Tagadott szerelem

A lemenő nap fénye átszűrődött a fa levelei köz, és visszaverődött a tenger hullámzó habjain.

Kalos az ablaknál állt és gyönyörködött a naplementébe, miközben elgondolkodott a színpadról. Mindenki vidáman készült a premierre csak valaki ugrált kedvtelenül a trapézok legtetején.
Senkinek nem tőn fel hogy valami nincs rendben hisz mindent ugyanúgy csináltam mint mindig, egy hibát sem ejtettem. Mikor már mindenki elment én még mindig ott maradtam és gyakoroltam. Már éjfél is elmúlhatott mikor lekapcsolták a világítást így nem maradhattam tovább. Lassan, fáradtan elindultam hát a szobán felé. Mikor megérkeztem egy kis lebegő bábu fogadott az ajtóban és kérdőre vont.
                        - Hol voltál??
                        - Gyakoroltam. „Válaszoltam halkan, álmosan és félre löktem, majd bementem a fürdőbe. „
Meglepődött kicsit hogy nem kötözöm meg, de látta rajtam hogy nem vagyok valami jó passzban így nem próbálkozott. Miután letusoltam ledőltem az ágyba de mielőtt elaludtam volna felhúztam az ébresztőt 5 órára. Hamar elnyomott az álom, álmaimban csak egy kép játszódott le folyamatosan, mégpedig az mikor az angyalok tánca végén Leon átölelt. 5 előtt felriadtam így kinyomtam az órát és fölöltöztem. Lementem reggelizni de nem éreztem az étel ízét, nagyon nem is figyeltem arra hogy mit eszek mert csak az álmom járt a fejembe, és a tudat hogy: ”nem lesz olyan mint rég.” Hamar megettem ami a tányéromon volt majd elindultam az edzőterem felé. Mikor beléptem hirtelen minden emlék előjött jó-rossz nem számított de mindegyik Leonhoz kapcsolódott. Mikor elkezdtem edzeni Leon utolsó szavain járt az eszem, amiket akkor mondott mikor elment.
                        - Sora: Számodra nincs lehetetlen! Tegyél meg mindent annak érdekében hogy jobb lehessél.
Azt nem tudom mire gondolt de azt igen hogy nem fogok csalódást okozni. Dél is elmúlt mikor egy kisebb társaság lépett be a terembe és mosolyogva üdvözöltek. Én mintha semmi gondom nem lenne lemásztam és üdvözöltem őket majd elnézést kérve kiléptem a teremből. Mikor becsuktam az ajtót magam mögött háttal nekimentem Yurinak.
                        - Bocs. Nem láttalak.
                        - Semmi gond. Hogy vagy?
                        - Én? Jól . „mondtam mosolyt erőltetve arcomra”.
                        - Akkor jó. „Válaszolt mosolyogva és elment mellettem”
Elindultam a part felé mikor megláttam egy fekete pólós fiút. Odarohantam és átöleltem.
                        - Leon? Visszajöttél?
A fiú megfordult és elmosolyodott.
                        - Szerintem összetévesztett valakivel. „Mondta miközben a kezét nyújtotta.” - Én nem vagyok Leon.
                        - Elnézést. „Ezzel otthagytam.”
A parton leültem a homokba és elgondolkodtam.
                        - „ Mért hiányzik ennyire?, Mért nem ugyanolyan a trapézon gyakorolni?, Mért álmodok vele?, Mért kerít fogságába az a furcsa érzés mikor rá gondolok?, És mit jelent egyáltalán az-az érzés?, És főképpen mért kellet elmennie, csináltam valamit amivel megbántottam??????????????????????”  
Egyikre se tudtam a választ csak a nagy bizonytalanságot éreztem. És a bizonyítási vágyat de azt se tudtam hogy mi iránt. A következő két napot szinte megállás nélkül az edzőterembe töltöttem, gondolkodás nélkül. A második nap végén már hullafáradtan zuhantam az ágyamba. Fantom takart be, ami neki nem kis feladat volt a méretére tekintettel. Reggel mikor felkeltem alig bírtam mozgatni az izmaimat. Éreztem hogy az egész testem kimerült de nem bírtam egyhelyben maradni. Miközben felálltam felsikítottam a fájdalomtól, de nem érdekelt. Továbbmentem a fürdő felé, és beálltam a zuhany alá, megengedtem a vizet de nem tettem semmit csak álltam és ismét ugyanazok a kérdések gyötörtek amik a parton. De még mindig nem tudtam a válaszokat. Miután végeztem felöltöztem és lementem enni. Mikor beléptem az ebédlőbe mindenki engem nézett de senki nem mert megszólítani. Végül Layla törte meg a csendet aki épp ebben a pillanatban lépett be a terembe.
                        - Sora???? Hogy nézel ki??
                        - Én??? „Kérdezte vissza rögtön.” Mint mindig. „mondtam végül”
                        - NEM. Nézz magadra: a szemeid beesettek, Sérülésekkel vagy tele. Mi történt????
                        - Semmi. Csak…
                        - Mit tettél magaddal? Mit akarsz ezzel elérni???
                        - Semmit. Én csak gyakoroltam.
                        - Mennyit??? Megőrültél???
Ekkor elegem lett a szemrehányó kérdésekből és a tálcát letéve elsiettem mellette, miközben akaratlanul meglöktem, amitől ő kicsit hátrébb lépett, és meglepődött. Nem tudtam hova megyek csak mentem a tengerparton. Csak az volt a lényeg hogy távol legyek mindenkitől. Az este nem mentem vissz a szállásra kibéreltem egy kis szobát és ott aludtam. Reggel hajnalok-hajnalán mentem be a színpad edzőtermébe és délig ismét ott voltam. Mikor kezdtek gyülekezni az emberek ebéd után hogy gyakoroljanak én lementem az ebédlőbe és egyedül megebédeztem, sokat ettem hisz ez volt a második nap hogy semmit se fogyasztottam. Ebéd után elmentem a szállásra és összeszedtem pár cuccomat, kiszórtam az egész szekrényemet, a fiókokat hogy megtaláljam a szüleimről készült képet. Mikor megtaláltam az ágyam alatt lévő nagy dobozban, mellette egy kis rózsaszín ékszeres dobozt. A kezembe vettem és leültem az ágyra. Mikor kinyitottam megláttam benne egy levelet és egy még kisebb üvegből készült tokot amelyben egy gyűrű volt. Kivettem a levelet és kinyitottam.

