19. rész

Másnap reggel Sora hamarabb kelt fel, mint Leon. Az egész testében zsibbadságot érzett. De boldogan gondolt vissza az elmúlt estére. Hátra fordulva látta, hogy Leon pont úgy alszik, mint ahogy este lefeküdt. Méghogy ő volt a fáradt. Sora elmosolyodott, majd a fürdőbe indult. Karácsony. Ez régebben számára nem jelentett semmit, csupán egy újabb egyedül töltött napot. Layla és Yuri ott voltak vele, de ők sem lehettek folyamatotsan a nyakán, és Sora nem is akarta. Lezuhanyzott, majd felöltözött. Felvett egy farmer csípő nadrágot, és egy fehér magas nyakú blúzt. Haját felfogta, s felvett egy fekete magassarkút. Visszatérve a szobába látta, hogy Leon még mindig alszik. Annyira elbűvölő volt, olyan jóképű. S ez a férfi olyan dolgokat művelt vele, amit másnak nem engedett volna meg. Halkan kiment a szobából, majd lement a nappaliba. Fenyő illata szállt a levegőben. És valami sütemény illata. Leérve megpillantotta a hatalmas fenyőt. Ez pont úgy elbűvölte, mint amikor még kicsi volt. A fa mellett egy lábat látott meg. Először döbbenten pislogott, majd elmosolyodott. Halkan a kanapéhoz ment, majd leült.

- Mond mit csinálsz, Sophie?- szólt a lánynak, majd amikor az kis híján orra bukott felnevetett.- Ne haragudj!
- Semmi baj.- mosolygott Sophie.
- Mit csinálsz?- kérdezte újra Sora.
- Ajándékot keresek.- mondta szemeiben leplezhetetlen kíváncsisággal.
- Szerintem a másik oldalon próbálkozz.- mondta Sora elnéző mosollyal.- Régen is mindig ezt csináltad?
- Aham. Jössz?- kérdezte egy huncut mosollyal?- Vagy várj! Inkább várjuk meg Leont!
- Leont?!- nézett rá, majd egy csintalan mosoly kíséretében mellé ült.- Leonnak nincs semmi a fa alatt.

Egyszerre nevettek fel. Sophie, Sorával ellentétben egy menta színű tölcsér ujjú felsőt viselt, aminek vé alakú dekoltázsa volt, és egy fehér vékony nadrágot, a fehér edzőcipőt pedig a kanapé előtt hagyta, így mezitláb volt. A két lány a fa előtt ült, mikor egy álmos férfi sétált lefelé a lépcsőn. Leon fáradt volt, és kimerült. Ám ahogy meghallotta a két nevetést felkapta a fejét. Mind a kettőt jól ismerte már. Az egyiknek kellemes, vékony hangzása volt. Ám a másik könnyed, lágy volt, ami mégis megtelítődött érzékiséggel. Az egyik egy Angyalhoz tartozott, a másik egy Démonhoz. Mind a kettő közel állt hozzá, így vagy úgy. De a Démon teljesen más volt számára. Lejebb ment, ás megpillantotta a két lányt. A fa mellett ültek. Ekkor csapta meg a fülét Sora utólsó mondata. Érdeklődve felvonta a szemöldökét, majd a lányt nézve gonoszan elmosolyodott. Méghogy neki nincs semmi?! Gonosz bestia. Neki olyan ajándéka van, amit nem lehet megfizetni, de még megálmodni sem. A nappaliba ment és nekidőlt falnak. Érdeklődve nézte a két lányt. Sora Naegino úgy viselkedik, mint egy gyerek? Döbbenten nézett, majd elmosolyodott.

- Mi az, hogy Leonnak nincs ajándék?- kérdezte vidáman, mire a két lány arra kapta a fejét. Látszott rajtuk, hogy mindjárt elnevetik magukat, ám Sora tartotta magát még akkor is, amikor Sophie hangos kacagásban tört ki.
- Jó reggelt Leon!- mondta Sora a visszafojtott nevetéstől kicsit furcsán, majd megkomolyodott.- Te látsz itt valamit?
- Aha látok. És elég nagy valamit.- lépett közelebb egy démoni mosollyal az arcán.- De mi ilyen vicces?
- Leon, ha végig néznél magadon tudnád.- mosolygott Sora, majd belőle is kitört a nevetés.

Leon lenézett. Egyetlen fekete boxeralsó volt rajta. Francba. Az, hogy Sora így látja, izgalmi állapotban az egy dolog, de hogy a húga. Áh, végülis látta már így. Sorához sétált teljesen komoly arccal, majd felkapta, mire a lány hangos nevetésben tört ki. Leon a kanapéra fektette, ő maga pedig a lány fölé ült lefogva mindenét. Sora kiabálni kezdett, Sophie pedig Leonnal együtt nevetett. A férfi csikolni kezdte az alatta fekvő szépséget. Hirtelen az összes szolgáló beszaladt. Sora végül észbe kapott, majd lelökte magáról a férfit ő pedig felállt, és intett a szolgáknak, hogy menjenek. Sora lenézett a földön ülő férfihoz.

