felvettem, igencsak meglepődtem, mert Kalos Eido hívott, miszerint a következő darab a színpadon, a táncra épül. És mivel a legjobbat szeretné, megkért, hogy én tanítsam be a táncokat a társulat tagjainak. Én persze elvállaltam, majd sietve összecsomagoltam, és gondoskodtam más oktatóról, a távollétemben. Al, természetesen velem akart jönni, és én nem is tiltakoztam. Örültem annak, hogy felajánlotta, mert bár elfogadtam a meghívást, féltem is. Féltem, hogyha visszatérek, felszakadnak a régi sebek, és csak fájni fog. De tisztában voltam vele, hogy meg kell tennem. Nem magamért, hanem Kalos-ért, és a többiekért. Amikor eljöttem, tönkre tettem Mia nagy gonddal megírt darabját. Ezek után, megérdemli, hogy ezzel kárpótoljam, bár tudtam ez csak sovány vígasz. De ennél többet nem tehetek meg érte, értük. De nem csak ettől féltem. Féltem őt újra látni, igen Leon-t. Rettegtem, mi lesz, ha ő rájön, ki vagyok. Eszembe jutott az a cikk, amit néhány nappal a felmondásom után közöltek az újságok. Megkérdezték Leon-t, mit gondol a távozásomról. Erre ő úgy nyilatkozott, hogy gyáva embernek és gyenge artistának tart, mert elmenekültem. Sokat sírtam amiatt, a cikk miatt, de később, már rájöttem, hogy valahol igaza volt. Gyáva voltam, mert nem voltam őszinte velük, hanem elmenekültem. De mostmár mindegy, már nem tudom visszacsinálni.
Leszálltunk a Cape Mary-i repülőtéren, és körülnéztünk, nem vár-e minket valaki. Néhány perc, keresés után, persze belebotlottunk egy sofőrbe, mely az én nevemmel ellátott névtáblát tartott. Beszálltunk a fekete limuzinba, ami egyenesen a Kaleido Stage-hez vitt bennünket. Jó volt viszont látni, az öreg színpadot. Bár egy kicsit szomorú, hiszen most nem szerepelhetek rajta.
- Biztos, hogy ez jó ötlet volt? – kérdezte Alen, az autóban ülve.
- Ez a legkevesebb, azok után, hogy akkor tönkre tettem Mia darabját. – mondtam, miközben Alen kisegített az autóból. Alen és én egyenesen az irodába mentünk, ahol csak Kalos és Ken voltak, Leon nem volt bent.
- Üdvözlöm, a Kaleido színpadnál Miss. Montero. – köszöntött Kalos.
- Üdvözlöm Eido úr, ő itt egy jó barátom, Alen Ragus. – mutattam be a mellettem álló férfit.
- Igen, mi már ismerjük egymást. – mosolygott Kalos. – Itt a szerződése, már alá is írhatjuk.
- Remek, már csak arra lennék kíváncsi, kinek is kéne betanítanom a táncot? – tettem fel az engem leginkább foglalkoztató kérdést.
- Az egész társulatnak, és Leon a végén fog közülük kiválasztani egy lányt, aki a másik főszereplő lesz.
- Értem, akkor hol az a papír? – kérdeztem mosolyogva. Miután aláírtam a papírt, az igazgató a kezembe nyomott egy kulcsot, mire én kissé furcsán néztem rá. Azt mondta, hogy ezt a házat kapjuk szállásként, amíg itt tartózkodunk.
- Remek, de 2 óra múlva, minden tagot szeretnék látni az edzőteremben, hogy meglássuk, mit tudtuk. – mosolyogtam az irodában lévő tagokra.
- Rendben, megyek és szólok a többieknek. – mondta, Ken, majd kisietett a helyiségből. Alen és én, pedig elmentünk a megadott címre. És rendes kis meglepetés fogadott.
2. fejezet
Találkozás
Ugyanis a ház, az a ház volt, melyet még a 18.-ik szüli napomra, kaptam Kalos-tól és Layla-tól. Keserűen elmosolyodtam, amit barátom is észrevett.
- Valami baj van? – kérdezte kedvesen.
- A sors fintora, itt laktam régen. – mondtam, majd beléptünk a nappaliba. Ott két házvezetőnő állt. Az egyik Marie volt.
- Jó napot, a nevem Marie, ő pedig az unokahúgom, Mina. Mi leszünk az ittlétük alatt a házvezető nők. A bármire szükségük van, csak szóljanak. A szobáik, az emeleten vannak. – mosolyogtak kedvesen, majd bementek a konyhába. Némán intettem Alen-nek, hogy kövessen, Majd felmentünk az emeletre. Ott találtunk 5 ajtót.