Kedves Sora.

Tudom hirtelen, magyarázat nélkül távoztam, de meg kell értened gondolkodnom kellett. Ne hidd azt hogy miattad vagy bárki miatt mentem el. Egyszerűen magányra volt szükségem. Tudom te mindent megteszel hogy jobb és jobb légy de ne vidd túlzásba kérlek! Én most egy darabig még nem hiszem hogy visszatérek, de írni fogok neked, és Kalossal is tartom folyamatosan a kapcsolatot. Ha bármi baj van akkor Kaolostól megtudod a számom. Kérlek ne keress! És végezetül hidd el én mindig ott vagyok ahol te, és soha nem hagylak magadra!

Ut. :A gyűrűt neked szántam, remélem tetszik, és jó rád. Én választottam mielőtt elmentem, hogy azért legyen valamilyen emléked rólam.  

Leon

Az arcomról már patakokban folyt a könny mikor letettem a levelet és kezembe tettem a gyűrűt. Kivettem a tokból és felpróbáltam. Pont jó volt. Ahogy nézegettem a nap fénye megcsillant a teteje és egy gravírozást lehetett észrevenni. Ismét a nap felé tartottam és elolvastam a szöveget ami az egész gyűrűn végigfutott.
” Sok szeretettel örökös partneremnek.”
Már alig láttam annyira sírtam mikor kopogtak az ajtón.
                        - Sora? „Kérdezte Ken.”
                        - Tessék. „Válaszoltam még egy kicsit szipogva”
                        - A főnök hivat.
                        - Egy pillanat és megyek. „Mondtam most már kissé megnyugodva „
Mikor odaértem az iroda elé kitörültem az utolsó könnycseppet is a szememből és kopogás után beléptem. Egyedül volt és épp telefonált. Intett nekem hogy jöjjek közelebb de még mindig nem tette le a telefont. Mikor leültem az egyik székbe a kezembe nyomta a telefont minden magyarázat nélkül és kimet a teremből. Kicsit zavartan a fülemhez emeltem a telefont és bátortalanul beleszóltam.
                        - Tessék!?
                        - Sora? „Szólat meg egy ismerős hang amitől ismét elkezdtem zokogni.”
                        - Leon??? „Kérdeztem vissza dadogó hangon fulladozva a könnyeimbe.”
                        - Igen én vagyok az. „Válaszolt kedvesen.”
                        - De… hogyhogy… mért?…
                        - Hallottam mit művelsz. És aggódtam érted.
                        - Értem??? Te???
                        - Mond csak megtaláltad a levelet? …
                        - Igen épp az előbb olvastam el és a gy…