- Öltözz fel!- mondta neki.- És akkor talán kapsz ajándékot.- kacsintott.

Leon néhány perc múlva egy fekete nardrágban és egy bordó magas nyakú felsőben ment le. A felső ráfeszült a testére ezzel kihangsúlyozva gyönyörű izmait. Sora bólintott, majd átadott a férfinak egy kisebb becsomagolt dobozt. Leon kinyitotta, és egy fekete üveges parfümöt húzott elő. A férfi szeme elkerekedett. Honnan vette a bátorságot a lány, hogy egy ilyen parfümöt megevegyen? Nem csak az illata miatt, de az ára sem éppen a legmegfizethetőbb. Levette a kupakot, és megszagolta. Mintha csak egy ragadozó használná. Erőteljes, határozott, tömény vággyal fűszerezve. Sora Naegino. Pont úgy gondolkozott, mint ő maga. Átadott a lánynak egy hasonló csomagolású dobozt, amiből szintén egy parfüm került elő. Vörös üvegben. Könnyed, de határozott illata volt, érzékiséggel és nőiességgel fűszerezve. Sora elmosolyodott, ám ekkor előkerült egy másik doboz. Véknyabb és kisebb mint az előző. Az a fehérarany karkötő volt benne, amit még Sora megnézett egy kirakatban. Azt sem tudta hova legyen. Átölelte Leont, s mást nem is csinált. Leon kissé meglepődött, de nem tette szóvá. Csak arra eszmélt fel, amikor Sora suttogni kezdett a fülébe.

- Menjünk el!- mondta.- Menjünk el innen Leon!

A férfi hallotta a kétségbeesett sóvárgást a lány hangjában. Mélyen Sora szemébe nézett, majd bólintott. Leon tisztában volt vele, hogy szerelme menekül valami elől. Nem kérdezett rá, majd hogyha akarja elmondja. Még aznap Mexicoba utaztak. Sora nem szándékozott dolgozni, Leon pedig végképp nem. A társulat tagjainak és Kalosnak is csak megüzenték, hogy elmennek. Senki nem tehetett semmit, s ez így volt a jó.
Három napja voltak Mexicoban élvezve egymás társaságát, a helyet, és semmi mást. Sora elfelejtett minden gondot, s csak a Démonjára koncentrált. A Démonra, aki ott vele. Épp egy elegáns étterem felé tartottak. Kiültek a teraszra, és ott fogyasztották el az ételt. Sora tortillat evett körettel, Leon pedig csirkét chilivel. A férfinak nem sok kellett, hogy a szósztól fuldokolva igyon meg egy egész pohár vizet. Sora nagyon jól szórakozott Leonon. Mikor végre lekűzdötte a csípős szószt, a lányra nézett.

- Kezdj el nevetni, és esküszöm, hogy itt helyben megfojtalak!- mondta Sorának.
- Én nem akartam nevetni.- válaszolt a lány.- Ne aggódj nem mondok semmit. Leon!- szóltalt meg.
- Azt mondtad nem mondasz semmit.- morgott a férfi.
- Leon, mosolyogj!- vette elő Sora legelbűvölőbb mosolyát. A férfi odafordult és egy rakás fotóst pillantott meg. Csináltak pár képet és elmentek.- Na ennyit a nyugodt létről és, hogy nem ismernek.
- Kicsim, ezt megszokhattad volna. Mindenhol ismernek.- mondta enyhe gúnnyal a hangjában.
- Leon.- nevetett fel Sora, majd felnézett.
- Nocsak nocsak, Leon Oswald.- búgta egy magas női hang, mire Leon félrenyelte az italát.- Na mi a baj? Az, hogy régen találkoztunk, még nem jelenti azt, hogy el is felejtettelek. És önben kit tisztelhetek kisasszony?- nézett Sorára.- Áh. Miss Sora Naegino, az artista hercegnő. Mindenhol ismerik, úgyhogy ne lepődjön meg.
- Tisztában vagyok vele.- állt fel Sora.- És önben kit tisztelhetek?
- Renée Alarcon.- húzta el vörös ajkait a lány.- Leon partnere voltam néhány hónapig.
- Értem.- bólintott Sora kimérten. A nő szép volt. Olyan magas, mint ő. Vörös haja a derekáig ért, szemei rikító zöldek voltak. Arca angyali volt. Alakja csábos volt; telt mellek, karcsú derék, formás lábak. Egy hosszú zöld ruhát viselt.
- Nos Leon, azt hiszem meg találtad a megfelelő partnert.- hajolt le a férfihoz, mire a dekoltázsa szépen megmutatta a melleit, ami Sora szerint plasztikázott volt.- Sok sikert hozzá.- majd egy hosszú csókot nyomott a férfi arcára, miközben Sorát figyelte, s teljesen végig mérte.- Nos nekem mennem kell. Tudjátok azt hiszem megtaláltam a legjobb színpadot, ahol felléphetek.- majd még egyszer ránézett Sorára és távozott.
- Sora...- kezdte óvatosan Leon.- Én...
- Egy régi hódítás?- ült le teljesen nyugodtan.- Igazán angyali szépség.- mosolygott elbűvölően.
- Hagyjuk ezt.- válaszolt a férfi, majd felállt.- Nem szeretem az Angyalokat. Tudod a Démonok jobban feltüzelnek! Megyünk.- mondta és fizetett.

