|
2.RÉSZ
CHATTERBOX 2008.10.12. 01:43
A francia kikötőváros már ilyen korán, ilyen csípős időben is nyüzsögni kezdett az utcai árusoktól, átutazó nemesektől és a kocsisoktól.
Mind a hárman úgy tekintettek erre a helyre, mint gy új kezdetre, mely rengeteg izgalmat, kalandot és eddig ismeretlen dolgot hordoz magával.
Sora-t elragadtatta a látvány, a forgatag. Az egyik gazdátlan kocsihoz lépett, mely elé erős, fiatal paripát kötöttek. Láthatóan fájdalmai voltak, mégis befogták. A lány aggódó szemekkel tekintett rajta végig és fürkésző pillantásai egy seben akadtak meg. A ló olyan erősen le volt szíjazva, hogy felsértette a bőrét, és a folyamatos erőltetéstől, már egészen az állat húsáig hatolt a szíj.
Uram Isten. Mit műveltek veled? - érintette meg a sebet, mire a reggeli nap fénye egy pillanat alatt eltűnt hátáról, jelezve, valaki mögé lépett.
- Segíthetek? - magasodott fölé egy öreg, kellemetlen férfi.
- Maga bánt el így ezzel az állattal? - állt ki ellene.
- Ugye nem gondolja, hogy egy magafajta cseléddel fogom megvitatni ezt a dolgot? - mérte végig.
- Cseléd? - háborodott fel először, majd új ötlet született meg elméjében. - Cseléd...
- Na hordja el magát a lovam elől, különben áthajtatok magán vele! - lökte el és egy, a tegnapi esőzésekből maradó pocsolya kellős közepében landolt, mire minden arra járó felfigyelt.
Sora fájdalmas arccal állt fel onnan és tűrte az őt kinevető embereket. Igyekezett arcából kitörölni a mocskot, de szíve ütemes lüktetése már majdnem sírásra késztette. Hiszen eddig még sosem érte ilyen megaláztatást. Hercegnő volt... Ám ekkor két idegen jelent meg előtte.
Egy kedves, alacsonyabb világosbarna hajú, kék szemű fiú, aki segítő jobbot nyújtott felé, és egy magasabb, barna bőrű, kopasz férfi, aki védekezően állt meg mellettük.
- Jól van, hölgyem? - húzta fel a földről őt a fiatalabb.
- Köszönöm. Nincs semmi baj. - erőltetett mosolyt arcára.
- Ön bizonyára külföldi. - nyújtott át neki egy kendőt, hogy megtörölhesse arcát.
- Az vagyok. - csodálkozott rá.
- Jaj de feledékeny vagyok! - kapott a fejéhez - A nevem Ken, a barátom pedig Jerry. - mutatott felé
- Üdvözlöm önöket. A nevem Sora, Sora... Naegino... - mondta bizonytalanul, és szinte biztos volt benne, hogy ezzel lebuktatta magát.
- Gyönyörű név. - bókolt a fiatalabb, de semmi furcsa nem volt a hangjában
- Köszönöm. - pirult el kissé, és megérkeztek a többiek is
- Kisasszony! - kiáltott Mia izgatottan - Minden rendben? - sürgölődtek körülötte, amit a két fiú igencsak érdekesnek talált.
- Elég legyen már lányok! - legyintett zavartan - Egyébként pedig szeretnélek benneteket bemutatni egymásnak. Ők az én... barátnőim, Ana és Mia. Lányok, ők itt Ken és Jerry.
- Nagyon örvendek. - fogott egymással mindenki kezet.
- És mondják csak, mi járatban errefelé? - szólalt meg végre Jerry is.
- Munkát keresünk... - vágta rá Sora
- Tényleg? - csillant fel Ken szeme - Ez nagyszerű!
- Valóban? - fordult felé Mia.
- Ugyanis az úrnőm épp cselédlányokat keres magának! - felet hevesen a fiatalabb.
- Úgy érti, megfelelnénk? - lépett hozzájuk a hercegnő is.
- Igen, Sora kisasszony. - hajolt meg kissé, mire a két cselédlány elfehéredett.
- Ő... tudja? - rebegte halkan Mia Sora-nak.
- A nevemet igen, de a rangomról fogalma sincs. - kuncogott.
- Akkor indulhatunk? - szakította meg az apró sugdolózás Ken.
- Persze! - vágták rá egyszerre, és egy hintóhoz igyekeztek, ami egyenesen egy birtokra szállította őket.
A lányok nagyon izgatottak voltak, Sora szívében azonban apró félelem is helyet kapott. A szolgák talán azért nem ismerték fel őt, mert egyáltalán nem mozognak felsőbb körökben. De ha ennek a bizonyos birtoknak az ura megismeri őt, vagy ismerősen hangzik majd a neve, akkor minden elveszik, amit elterveztek. Nem akart hazamenni. Nem akart egy olyan házasságba belekeveredni, aminek férji kilétéről fogalma sem volt. De érezte. Attól a naptól kezdve, amikor az a zöld szemű, rideg férfi megragadta őt a karjánál fogva és mély hangon szólongatta. Amikor egyetlen pillantásával kővé dermesztette. Gondolataiban merengve szemében egy apró könnycsepp formált alakot és tört utat magának a vékony pillák között. Amint észrevette magát, sietősen megtörölte arcát és kicsit emelkedettebb lélekkel várta az ismeretlen folytatást.
