35. rész

- És a darab címe:- vette át a szót Mia.- A veszedelmes!
- És miről szól a darab?- szólalt meg először Sora.
- Nos a lényeg.- kezdte Cathy.- Egy veszélyes férfi, Lucien, az alvilág legsötétebb mélységéből származik. Veszélyes, mind a tetteit, mind a az őrjítő külsejét illetően. Csak úgy emlegetik, hogy az Alivilág hercege. A nőket csak játékoknak használja. Ám velük szemben állnak, a jók. Ők harcolnak az alvilág ellen. Ám, hogy nem tudják legyőzni egymást, egy egyességet kötnek. A két oldalról származó fiatalokat házasítanak össze. Az egyik Lucien. Ám a férfinak nem tetszik egyik nő sem. Azonban egy lány elnyeri a tetszését. Isabell a fény hercegnője, olyan, mint egy Angyal. Bátor, őszinte és gyönyörű.
- Szóval Lucien elveszi feleségül Isabellt.- folytatta Mia.- Ám nem nagyon akarnak összehangolódni. A szenvedély, és a vágy megvan közöttük. Mintha erre épült volna az egész kapcsolatuk. Éjszaka szenvedélyes szeretők, nappal ellenségek. Ám Lucient észrevétleül, de egyre inkább beleszeret Isabellbe. De a lány, még tartózkodó, és fél az érzéseitől. Lucien megnyerő, elbűvölő, őrjítő férfi, aki után még mindig bomlanak a nők. Majdnem el is csábítja Valeria, aki az ő köreiből származik. Csakhogy Reinaldo, ez egyik legsötétebb alak, szemet vetett Isabellre, aki elfogadja, csakhogy bosszantsa a férjét. De a végén mégiscsak meggondolja magát, amiért Reinaldo csaknem megöli, ám Lucien megmenti. Valeria, a harc során a két férfi közzé ugrik, így ő is meghal és Reinaldo is. A két fél bevallja egymásnak az érzelmeit. Lucienből, pedig igazi Angyal lesz.- fejete be a lány.- Nos?
- Gratulálok!- állt fel Sora.- Mia, az ugrásokat mi intézzük el?
- Igen.- bólintott a lány.- Az ugrásokat rátok bízom! Legyenek ártatlanok, és szépek. És legyen egy erotikus.
- Megértettem.- bólintott Sora.- Egy hónap elég lesz az összes ugráshoz.- válaszolt.
- Elmondanám a szereposztást.- mondta Cathy.- Lucien, mint sejtitek: Leon. Isabell: Sora. Reinaldo: Alex. Valéria: Rébecca. A többiek kisebb csoportokra oszlanak, mint a jó és a rossz oldal. És még valami. Lesz még egy fontos szereplőnk, aki segít a párosnak egymásra találni. Isabell húga, Amanda: Sophie. Sora vállalod a kislányt?
- Persze.- mosolyodott el.- De akkor Sophienak ott kell lennie velem. Persze, ha Leon megengedi.
- Természetesen.- bólintott a férfi.- Mikor kezdünk Sora?
- Ma délben gyere át hozzám!- indult kifelé.- Viszlát!
- MIcsoda egy arcátlan nőszemély.- lépett Leon mellé Rébecca.- Képes csak így elmenni.- majd amikor odakint felhangzott a tömeg üdvrivalgása elhúzta a száját.- Nem nagy szám a csaj. Nem tudom, mit ünneplik. Én híresebb vagyok.
- Nem tudom mit vársz.- szólalt meg Leon hűvösen.- Azt mondod, hogy híres és jó artista vagy, de soha nem edzel, nem szerepelsz, semmi. És azt várod... azt várod, hogy úgy ünnepeljenek, mint Sora Naeginot? Hogy úgy ünnepeljenek, mint a Démon hercegnőt? Nevetséges vagy.- mondta gúnyosan, majd kiment.