- Az első az enyém, neked a 4-iket javaslom. – mosolyogtam, majd lenyomtam a kilincset és beléptem a régi szobámba. Alen nem mondott semmit, csak ő is belépett a neki javasolt szobába. Sietve lezuhanyoztam, majd átvettem egy fekete csípő farmert, egy nagyba kötős fehér toppot és egy farmerdzsekit. És összeszedtem egy kis sporttáskába az edző ruhámat és cd-ket. Majd lementem a ház elé, ahol már várt egy teherautó, amiből kitolták a motoromat. Kifizettem a sofőröket, majd felhúztam a bukósisakot, és felpattantam a járművemre. Mikor megérkeztem leparkoltam a tűzpiros motort, mikor egy fekete Porsche gördült be mellém. ,, Ez ki lehet?” futott át a gondolat a francia agyán. Mikor levettem a sisakomat, találkozott a tekintetünk, amitől végig futott a hátamon a hideg. Az eltelt idő alatt, egy pillanatra sem feledtem, a szemeit. De mikor elmentem, még ott bujkált benne a boldogság. De most, pont olyan volt, mikor először találkoztunk.
- Jó napot. – köszöntem, majd letettem a sisakomat a motorra.
- Önnek is. – viszonozta a köszönést. Magamhoz vettem a sporttáskámat, és elindultam az edzőterem felé. Amikor megérkeztem, még senki sem volt bent, amin nem is csodálkoztam. Hiszen, még egy teljes óra van hátra a megbeszélt időpontig. Viszont a sarokban, megpillantottam egy előkészített magnót. Ennek szívből örültem, ezért sietve elmentem átöltözni. Az öltözőből, egy szürke csípő tréningnadrágban és egy fehér hátul keresztpántos fehér toppban léptem ki. Nyújtottam egy negyed órát, majd betettem a kedvenc válogatás cd-met, és elindítottam. Amint elindult a zene, éreztem azt a varázst, amit régen a trapézokon. A magnó elég hangos volt, mert meg sem hallottam, hogy valaki belép a terembe. 4 számot táncoltam végig egymás után, és csak akkor kezdtem bemelegedni. De az 5-ös, a 4-es folytatása, így egy forgással indul. És ekkor megpillantottam Leon-t az ajtó mellett, a falnak támaszkodva. Odaléptem a magnóhoz és leállítottam a zenét, majd felé fordultam.
- Segíthetek valamiben? – kérdeztem kedvesen.
- Tulajdonképpen igen. – válaszolt néhány másodperc múlva. Ezután, csak néztük egymást, de nem mondunk semmit.
- A darabban van egy lassú rész. Azt szeretném, hogy egy gyors, pörgős szám mellett egy lassút is tanítson be nekik. – lépett közelebb hozzám.
- És mégis milyenre fajta lassú számra gondolt? – kérdeztem vissza.
- Egy lassú szerelmes és romantikus számra. – mondta. De itt már szinte csak suttogta, olyan közel állt hozzám. A szívem, hirtelen őrült iramban kezdett verni, és épphogy kaptam levegőt. Úgy éreztem, mentem a karjaiba omlok, de ekkor hirtelen betoppantak az ajtón, a lányok. Ken, Katy és Kalos társaságában. Leon azonnal ellépett az oldalamra, én azonban alig bírtam megmozdulni.
3. fejezet
Táncóra
- Jó napot. – köszöntek kórusban a lányok.
- Nektek is, de inkább tegeződjünk. Még nem vagyok öreg, és majdnem egy idősek vagyunk. A nevem Hannah Montero. – mosolyogtam boldogan.
- Igen. – hangzott egyszerre a csoport.
- Szeretném, ha átöltöznétek, és akkor el is kezdjük. – jelentettem ki, mire mindannyian bevetették magukat az öltözőbe. Hallottam Kalos lépteit, amint távozik a teremből. Miután minden lány átöltözött, egy pillanatra elgondolkodtam. ,, Hogy megváltoztak.” Gondoltam, majd odaléptem a magnóhoz.
- Először azt szeretném tudni, hogy táncoltok zenére betanult mozdulatok nélkül. Különböző zenéket fogok elindítani, lesz közöttük gyors és lassú egyaránt. Úgyhogy, had lássam. – mosolyogtam, majd felcsendült egy pörgős hip-hop-os szám. Miközben a lányok mozdulatait figyeltem, a fél szemem, mindig Leon-on volt, aki a falnak támaszkodva figyelt minket. Ekkor megpillantottam, hogy egy nálam, 4-5 centivel alacsonyabb barna hajú lány lép be a terembe. És egy kupac papírt tart a kezében. Egyenest felé vettem az irányt, és mikor odaértem, kivetettem a kezéből a papírokat, és Leon kezébe nyomtam.
