4. fejezet


Azután az este után Leon sokáig nem nézett Sora felé. Tudta a húgától, hogy a rejtélyes idegen már másnap reggel se volt ott, de mégse engedett. Csak azt hajtogatta magában, hogy el kell felejtenie ezt a lányt. Miával szakított. Ha másra nem, arra tökéletesen jó volt az az este, hogy rádöbbenjen, semmit nem érez a lány iránt, a szó legszorosabb értelmében. Mia kicsit kiborult, de látszott rajta, hogy sejtette a dolgot. Ettől függetlenül még mindig nem tudott napirendre térni a Sora által kiváltott érzelmein. Beteges módon, de kötődik a lányhoz. Nehezen tudta rávenni magát, hogy ne kísérje el minden alkalommal húgát, amikor Sorával találkozik.

Minden napja ugyanúgy telt el. Miután elengedte Sophie-t, próbált koncentrálni a tanulásra, több-kevesebb sikerrel. Hiába kényszeríttette magát, mindig elkalandoztak gondolatai. Mikor Sophie hazaért, óvatosan kezdte kérdezgetni, hogy mit csinálta ma, remélve, hogy megtudhat valamit Sora felől is. Örült neki, hogy a lánynak sikerült összeszednie magát utolsó találkozásuk óta, de bosszantotta, hogy neki semmi köze ehhez. A rejtélyes férfi volt az, aki megnyugtatta aznap este Sorát, és aki valószínűleg azóta is tartja benne a lelket.

Sora nem értette, hogy Leon mért viselkedett úgy azon az estén. Először a törődés és a hirtelen jött gyengédség. Nagyon sokat jelentett a lánynak, hogy Leon elment érte, még akkor is, ha tudta, hogy Kalos kérésére cselekedett a fiú. Aztán jött a száznyolcvan fokos fordulat. A tekintete, amikor meglátta Yurit, ahogy őket méregette. Sora akarva akaratlanul elkapta a már-már dühösnek mondható pillantásokat. Már akkor se értette, de amikor visszanézett a fiúra végképp összezavarodott. Megrémítette, amit a szemében látott. Akkor Danielhez hasonlította, de hamar rájött, hogy nem jó a hasonlat.

Az írás még mindig nem ment. Egy cím és egy mondat. Ennyiből állt még mindig műve. Voltak ötletei, amiket néha le is írt - Sophie legnagyobb örömére - de azokat soha nem tartotta elég jónak és szokásához hűen az utolsó betűig törölte mindet. A kislány tényleg sokat segített neki, de nem az írásban, hanem abban, hogy napról napra újra az a felszabadult Sora legyen, aki egy éve volt.

A két lány szinte összenőtt az együtt töltött rövid idő alatt. Elválaszthatatlan barátnők lettek. Hiába volt a viszonylag nagy a korkülönbség, tökéletes egyetértésben éldegéltek. Amit Sophie még nem értett - kora miatt - azt Sora próbálta megérttetnie vele. Amit Sora feledett már el - kora miatt - azt Sophie próbálta neki újra megmutatni. Rengeteg dolgot csináltak együtt, és sokat jártak kirándulni. Sora szép lassan megszerettette a kislánnyal az olvasást, amiért Leon kifejezetten hálás volt. Ám hiába Sophie lelkes próbálkozásai, Sora nem mesélt a múltjáról, sem arról, hogy miért borult ki akkor este annyira. Yuriról már nem is kérdezte a kislány, mert ilyen témákban meg főleg nem volt közlékeny. Régi barátairól sem árult el semmit, akkor a mostanival miért tenne kivételt.

Már egy hónap telt el viharos megismerkedésük óta. Sora és Sophie együtt főzőcskéztek, amikor Leon csak úgy betoppant hozzájuk. Nem tudott már uralkodni magán, muszáj volt látnia a lányt. Magában fortyogva indult el Soráék házához. Nagyot dobbant a szíve, amikor annyi idő után újra meglátta Sorát. Dühe egy pillanat alatt elszivárgott. Örült neki, hogy vidámnak láthatja a lányt. Hangosan nevettek valamin Sophie-vel. Leon határozott léptekkel sétált be a konyhába. A lányok, mikor észrevették egy percre megdöbbentek. Sophie odament bátyjához és egy puszit nyomott az arcára.

- Örülök, hogy végre eljöttél. - suttogta fülébe - Itt volt az ideje. Kezdett elegem lenni mesedélutánokból.
- Mesedélután? - kérdezte Leon - Miről …
- Szia Leon! - köszönt neki Sora - Velünk ebédelsz?
- Igen. - válaszolt helyette Sophie, aki visszasétált Sorához.

A lányok folytatták a főzést, míg Leon egy vaskos könyvnek szentelte figyelmét. Csak látszólag, ugyanis gondolatai, csak úgy, mint tekintete, folyamatosan visszavándoroltak Sorához. Nem értette, hogy miért dobogtatja meg szívét már a lány puszta látványa, egyetlen mosolya. Dühítette a dolog, mert úgy tűnt, Sorát nagyon is hidegen hagyta Leon jelenléte.

