8. rész

Sora egész éjszaka nyugodtan aludt. Leon karjaiban. A férfi vele maradt. Hogyha kért valamit azonnal felugrott. Minden kívánságát teljesítette. Amikor a láz égette, és ő fázott, szorosan átölelte. Mesés érzés volt mellette ébredni. És a szemei úgy csillogtak. Olyan fájdalmasan szép volt. Öltözködni kezdett. Felvett egy fekete minszoknyát, és egy fehér toppot. Haját leengedve hagyta. Éppen elkészült, amikor Leon lépett be hozzá. A férfi sötét színű nadrágot, és zakót viselt, kék inggel. Együtt indultak el. Beültek Sora fekete autójába. De Leon vezetett. A lány valamiért még mindig rosszul érezte magát. Nem a megfázás volt, azt már kiheverte hála Leonnak. Mikor megérkeztek a színpadhoz, újságírók hada vette őket körbe. A páros alig tudta átverekedni magát rajtuk. Úgy látszott tudnak a párbajról. Ahogy beértek az edzőterembe. Sora elment átöltözni. Már szinte az egész társulat ott volt. Riporterek sokasága, és Leticia már nyújtott. Sora megjelent a teremben. Mindenki felé fordult. A lány már edzőruhában volt. A két ellenfél farkasszemet nézett. Sora pillantása jeges volt. Leticiáé gúnyos.

- Lányok!- hallatszott Kalos hangja.- Vissza akar lépni valamelyikőtök?
- Nem.- mondták egyszerre. Sora érezte, ahogy megszédül, de egy erős kar megfogta.
- Tökéletes leszel.- suttogta Leon a fülébe.- De vigyázz!
- Köszönöm.- mondta Sora és elindult a trapézok felé.

A lányok egyszerre ugrottak fel. Egyszerre lendültek. Szinte együtt mozogtak. Minden egyes mozdulat hibátlan volt. Leon odalent, Sora minden lépését figyelte. Érezte, hogy Sora rosszul volt. És ha onnan leszédül, akár meg is halhat. Gombócot érzett a torkában, és akárhányszor nyelt, nem akart eltűnni onnan. Féltette a lányt. Oldalra nézett. Layla és Yuri feszengve figyelték a lány harcát. Az újságírók természetesen már várták, valamelyikük csak egy kis hibát ejtsen. Borzalmas volt ez a várakozás. Leon látta, hogy Sora szeme egyre szűkül. A lány szédült. Nem soká itt a vége. Még egy ugrás és vége. Leon próbálta nyugtatni magát, de egyre kevésbé ment. Hirtelen mindenki felállt. Az utólsó ugrás. A lányok elengedték a speciális trapézt. Leticia előbb odaért a körtrapéhoz. De a lendülete túl nagy volt, így átment rajta. Még ideőben meg tudott fogni egy másik trapézt, így nem zuhant le. Sora lendületet vett, és magasabbra engedte magát a speciális trpézról való elugrás után. Kecsesen, de lassan közeledett. Már mindenki kíváncsi volt rá, hogy ő meg tudja e csinálni. De még ha nem is tudta volna, a győzelem az övé. Színvonalasabb és szebb volt a mutatványa, mint Leticiának. Teljesen tökéletes. És elérte a körtrepézt. A pózt tökéletesen megtartotta. Leon megkönnyebbűlten elmosolyodott, és szólt Kennek, hogy engedje le az alsóbb trapézokat, hogy a lány le tudjon jönni. Az egész versenyt bonyolultan csinálták meg, ugyanis kinyitották a tetőt, és a lehető legmagasabbra tették a trapézrendszert. Így kb. 35 méter magasan volt. Leticia azt hitte Sorát megrettenti ez a magasság. Csakhogy a lány volt már ennél magasabban is.
Sora tartotta a pózt. Halántékán izzadságcseppek gördültek le. Nagyon kellett koncentrálnia, hogy ne dőljön előre. Szörnyen rosszul volt. Szédült, és hányingere volt. Meg kellett, hogy csinálja. Tökéletsen. Hirtelen Layla hangja csengett fel a fülében. "- A Kaleido sztár sem tökéletes." Még ő sem. Hirtelen engedett a szédülésnek. Hátra felé kezdett dőlni. Leon látta, hogy baj lesz, és a tranbulinról a trapézra ugrott. Próbálta elérni Sorát mielőtt a lány leesik. Már csak egy ugrás volt. Már majdnem elérte, de Sora zuhanni kezdett.