Sora, mikor hazaérkezett, kiment a kertbe. A nap ragyogott, a virágok pedig ontották az illatukat. Végigsétált a kövezett úton a virágzó fák között, majd leült egy padra, egy csodálatos tulipánfa alá. Lassan nézett végig a virágok tengerén, és a zöld pázsiton. Eljátszott a gondolattal, hogy a gyermeke is így fogja szeretni a virágokat? És mi lesz, ha fiú lesz? Elmosolyodott, miközben végigsimított a hasán. Akármi is lesz, egyben biztos volt: ízig- vérig olyan lesz, mint Leon Oswald. Nem bírt sokáig ülni. Bement a kellemesen hűvös házba, átöltözött, majd elment edzeni.
Dél előtt néhány perccel a Naegino villában a csengő vert zajt. Carmen azonnal ajtót nyitott, és mosolyogva fogadta Leon, aki egy sporttáskával a kezében érkezett. A férfi a meleg időhöz volt öltözve. Egy fehér nadrágot viselt, és egy bordó inget, amit nem gombolt be teljesen, valamint ujjai a könyökéig fel volt türve. Beljebb lépve azonnal megakadt a tekintete a virágok tömegén. Mindenhol vagy egy vázával, vagy kosárban voltak. Egyik sem volt ízléstelenül megválogatva. Egy csokorban csak egyforma növények voltak, díszítéssel. Még a földön is hevertek. Leon felvonta a szemöldökét és kérdőn nézett a kedvesen mosolygó szobalányra.

- Sora kisasszony hóbortja, hogy mostanában mindenhol virágot akar látni.- mondta, majd elindult a férfi előtt.- A kisasszony az edzőteremben van.- majd kinyitotta előtte az ajtót.

Sora épp egy új manővert próbált kifejleszteni. Láthatóan szépen haladt, ahogy azt el is várták tőle, de még nem volt pontos és hiányzott is még pár elem. Leon átöltözött, majd várta, hogy a lány észrevegye. Nem kellett sok idő, és Sora egy ugrás után szándékosan nem kapta el a trpézt, így a hálóban landolt. Egy ideig ott feküdt, majd kiugrott. Ránézett Leonra. Nyugodt volt. Hűvös, és rezdületlen. Lassan nyugodt tekintete végigsiklott a fekete edzőruhában lévő férfin. Szemeiben semmi nem rezdült. Minden vonása nyugodt volt. Leon gyanakodva húzta össze a szemeit. Ezt már egyszer eljátszották. Sora akkor is így nézett rajta végig. S, mint akkor, most is idegesítette. Az ezüst színű tekintetben düh lángja csapott fel. Sora ezt látva démoni mosolyra húzta ajkait. Lassan, könnyű léptekkel közeledett a Francia Démon felé. Leon tekintete pedig egyre sötétült. Sora tökéletesen tudta, mit kell tennie. Ám, amikor elé ért, megkerülte a férfit, és a pad felé tartott.

- A lényeg drágám!- mondta, miután ivott.- Neked kell Démonnak lenned, nem nekem.
- Tudom.- hajtotta le a fejét Leon, szemeibe pedig visszatért az üresség.- De... nem megy.
- Mi az, hogy nem megy?- kérdezte Sora mérgesen.- Mi történt veled?
- Mindent elvesztettem.- válaszolt halkan a férfi.- Azt, aki voltam. És azt, akit szerettem. Aki a világon mindennél többet jelentett nekem.- majd a lány szemeibe nézett.- Nem hallgattál meg, Sora. És azt sem tudom, hogy már miért haragszol. Miért mentél el? Miért nem hallgattál meg? MIért nem szeretsz?- de elhallgatott, mert Sora egy hatalmas pofont kevert le neki.
- Amiket most kérdeztél és mondtál, valótlanok.- válaszolta, majd a trpézokhoz indult.- Ígérem, hogy meg fogod kapni a választ.