- Gyere, táncolj te is. – húztam magam után.
- De én rendező vagyok. És különben sem tudok. – próbált ellenkezni.
- Az nem számít, csak élvezned kell, gyere. – állítottam magam mellé, majd vártam hogy elinduljon a következő szám. A lány, csak ekkor ismerte fel, ki vagyok.
- Álom Lady. – ejtette ki a szavakat a száján, döbbenten. Amire én bólintottam.
- Csak élvezd. – mondtam még neki, mikor felcsendült a dal. Mia mosolygott, majd mozogni kezdett, és igencsak jól. Amihez én is csatlakoztam betanult mozdulataimmal. Ekkor azonban váratlan dolog történt. Mia is úgy kezdett mozogni, ahogy én. ,, Ismeri a koreográfiát!” döbbentem rá, mosolyogva, majd folytattuk a táncot. Mindössze csak egyszer találkozott a tekintetem Leon-éval, de a döbbenettől az arcán, majd nem hasra estem. De nem bántam, jó érzés volt ilyennek látni őt, újra. Ekkor hirtelen betoppant az ajtón Alen és megragadta a kezemet és táncolni kezdtünk. Elvégre ebben a koreográfiában páros érsz is, van. Mikor elhallgatott a zene, odaléptem és leállítottam magnót.
- Látod, csak élvezned kell. – mosolyogtam a csapat lányra, akik boldogan bólintottak.
- Én is csak helyeselni tudok, amíg nem ismertem, csak stylist voltam, de most. – mosolygott, majd breakelt egy sort. Végül pedig kiegyenesedett. A lányokkal pedig folytattuk, még egy kicsit.
- Mára végeztünk, csak azt szerettem volna tudni, hogy álltok a dologhoz. – mosolyogtam, majd útjukra engedtem őket. Jómagam is elmentem átöltözni, de mikor kiléptem, meglepetés fogadott.
4. fejezet
Halálisten?
Mia és Rozetta siettek felém boldogan. Mikor elém értek, megálltak és kifújták magukat.
- Mi ez a nagy sietség? – kérdeztem kíváncsian.
- Engedélyt kaptam a főnöktől! – közölte hatalmas mosollyal az arcán Mia.
- Ez remek, de mire? – kérdeztem nevetve.
- Nem lesz válogatás, te leszel a darab másik főszereplője! – mosolygott vidáman Rozetta.
- Igen de most mennünk kell, szia. – búcsúztak, majd már el is tűntek a szemem elől.
- Ne de… - kezdtem volna tiltakozni, de már nem volt kinek. Egyenesen Kalos irodájába siettem, majd bekopogtam és beléptem.
- Szia Hannah. – köszönt nyugodtan.
- Kalos, én táncot tanítani jöttem, nem fellépni! – közöltem idegesen. – Mégis kinek az ötlete volt ez?!
- Az enyém. – hallottam a hátam mögül egy férfias hangot. – Talán zavar? – kérdezte, mire én megfordultam.
- Igen, képzeld! Tanítani jöttem, nem fellépni! – közöltem nyíltan. Erre Leon odalépett elém és a tekintete villámokat szórt.
- Szerintem nem vagy tisztában vele, ki vagyok. – vetett rám gyilkos pillantást, de én nem ijedtem meg tőle.
- De igen. Aki azt akarja, hogy fellépjek vele. – jelentettem ki magabiztosan.
- Tévedsz, én a Halálisten vagyok, vagy nem hallottál rólam? – kérdezte ridegen.
- Nem vagy te Halálisten. – mondtam a szemébe, mire úgy megrándult az arca, mintha csak megütöttem volna. – Csak azért engeded, hogy így nevezzenek, mert az akarod, hogy tiszteljenek. – közöltem, majd elfordultam tőle. – Nekem nincs szükségem ilyesmire, így is tisztelnek. – tettem még hozzá.
- Akkor, gondolom, vállalod az előadást? – kérdezte cinkos mosollyal az arcán Kalos.
- Igen, és bebizonyítom, hogy nekem volt igazam. – néztem ismét Leon-ra, majd elhagytam az irodát. Bár mikor kiléptem a színpad főbejáratán, már megbántam a döntésem. De már nem volt visszaút, hazamentem és jó erősen bevágtam az ajtót, stressz levezetésként. Amire persze Alen azonnal lejött az emeletről.
