7. fejezet


- Mit szeretnél Leon?
- Ezt ... -suttogta szinte Sora szájába a választ.

Leon tudta, hogy mostmár lelkiismeret-furdalás nélkül teheti meg azt, amit már nagyon régóta meg szeretett volna tenni. Lassan közelítette ajkait Soráéhoz, mintha attól félne, hogy felébred. Valamint azt is tudta, hogy nem lehet túl heves, mert amire a lánynak most szüksége van, az nem más, mint gyöngédség és türelem. Sejtette Leon - anélkül is, hogy Sora mondta volna - hogy a lány kiábrándult a férfiakból. Nem akarta azzal elrontani ezt a szép reggelt, hogy Sora visszakozik, de muszáj volt megadnia neki ezt az opciót is.

Azonban Sorának esze ágába se állt, hogy meghátráljon. Reszketett, de nem a félelemtől. Annyira vágyott Leon csókjára, hogy azt már magának sem merte bevallani. Értékelte a gesztust, hogy a férfi nem vetette rám magát, de ő türelmetlenebb volt. Leon meglepődött ugyanakkor végtelen örömmel vette tudomásul, hogy Sora szüntette meg ajkaik közti távolságot. Ez volt a legnagyobb megerősítés, amit Sorától kaphatott. Mintha áram futott volna végig a gerince mentén. Nem tudott betelni Sora ajkaival.

Aztán amilyen gyorsan jött, olyan gyorsan távozott Sora csókja, és a lány már libbent is tovább a fürdőszobába. Leon egy elégedett mosollyal követte útját, majd megpróbált észrevétlenül visszalopakodni eredeti szobájába. Sophie hallotta bátyja lépteit, de eszébe se jutott alvást színlelni. Látni akarta a bátyja arcát, amikor rájön, hogy ő már rég fent van és valószínű látta őket. Leon nagyon halkan nyomta le a kilincset, ám amikor meghallotta a halk kuncogást a háta mögött, tudta, hogy felesleges tovább lopakodnia.

- Mi olyan vicces Sophie?
- Az, ahogy megpróbáltál visszasunnyogni. Hol töltötted az éjszakát Leon? Láttam én, hogy megakadt a szemed Sora csinos balerina lakótársán - ugratta bátyját Sophie.
- Te kis boszorkány. Mintha nem tudnád ugyanolyan jól, mint én, hogy ki mellett aludtam.
- Ugye nem fogod bántani - váltott komolyabb hangnemre Sophie - Nem érdemli meg.
- Mit tudsz?
- Semmi konkrétumot. Sejtéseim vannak. De ő nem beszél róla, én pedig nem kérdezem. Te tudod ugye?!
- Igen. Este elmesélte.
- Bízik benned Leon. Ne szúrd el - Sophie bájosan rámosolygott - Örülök nektek.
- Hát még én - ölelte magához kishúgát.

A két testvér karöltve ment ki a konyhába, ahol Sora már a reggeli összeállításával serénykedett. Sophie egy hatalmas mosoly kíséretében ült le a konyhát és a nappalit elválasztó pulthoz. Leonnak azonban más terve volt. Sora háta mögé lépett és a lány dereka körül összefonta karjait. Sophie mosolyogva nézte az idilli képet. Tényleg nagyon örült bátyja boldogságának. Az ő fejében is átfutott, hogy mi a helyzet akkor azzal a magas szőke férfivel, aki a minap itt járt. De bízott Sorában és remélte, hogy nem tenne ilyet a bátyjával.

Sorát is boldogság járta át. Ugyan amíg egyedül volt, elöntötte a kétség, hogy talán elhamarkodta az egészet, de most, Leon karjaiban szidta magát, hogy hogyan juthatott ilyen eszébe. Nem csak egyszerűen vonzónak tartotta Leont, hanem mérhetetlen biztonságot érzett a közelében. Ezt nem adta volna fel semmilyen kételye miatt. Egy percre befejezet a pirítós megvajazását és nekidőlt Leon mellkasának, aki egy puszit adott az arcára, majd lassan elengedte Sorát és visszaült Sophie mellé.