A páros már három napja gyakorolt, de Leon nem tudott Démonná válni. És így Sora sem tudott Angyal lenni. A lány látta hol a hiba, de egyszerűen nem tudta rászánni magát, hogy most válaszoljon a férfi kérdéseire. Leon nem foglalkozott Rébeccával. Sőt, egyszerűen viszolygott a gondolattól, hogy vele kell töltenie, akár egy percet is. Sora látta ezt, de egyszerűen nem akarta elhinni. Miért van a férfi mellett, ha Leon nem is szereti? A férfi szinte minden idejét vele töltötte. Csak este ment haza, de másnap reggel ugyanúgy kezdődött az edzés. Együtt reggeliztek, ebédeltek, vacsoráztak. A többi idejükben pedig edzettek. Sora egyre kimerültebb volt. Nem tudta előhívni Leonban a Démont. Mintha egyszerűen eltűnt volna. A negyedik napon, mikor szintén nem sikerült semmi, már hat órakkor befejezte az edzést. Úgy döntött, hogy eljött az ideje, hogy beszéljen Leonnal. Hogy megbeszéljenek mindent, ami történt. Mindent, amit éreznek. Miután átöltöztek és lezuhanyoztak a nappaliban ültek le. Sora egy ideig csak nézett maga elé, majd Leon ezüst színű szemébe nézett. A lány tekintetében fájdalom, és megbánás csillogott. Leoné üres volt.

- Tudom, miért nem tudsz Démon lenni.- kezdett bele Sora.- Valami nyomaszt, és nem hagyja hogy az légy, aki voltál. Nem vagy már gondtalan. Eltűntek belőled az önfeledt, ösztönös mozdulatok. És bár ragyogsz a színpadon, ez semmi ahhoz képest, amilyen három évvel, vagy akár három hónappal ezelőtt voltál.- mondta keményen.- Tudom, hogy bűntudatod van, és szenvedsz. Ezért nem tud a Démon előtérbe kerülni. Nem jó ez így Leon.
- Mit tegyek?- kérdezte a férfi kétségbeesve.- Mond mit tegyek? Nem tudok másmilyen lenni. Nem tudok Démon lenni, mert ő a szerelmedet, és az egész lényedet akarja. Csak így tudom elviselni a fájdalmat.- mondta meggyötörten.- Mond hát meg, mit tegyek?
- Leon!- szólalt meg rekedtesen.- Nem kell már bűntudatot érezned. És nem kell félned sem. Nem gyűlöllek. Én... beszéltem Roberttel.- vallotta be, majd felcsengtek a férfi szavai. "- Nem Leon ötlete volt a fogadás. Én akartam. Tudtam, hogy tetszel neki, és tudtam képes lenne akár beléd szeretni is.- vallotta be.- Csakhogy én is ugyanezt akartam. Javasoltam Leonnak, hogy fogadjunk. Nem volt más választása, mert meg kellett védenie. Tudta jól, hogyha nekem vagy bármelyik férfinak sikerül az ami neki, akkor nagyon fogsz szenvedni. Védeni akart téged, és ez volt az egyetlen módja. És talán már akkor érezte, hogy beléd fog szeretni.- mosolyodott el.- Amikor fél év múlva visszajöttem, Leon kifizette a százezer dollárt. De nem azért mert ő vesztett, hanem ahogy ő mondta; megkapta a világ legszebb, és legértékesebb álmát. A szemei csillogtak, mint ahogy soha. Szeretett téged. És szerintem még most is szeret."- Sora, Leonra emelte a tekintetét.
- Mit mondott neked, és mikor beszéltetek?- kérdezte elkerekedett szemekkel.
- Miután visszajöttem Párizsból, megkeresett.- vallotta be.- Azt mondta, szeretsz engem. És a fogadás nem a te ötleted volt, mert csak meg akartál védeni. Elmondta, hogy kifizetted a pénzt neki, és elmondta, hogy semmit nem tartottál be az egyességből. És azt... hogy sokkal értékesebbet kaptál. Hogy kaptál egy álmot. Hogy szerettél.
- Ha. Szerettelek?- nevetett fel gúnyosan.- Nem Sora. Nem szerettelek.- mondta, s a lány döbenten nézett rá.- Még mindig szeretlek. És mindig is foglak szeretni.
- Ennek semmi értelme Leon.- állt fel idegesen.- Ha szerettél volna nem lennél Rébeccával.
- Nem Sora.- állt fel Leon.- Ha szerettél volna, nem hagytál volna el.
- Mi? Most én vagyok a hibás?- kiáltott fel.- Meg akartalak védeni. Meg akartalak védeni tőlem. Azt akartam, hogy boldog legyél, mert velem nem tudsz.
- Te csak ne döntsd el helyettem, hogy mi jó nekem és mi nem!- ordított.- Ha én téged szeretlek, hogy a rohadt életbe lehetnék mással boldog? Gondolkozz már te liba! Tudod mit Sora? Ne dönts helyettem!- majd elviharzott.