                        - Akkor épp jókor hívtam Kalost. Ami abban a levélben van az mind igaz de nem írtam el mindent. De a gyűrűt is megtaláltad ugye?
                        - Igen, nagyon szép, és pont jó rám köszönöm. De hogyhogy nem mindent??
                        - Hát mert mint írtam azért jöttem el mert gondolkodnom kellett.
                        - Kellet?? „Kérdeztem most már nyugodtan a földön ülve.”
                        - Igen. Ugyanis már nincs min.
Ennél a mondatnál elszorult a torkom és ismét az a furcsa érzést éreztem, amit nem tudtam megmagyarázni.
                        - Értem. „Mondtam végül lehangoltan.”
                        - Mit???
                        - Ööö. Semmit . „mondtam miközben elnevettem magam.”
                        - Azért hagytam ott mindent mert sok kérdés volt amire nem találtam meg a választ.
Nem gondolkoztam azon hogy esetleg ugyan az zavarja mint engem, mert ez nagyon valószínűtlennek tűnt.
                        - Mikor jössz vissza? „Bukott ki belőlem.”
                        - Ööö… hát ezen még nem gondolkoztam. Miért?
                        - Csak mert…
                        - Valami baj van Sora? „Kérdezett nyugtalan hangon vissza.”
                        - Semmi. „mondtam végül lemondó hangon és ezt a hangulatot rögtön éreztem a válaszban is.”
                        - Akkor jó.
                        - Lenne egy kérdésem. „Mondtam gyorsan elterelve a témát.”
                        - Mi? Mond csak.
                        - Azt Írtad a levélbe hogy: „Én mindig ott vagyok ahol te, és soha nem hagylak magadra.” – Ezt hogy értetted??
                        - Hát izé… tudod az-az igazság hogy igaz hogy elmentem de itt maradtam a városban és mindig figyeltelek.
                        - Hogy mi????????? Itt vagy????? Hol?????
                        - Azt nem mondom meg, de tudd én mindig figyelek és vigyázok rád.
Ezzel a mondattal befejezte a beszélgetést és lerakta a telefont. Utána kiáltottam még párszor de haszontalanul. Mielőtt Kalos visszajött volna gyorsan leírtam a kijelzőről a telefonszámot egy papírra és zsebre tettem. Kalos mosolyogva és kérdő tekintettel jött be. Leült velem szembe és csak nézett. A csendet én törtem meg.
                        - Köszönöm. „Mondtam mosolyogva.”
                        - Bármit is köszönsz, szívesen.
Hátat fordítottam és köszönés után kiléptem a teremből. Miközben az edzőterem felé mentem elgondolkodtam. „Mit akarok azzal elérni hogy halállra gyötröm magam?” Mivel nem néztem magam elé ismét nekimentem Yurinak.
                        - Ó bocsi
                        - Semmi gond.
Nem beszéltünk tovább csak intettünk egymásnak és továbbmentünk. Mikor azonban odaértem az edzőterem elé nem volt kedvem bemenni, így elindultam a part felé hogy kicsit átgondoljam a dolgokat. Mikor odaértem leültem egy padra és csak bámultam a hullákon visszaverődő színeket. Eközben a színpadnál Kalsot ismét felhívta Leon.
                        - Hello Kalos. Úgy látom Sortat aggasztja valami. Nem tudod mi lehet?

