21. rész

Alden szemei vészesen megvillantak, ám ezt csak Layla vette észre. Sora után kiáltott, mire ő megfordult. Abban a pillanatban csattant a pofon az arcán. A lány döbbeten nézett oldalra, majd dühös tekintetét Aldenre fordította. Szemeiben gyűlölet, és undor szikrázott. Démoni gyűlölet, ami pusztító volt akárki számára. Ám mielőtt bármit is tett volna, oldara pillantott. Leon szemeiben az övéhez hasonló vagy még annál is nagyobb düh lángolt fel. A férfit már nem tudták lefogni. Egy hatalmasat húzott be Aldennek, aki megtántorodott az ütés erejétől. Majd ő is hasonló képpen válaszolt. A két férfi a földön kötött ki. Majdnem egyelnő arányokkal kűzdöttek. Sora szemeiből eltűnt a döbbenet, amit félelem váltott fel. Alden kezében egy kés jelent meg, amivel végigszántott Leon karján. A férfi felordított a fájdalomtól. Sora kiabálni kezdett, miközben a szemeiben megjelentek az első könnycseppek. A verekedőket azonban, senki nem tudta lefogni. Már több helyen véreztek, mind a ketten, míg Leon kicsavarta Alden kezéből a kést. Tovább folytatták a verekesést, vad elszántsággal kűzdve a másik ellen. Sora nem bírta tovább és felkiáltott.

- Elég!!- mire mindenki rá figyelt.- Elég... - suttogta, majd sírva kiszaladt az irodából.
- Sora...- állt fel Leon döbbenten.- Takarodj innen!- szólt oda hidegen Aldennek.- És ha még egyszer meglátlak Sora közelében, azt nem éled túl. Jegyezd meg; mindig lesz, aki megvédje!- majd sarkon fordult.
- Leon!- szaladt a férfi után Layla.- Leon, ne menj még haza!- mondta komolyan.- Had beszéljek előbb én Sorával. Engedd, hogy kicsit lenyugtassam. Most valaki olyanra van szüksége, akivel tud beszélni. Akinek feltétel nélkül elmondja a fájdalmát.
- De...- kezdte az ellenkezést Leon.
- Semmi de.- jelent meg Yuri is.- Te most velem jössz a kórházba. Ez elég csúnyán néz ki.- mutatott a karján lévő mély vágásra.- Sorát bízd Lalyára! Utána majd beszéltek. Gyerünk!- majd maga után kezdte vonszolni, de előbb még adott egy puszit a Főnixnek, és a fülébe suttogta.- Vigyázz rá!

Layla bólintott, majd elsietett. A Főnix azonnal a rá váró limuzinhoz sietett. Tudta, hogy Sora most nagyon ideges, így bármilyen őrültséget megtett volna. Gyorsan haladtak az úton, ám a Démont már nem látta. Egyre jobban eluralkodott rajta a félelem. A félelem, hogy talán valami baja esett.
Eközben a Naegino- villában egy árny szaladt végig a kerten, majd a fák között hárta felé indult. A medenceénél égett a világítás, amit a kis lámpák jelentettek a földben. Sora kétségbeesve ült le az egyik napozóágyra. Szemeiben könny csillgott, mint egy- egy tiszta gyémánt, a hold ragyogásában. Megfogadta... megfogadta, hogy soha többé senkinek nem hagyja, hogy megüsse. Minden rendben volt. Minden annyira szép volt. Erre most idejött ez a szemét, és mindent tönkre tett. Mindent. Hirtelen felzokogott. El sem tudta képzelni, hogy valaha is újra így fog sírni. Félt. Félt, de mostmár nem a pofon miatt, nem attól hogy bármit is tesz vele. Újra- és újra látta maga előtt azt a pillanatot, amikor a kés Leon karjába hasított, a férfi pedig fájdalmasan felordított. Pont ő... pont ő, akinek soha nem akart fájdalmat okozni. Miért van ez, hogy mindenkinek csak szenvedést okoz? Ő, Sora Naegino, a világsztár, aki soha nem hibázik. De itt volt élete legnagyobb hibája, aki akár tönkre is teheti, és mostmár nem csak őt. Hirtelen arra lett figyelmes, hogy valaki mozog a sötétben és lassan közeledik hozzá. Egy pillanatra megmerevedett, ám a sötétből egy kecses női alak vált ki, majd egy óceánkék szempár. Sorából előtört a visszfojtott sírás. Layla volt az egyetlen, aki előtt nem szégyelte a könnyeit. A Főnix volt az egyetlen, aki minden egyes könnycseppjét látta. Most is leült mellé, és együttérző tekintettel nézett rá. Nem szólt. Soha nem tette. Tudta, mikor kell hallgatnia, s most ez volt az a pillanat. Pár perc után Sora szólalt meg rekedt hangon.

