Az óceánszínű selyemsálak megfeszültek az izmos karokon, s félő volt, hogy még az ágyrács is eltörik az erős nyomás alatt. A szürke színű selyemlepedőkön egy férfi feküdt kikötözve, de nem kiszolgáltatva. Csakis önön akaratából feküdt úgy a gyönyörű nő előtt, aki fölé hajolva, lassú, kéjes mosollyal méregette. A csábítóan vörös ajkak lassan, ingerlően csókolták a szépen ívelt szájat. A férfi elnézte közelről a nő smaragdzöld szemeit, amik úgy villantak meg, mint a legveszélyesebb vadmacskáé. Szép, buja testét egy rövid, átlátszó vörös köntös fedte, ami középen ingerlőn szétnyílt, megmutatva egy csíkot az albástrom színű bőrből. Ha a férfi akarta volna, könnyedén elszakíthatja a selyemsálakat, és megérintheti a nőt, ám most neki így volt kényelmes. Ráadásul felizgatta, ez az új állapot, amelyben ő a kiszolgáltatott. A nő nagyon is értette a dolgát. A puha keze csábítóan simított végig a fedetlen, izmoktól domborodó, tűzforró mellkason. A férfi lusta félmosolyra húzta az ajkait, és átadta magát a kényeztetésnek. Nadrágja alatt férfiassága keményen domborodott válaszolva az érzésekre, amelyek külső hatásként érték. Kényelmes, macskamozdulatokkal nyújtózott egyet. A selymek a csuklóján megfeszültek, mire a nő felemelte csábos macskaszemeit, s kérdőn nézett a kezei alatt elterülő eszményi férfira.
- Drágám, nem arról volt szó, hogy ezúttal én irányítok? – szólalt meg izgatóan rekedtes hangján.
- Édesem, én nem tettem semmit, ami ezt megcáfolná – válaszolt a férfi érces, bariton hangján. – Meg sem mozdultam.
- De azok a sálak mindjárt elszakadnak, ha továbbra is így feszíted a tested.
- Ó, bocsánat. Akkor tégy róla, hogy ne feszítsem meg! – adta az utasítást, miközben gonoszan elmosolyodott. Ezüst szemei sötéten villantak meg. Valóban, a nő felizgatta, nagyon csábító volt és kívánatos, mégsem érezte azt, hogy sokáig meg tudna maradni mellette.
- Élvezed, ugye? – kérdezte a nő csalódottan.
- Ugyan már, elég sokat fizettem érted – vágta oda kegyetlenül. – Szóval mutasd meg, miért büszkék ennyire rád a férfiak!
Erre a zöldszemű szépség összeszűkítette a szemeit, s szinte remegett a méregtől. A férfi jót szórakozott magában ezen, majd kihívó tekintettel nézett fel szeretőjére. Ő pedig nagy lendülettel lehajolt, s hevesen megcsókolta. Nyelvét lassan mozgatva simogatta a kívánatosan puha, mégis férfias ajkakat, és hamarosan közéjük csúsztatta. A férfi ezüst szemei megvillantak. Sok szeretője volt, mégsem tudta egyik sem olyan nagy mértékben elkápráztatni, hogy ő legyen az a fél, aki nem tudja visszafogni magát. Úgy döntött, hogy ezúttal is teszi a dolgát, és legendás szeretőként elengedi magát egy gyönyörű nő felé. Lehunyta a szemeit, s átadta magát a gyönyörnek. A zöldszemű vadmacska, ahogy megérezte szeretője nyelvét is csatlakozni a sajátjához, kezeit mohón helyezte a fekete nadrág alatt keményen dudorodó férfiasságra. Kapkodva kezdte kigombolni a ruhát, ami ugyanis nem ment egykönnyen figyelembe véve azt a tényt, hogy már remegett partneréért. Hogy végre beléhatoljon és eljutassa a csúcsra. Oly sok asszonynak okozott már gyönyört ez a férfi, s azt mondták az érintése legendás. Most ő is megtapasztalhatta ezt, s már csak attól is remegett, hogy az eszményi szerető száját érintette. Már kigombolta a nadrágot, s mohó kezei ügyesen találtak utat egészen a kemény férfiasságig. A partnere lehunyt szemhéja alatt azonban egy tűzben táncoló csokoládészínű tekintet suhant át. S mintha hirtelen minden megváltozott volna…