Amit Leon nem tudhatott az az volt, hogy Sorát is ugyanannyira felkavarta a fiú hirtelen érkezése. Szórakozottan kavargatta az ételt, miközben Sophie csacsogását hallgatta, ám gondolatai messze jártak. Meg akarta fejteni, hogy miért érzi magát ennyire biztonságban Leon közelébe. Nem érti honnan ez a hirtelen nyugalom. Lopva hátratekintett válla felett. Leon még mindig a könyvét bújta. Figyelmetlensége miatt sikeresen megégette a kezét. Felszisszent. Erre Leon is felkapta a fejét. Sophie minden munkáját otthagyta, és Sorához lépett.

- Ez nagyon csúnya Sora! Fel fog hólyagosodni. Mire figyeltél? - kérdezte pajkosan Sophie.
- Csak elgondolkoztam.
- Persze, persze ... Na megyek és keresek valami kenőcsöt rá.

Leon érdeklődve nézte a történéseket, majd azt is, ahogy Sophie ügyetlenkedve próbálta ellátni Sora kezét.

- Nem segítenél Leon? - kérdezte morcosan Sophie, miközben próbálta bekötözni Sora kezét.
- Miért is? - kérdezte higgadtan. Sora felhúzta szemöldökét a rideg szavak hallatán.
- Mert én nem tudom. És az ügyeletre is el kell menni, mert nagyon csúnyán néz ki.
- Kizárt dolog - szólt bele Sora.
- Miért? - kérdeztem.
- Mert sötét van.
- Majd én elkísérlek. Az ügyelet nem fog kijönni ezért. - okoskodott Leon. Felcsillant előtte a remény, hogy egy kicsit kettesben lehet Sorával.
- Akkor majd elmegyek holnap.
- Sora! - szólt rá Sophie - Azt akarod, hogy elmondjam Kalosnak?
- Inkább ...
- Nem tudom mi ez a fóbiád a sötéttől, - kezdte gúnyosan Leon - de most szépen el fogsz jönni velem az orvoshoz!
- Semmi közöd a fóbiámhoz - kezdte Sora – és nem igazán értem miért érdekel téged a testi épségem.
- Teljesen igazad van! Megyek is. - fortyogott Leon - Sophie Te ma itt alszol?
- Igen, de ne menj. Egyre csúnyább lesz.
- De mit tehetek, ha a kisasszony nem vevő a segítségemre?
- Nem azzal van a baj - mondta halkan Sora - Nem akarok kimenni oda.
- Engedd, hogy segítsek - lágyul el Leon - Nem engedem, hogy bántsanak. Ígérem.

Sora nem értette, hogy miért, de megnyugtatták a fiú szavai. Hirtelen úgy érezte, hogy a világ végére is képes lenne elmenni vele, legyen akár nappal vagy éjszaka.

- Felveszem a kabátomat és mehetünk. - a vidámság teljesen elpárolgott Sorából.
- Várok!

Leon látta, hogy sikerült megnyugtatnia a lányt és ezért jóleső melegség járta át szívét. Amikor a lány felöltözött, némán nyújtotta felé kezét, amit Sora el is fogadott. Így léptek ki az éjszakába. Érzete, ahogy a lány minden izma megfeszül. Nem tekintgetett mindenfelé, inkább szorosan Leonhoz simult és mereven az utat figyelte a lábai előtt. Az út végére Sora egyre idegesebb lett. Leon már bánta, hogy nem taxival jöttek. Egyrészt messze is volt a kórház, ráadásul figyelembe kellett volna vennie a lány félelmét, még akkor is, ha nem érette miértjét. Védelmezően fogta Sora kezét. Nem beszélgettek, de Leon sejtette, hogy nem is tudna koncentrálni a lány.

Az orvosnál minden rendben volt. A sebet bekente a doki és be is kötözte. Adott egy receptet Sorának, hogy ezzel kenegesse be, ha újrakötözi. Leonnak pedig elmagyarázta, hogyan kell újrakötözni. Azt mondta, hogy a párja majd biztos segít mindenben. Sora nem tiltakozott, akkor ő miért tette volna. Hazafelé Sora már magától fogta meg Leon kezét. A fiú kicsit elkalandozott, nem vette észre, hogy a lány egyre feszültebb lesz. Mikor egy saroknál valaki szembejött velük fel is sikkantott. Leont ez zökkentette ki ábrándozásából. Az idegen egy kicsit furcsán nézett, de tovább folytatta útját. Közelebb húzta magához Sorát.

- Ne félj Sora! Mindjárt otthon leszünk.
- Tudom. - szinte suttogott - Köszönöm, hogy elkísértél.
- Nagyon szívesen.
- Már két dolgot kell meghálálnom neked!
- Vannak tippjeim! - somolygott Leon.
- Nem vagyok vevő az ilyen poénokra Leon! - mondta komolyan Sora, de Leon örült a kioktató szavaknak, mert legalább egy kis élet költözött a lány szemeibe.
- Rossz az, aki rosszra gondol. - vigyorgott - Csak válaszolj egy kérdésemre.
- Talán …
- Mi történt veled, amitől így rettegsz?