Tizennegyedik rész - Otthon

"Tudom, hogy ott vagy. Miért nem szólsz hozzám? Mutasd meg magad, kérlek!"

New Yorkban minden rendben ment nagyjából egy egész hónapig. Egyre többször jutott eszembe az a pár mondat, amit a színpadnak, régi barátomnak suttogtam. Az üresség, a hiány érzete egyre többször, egyre hosszabb időre lepte el a szívem. Tudtam, mit kell tennem, de hezitáltam. Újabb hónapok teltek el, mire végre elszántam magam, szembenéztem a valósággal, és meghoztam a helyes döntést.

A következő három-négy év alatt sokat változtam, és az engem körül vevő világ is átformálódott. Rátaláltam valami újra, valami régire. Egy rég feledett ismerős érzés kerített hatalmába, amitől az óta egy pillanatra sem szabadultam.

Kalosnak mindig is remek időzítése volt mindenhez. Tudta, mikor kell belekezdeni valami újba, és mindig elérte céljait. Azt is valahogy tudta, mikor kell engem felhívnia, és tudta mit kell mondania, hogy ne tudjak neki nemet mondani. Eszem ágában sem volt nemleges választ adni, de gondolkozási időt kértem, hisz másokra is kellett gondolnom. Yume igazán örült, mikor elmeséltem neki, Marco meglepődött, kicsit csalódottan vette tudomásul, hogy nem állíthat meg, hisz rám volt írva hogy menni akarok.

- Végeztél? - néztem rá húgomra.

- Igen. Eléggé fárasztó ez a költözködős dolog - terült végig új ágyán.

- Azért remélem, még van egy kis erőd enni?

- Főzöl? - nézet rám pofákat vágva.

- Nem, de azért köszönöm a bizalmat - tettetett sértettséggel fordultam ki a szobából.

- Ne csináld már! - indult utánam.

- Siessünk - fordultam felé mosolyogva -, nem tudom te hogy vagy vele, de én személy szerint mindjárt éhen halok.

- Hova megyünk? - ugrált mellém, miközben a táskámból elővettem a kocsi kulcsom. Yume bezárta az ajtót, míg én kiálltam újonnan szerzett autómmal.

- Még nem tudom. Mit szeretnél enni? - kérdeztem mikor beszállt mellém.

- Egy kis hazait? - mosolygott rám.

- Jó, legyen. Van egy nagyon jó japán étterem, remélem, odatalálok - mosolyogtam. Pár perccel később csörgött a telefonom.

- Layla kisasszony az. Felvegyem? - kereste elő a táskám rejtekéből a kis készüléket húgom.

- Persze. Mondd meg, hogy később visszahívom - pár perc csevegés után közölte velem, hogy megváltozott az útiterv és hozzájuk megyünk. A hazai finomságokról lemondva irányt váltottunk a Hamilton villa felé. Egy szűk negyed óra múlva már a felhajtón álltunk, és indultunk el a bejárat felé. Layla már az ajtóban várt, és valamiért nagyon izgatottnak tűnt. A vacsora után a nappaliban telepedtünk le. Yume kis kedvencével játszott, aki nem volt más, mint a két éves Rola, az én kis keresztlányom. Eközben Laylaval beszélgettem.

- Mesélj mitől vagy ilyen boldog? - kérdeztem, mert folyamatosan csak mosolygott, mióta megérkeztünk. Rég láttam ilyennek, igazából csak egyszer. - Csak nem? - kerekedtek el a szemeim.

- De. - bólogatott, miközben a mosolya még nagyobb lett.

- Yuri tudja már?

- Igen.

- Apropó, ő hol van? - kérdeztem, hisz érkezésünk óta nem láttam.

- A színpadnál, Leonnal dolgozik valamin - majd hirtelen abbahagyta.

- Mit terveznek? - folytattam a beszélgetés. - A jövő héttől kezdve valószínű, hogy gyakran fogom látni, esetleg beszélni vele, úgyhogy mondd nyugodttan.

- Jó. Annyit tudok, hogy az új műsorral kapcsolatos, de a részletekről addig nem akart beszélni, míg nem lesz biztos.

Reggel korán felébredtem. Alig bírtam aludni, annyira izgatott voltam, és egy kicsit féltem is. Gyönyörű nyári nap volt. Yume sokáig aludt, majd mikor ő is elkészült elindultunk a színpadhoz. A portás szeretettel üdvözölt, és közölte, hogy Kalos még nem érkezett meg, de az egyik teremben már várnak rám. Nem kellett csalódnom a lányokban. Sarah, Mia, Anna, Marion, May és Rozetta egy kisebb "Üdv újra köztünk!" partit kerekített. Minden régi ismerős ott volt, aki még a színpadnál dolgozott, és az újak is velük együtt köszöntöttek. Alig fél óránk volt, ugyanis a Főnök megérkezett Yuri társaságában.

- Amint látom, ma senkinek nincs semmilyen feladata - lépett be a terembe.

- Főnök, Yuri - fordultam feléjük -, jó látni titeket.

- Ha végeztél, gyere fel az irodába - majd Sara felé indult, aki épp két szelet tortával küzdött.

- Yuri - fordultam felé -, ha végeztem beszélhetnénk egy kicsit?

- Persze. A nagyszínpadnál leszek, keress meg - majd ő is felesége felé indult. Kalossal az irodában mindent részletesen megbeszéltünk, majd aláírtam a papírokat.

- Rendben, akkor részemről végeztünk - teszi be az egyik fiókba a papírokat. - Esetleg van még valami kérdésed?

- Igen, ami azt illeti, lenne - álltam fel az asztaltól -, de nem biztos, hogy hallani is akarom a választ.