- Miért kell mindennek így lennie?- kérdezte suttogva, miközben újabb könnycseppek folytak végig az arcán.- Miért kell mindenkit bántanom?
- Sora...- kezdte a Főnix.- Nem bántottál senkit. Soha nem te voltál a hibás. Jegyezd meg, hogy nem okolhatod magad, valami olyanért, ami nem a te hibád, amit mások követtek el.
- Miért pont őt?- kérdezte maga elé meredve.- Neki nem akartam fájdalmat okozni. Nem is kellett volna, hogy magamhoz engedjem. A nekem legfontosabbak szenvednek mindig a legjobban. Itt vagy te. Folyton csak bántalak. Minden szenvedésemet végig nézed, s ezzel te is szenvedsz. Talán jobb lett volna, ha minden kapcsolatot megszakítok veled, Yurival, a lányokkal, a színpaddal... Leonnal.- hajtotta le a fejét.
- Halgass!- majd hatalmas pofont kevert le barátnőjének.- Hogy mersz ilyet mondani, ráadásul nekem? Pont nekem, aki mindent láttam. Mindent amit tettek veled. És igen, szenvedtem. Szenvedtem, de nem a te hibádból. Nem miattad, érted.- suttogta, majd hangja elcsuklott a sírástól.- Sora... én ismertem azt a vidám kislányt, aki voltál. Majd a szomorú lányt is. Láttam a Jéghercegnőt. És látom azt a Démont, akivé váltál. Végtelen boldogsággal és büszekséggel tölt el, hogy a Jéghercegnő helyett most itt van előttem a Démon hercegnő. Nem akarom, hogy megváltozz. Mindig olyan hibákat akasztottak rád, amihez nem volt közöd. És jól jegyezd meg Sora Negino, mi akik szeretün, soha, érted? Soha, soha nem fogunk elhagyni, vagy olyanért hibáztatni, ami nem a te bűnöd.
- Köszönöm Layla!- majd átölelte a Főnixet, s együtt sírtak. Egy Főnix és egy Démon könnyei.- Köszönöm, hogy itt vagy velem. Minden után.
- Sora!- suttogta Layla.- Én mindig veled leszek. De most nem rám van szükséged.- állt fel mosolyogva, miközben megtörölte a szemét.

Sora kissé döbbenten nézett a befelé sétáló Layla után, majd hátra dőlt, s ragyogó szemeit, a csillagos égre emelte. Milyen furcs az élet. Ki hitte volna, hogy a barátain és a színpadon kívül lesz szüksége még valaki másra. És itt van ez a férfi. Leon Oswald. Ki hitte volna, hogy valaha egy Démont fog kapni partnerének, aki megváltoztatja az egész életét. És ki hitte volna, hogy ő maga is Démon lesz. Végiszaladt a gerincén a hideg, ami remegést váltott ki. Észre sem vette, hogy milyen hűvös az éjszaka, ő pedig csak abban az edzőruhában ült, ami rajta volt. Hirtelen meleget érzett a hátán és a karján. Egy megnyugtató illatot, ami azt éreztette vele, hogy biztonságban van. Sora lassan hátra dőlt, és neki támasztotta a hátát egy kemény és forró mellkasnak.
Leon ráterítette a kabátját a reszkető lányra, majd leült mögé. Miért nem engedi ez a makacs lány, hogy segítsen neki? Sora Naegino, te Démon hercegnő. Szereti kínozni az embereket. Leon mosolyra húzta ajkait, majd átkarolta szerelmét és a csillagokat nézte.

- Sajnálom.- hallatszott az esti csöndben, Sora lágy hangja.- Miattam sérültél meg.
- Nem.- mondta Leon komolyan.- Nem miattad... érted. És nem bánom. Legalább jól megverhettem.- majd felnevetett.- Ő sokkal rosszabbul nézett ki, mint én. És ez már magában is örömmel tölt el.
- Igen.- kacagott fel Sora, ami gyönyörű volt Leon számára.- Nem gondolod, hogy kissé túlzás volt már az első napon neki esni a riválisodnak? Egyébként nem sokáig lesz ő a partnerem. Garantálom, hogy eltűnik az életemből.
- Sora!- váltott komoly hangra Leon.- Létezik szerinted a boldogság?
- Ebben a pillanatban azt mondanám, hogy igen.- mondta habozás nélkül.- De talán egy hónap múlva azt mondom, hogy nem. Legalábbis számomra. Az idő véges Leon Oswald, s én nem tudom, hogy még mennyi időm van melletted. De minden egyes percet ki fogok élvezni, ami megadatik.- fordult hátra.- Tudom, hogy most azt mondod, hogy szeretsz, és én elhiszem. Ha nem szeretnél, nem látnám azt a csillogást a szemedben.
- Sora, még ha az útjaink valami miatt el is válnak, én még akkor is szeretni foglak.- suttogta Leon.- Mindig te leszel az én partnerem. A szeretőm, a szerelmem, az álmom. És soha senki nem fog számomra annyit jelenteni, mint te.