Sora döbbenten ült le. Leon még soha nem beszélt így vele. Volt olyan, amikor nagyon dühös volt rá, de soha nem ordított így vele. És... igaza volt. Sorának bűntudata volt. Hogy jött ő ahhoz, hogy a partnere helyett döntsön? Semmi joga nem volt hozzá. Leonnak kell döntenie a saját életéről mégha... rosszul is. Nem védheti meg, mint egy gyereket. De... mi az, hogy még mindig szereti? Nem létezik, hogy ennyire elrontott volna mindent. Újra felcsengtek a gondolataiban azok a szavak. "- Ha szerettél volna, nem lennél Rébeccával. Nem Sora.- mondta dühösen a férfi.- Ha szerettél volna, nem hagytál volna el." Meg kellett volna keresnie a férfit, miután beszélt Roberttel. Vagy meg kellett volna hallgatni Leont. De nem tudott volna neki hinni. Akkor még nem, főleg azután az árulás után. Ám most, hogy minden apró részlet a helyére került már értette az egész helyzetet. Mind a ketten hibáztak. Leon azért, mert nem mondta el a fogadást, Sora pedig azért, mert elhagyta. Leon szereti? Egy boldog mosoly futott át az arcán, miközben az öröm könnyeket csalt a szemébe. De a férfi most nagyon dühös lehet rá. De vajon tényleg az? Sora döbbenten állt fel a felismeréstől. Leon... fél... tőle. A Démon elveszett belőle, így az ő Démonja megrémiszti. Nem akar szenvedni, mert azt gondolja, hogy ő nem szereti. Úr isten! Sora felnyyögött, majd felszaladt egy kabátért, s rávette az edzőruhára. Odakint lehűlt a levegő, és Sora fázott. Ám nem érdekelte. Beült az autóba és elhajtott. Sejtette, hogy Leon hova ment. Még akkor is, ha már nem Démon, még mindig van benne valami, amitől nem tud szabadulni. Sora gyorsan vezetett. Talán ilyen gyorsan még soha. Ideges volt. Végül meglátta, amit keresett. A mélysötét tengert. Vad volt, és elszánt. Partra hajtott. Kiszállt, majd végignézett a sötét, borzongató vizen. Hirtelen egy alakot látott meg, ahogy a szél hosszú, ezüst haját csapkodta. Sora fázósan húzta össze magán a kabátot, majd közelebb lépett. A férfi nem nézett rá. Tekintete a távolba révedt, a végtelen, sötét tengeren. De tudta, hogy ott van. Érezte a közelségét.