Reggeli után Leonék elmentek felöltözni. Sora elpakolt a konyhában és követte példájukat. Mikor mindhárman készen lettek kiültek a nappaliba és beszélgettek még egy kicsit. Főleg Sophie csacsogását lehetett hallgatni, amint arról a könyvről mesél, amit Sorától kapott. A másik kettő nem nagyon figyelt rá. Leon már az elején elvesztette a fonalat, és onnantól csak lopva leste Sorát, aki az elején még érdeklődve figyelte kishúgát, ám most gondolataiba mélyedt. Látni lehetett, ahogy forognak a fejében a kerekek.

- ... és ezután kezdődik csak igazán a bonyodalom. A férfit elküldik egy másik frontvonalra, távol a nőtől és a hadikórháztól. Nagyon tetszik, ahogy ...
- Ez az! - kiáltott fel Sora.
- Micsoda? - nézett meglepetten Sophie.
- Imádlak - adott egy cuppanós puszit a lány fejére és már futott is a szobája felé.
- Mi ütött belé - kérdezte Sophie.
- Azt csak ő tudhatja - nézett ugyanolyan értetlenül Leon is Sora után.

Hallották, ahogy Sora szobájában felcsendült a laptop bejelentkező szignálja. Mindkettejük előtt megvilágosodott, hogy mi is történt Sorával. Ihletet kapott. Sophie elindult, hogy megnézze saját szemeivel, hogy tényleg nekiállt írni a lány, de bátyja visszatartotta azzal, hogy megfogta kezét.

- Hagyd most Sophie. Tudom, hogy kíváncsi vagy, de nem lenne jó, ha megzavarnád és elfelejtené, ami eszébe jutott. Hagyj neki egy kis időt.
- De olyan izgi …
- Tudom. Engem is furdal a kíváncsiság - mondta őszintén Leon.
- Végül mégis sikerült megihletnünk Sorát..
- Megihletnünk?
- Igen. Biztos vagyok benne, hogy te is közre játszol a hirtelen jött ötletáradatban.

Leon erre nem válaszolt csak sejtelmesen mosolygott. Nagyon büszke lenne, ha ez tényleg úgy lenne, ahogy húga mondja. Húga újra belemerült a könyv ismertetésébe, majd mikor megjelent Sora egyik lakótársa sejtelmesen elhallgatott. Az a fiú volt, akivel anno Kalos telefonon beszélt, Mike. Sophie sejtelmesen mosolygott a fiúra, és Leon esküdni mert volna rá, hogy kicsit el is pirult. Elkezdett beszélgetni a fiúval. Leon is bekapcsolódott a beszélgetésbe, mert Sora szobája felől csak a billentyűzet ütemes kattogását lehetett hallani. Örült annak, hogy Sorának végre sikerül kiszabadulnia az írói válságból, amibe minden bizonnyal annak a szemétládának sikerült belekergetnie, de el tudta volna képzelni máshogy is ezt a napot.

Mikor lassan elképzelehetettlennek tartotta, hogy Sora előbújik még ma szobájából, fogta magát és hazament. Muszáj volt tanulni, mert közeledett a felvételi időszak. Remélte, hogy Sora nem fog megharagudni rá, amiért köszönés nélkül ment el. Nem neheztelt rá tényleg, nemes egyszerűséggel csak nem akarta megzavarni. Az meg csak hab volt a tortán, hogy nem akarta feszélyezni Sophie-t. Kiszúrta az ember szemét, hogy mennyire tetszik neki a srác és ő nem akarta megzavarni az ismerkedést. Persze féltette a húgát, de nem akarta magára haragítani.