Sora elmosolyodott, majd egy forró csókot lehelt párja ajkaira. Így aludtak el, egymást ölelve, miközben csak Leon kabátja takarta őket. Egymás karjaiban álmodtak. És tudták; soha nem fognak ilyet érezni mással. Mert ez olyan különleges érzés volt, amit csak annak az embernek adtak, akit tiszta szívből szerettek. Mint a tűz és a víz. Hiába élnek harmóniába a víz és a föld, ha nincs a kapcsolatukban semmi szenvedély. És a tűz talán feljut a csillagos égig, ugyanakkor még is vissza kell vonulnia a vízhez, hisz egymás nélkül nem élhetnek.
Éjfél körül, Leon egy autó hangjára lett figyelmes. Kissé furcsálta, ugyanis a kocsi csak valahol az úton állhatott meg, majd néhány perccel később elhajtott. Lenézett a karjaiban fekvő szépségre, és elmosolyodott. Lassan állt fel, hogy fel ne ébressze a lányt. Csakhogy nem volt szerencséje, ugyanis Sora megérezte, hogy ott akarják hagyni. Nem nyitotta ki a szemeit, csak oldalra fordult és álmos hangon kezdett beszélni Leonhoz.

- Kihez mégy ilyen későn?- mondta kéjes, álmos hangon.- Melyik szeretőd rendelt ilyen későn magához?
- Sora kisasszony.- kezdett játszani Leon, miközben végig simított a lány arcán.- Találkám van a szobámban egy vadmacskával, és nem várathatom meg. Az alvást át kell tennünk máskorra Miss Naegino.
- Valóban?- fordult arra Sora.- Akkor ne várasd meg a kisasszonyt!
- Helyes.- mosolyodott el.- Majd jöjjön be kisasszony, azonnal! Addig én megcsinálom az ágyat, és megnézek valamit.- mondta komolyabban.
- Valami baj van, Leon?- ült fel Sora.
- Nincs, cicám.- mosolyodott el.- Nyomás befelé ha fel tudsz kelni!

Majd lassú, ragadozó léptekkel elindult befelé, s végül alakja elveszett az éjszakában. Sora pislogva nézett utána. Egy pillanatra valamiért egy párduc alakja sejlett fel előtte. Lassú mosolyra húzta ajkait. Micsoda egy Démon. Kacagva állt fel, majd a kabátot a karjára téve befelé indult. Az este, mintha sokkal lágyabb lett volna, mint amikor magában ült. Mint amikor a könnyei áztatták. A csillagok ragyogtak. És ő boldog volt. Amint beért a házba hangos kiabálás csapta meg a fülét. Sophie és Leon heves vitába kezdtek. Sora úgy gondolta, hogy nem avatkozik bele, ám amikor meghallotta, hogy Sophie Aldennel volt, elöntötte a düh. Lassan belépett a nappaliba. Hidegen csillogó gesztenye tekintetét, az előtte álló ezüst szempárra emelte.

- Aldennel voltál, Sophie?- kérdezte nyugodtan.
- Igen.- mondta a lány szokatlanul durván.- Talán valami baj van? Láttam Aldenen a sérüléseket, amiket te okoztál neki, Leon. Hogy tehettél ilyet? Olyan vagy, mint egy vadállat.
- Hogy mersz így neki támadni a bátyádnak?- vágott közbe Sora dühösen.- Inkább annak a szemétnek hiszel, mint a testvérednek? Ajánlom, hogy távolodj el tőle!
- Nem.- kiáltotta Sophie.- Hogy mered ezt mondani, hisz a partnered volt. És most tönkre teszed? Soha nem gondoltam volna, hogy ilyem vagy Sora Naegino.- mondta keményen.- Nem mondod meg nekem, hogy mit csináljak. És ha akarok, akkor le is fekszek vele. Nem akadályozhattok meg. És Sora, mi az, hogy minden férfit magadnak akarsz? A bátyámat, Aldent. Talán még valaki más is van? Hányan vannak Sora?- kérdezte gúnyosan.- És egyiket tönkre teszed a másik után? Látom, te tényleg az vagy, ami voltál. A Jéghercegnő maradsz örökre!