- Miért nem félsz tőlem Sora?- kérdezte, miközben rá sem nézett a lányra.
- Nem félek valaki olyantól, aki nem képes ártani nekem.- mondta keményen.- És te nem vagy képes rá Leon. Még ha akarnál se tudnál ártani nekem. Csupán árnyéka vagy önmagadnak. Tudod azt mondják, egy Démon fájdalmát csak ő képes elviselni, mert más meghalna a súlya alatt.- fordult ő is a tenger felé.- De mi van akkor, ha egy másik Démon segít cipelni ezt a terhet?- majd újra ránézett.- Te félsz tőlem.
- Miért félnék olyantól, akit nagyon közelről ismerek?- nézett mostmár a lányra.
- Nem ismersz.- rázta a fejét Sora.- Nem ismerhetsz. Ugyanis, mikor ez a Démon megszületett, te már nem voltált itt. Bár ez az én hibám is volt. Az évek során kifejlődött. A tiéd pedig eltűnt. Lassan a homályba veszett. Tudom, hogy miért. Azt mondtam, hogy gyűlöllek.- fordult teljesen Leon felé.- Az a szó azóta is visszhangzik a fejedben, s ezért kezdtél megsemmisülni. Nekem viszont az ismétlődött a fejmben, amit mondtál. Azt mondtad szeretsz.
- Tudom, hogy megérdmeltem azt, hogy gyűlölj.- mondta Leon lehajtott fejjel.- De soha nem hittem, hogy ez ennyire fog fájni.- majd lassan egy könnycsepp tört utat a férfi szépséges márvány arcán.
- Leon!- emelte fel gyengéden a fejét.- Kérlek ne csináld ezt! Az, amit mondtam, csupán haragból volt. Dühös voltam. Csalódott, és nagyon fájt. Azt hittem, hogy elveszek. Hogy meghalok. De nem ez történt. A szavaid miatt még erősebb lettem.- majd lágy mozdulattal letörölte a könnycseppet.- Soha nem gondoltam komolyan. - majd nagyot sóhajtott.- Szerettelek. És még mindig szeretlek.- mosolyodott el.- Amikor Madridban ott hagytalak, azt gondoltam, hogy boldogabb leszel nélkülem. Nagy szevedést okoztam neked. Szeretném visszadni neked, amit elvesztettél.

Leon szemeiben különös fény csillant meg. Sora hirtelen újra látta benne a vad ragadozót, aki tettre készen vár, hogy lecsapjon a zsákmányára. Egyetlen szava ilyen nagy hatással lett volna rá? A férfi egy könnyed mozdulattal előre nyúlt, és ő máris a karjaiban találta magát. Micsoda érzés volt újra a kőkemény mellkashoz símulni. De nem. Nem lehetett. Sora lassan eltávolodott Leontól, majd mélyen a szemébe nézett. Nem lehet. Leon csak szenvedett mellette. Miért utalná a férfit újra erre? Talán ha kitart. Talán ha valóban akarja... meg lehet menteni ezt a kapcsolatot, de nem most. Még nem. Sora világ életében tudta, hogy mikor kell hallgatnia, s mikor mit kell tennie. Most is tudta. Hagynia kellett, hogy Leon visszaváltozzon s visszavegye az irányítást, mint egy igazi Démon. De még nem volt az. Sora hátra lépett, és elfordult. Leon értetlen tekintettel nézett utána, majd a felismerés elemi erővel tört rá. Sora már megvívott egy csatát egyedül, most neki kell megvívnia egyet... egyedül. Nézte szerelme távolodó alakját, majd a sötét tenger felé fordult, amin a hold ezüstös ragyogása tükröződött vissza. Most nyugodt volt. Békés érzések keringtek benne. Békét és megváltást nyert a lelke. Boldogságot azonban még nem. Azt csak akkor nyerheti el újra, ha végre, megint együtt lehet azzal, akit annyira szeret. Tenger... Az ő Démona. Lehunyta nyigtalanul kavargó ezüst szemeit, s mikor újra kinyitotta egy ragadozó tekintetével nézte a világot. Leült egy sziklára, s nézte a vizet, mely mindig is őt tükrözte híven ahhoz a Démonhoz, aki ő volt.
Reggel Sora nyugodtan ébredt. Olyan érzés kavargott benne, hogy sikerült elérnie azt, amire oly nagyon vágyott. Mire vágyott ebben a pillanatban? Az egyik Leon volt. A másik pedig egy hatalmas epertorta. Erre a gondolatra hirtelen soha nem érzet hányinger fogta el. Kipattant az ágyból, majd a fürdő felé kezdett szaladni. Beérve, magára csapta aza ajtót. Carmen sietve lépett be a szobába, majd amikor meghallotta mi a gond, elmosolyodott. A csengő zaja verte fel a villa csendjét. A szobalány azonnal lesietett, és ajtót nyitott. Leon Oswald világ életében nagyon pontos volt. Kifogástalan külsővel jelent meg, s egy lusta mosoly játszott ajkain. Carmen megdöbbenve állt félre a férfi útjából, aki a fekete sporttáskát, amit a kezében tartott hátra csapta. Leon beljebb sétált, majd leült a kanapéra, amíg Sorát várta. Ám, amikor a lány fél óra múlva sem jelent meg, mérgelődni kezdett.