Sora ezalatt vadul gépelt. Egyre több és több ötlet jutott eszébe, amit félő volt, hogy elfelejt, ezért kis feljegyzéseket készített egy kis füzetbe. Nem feledkezett el Leonról, de muszáj volt most mindent kiírnia magából, valamint nagyon örült, hogy látszólag újra van ihlete. Nem tudta, hogy mennyi ideje gubbasztatott a szobájába, csak arra lett figyelmes, hogy elgémberedtek lábai. Gyorsan helyzetet változtatott és folytatta is történetét. A kérésnek megfelelően egy egyszerű és könnyed szerelmi történetet varázsolt a papírra. Nem akarta a történet vonalát nagyon összekuszálni, mert most nem ez volt a feladata. Tudta, hogy az a cél, hogy a szereplők érzéseit minél jobban érzékeltesse.

Sophie is lassan elköszönt beszélgetőpartnerétől és bátyja után indult. Ő sem akarta megzavarni Sorát. Mike felajánlotta, hogy elkíséri hazáig, amit ő szívesen el is fogadott. Nagyon tetszett neki a fiú, aki szintén festőnek készült. Megígérte, hogy megnézi majd egyszer Sophie alkotásait és segít neki a technikája fejlesztésében. Teljesen levette a lányt a lábéról egyetlen mosolyával. Kerülő úton mentek hazáig, de mindketten élvezték egymás társaságát.

Sora mikor feleszmélt egy kicsit, arra lett figyelmes, hogy elcsendesült a ház. Mikor kiment a nappaliba szomorúan konstatálta, hogy senki nincs már ott. Mégis hálás volt a testvérpárnak, hogy nem zavarták meg. Így is félt, hogy útközben elfelejti. De annyi feljegyzéssel, amit a nap folyamán készített, lehetetlen lett volna elfelejteni bármit is ötletei közül. Remélte, hogy Leon nem bántotta meg. Ki akarta engesztelni valahogy. Elkérte számát Sophie-tól és próbálta is hívni a fiút, aki azonban kinyomta. Sora egy pillanatig megdöbbent, aztán rájött, hogy valószínű, ahogy ő nem tudja Leon számát, úgy a férfi se ismeri az övét. Emellett valószínű olyan helyen van, ahol nem tudja felvenni mobilját. Mondjuk a könnytárban.

- A könyvtár ... - ugrott be Sorának.

Ma kellett volna visszavinnie azokat a könyveket, amikor Leonnal való megismerkedésükkor kölcsönzött ki. Feltárcsázta a könyvtár számát, és hirtelen jött ihletére hivatkozta kérte Mr. Brown-t, hogy hosszabbítsa meg neki pár nappal a határidőt. A férfi, szívesen megtette, egy tiszteletpéldányért cserébe. Ezután ahelyett, hogy megpróbálta volna Leont hívni, inkább sms-t írt neki. Jót mulatott magába, amíg az üzenetet fogalmazta, és próbálta Leont maga elé képzelni, miközben az üzenetet olvasása közben rájön, hogy ki is ír neki. Nem akart kisregényt írni.

"Igényt tartanék a szolgálataira ma este is. Rég akadtak ilyen jó ötleteim egy szimpla együttalvás után!"

Ennyi volt az üzenet, nem több. Miután Sora leküldte, a fürdőszoba felé vette az irányt. Bentről hallotta, ahogy remélhetőleg a válsz üzenet miatt, megcsörren a mobilja. Miután befejezte a fürdést, visszabattyogott telefonjához. Jól sejtette, hogy Leon válaszolt neki.

"Örömmel veszem hölgyem, ha segíthettem, de kérem, ne illesse a szimpla jelzővel életem eddigi legkellemesebb együttalvását. Állok ma is rendelkezésére. Leon"

Sora elmosolyodott az üzenet láttán. Nem óhajtott válaszolni. Laptopját kihozta és leült a konyha asztal mellé. Leon nem mondta mikor fog jönni, ezért gondolta elüti az idő addig is, és elkezdi kibővíteni vázlatait. A nyíló ajtó hangjára lett figyelmes. Tudta, hogy ez valamelyik lakótársa lesz, mert paranoiája miatt megkérte minden vele egy fedél alatt lakó társát, hogy zárják kulcsra az ajtót mindig. Sejtése igaznak bizonyult. Mike ment el mellette. Köszönt neki, de láthatóan a fiú nem nagyon figyelt. Bárgyú mosollyal az arcán sétált szobája felé.