- Hannah, baj van? – kérdezte aggódva.
- Én leszek a főszereplő Leon-nal. – közöltem nyugtalanul, majd felmentem a szobámba és magamra kaptam egy szürke melegítő nadrágot és felsőt.
- Elmentem futni. – szóltam Alen-nek, útban az ajtó felé.
- Mindjárt esni fog. – jegyezte meg.
- Te csak ne aggódj miattam. – szóltam még vissza az ajtóból, majd a tengerpartig meg sem álltam. Számtalanszor futottam már esőben, és ezt ő is jól tudta. Már jó fél órája futhattam, mikor eleredt az eső. Egy kicsit megálltam és néztem a hullámzó tengert, és az esőt. De nem én voltam az egyetlen, aki a tengert figyelte. Leon a szobája ablakán át, szemlélte a partot, és közben gondolkodott. ,, Még senki, sem mert velem így beszélni. Sora is sokat megengedett magának, de ez már arcátlanság!” dühöngött magában a férfi, de az angyal emlékére elszomorodott. A lány távozását, a mai napig nem értette. És fájdalommal töltötte el a hiánya, és az, hogy sehol sem találtak rá. De ekkor megpillantott egy személyt a parton. Ki annyira megragadta a gondolatait. Egy ideig figyelte, de ekkor valami rossz dolog történt. Ahogy lent álltam a parton, felbukkant két alak, és megragadták a karomat. Egyszerű rablók voltak, de kés volt náluk, én persze azonnal odaadtam a nálam lévő összeget, mire ők leütöttek. Leon persze azonnal lerohant, de már csak arra ért oda, hogy eszméletlenül feküdtem a vizes homokban.
5. fejezet
Este
Később, fogalmam sincs mennyi idő elteltével, de hatalmas fejfájással tértem magamhoz. Egy ágyban feküdtem, és valaki belépett a szobába. Ahogy felültem, igencsak meglepődtem, mert Leon lépett be. Egy törölközővel próbálta szárazra törölni a haját. Míg másik kezében egy csészét tartott.
- Jól vagy? – kérdezte, miközben egy csésze teát nyomott a kezembe.
- Igen, de hogy találtál meg? – bukott ki belőlem a kérdés.
- Pont az ablakom előtt támadtak meg. – mondta a férfi. – Ha akarod, lezuhanyozhatsz, nehogy megfázz. – ajánlotta Leon.
- Köszönöm. – mondtam, majd felálltam.
- Addig keresek valamit, amit felvehetsz. Majd itt hagyom az ágyon. – mondtam. Bár háttal álltam neki, így is éreztem, amint engem néz. Ráadásul, most mindenem látszódott, hiszen a ruhám vizesen tapadt a testemre. Bementem a fürdőbe, de nem zártam be, megbíztam benne. Levetkőztem, majd megnyitottam a csapot és beálltam a kellemesen forró víz alá. Jólesett, a hideg után, bár a testem is így forró volt. Belül lángoltam, hiszen itt volt a közelemben. De olykor fagyos is, hogy azzal a mindent látó szemeivel rám néz, és mindenre rájön. A közelében akartam lenni, mégis távol tőle. Most már úgy gondoltam, talán hiba volt visszatérni ide, mert így csak szenvedni fogok. De tudtam, hogy mostmár késő visszakozni, már itt vagyok, és befejezem, amit elkezdtem. Ha lement a műsor, szépen visszamegyek London-ba és kiszenvedem magam, és ott folytatom, ahol abbahagytam. Így gondoltam, bár tisztában voltam vele, hogy ez túl egyszerű, ahhoz hogy sikerüljön. Egy törölközőbe csavarva léptem ki a fürdőből, de arra nem számítottam, hogy ő is ott lesz. Egy nadrággal és pólóval a kezében állt az ágy mellett. A szívem őrült iramban kezdett verni, hiszen láttam, ahogyan rám néz. Nem tudom, meddig állhattunk így, de én törtem meg a csendet. Mert félő volt, hogy leteperem, ha nem történik valami.
- Azokat, nekem hoztad? – kérdeztem.
- Igen. – tért magához, majd letette őket az ágyra. – Remélem éhes vagy, a konyhában leszek. – mondta, majd kiment a szobából. Hatalmas sóhaj kíséretében ültem le az ágyára. Az ajkamba haraptam, majd magamra kaptam a melegítő alsót és a pólót. Elég furcsán álltak rajtam a ruhái, tekintve, hogy 15 centivel magasabb és jóval izmosabb volt, mint én. Félelemmel a szívemben léptem ki a nappaliba. De őt nem láttam sehol, ezért bementem a konyhába. Háttal állt nekem, így nem látta, mikor beléptem. ,, Milyen jó feneke van!” futott át a gondolat az agyamon, amit rögvest megbántam, mivel megfordult. Mikor meglátott, felvonta a szemöldökét, miközben végig mért.