- Carmen, mi van Sorával?- kérdezte idegesen.- Nem szokott késni.
- Nos a kisasszony... hogy is mondjam...- dadogott szegény lány.- Ööö...
- Már itt is vagyok Carmen.- lépett a nappaliba.- Bocs a késésért, kissé fáradt voltam.- mosolygott vidáman. Carmen, hozol nekem egy hatalmas tányér gyümölcssalátát?
- Öh... igen kisasszony. Azonnal.- sietett a konyhába.
- Akkor mehetünk?- kérdezte Leon, miközben szemei elsötétültek a falatnyi bikini láttán, ami a lányon volt.- Mit akarsz ebben? Azt hittem gyakorolni fogunk, te meg fürdeni akarsz?
- Te is akarsz.- mondta a lány mosolyogva.- Édesem, kénytelen vagyok Angyallá változni. Nem csak a műsor miatt, de miattad is. Tudod van egy mondás; csak egy Démon tudja előcsalogatni az Angyalt. Hát miért ne lehetne fordítva is? Na gyerünk. Odafent találsz magadnak megfelelő ruhát. Én addig eszem.

Úgy fél óra múlva Leon már felvette a számára előkészített fürdő nadrágot. Gonoszan elmosolyodott, mikor látta, hogy a méret tökéletes. Sora Naegino, még mindig alaposan ismerte a méretét... mindenhol. Fogta magát és lement az ebédlőbe. Az inget azért magán hagyta, hogy ne hozza zavarba a szobalányokat. Pedig a szépséges Sorát nagyon szívesen zavarba hozta volna. Erre a gondolatra elmosolyodott. Mikor belépett az ebédlőbe Sora már éppen végzett, és a narancslevével éppen valami tablettát készült bevenni. Leon összehúzta a szemeit, majd közelebb ment. Nekidőlt az asztalnak, mire Sora majdnem megfulladt. A férfi gyanakodva nézte az asztalra kirakott dobozt, majd egy óvatlan pillanatban felvette, mielőtt Sora tette volna meg. Olvasni kezdte a dobozon lévő írást, ám partnernője elvonata a figyelmét. Sora szorosan nekisímult. Ám látható volt tekintetében, hogy nem szándékos volt. Leon érdeklődve nézte a kissé riadt gesztenye szempárt, majd gonosz mosolyra húzta ajkai, és letette a dobozt. Mind a két karjával átkarolta lányt, majd egy hirtelen mozdulatt megemelte. Egyszerűen a vállára csapta, mint valami zsákot. Sora döbbenetében meg sem tudott szólalni. Leonba visszatért a Démon. Elmosolyodott erre a gondolatra. De hisz még nem is vált Angyallá. Ám valami belül azt súgta neki, hogy nagyon is azzá vált. Csupán észre sem vette. Egy Démonnak nem lett volna ennyire könnyű kimondani, hogy még mindig szereti, és hogy a hibás a szenvedésért. Neki Angyallá kell válnia, ám ebben a pillanatban a benne lakozó fenséges ragadozó egyszerűen nem hagyta. Még egy kicsit élvezni akarta azt, ami megadatott neki három évvel ezelőtt. A férfira nézve ficánkolni kezdett. Leon elmosolyodott, pont úgy mint régen. Pont, mint amikor tudta, hogy nagyon is fölényben van a lánnyal szemben. Ám ez soha nem volt így. Csupán játszotta a