                        - Sajnos nem, de ha megtudom neked mondom el először.
                        - Köszönöm. Az igaz hogy sokat gyakorol?
                        - Igen. Szerintem túl sokat is de úgy látszik bírja.
                        - Hát akkor jó. De kérlek tartsad rajt a szemed, nem akarom hogy baja essen.
                        - Persze hogy figyelek rá. De kérdezhetek valamit?
                        - Mit?
                        - Azt tudom mért mentél el, de megtaláltad már a válaszokat?
                        - A nagy részére igen most már csak két kérdésre nem tudok feleli, de ezen már nem sokáig kell gondolkodnom.
                        - Remélem hamar rájössz és visszatérsz.
                        - Igyekszem.
Ezzel befejezték a beszélgetést és lerakták a telefont.
Én eközben Leon telefonszámát tartottam a kezembe és azon gondolkodtam hogy most mit tegyek. Végül elindultam egy kávézó felé ahol leültem egy székre a teraszon háttal a tömegnek és egy teát rendeltem. Mikor kihozták a rendelésem észrevettem hogy a teáscsésze alatt lévő szalvétára van valami írva. Felemeltem a csészét és kivettem alóla a szalvétát, majd elolvastam.

Nyugalom minden rendben lesz, csak higgy magadban.
Leon
Rögtön megfordultam de nem találtam sehol. Ekkor fogtam fel hogy valóban figyel. Miután megittam a teát elindultam vissz a szálláshelyre, kicsomagoltam majd lezuhanyoztam. Korán lefeküdtem mert unalmamba nem tudtam semmit csinálni. Korán felébredtem arra hogy valaki vadul üti az ajtómat.
                        - Ki az? Mit akar? Gyere be, nem kell dörömbölni. „Mormogtam a takaró alól kibújva.”
Az ajtón Yuri lépett be. Rögtön a nyakamig felhúztam a takarót mikor megláttam a szőke artistát.
                        - Sora?
                        - Igen? Valami baj van? „Kérdeztem vissza dadogva, miközben a szemébe nézem.”
                        - Nem nincs semmi baj. Csak senki nem látott tegnap hazajönni és aggódtak érted. „Mondta miközben elpirult.”
                        - És ezért pont téged küldtek? Hajlani 5-kor? „Kérdeztem vissza miközben csodálkozva pillantottam az óra mutatóira.”
                        - Hát ha tudom hogy ilyen fogatatásban részesítesz csak azért mert aggódtam nem is jövök. „Ezzel hátat fordított és kilépett a szobámból.”
Gyorsan kiugrottam az ágyból, magamra kaptam a fürdőköntösöm és utána futottam. Nem kellet sokat mennem mert épp a szobája ajtaját akarta kinyitni mikor utolértem, ami nem volt messze az enyémtől.
                        - Yuri. Kiáltottam rá amire a fiú megfordult. „A következő pillanatban már a nyakában lógtam.”
                        - Bocsánat nem úgy értettem, csak meglepődtem. „Mondtam félénken.”

Mikor észrevettem hogy hol vagyok rögtön elengedtem és elé álltam.
                        - Épp úgy mit az előbb én. „Válaszolta gúnyosan amitől elvörösödtem.”
                        - Bocsánat. „Mondtam fejemet lehajtva.”
                        - Semmi gond. „Válaszolt és felemelte a fejemet és a szemembe nézett.” – Az-az igazság hogy azért mentem be hozzád reggel mert szerettem volna veled beszélni.

                        - Velem? Miről??
                        - Megbeszélhetnénk ezt egy nyugodtabb helyen?
                        - Persze de hol?

                        - Reggeliztél már?

