A hajnali nap fénye utat tört magának az ablakon át, és ragyogásba vonta a szobát. Békés és nyugalmas volt minden. Csak egy laptop halk zümmögését lehetett hallani a mozdulatlan némaságban. Egy törékeny, alig 160 centis lány ült az ágyán. Hátát hatalmas plüssállatának vetette, ami így ülve egy magas volt vele. Ölébe pihent laptopja. Aludt. Alig fél órája adta meg magát fáradtságának. De számított erre az eshetőségre, és ezért beállította ébresztőjét. A kijelölt időpontig még két perc volt hátra. Már régóta nem pihente ki magát rendesen. Igazából lelkiismeret furdalása volt, ha elaludt, de ha mégis sikerült neki rémálmok gyötörték. Nem túl jó párosítás egy kimerült nőnek.

Az ébresztő hangja kegyetlenül sivított bele a csendes nyugalomba. Sora lassan nyitotta ki a szemét. Első pillantása a laptop monitorjára esett. A szövegszerkesztő fehér lapján egy cím és egy mondat állt, ami mögött türelmesen villogott a kurzor. Idáig jutott. Már három hete ebben az állapotban stagnál műve. A határidő viszont nem ilyen kegyes, villámgyorsan száguldott a lány felé. Kezeit rátette a billentyűzetre. Tudta, hogy mit kell írnia, egy egyszerű kis szerelmi történetet. Sokszor sikerült már neki. Ám mostani hangulata rányomta bélyegét műveire. Mind borús volt, semmi boldogan éltek, amíg meg nem haltak. Csak a Sora számára tömény valóság. Ráadásul bátyja se volt mellette, hogy bátorítsa. Ki kellett jelentenie, írói válságban szenvedett.

Sora kollégiumban lakott és mégsem. Az iskola, ahova járt speciális elhelyezést biztosított a tanítványainak. Családi házakba költöztette őket, szigorú csoportosítás szerint. Két ugyanolyan szakirányú diák nem lakhatott egy házban. Sora, mint író, együtt lakott egy festővel, egy szobrásszal, egy balett táncossal és két zenésszel. Az egyik ebből karmesternek készült, míg a másik a zongorista volt. Bátyja is a zongorához vonzódott, de ők sem lakhattak együtt. Az igazgató szerint megzavarták volna egymást az alkotásban, az alkotói magányban.

A feladat, amit mentorától kapott világos volt, mint a nap. Egy olyan szerelmi történetet kellett írnia, aminek boldog vége van. Azt, hogy hogyan cifrázta a történetet, rá volt bízva. Értette, hogy mit akar Kalos elérni. Azt hitte, hogyha sikerül megírnia ezt a történetet, akkor sikerül végre továbblépnie is. Ha ez ilyen egyszerű lenne ... De nem volt az. Nehéz csak úgy egyik napról a másikra tovalibbenni, egy 3 éves kapcsolatból. Ráadásul a szakítás se volt túl "elegáns".

Pár napja azonban először keltette fel egy férfi újra az érdeklődését. Az elmúlt időszakban csak nagyon keveset mozdult ki otthonról, ha az utcára ment, akkor se kóricált, egyenesen a könyvtárba tartott. Kutatómunkára, ahogy lakótársa nevezte. A minap is éppen oda indult. Szokása szerint szinte vakon sétált az utcán, ugyanis egy könyvet olvasgatott séta közben. Hogy teljesen kizárja a külvilágot, fülhallgatóján keresztül hallgatott zenével nyomta el a közlekedők zaját. Hatásos, de életveszélyes.

Csodával határos módon azonban egyben odaért a könyvtárhoz, mint már annyiszor azelőtt. A könyvtárhoz egy hatalmas, széles lépcső vezetett fel. Az egyetemisták kedvenc helye volt ez a szemeszter ideje alatt, ám most csak a magányos lépcsőket ragyogta be a napfény. Belépett a könyvtárba. Megcsapta orrát az a tipikus illat. Vannak ilyen illatok, amiket az ember meghatározott helyekhez tud kötni, a drogériák illata, a fogorvosi rendelő illata, és ilyen a könyvtár illata is. Mély lélegzetet vett, majd elmosolyodott. Szerette ezt a környezetet, az ünnepélyes hangulatával, a falak némaságával, a hatalmas könyvespolcokkal.

Csendesen köszönt a könyvtárosnak, majd továbbhalad a törzshelyének számító kortárs irodalomnak otthont adó polcok felé, majd megállt az egyik előtt. Lassan futtatta végig ujjait a könyvek gerincén, majd csak a cím alapján kiválasztott négyet. Visszament a pulthoz, de annyira elmélyedt a könyvtárjegy keresésében, hogy nem vette észre, hogy állnak előtte a sorban. Ennek, az lett az eredménye, hogy nekiment az előtte álló férfi hátának és kiejtette a könyveket a kezéből. Most mindkettejük könyvei a földön hevertek félig kinyílva. A férfi könyvei nem viselték olyan jól az esést, és pár lap megadva magát, kihullott a kötésből.

Villámokat szóró tekintettel nézett rájuk a könyvtáros, de nem volt kellemesebb a férfi tekintete sem. A könyvtáros tüntetőleg másfelé fordult, míg összeszedik a könyveket. Sora kapcsolt először és lehajolt a könyvekért, majd lassan a férfi is csatlakozott hozzá.