Csendben haladtak a tengerparton, a naplementében. Sora lehúzta a cipőjét, s úgy ment. Majd megállt és a tenger felé fordult. A nap utólsó sugarai narancssárgára festették a tenger hullámait, mik lustán mosták a partot. Víz. Annyira kiszámíthatatlan. Egyszer tombol, s elpusztít mindent, ami az útjába kerül. Vad, zabolátlan erővel ostromol, s eléri amit akar. Máskor szelíd hullámokkal mossa a partot, lusta, kéjes ringatózásban. Sora elmosolyodott. Leon Oswald. Démonnak mondnak, s az is vagy. Pont, mint a tenger. Milyen irrónikus. Mind a ketten Démonok, ám amíg Leont a vízhez hasonlították, addig Sorát a tűzhöz. Két elemi erő, egymásnak teljesen az ellentétei. De vajon melyik tudja elpusztítani a másikat? Vagy nem is akarják? Hisz annyi közös van bennük. A vízben is pont úgy van szenvedély és vágy, mint a tűzben, s a tűz is pont úgy tud tombolni, mint a víz. Zaboltátlan mind a kettő, s mindig elérik amit akarnak. A tűz a szárazföldön, a víz a medrében. De mi van ha összeengedik őket? Sora tekintete a nap utólsó sugrai futott. A narancsszín a tenger lágy habjain tűnik el, majd kel fel újra. Érintkeznek, s nem pusztítják egymást. És ők ketten sem pusztítják egymást. Kiegészítik a másikat, miközben tanulnak egymástól. A nap lassan eltűnt, s tenger habjai éjfeketévé változtak. A hold ideje jött el. A hold, egy földöntúli varázs, ami a tűznek s a víznek is egyaránt segítséget nyújt. Sora, Leon felé fordult. A férfi már egy ideje nézhette őt, ám még csak most vette észre. A Démon szemében a hold ezüstös ragyogása tükröződött. "- Démon. Most szelíd vagy, s az én szeretetemre vágysz.- mosolyodott el Sora.- Lám milyen furcsa az élet. A víznek szüksége van a tűzre. Ám a tűznek is szüksége van a vízre. Egymás nélkül nem élhetnek." Mosolyogva lépett közelebb a Démonjához, majd karjait átfonta a férfi nyakán.

- Ígérd meg, hogy mindig velem leszel!- suttogta Sora, miközben a tenger lágy hangját hallgatták.
- Te ígérd meg, hogy soha nem hagysz el!- mosolygott Leon, miközbn átkarolta a lányt.- Szükségem van rád Sora. Szeretlek.
- Én is szeretlek.- hajolt oda a férfihoz, majd egy könnyed csókot nyomott az ajkaira, majd nevetve elhúzódott.- Először töröld le az arcod, mert nem szeretnék valaki olyat csókolni, akin nem az én rúzsom nyoma virít.- fordult el morcosan, miután egy zsebkendőt vágott a férfihoz.
- Sora...- szólt a lánynak, miután megtisztította az arcát.
- Szóval ki volt ez a nő?- kérdezte még mindig hátat fordítva.
- Egy régi partnerem.- mondta Leon.- Renée Alarconnak hívják, és elég jó artista. De közel sem olyan, mint te.- ölelte át, miközben a nyakába csókolt.
- És mond csak a színpadon volt a partnered, vagy az életben is?- kérdezte mérgesen Sora, miközben keresztbe fonta a karjait.
- Ööö...- hebegett a férfi.- Jól van, mind a kettő, de nem tartott sokáig, ugyanis voltak némi gondok. Szóval nem kezdeném vele újra. 1: Mert te sokkal gyönyörűbb vagy. 2: Mert téged sokkal jobban kívánlak, őt meg nem. 3: Nem teljesen... normális.- nyögte ki.
- Aha. Szóval őt nem, de mást igen?- kérdezte Sora bár már elmosolyodott.
- Nem. Senki mást.- mondta Leon miközben maga felé fordította.- Szeretlek, kívánlak, ráadásul te vagy a legszebb, legtökéletesebb nő.
- Jó elég.- nevetett fel Sora, majd megcsókolta.- Nagyon nagyon szeretlek!

Leon lassan Sora felé hajolt, majd egy szenvedélyes, mohó csókot adott neki. Ott a kéjesen hullámzó tenger mellett, a hold ezüstös ragyogása alatt tette újra- és újra magáévá azt a szépséget, amit nem lehetett megfizetni sem megálmodni. Végre igazán teljesnek érezte az életét, s úgy érezte; megtalálta az álmát. És miközben maga alatt látta szerelmét, s mélyen a gesztenye színű tekintetbe nézett megfogadta; mindig mellette lesz, s szeretni fogja, mint tűz a vizet.