- Sora!!- kiáltott a lány után Leon, aki egy trapézt meg tudott fogni, még zuhanás közben.- Kapaszkodj kérlek!- majd felé indult.
- Látod Leon.- mosolyodott el gyengéden a lány.- A Kaleido sztár sem tökéletes.- majd ereje végleg elhagyta, és zuhanni kezdett.
- Nem! Sora!- kiáltott fel a férfi, és a lány után ugrott. Trapézról- trapézra, de nem érte el. Aztán a lány földet ért.- SORA!!- ordított.

Leon le akart ugranni, de mielőtt megtehette felhúzták a hálót. Elkéstek. Sora lezuhant. Őt nem tudták megmenteni. Mindenki elhűlve nézte a lányt. Ő volt a mindenki számára tökéletes artista. Soha nem hibázott. És most... lezuhant. Layla zokogva ölelte át Yurit. Mindenki síri csendben volt. Szinte majdnem az összes artista sírt. Leon leérkezett a hálóra, és azonnal Sorához rohant. Nem emelte meg a lányt, mert akkor még nagyobb bajt okozott volna. Csak nézte a törékeny testet, ami lassan a saját vérében fürdött. Megsimogatta a bársonyos bőrt. Sora... mosolygott. És ezt az utólsó mosolyt neki szánta. Leon szemei derengeni kezdtek. Nem akarta elfogadni, hogy nincs többé. Még most kezdett közel kerülni hozzá. Nem vehetik el tőle. Szólongatni kezdte a lányt, de ő nem mozdult. És már nem is fog soha többé. Villant át Leon agyán. Sora soha többé nem fog fölkelni. Szemeben megjelentek az első könnycseppek. Lassan folytak le az arcán, forró, fájdalmas utat hagyva maguk után. Sora hirtelen megrándult. Leon azonnal felkapta a fejét, és reménykedve nézett a lányra, de az nem nyitotta ki gesztenye színű tekintetét. Hirtelen Kalos guggolt mellé, az egyetlen, aki meg tudta őrízni a hidegvérét. Kitapintotta Sora ütőerét. Még élt! Kalos azonnal mentőt hívott. Eközben az újságírók fényképeztek, és mindent leírtak. Leonnak nem sok hinyzott, hogy megöljön egy párat. Hogy a fenébe képesek még ilyen helyzetben is ott írogatni, és fényképezni? Közben a lány ott feküdt élet és halál között. Csak az akaratereje miatt nem halt még meg. Leonnak hirtelen eszébe jutott, amit Layla mesélt. Mi van akkor, ha lány nem akar már élni? Hisz mindenki meghalt, aki fontos volt a számára. Nem. Sora nem halhatott meg. Szükségük volt rá. Szüksége volt rá. A felismerés olyan hirtelen érte, hogy nem tudott mozdulni. Percekkel később megérkezett a mentő. Sorát azonnal betették. Mindenki úgy látta helyesnek, ha Leon megy vele, és a többiek utánuk. A férfi ott ült tehetetlenül, miközben a mentősök, valahogy próbálták stabilizálni Sora állapotát. A tehetetlenség olyan erővel tört rá, hogy mindent össze tudott volna zúzni a kocsiban. Ideges volt. Mérhetetlenül dühös. Leginkább magára. Nem kellett volna, hogy hagyja Sorát versenyezni. De a lány olyan makacs volt. És inkább azt nézte, hogy Sora ne haragudjon rá, ahhelyett, hogy lefújta volna a párbajt. Ő volt a hibás. Csakis ő. Senki más. Nem tudott, és nem is akart belegondolni, hogy mi lesz vele, ha a lány meghal. Soha senki mellett nem érezte olyan nyugodtnak és boldognak magát. Nem akarta elveszíteni. Nem akarta. És... nem akart beleszeretni sem. Csak nem tudott mit tenni ellene. Tudhatta volna, hogy történik valami, ha ilyen érzések kezdenek keringeni benne. Kb. 10 perc múlva megérkeztek a kórházba, bár Leonnak ez óráknak tűnt. Sorát azonnal a műtőbe tolták. És Leon ott ült kétségbeesve, tehetetlenül a váróban. Arcát a kezébe temette, és próbálta lekűzdeni a feltörni készülő fájdalmas sírást. Hogy lehet az, hogy Leon Oswald, a világ legnagyobb Casanovája így összetörik, ha az egyik hódítása haldoklik? Nem Sora nem csak az egyik hódítása. Olyan kétségbeesetten vágyott rá, mint soha senkire. Nem tudta elképzelni, hogy az az életerős fiatal lány meghaljon. Még el sem érte amit akart. A torkában gombócot érzett. Mi van akkor, ha Sora nem fog kűzdeni. Mi lesz akkor, ha meghal? Leont átjárta a fájdalom. Nem bánta volna ha ő meghal, ha Sora így életben maradhat. Hirtelen felállt. Egyedül volt. Ez egyszer egyedül. Nem volt ott a jeges Sora. Sem a gúnyolódó, sem a közömbös. Sem a vidáman hűvös. Csak egy képet látott maga előtt folyamatosan; azt amikor Sora rámosolygott. Amikor úgy mosolygott, ahogy még soha. A műtét már tartott egy ideje, de senki nem érkezett még a kórházba. Senki nem volt, aki segített volna egy kicsit is elviselni a fájdalmat. Senki nem mondott semmit. Mégcsak nem is tudta mi van a lánnyal. Elege volt. Annyira elege volt. Miért nem mond valaki valamit? Sora kűzd az életéért, ő pedig itt ült tehetetlenül. Az érzésein rágódott. A pokolba mindennel. Dühösen a falba vágott. És újra, és újra. Addig, amíg már nem érezte a fájdalmat a kezében. De annál nagyobb volt a szívén. Nem halhat meg! Nem halhat meg! Csak ez az egy gondolat járt a fejében. Aztán a fejét lassan a falhoz nyomta, szemeit szorosan összezárta. "- Sora kérlek ne csináld ezt! Azt mondtam visszaadom neked azt aki voltál, és biz isten megteszem még akkor is ha te nem engeded.- gondolta dühösen.- Sora ne csináld ezt velem! Kérlek maradj itt! Maradj velem! Szükségem van rád!- suttogta kétségeesve." Már két napja Sorával tölti az éjszakát, és most hiányzott neki a lány forró érintése. Fázott. Fázott nélküle. Azt akarta, hogy olyan szorosan bújjon hozzá, mnt az elmúlt két napban. Újra érezni akarta azt a fájdalmas, feszítő, mégis őrületesen kellemes vágyat, amit mindig érzett a lány közelében. Egyszer csak azt érezte, hogy csukott szemhéja alól könnycseppek csorognak. Forrón. Feszítő űrt érzett a szívében. Hirtelen egy kezet érzett meg a vállán. Rögtön megfordult, de nem az állt mögötte, akire számított. Akire vágyott. Sophie állt mögötte nyugtatólag hatva rá.