A hintó most kissé zsúfoltnak tűnt. A lányok egy, a fiúk a velük szembeni másik oldalon foglaltak helyet. A kastély körvonalai egyszerre megmutatkoztak előttük. Hatalmas területen feküdt el az ódon épület, melynek hosszú, keskeny tornyain fehér galambok tanyáztak békésen. Az épület mellett egy hatalmas tó terült el, amit körös-körül fűzfák öveztek, szélében nádas burjánzott, mely ezerféle madárnak szolgált otthonául.
Egy pillanat alatt rabul ejtette őt ez a látvány. Bár a családi kastély ennél sokkal nagyobb és ékesebb volt, kertje és tava sokszínűbb, mégis elvarázsolta a hely egyszerűsége.
A hintó megállt a hatalmas ajtó előtt, mely épp kitárulni készült. A fiúk szálltak ki először, hogy lesegítsék a hölgyeket. Előbb Mia, majd Ana, Sora viszont vonakodott kissé. Az ajtóban ott állt egy gyönyörű, krémszínű ruhában egy aranyhajú, tengerék szemű hölgy, karját egy ugyanilyen tulajdonságú férfiba akasztva. Tökéletesen mutattak együtt. Mintha egy festményről néztek volna le rájuk. Sora végre összeszedte magát és Jerry segítségével kiemelkedett a hintóból. Kissé rongyos, piszkos ruháját megragadta a szél és erősen tépni kezdte. Orgona haja veszettül csapkodott rajta, eltakarva arcát. A szél lassan szellővé szelídült és végül elállt. Lassan megigazította haját és végre megmutatta magát az úri embereknek.
Csokoládébarna szeme rögtön megütközött egy eddig még nem látott, különleges szempárral. A tekintete veszélyt, ridegséget tükrözött, de Sora meglátta a ezüstszürke szemekben a szenvedélyt, az erőt, mely rabul ejtette. Nem úgy, mint akkor este... nem... ez teljesen más volt... ebben a pokolban szívesen hamvadt volna el. A férfi magas, deltás alkata rengeteg lovaglást engedett belőle következtetni. Füst szürke, hosszú haja merészen terítette be egész hátát. Csak akkor eszmélt fel ámulatából, mikor egyik barátnője megfogta a kezét.
Szelíden nézett maga mellé és Ana-t látta viszont. Ez a lány ismerte őt a legjobban. Tudta, hogy Sora ezekben a pillanatokban attól retteg, hogy valamelyikük felismeri őt. Kínosan nagy csend uralkodott rajtuk. Sora végignézett mindenkin, de tudta, az ezüsthajú még mindig őt nézi. Talán felismerték... de akkor miért nem szól semmit? Lehet, hogy nem tudja, hogyan felelhetne egy ilyen helyzetben.
- Lady Killien. - hajolt meg előtte Ken - Bátorkodtam ezeket a hölgyeket elhozni önhöz, mert ők most érkeztek az országunkba, és ön egyébként is szobalányokat keres.
- Értem, és köszönöm a figyelmességedet. - felelt csilingelő hangján.
- Engedelmével. - hajolt meg ismét és bekísérte a lányokat az ajtón.
Ahogy szépen lassan lépdeltek el a méltóságok között, Sora szíve ismét megveszni készült. Épp mellette készül elmenni. Épp ő az, aki az érkezése óta le sem veszi róla a szemét. Ahogy elléptek egymás mellett, különös érzés fogta el mind a lányt, mind a férfit.
Különös, eddig ismeretlen érzés, és pont ebből az ismeretlenségből fakadó félelem lengte körül szívüket.
- Mond csak, barátom! - mosolyodott el a ház ura - Mit jelentsen ez az előbbi jelenet?
- Mégis mire gondolsz? - kérdezte mély, mindent megfagyasztó, rideg hangján.
- Úgy megbámultad szegény lányt, hogy még csak a nevét sem árulta el nekünk. - felelte férje helyett az úrnő.
- Badarság! - vágta rá erőteljesen.
- Valóban? - nevetett a reakción a férfi.
- Ti megőrültetek. Jerry! - szólt inasának - Indulunk!
- Igenis, Mr. Oswald. - egyenesedett ki a férfi és hívatta a hintójukat.
- Remélem mihamarabb újra látlak majd, Leon! - ölelte meg őt előbb a hölgy, majd az úr.
- Ha minden igaz, két nap múlva ismét számíthattok a megjelenésemre.
- Megint üzleti ügy? - sóhajtott a férfi.
- Yuri. Attól, hogy te rátaláltál életed asszonyára, Layla-ra, és elzárkóztál minden politikai ügy elől, a világnak ugyanúgy szüksége van az üzletre, hogy olajozottan működjön.
- Eszement vagy, Leon. A világnak pont ez a baja. - csóválta a fejét Yuri.
- Ne kezdjétek elölről. - állt közéjük Layla és bőszen integetett a végre távozó felé.
A fekete hintó lassan gurult ki a birtokról, végül lenyelték a határát övező fák. Leon-nak majd egy órája volt azon töprengeni, amit az iménti alig pár perc váltott ki belőle. Emlékében őrizte azokat az igéző szemeket, gyönyörű haját, de már előre félt attól, amit a jövő szán neki. Tudta jól, hogyha ebbe jobban belebonyolódik, akkor csak szenvedést fog okozni mind magának, mind annak a lánynak, ezt pedig a legkevésbé sem akarta.
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