- Nem vagyunk egy méretben. – jegyezte meg, majd letett két tányért az asztalra.
- Remek megfigyelő lenne belőled. – léptem oda mellé komolyan. – Hazavinnél? – kérdeztem kedvesen.
- Először együnk, de utána igen. – válaszolta, majd folytatta a tevékenykedését. Én meg kénytelen kelletlen leültem az asztalhoz és figyeltem. Főzni ugyan sosem láttam, de jól ismertem a mozdulatait az előadásokról. A vacsora után, összeszedtem a ruháimat, és beültünk az autójába. Nem lakott messze a házamtól, ezért hamar haza értem. Megállt a kapunál, majd kiszállt, és kinyitotta előttem az ajtót. Miután kiszálltam, visszafordultam felé.
- Kimosom a ruháidat, és két nap múlva visszaadom. – mondtam szomorkásan.
- Rendben. – válaszolta, majd hátat fordított.
- Köszönöm. – szóltam még utána. Erre már nem érkezett válasz, csak beszállt a kocsiába és elhajtott. És én fájó szívvel néztem utána, míg be nem fordult a sarkon. Végül én is bementem a házba.
6. fejezet
Már nem…
A nappaliba, Alen ült idegesen, de mikor meglátott, rögtön megkönnyebbült.
- Már aggódtam. Mi történt? – kérdezte hozzám lépve.
- Semmi, most lefekszem. – mondtam, majd arcon pusziltam és felmentem a szobámba. Leon ruháit, még akkor kimostam, majd felvettem a hálóingem és lefeküdtem aludni. De nem tudtam, minden felkavarodott bennem, és rettegtem, mi jöhet még. Mióta visszajöttem minden találkozáskor, éreztem a félelem gyengébb, vagy erősebb formáját. De elfogott bizonyos szomorúság, és mélyről feltörő fájdalom is. Eszembe jutott, azaz éjszaka, mikor elmentem, pontosabban a perc, mikor elbúcsúztam Fantom-tól. ,, Miért csak azt mondta, viszlát?” tettem fel magamnak a kérdést. De a válasz nem várt módon érkezett. Hirtelen megjelent előttem, a már jól ismert kis szellem alak és meghajolt.
- Megfejtettél, egy fel nem tett kérdést. Üdvözöllek ismét, Álom Lady. – mosolygott kedvesen. Én a döbbenettől először meg sem tudtam szólalni.
- Örülök, hogy látlak, te kis perverz dög. – mosolyogtam könnyes szemmel.
- Én majd őrzöm az álmotok. – mondta, majd meghajolt és eltűnt a szemem elől.
- Várj… - kértem, de már eltűnt. – Hogy érted, hogy az álmunk? – kérdeztem, csak magamtól, majd mély álomba szenderültem.
De egy házban, egy férfi nem tudott aludni, csak az ablakából nézte a sötét tengert. Elmélyed gondolataiban, melyeket nem óhajtott megosztani a külvilággal. Ekkor azonban, egy kis szellem lebegett a válla mellé, végül rátelepedetett.
- Jósolj nekem. – kérte Leon.
- A Skorpiót emlékek gyötrik egy Angyalról. De nem csak ő szenved, nem is, olyan messze egy Oroszlán is emlékezik. De mögötte ott áll egy Nyilas, valahol a homályban és ő az oka a fájdalmának. – mondta Fantom.
- Miből gondolod, hogy ismeri? – kérdezte Fantom, ezzel összezavarva a férfit.
- Megint semmit sem segítettél. – morogta a férfi, majd lefeküdt aludni.
Reggel fáradtan ébredtem, tekintve, hogy Alen ébresztője, kissé újszerű volt. Lerángatta rólam a takarót és majdnem lelökött az ágyról. Ennek ellenére vidáman mentem be a színpadhoz. De mikor megálltam előtte rájöttem valamire. Eszembe jutott, hogy amikor felléptem rajta, boldogság, és szeretett öntötte el a testem. Eldöntöttem, hogy ez most sem lesz másképpen. Nem fogok félelemmel a szívemben erre a csodálatos színpadra belépni. Ha rájönnek, ki vagyok valójában, akkor rájönnek. Már nem féltem, attól, hogy kiderül a titkom. Már nem.
AJÁNLOM AZ OLDALT