- Nem miatta tettem - állt fel a székéből, és az ablak felé sétált. - Csak részben.

- Nem tudom, mit hiszel, de annak már vége. Táncot tanítani jöttem és talán a tapasztalatommal majd lesz valaki, akinek segíthetek, de ne akarj többet.

- A színpadnak kellesz.

- Nem Kalos - láttam, hogy a megszólítás hallatán felemeli a fejét. - Én, már nem kellek a színpadnak, ő kell nekem, és ez a te nagy szerencséd.

- Sokat változtál - fordul felém.

- Egy pár pofon segített - mosolyogtam rá, majd folytattam a mondandóm. - A műtűt rendbe hozta a testem nagyjából. De még jó pár akadályt le kell küzdenem magamban, hogy legalább egy kicsit is hasonlíthassak arra az artistára, aki itt lehettem. Ígéretet tettem neked, és tartom a szavam, de az én életem, én irányítok.

- A főnököd vagyok, és határozott terveim vannak veled.

- Ne felejtsd el, feltételekkel jöttem vissza. Több mint hat évig voltál a főnököm, néha kicsit több. Túlzások nélkül mondhatom, hogy apám helyett apám voltál, amiért nagyon hálás vagyok. Éppen ezért remélem, hogy nem akarsz újra a kisded játékaiddal befolyásolni. Ha készen állok, megteszem, de nem hamarabb. Most ha megbocsátasz, Yurival kellene váltanom pár szót.

- Persze, menj nyugodtan, a központot érintő dolgokat amúgy is ő intézi Leonnal.

- Apropó, még szerintem nem mondtam, de remek ötlet volt létrehozni ez az artista képzőt - majd elindultam a nagyszínpad felé. Szinte észrevétlenül léptem be az ajtón, majd mikor kiszúrtam a sorok közt ülő szőkeséget letelepedtem mellé. A próba így zavartalanul folytatódott. Csak egy pár perce beszélgettünk, mikor egy fiatal szőke hajú lány robogott be a terembe.

- Elnézést a késésért - lépett tanárához. Én csak mosolyogtam, kellemes emlékeket ébresztett bennem. Tovább beszélgettünk, miközben ő a lent edző fiatalokat, én tanárukat figyeltem. Jó volt őt látni. Valószínűleg ő észrevette érkezésem, de nem látszódott rajta bármilyen változás. A kegyetlen edző szerepében tovább folytatta munkáját.

- Állj be, és ne forduljon elő többé - szólt a lányhoz, aki azonnal a tánckarban termett. Közben tovább beszéltem Yurival. Elmondta részletesen, hogy mi lesz a dolgom, kikkel kell foglalkoznom, és minden engem érintő dologról beszámolt. A holnapi megbeszélés után pedig bemutat a csoportoknak. Egy órája beszélgethettünk, mikor odalent kisebb konfliktus alakult ki.

- Figyelj oda! - üvöltött egy barna hajú lány társával.

- Ne haragudj, nem fordul elő többet - mentegetőzött.

- Olyan béna vagy, nem értem, hogy kerültél be egyáltalán. Én vagyok a főszereplő, te meg csak egy kis senki.

- Csend legyen - szólt közbe Leon, ekkor már Yuri is elindult lefelé, én pedig követtem.

- Sajnálom, nem fordul elő többet - mentegetőzött a szőke lány.

- Hannah állj vissza, Laura te pedig vegyél vissza magadból - fékezte a két lányt Yuri, mielőtt Leon el kezdte volna ízekre szedni őket.

- Elnézést - ment vissza a helyére a szőke, míg a barna sértődötten megfordult és társaihoz lépett.

- Ha már itt vagyunk, szeretnék bemutatni valakit nektek - folytatta a beszédet. - Ő itt mellettem - mutatott felém - Sora Naegino. Az új tánctanárunk, és reményeim szerint az artistáknak is segíteni fog a munkájukban - vigyorgott rám. A kisebb tömegben páraknak kikerekedtek a szemei, ketten-hárman a mellettük álló fülébe súgtak, de a nevem említése sokakból semmilyen reakciót nem váltott ki. Majdnem hét évig voltam távol, így nem csoda, hogy a nevem kikopott a köztudatból, annak ellenére, hogy mi mindent vittem véghez. Már csak a folyosókon lévő régi, megkopott plakátok hirdették egykori sikereimet.

- Én leszek az új tánctanárotok. Remélem, az órákon jobban megismerjük egymást, és ha bármiben segíthetek, nyugodtan keressetek meg - majd Yurira néztem.

- Leon, ha most nincs rám szükséged, lenne egy kis dolgom.

- Jó, de ha itt végeztem beszélnünk kell pár dologról.

Rám se nézett, míg a teremben voltunk. Furcsa volt, kicsit fájt, de koránt sem annyira volt fájdalmas a találkozás, mint az hittem, hogy lesz. A folyosókon sétálva sok kellemes emlék árasztott el. Át mentünk az új épületbe, ahol körbevezetett és bemutatott néhány embernek. Miután végeztünk visszasétáltam a színpadhoz, hisz Yume ott várt, és reméltem jól el van a lányokkal. A folyosón sétálva összefutottam Leonnal. Csak elsétált mellettem, rám sem nézett, nem hallottam, ahogy halkan maga elé suttog egy mondatot.

Ha röviden kellene elmondanom, milyen volt újra a színpadnál, azt mondanám megszokott. A legfurcsább az egészben az volt, hogy egyáltalán nem volt furcsa. Nyugodt voltam, kiegyensúlyozott, ami eleinte nagyon meglepett. Később jöttem rá, miért is éreztem így. Hazaértem.