Sora döbbenten hallgatott, ám amikor meghallotta az utólsó mondatot, gondolkozás nélkül egy hatalmas pofont kevert le Sophienak. A lány döbbenten állt, majd felszaladt a szobájába. Leon földbegyökerezett lábbal nézett. Majd miután magához tért, Sorára nézett. A lány remegett. Nem lehetett tudni, hogy a fájdalomtól, vagy a dühtől. De Leon egyiket sem akarta. Lassan közelítette meg a lányt. Sora felemelte a tekintetét, amiben fájdalom, és jeges gyűlölet játszott. Leon hirtelen hátrált egyet. Sora keserű mosolyra húzta ajkait. "- Látod Leon, te is félsz. Félsz a Jéghercegnőtől.- suttogta egy hang odabennt.- Én is félek tőle. Bárkit képes lenne elpusztítani. Talán mégis csak jobb lesz, ha külön válnak útjaink." Elindult felfelé, miközben elsétált a döbbent Démon mellett. Lassan lehajtotta a fejét, és már éppen fellépett volna az első lépcsőfokra, amikor visszarántották. Leon szorosan ölelte magához.

- Én nem félek tőled.- suttogta.- Csak meglepődtem. Engem nem tudsz elijeszteni.
- Sajnálom. Nem kellett volna megütnöm Sophiet.- mondta lehajtott fejjel.
- Sora!- emelte fel gyengéden a fejét.- Ha te nem teszed meg, megtettem volna én. Nem ismerek rá a húgomra. De nem soká ő is rájön, hogy milyen egy szemét Alden Garcia. De addig is, távolról figyeljük.- mosolygott, majd ölbe kapta szerelmét, és felfelé indult.

Másnap kezdődött a fotózás. Ahogy az várható volt, Alden is megjelent, és minden percben Sophie közelségét kereste, miközben Sora reakcióját leste. A lány majdnem felrobbant, de tűrtőztette magát. Egy Démont kell eljátszania. Fekete rózsa, egy híres gonosz tevő. Eközben még arra is figyelnie kellett, hogy Renée ne kerüljön túl közel Leonhoz. Bár ezzel nem kellett túl sokat foglalkoznia, ugyanis a férfi folyamatosan a közelében volt. Végül mindenkinek megtalálták a legmegfelelőbb ruhát. Először egyessével féyképezték le őket, a poszterekhez. Lalya a számára kiválasztott ruhában volt, Yuri egy sötétkékben, Renée, egy halvány lila ruhában, ami a térdéig ért, majd a könyökétől bő ujjak következtek. Leon egy ezüst színűben, ami hasonló volt a Yuriéhoz. És ott volt Sora. Fantasztikusan festett a számára kijelölt fekete ruhában. A felső egy feszes dresz volt, és onnan következett egy enyhén átlátszó szintén fekete szoknya, ami elől rövid volt, hátul pedig hosszú. A dreszt, nyakban kellett megkötni. A válltól lefelé pedig egy átlátszó, bő ujj következett. A nyakában, pedig egy fekete szalag volt, amire egy fekete rózsa volt erősítve. Sminkje is megkoronázta az egészet. A lehető legkifejezőbb volt, mégsem volt durva. Hosszú haját leengedve hagyták, amibe egy vörös rózsát tűztek bele. Végül pedig Alexé is fekete volt. Alden végig Sora után csorgatta a nyálát, amit mindenki észre vett. A fotók a lehető legszebbek lettek. A poszterek után következtek a páros képek. Igazán kifejező lett a Layla és Sora közötti ellentét. A két lány hátat fordítva egymásnak, mutatta meg a köztük lévő ellentéteket. Majd Yuri és Sora képe következett. Majd sorba. Amikor Leont és Renéet fényképezték, Sora tüntelőleg másfelé fordult. Ám aztán jött a finálé; a gonosz és a herceg képe. Ezek a képek lettek a legszebbek. Szinte tapintani lehetett a szenvedélyt és a vágyat. A műsorfüzetre pedig egy olyan kép került fel, ahol a szerelmi hármas van. Leon átöleli Renéet, miközben Sorát nézi, aki átkarolja.
A fotózás után ép haza indultak volna, amikor Alden eléjük állt, Sophiet ölelve.

- Mit szeretnél?- kérdezte Sora közömbösen.
- Látod, Sora? Nem választhattál el minket.- mondta miközben megcsókolta Sophiet.
- Nem soká Sophie is rájön milyen egy szemét vagy.- mondta Sora, majd kifelé indult.