tapasztalt hódítót. De most... most valóban biztos volt. Lágyan végig simított a lány gömbölyű fenekének vonalán mire Sorát kirázta a hideg. Szóval a férfi játszani akart. Végig sétáltak a kerten, majd megálltak a medence szélén. A nap forrón sütött, a levegő perzselt. Leon egy könnyed mozdulattal levette terhét a válláról, majd minden előzetes bejelentés nélkül bedobta a hatalmas medencébe. Ám arra nem számított, hogy szépséges partnernője berántja magával. Pillanatok múlva együtt bukkantak fel. Csak nézték egymást. Mind kettejük tekintete perzselt. Hajuk vizesen lógott az arcukba, s Leon inge átázott. Sora tekintete hirtelen összeszűkült. Leon érdeklődve figyelte. A lány gonoszan elmosolyodott és közeledni kezdett hozzá. A férfi szemei elsötétültek, ám abban a pillanatban a víz alatt találta magát. Sora egy könnyed szaltóval a partra ugrott, majd leült. Partnere azonban nem jött fel a felszínre. Kezdett ideges lenni. Végül nem bírta tovább: visszaugrott a vízbe s próbálta megfordítani a hason lebegő férfit. Leon hirtelen megmozdult, majd nevetve taszította a falnak áldozatát. Sora alig kapott levegőt. Belenézett a férfi mosolygó szemeibe.

- Szemét.- mondta mérgesen.- Leon Oswald hogy képzeled ezt? Elhiteted velem, hogy valami bajod van, és sarokba szorítasz? Engedj el azt ajánlom!
- Nem.- húzta végig ajkait, kedvese kívánatos száján.- Milyen tablettát vettél be?
- Vitamint.- válaszolt nemes egyszerűséggel a lány.- És mostmár engedj el. Készülnünk kell. Már majdnem eltelt egy hét.
- Nem érdekel.- és mohón megcsókolta döbbent áldozatát.

Azon a napon csak játszottak. Mint két gyerek. Természetesen elcsattant jó pár szenvedélyes csók is. Sora megíjedt saját magától. Jobban kívánta az együttlétet Leonnal, mint valaha. A terhrsség miatt volt az egész. Ám legbelül tudta; ő maga is vágyik rá. Egy pici zöld hajú alak végig nézte az egész jelenetet, s figyelmmel kísérte őket a nap hátra lévő részében. Amíg felhőtleünl boldogok voltak.
Másnap megkezdődtek a közös próbák, s Sorának ki kellett tennie magát az edzéseknek Rébeccával. De lány mindig csak ült, vagy hintázott a trapézon. Sora egyszerűen nem bírta ép ésszel. Rébecca olyan szinten megtalálta a gyenge pontját, hogy többször is vétett az ugrásokban, ami majdnem az életébe került. Az életükbe. Egy ilyen hibánál már nem tudott elkapni egy trapézt, s zuhanni kezdett. Látta, ahogy a talaj egyre közeledik. Hirtelen lepergett előtte az élete. Képek... Leon, Leon, Leon. Layla, Yuri. Leon és újra Leon. A családja, az élete, az álma. És a föld csak közeledett. Így ér véget? Így ér véget minden? Így kell lennie? Így kell meghalnia? A világ legszebb álmának a gyermekével a szíve alatt?