Aztán hirtelen egy kezet érzett a derekára kulcsolódni. Tudta, hogy Leon volt az. Érezte az illatát, érezte testének reakcióiból. Másnak a sokk után leüvöltötte volna a fejét, hogy csak így utána lopakodott, de Leontól nem ijedt meg.

- Szia Leon!
- Szia! - Sora elhúzódott az ölelésből, mert látni akarta Leon arcát - Hogy megy az írás? - Leon kicsit megdöbbent, hogy Sora kibontakozott öleléséből.
- Azt hiszem jól. Többet írtam ma, mint az elmúlt hónapokban összesen.
- Örülök.

Sora felkelt és a konyha felé vette az útját. Elkezdett pepecselni a vízforralóval.

- Kérsz teát? - kérdezte.
- Igen köszönöm - Leon utána ment. Nézte, ahogy Sora készíti a teát.
- Vigyázz, mert még forró.
- Köszönöm - mosolygott Leon - Sora, kérdezhetek valamit?
- Persze.
- Haragszol rám valami miatt?
- Nem. Miből gondolod?
- Még meg se csókoltál, mióta itt vagyok - motyogta kisfiúsan Leon.

Sora majdnem elolvadt, attól, amit Leon mondott, és ahogy mondta. Letette bögréjét a pultra és elindult Leon felé. Eléállt és kezeibe fogta arcát. Egy nagyon lágy csókot lehelt a férfi ajkaira. Megszakította a csókot és homlokát, Leon homlokának támasztotta.

- Dehogy haragszom. Örülök, hogy látlak.
- Én is.
- Akkor számíthatok rád ma is, mint hálótárs.
- Csak, ha nem fogod megbánni később.
- Dehogy fogom.

Az este hátralévő részében Sora mesélt Leonnak írásáról, Leon pedig mesélt a lánynak az egyetemről. Lelkes kiskamaszként tekintgettek egymásra. Nem akartak túl gyakran egymáshoz érni, de mégis úgy intézték, hogy tele legyen minden percük apró és "véletlen" érintésekkel. Mikor elmentek aludni mindketten örültek, hogy szorosan egymáshoz simulhatnak és igyekeztek, hogy testüknek minél több porcikája érintkezzen egymással. Sora még félálomba megígérte Leonnak, hogy holnap az egész napját vele tölti.

Már félálomba voltak, amikor lágy zene hangjaira lettek figyelmesek. Leon nem tulajdonított neki nagy jelentőséget, mert tudta, hogy Sora egyik lakótársa egy zongorista, és ugye nem lehet kiigazodni az ilyen művészlelkületű fiatalokon. Ki tudja, mikor jön rájuk az alkotási vágy. A kellemes melódia lassan kúszott végig a házon, egészen a hálószobáig. Sora felismert a dalt. Hogyne ismerte volna fel, hiszen ez volt a kedvence. Gyerekkorában rengetegszer hallotta szülei előadásában. Mindent tudó mosoly ült ki arcára és csukott szemmel hallgatta tovább a zongorajátékot. Leon figyelmesen szemlélte a Sora arcán elterülő mosolyt. És ekkor jött Sora kedvenc része, amit várt. Ekkor ismerte fel, hogy ki játszik. Eddig csak egy ember csempészte bele ezt a kis háttérdallamot, amit most is zengett a zongora. Sora maga elé suttogta Yuri nevét és kibontakozott Leon öleléséből. Lassan felállt és kisétált a szobából.

Leon egyszerre volt zavart és végtelenül dühös. Tudta, hogy vetélytársával találja majd szembe magát, ha kimegy. Mégis Sora után indult. Mikor kiért a nappaliba még épp látta, ahogy Sora a férfi karjai közé veti magát, aki felemelte a lányt és szorosan magához ölelte.