- Nem lesz baja.- suttogta Sophie.- Sora erős.
- De mi van ha nem akar élni?- kérdezte elcsukló hangon, majd körbenézett. Szinte az egész társulat ott volt.
- Kűzdeni fog Leon.- ment oda Layla, és bár sírt mégis próbált határozottnak tűnni.- Nem fogja feladni.
- Elnézést.- lépett oda egy ápolónő.- Miss Naeginot megműtöttük. De még mindig kritikus az állapota. Nem biztos, hogy megéri a reggelt.
- Bemehetek?- kérdezte Leon.
- Ön rokona a hölgynek?- nézett rá a nő.
- A partnere vagyok.- mondta egyszerűen.
- Sajnálom uram, de nem mehet senki az intenzív osztályra.- majd elment.

Leon dühösen megfordult, és kifelé indult. Nem érdekelte semmi. Gondolataiban folyamatosan Sora arcát látta. A francba nem tudott szabadulni a lány arcától. Látnia kell, különben megőrül. Lassan visszafordult. Egyenesen az intenzív osztályra ment. Hang nélkül nyitott be a szobába. Ahogy belépett gépek csipogása törte meg a csendet. Mind Sora életjelenlétét mutatta. Ahogy közelebb lépett a szíve megint elszorult. Olyan nyugodt volt, de olyan törékeny. Végigsimított a lány bársonyos arcán, ami most olyan fehér volt. Bármit megadott volna, hogy életben maradjon. A gépek hirtelen jelezték, hogy Sora szívverése gyorsul, és vérnyomása csökken. Leon teljesen kétségbeesett. Nem bírta tovább.

- Sora!- mondta a lánynak.- Sora kérlek, maradj velem!
- Mit keres ön itt?- rontott be az orvos nyomában a nővérekkel.- Vigyék ki!
- Sora kérlek!- kiabált kétségbeesve.- Sora szükségem van rád. Hallod? Ne menj el!
- Mi ez?- döbbent meg az orvos.- A hölgy állapota stabilizálódott. Ha holnapig így marad, akkor másik szobába visszük.- majd Leon felé fordult.- Nagy hatással van a kisasszonyra. Önnek köszönhető, hogy minden rendben. Ilyen gyógymód nincs még egy a világon.- majd kiment.
- Sora!- lépett oda a lányhoz, majd az ég felé nézett.- Köszönöm.