                        - Ööö ezt komolyan kérdezted? „Néztem rá kérdőn”
                        - Ja bocs, elfelejtettem. Akkor egy reggeli a parton valahol?
                        - Nekem jó.
Ezzel elindultunk de mikor a szobámhoz értünk én tovább mentem de Yuri megtorpant, ezért vissza fordultam.
                        - Valami baj van? „Néztem a szemébe.”
                        - Nem gondolod hogy…
Nem kellet befejeznie a mondatot mert hirtelen eszembe jutott hogy még mindig a köntös van rajtam.
                        - Csak egy perc és késsz vagyok. „Válaszoltam miközben eltűntem az ajtó mögött.”
Nemsokára késsz is voltam és indultunk tovább. Mikor leértünk a partra három étterem közül választhattunk, de mielőtt Yuri bármit is mondhatott volna én elindultam az egyik felé. Nem kérdezett semmi, csak követett. Mikor megérkeztünk leültünk és rendeltünk. Amikor már mindkettőnk előtt ott volt a reggeli Yuri felém fordult és kérdezősködni kezdett.
                        - Sora?
                        - Igen? „Néztem rá miután lenyeltem azt a falatot ami a számban volt.”
                        - Most beszélhetnénk?
                        - Persze. „Mondtam majd megtöröltem a számat.”
                        - Észrevettem hogy mióta Leon elment, megváltoztál.
                        - Hogy érted azt hogy megváltoztam?
                        - Hát már nem látszik rajtad a színpad iránti szeretet, vagyis látszik de nem annyira mint mikor…
                        - Ez nem igaz most is ugyanannyira szeretem a színpadot mint régen, csak…
                        - Megtudhatom mi az a csak?

                        - Hát mióta Leon elment …
                        - Hiányzik??
                        - Hogy ő, dehogy is!! „vágtam rá gyorsan majd lehajtott fejjel folytattam.” Vagyis igen.
                        - Gondoltam hogy ez van a háttérbe. Mikor beszéltél vele utoljára?
                        - Tegnap, mert felhívta Kalost ő meg átadta nekem.
                        - Értem.
                        - Megkérhetnélek valamire?
                        - Persze, mit szeretnél.
                        - Hát… mikor Leon letette a telefont leírtam a kijelzőről a számát, és hát … felhívnád?
                        - Én?
                        - Mást nem nagyon kérhetek erre most meg.
                        - Jó de…
Nem fejezte be a mondatot mert látta hogy nagyon fontos nekem ez a dolog és hogy már kezdenek hullani a könnyeim.

            - Jó. Mi a száma? És mit mondjak neki honnan tudom a számát?
            - Mond hogy Kalostól tudod. És kérdezd meg hogy van és ha lehet hangosítsad ki hogy én is halljam, de ne mond el neki hogy én is itt vagyok jó?
            - Értem. De ne itt mert kezd nagy lenni a tömeg.
Miután megettük a reggelit kifizette a számlát és visszamenetünk a szobákhoz. Egész úton egyikünk se szólalt meg. Végül Yuri törte meg a csendet.
            - Hozzám nem nagyon jönnek vendégek, onnan jobb lenne.
            - Jó. Mondtam kicsit megszeppenve és követtem a szőke artistát.
Kinyitotta az ajtót előttem, miután leültem az üvegasztal egyik felében lévő székre ő leült a szemköztiben. Megadtam neki a számot és ő felhívta, majd kihangosította. Nemsokára egy ismerős hang szólalt meg.
            - Kalos?
            - Nem. Nem Kalos vagyok. „Válaszolt Yuri.”
            - Killian? Honnan tudod a számom?
            - Igen én vagyok. Az nem érdekes. Beszélnem kell veled.
A szememből már záporként hulltak a könnycseppek de nem szólaltam meg.
            - És mégis miről kéne veled beszélnem?
            - Soráról.
Ennél a szónál felrántottam a fejem és vadul el kezdtem tiltakozni a kezemmel de Yuri lenyugtatott.
            - Soráról? Mért akarsz róla beszélni?
            - Tudom hogy miatta mentél el.
            - Ezt honnan veszed? Mért pont miatta hagynám ott a színpadot?
Yuri látta rajtam hogy megdöbbentem a kérdéstől, de nem zavartatta magát úgy tett mintha én ott se lennék.
            - Talán mert szereted? „Kérdezett vissza teljesen nyugodtan.”
            - Hogy mi? Ez hogy jutott eszedbe? Én senkit sem szeretek és nem is fogok. „Mondta dühvel a hangjában.”