- Elnézést kérek! Nem figyeltem oda! - mondta halkan Sora.
- Semmi probléma kisasszony! - a férfi is majdnem suttogva beszélt.
Mikor sikerült elosztani és rendezni könyveiket Sora köhintett egyet, ezzel jelezve a könyvtárosnak, hogy visszafordulhat.
- Mr. Oswald kérem, ne késsen legközelebb a könyvek visszahozásával.
- Igyekezni fogok Mr. Brown!
- Az nem elég fiam!

Erre már csak egy mosoly volt a válasz, ami ha nő lett volna a könyvtár őrzője, valószínű, hogy elég lett volna, hogy elterelje a témát, na de így ...

- Következőt! - mondta az öreg úr - Csak ennyi - Ms. Naegino? Több szokott lenni!
- Most csak ennyi.
- Meg kellene ismerkedniük az úrral, hogy rendszerességre nevelje.
- Egy ilyen szépségtől bármit tanulnék, de szerintem én is tudnék újat mutatni neki! - egy újabb csábos mosoly.
- Nem hinném - mondta Sora gúnyosan, és próbált nem elolvadni a férfi mosolyától.
- Leon fiam, ne itt ismerkedjen! - oktatta ki Mr. Brown. - Itt a jegye Sora! Viszontlátásra!
- Viszontlátásra - mondta a lány, és elindult a kijárat felé.

Sora kilépett a napsütésbe. Újra előkereste az MP3 lejátszóját, de míg ezzel bajlódott Leon beérte. Miközben elment mellette egy újabb csodás mosolyt villantott Sora felé, majd továbbsétált. Sora csak most nézte meg igazán a férfit. Világoskék, rövid ujjú ing és fekete farmer volt rajta. Az ing alatt látszott, hogy nem a könyvtárban tölti minden idejét. Széles hát, izmos felkar. Mikor Sora szeme a férfi fenekére tévedt, rájött, hogy mit is csinál, és elkapta tekintetét, majd elindult haza. Próbálta kiűzni a fejéből a férfi távolodó sziluettjét.

És tessék, már megint rá gondol. Nem is tudja, mi fogta meg benn, mert szemmel láthatóan veszélyes pasi volt. Számára veszélyes. Az a tipus, akit jobb ha elkerülsz, ha nem akarsz szenvedni miatta.

Ismét nekiveselkedett. Lassan ütötte le a billentyűket. Sikerült megírnia egy oldalt közel egy órás küszködés árán. Mikor végigolvasta, ismét azt tette, mint eddig annyiszor. Kitörölte. Egyszerűen nem érezte hitelesnek. Dühösen csapta le a laptop tetejét, és elindult a konyha felé.

Mialatt Sora az írással küszködött, Kalos megérkezett hozzájuk. Meg akarta nézni, hogy áll kedvenc tanítványa az írással. Valamint be akarta mutatni keresztlányát Sorának. Arra gondolt a kamaszlány ihletet fog adni neki. Sora szerinte az volt a problémája, hogy mindig saját történetét akarta megírni. Ezért találta ki, hogy elhozza magával keresztlányát, aki testvérével együtt nála tölti a nyarat. Hiszen egy kamaszlány szinte mindig szerelmes, vagy éppen attól szenved. Ő most a szerelmes állapotban volt. Keresztfia is eljött hozzá. Valószínű, hogy a következő félévben ő is folytatja az egyetemet, ami a városban volt.

Sophie csodálkozva nézett körbe a nappali kanapéján üldögélve. Tetszett neki a környezet. Nyugodt volt, mégis talált valami vérpezsdítőt a falak között. Keresztapja erre mondta volna, hogy a művészet vibrálását érzi. Sophie hajlamos volt elhinni az ilyeneket. Tudta, hogy jövőre már ő is ide fog járni, és festőt nevelnek belőle. Az érettségit egy hete fejezte be. Szabad az út az egyetemre.

Bátyja nem nagyon örült neki, hogy ilyen - az ő szavaival élve - bohókás foglalkozást választott magának. De nem próbálta korlátolni. Leon nem érthette őt. Fizikusnak készült. Bámulatos esze volt. Kalos csak szivacsagyúnak hívta őt. Ám amellett, hogy milyen hihetetlenül gyorsan fogott az agya, akkora nagy nőcsábász is volt. Lányok tucatjai hevertek a lábai előtt, de ő csak szórakozott velük. Azt mondta az igazi nőre vár, és ha találkozik vele, azt az elején tudni fogja majd. Méghogy én vagyok túl szentimentalista - gondolta magában Sophie.

Ekkor hallották meg a tompa csapódást. Majd nyílt az egyik ajtó. Kalos széles mosolyra húzta száját.

- Gyere csak Sophie!
- Igen Kalos?
- Ő az a lány, akiről mesélem. Neki kell majd segítened.
- Már mondtad, de én még mindig nem értem pontosan mit kell tennem.
- Csak beszélgetni vele. Nem is célzottan, csak úgy mindenről. Amiről kérdez. Kérdezd őt te is nyugodtan. Mintha barátkozni akarnál.
- És ez segíteni fog? - kérdezte Sophie hitetlenkedve.
- Remélem igen.
- Még mindig nem értem, mért kell Sophie-t összeraknod egy írói válságban lévő, depressziós nővel. - csattant fel Leon. Nem látta kiről beszéltek, mert még mindig a falnak támaszkodva állt. De nem is érdekelte. Féltette húgát, hogy átragad rá ennek az ismeretlen nőnek a hangulata.
- Ez a depressziós, írói válságban szenvedő nő gondolom, én vagyok. - szólalt meg a nappaliba lépve csendes, de sértettséggel teli hanggal Sora.