A férfi ágyéka forrón felizzott, miközben keményen csókolni kezdte partnernője telt ajkait. Karjait megfeszítette, s a selyemsálak megreccsentek a nyomás alatt. A finom anyag hamarosan darabokban hullott a földre, a férfi pedig nagymacskákat megszégyenítő gyorsasággal kerekedett áldozata felé. A nő szinte kiéhezetten falta társa ajkait, miközben kezei kiszabadították a már pulzáló férfiasságot. Kéjes öröm cikázott rajta végig, ahogy megérintette a forró bőrt, s megérezte, milyen heves a szeretője vágya. Azt azonban nem tudta, hogy ez a feszítő, mindent megsemmisítő vágy nem neki szól… A férfi ajkai kemények voltak, hevesek és kiéhezettek. Nyelve szenvedélyes táncot járt az asszony nyelvével, miközben kezei besiklottak a finom köntös alá, hogy megkeresse a telt melleket. A nő homorította a hátát, miközben partnere keze elérte a kívánt halmokat, s kéjesen nyögött. Pórusain a veríték, mint harmatcseppek jelentek meg, s az érzés a Mennybe röpítette. De az ő keze sem állt meg, szüntelenül, hozzáértő kezekkel kényeztette a pulzáló péniszt. A férfi ajkai lejjebb haladtak, s már a kecses nyakat kényeztette, csókolta, harapta. Ám belőle még nem szakadt fel az élvezet hangja. Márványarca rezzenéstelen maradt, csak csukott szemhéja alatt égett vad tűz. Hirtelen azonban érzékei közzé egy kissé édes, kissé fanyar illat szökött be. Máskor semmi baja nem volt ezzel az illattal. De most rá kellett jönnie, hogy ez a kissé vaníliás, kissé citromos illat nem ahhoz a nőhöz tartozik, akit ő a lehunyt szemhéja sötétségében látni vélt. Nem az, akinek ezek az érintések szóltak volna. Felkorbácsolt vágya egy pillanat alatt alábbhagyott. A súlyos szempillák felnyíltak, s a forró, csokoládészínű tekintet helyett egy smaragdzölddel találkozott, amiben vad bujaság táncolt. A nő bár érezte, hogy párja abbahagyta a kényeztetést, ez csak még inkább arra ösztönözte, hogy megmutassa miért ő a férfiak kedvence. Keze egyre gyorsabban járt a hatalmas hímvesszőn, ami viszont egyre inkább puhult mintsem, hogy keményedett volna. A férfi dühösen sóhajtott, s ellökte magát a nőtől. Ezüstszínű írisze, most füstszürkévé sötétedett a haragtól. Felült az ágyon, és tajtékozva túrt bele hosszú, ezüstszín hajába. Kívülről azonban semmi nem látszott. Csupán nemes vonásai keményedtek meg, s szemei lövelltek dühös szikrákat. Mégis mi a fene van vele? Soha nem volt olyan eget rengető orgazmusa egyetlen szép nővel sem, de kellemes érzés volt. Az is igaz, hogy egyetlen nő sem korbácsolt benne sürgető vágyat, amitől elvesztette volna a fejét. Általában ő volt az, aki hatalmas élvezetet nyújtott, de neki is igencsak kellemes élmény volt. De ahányszor meglátta azt a csokoládészínű szempárt, mindig sürgetőn tombol benne a vágy, szinte szétfeszíti, s elveszti a fejét. De csak most először fordult vele elő, hogy ahogy eltűnik a káprázatos látomás, a vágya, mint a kámfor elillanjon. Bosszankodva dörzsölte meg a halántékát, mikor is kecses karok ölelték át a mellkasát.
- Mi a baj? – dorombolta a nő a fülébe. – Hiszen olyan kemény voltál, mint a gránit. És olyan vad és forró, mint egy kiéhezett ragadozó. Mi történt?
- Azt szeretném én is tudni – morogta a férfi. – Talán túl fáradt vagyok. És pihennem kell.
- Majd én segítek ellazulni – suttogta kéjesen.
Mintegy ellenkezésszerű hangként szólt közbe egy határozott kopogás. A férfi lefejtette magáról a puha karokat, s miután rendbe szedte a nadrágját, átsétált a félhomályos szobán, és kinyitotta az ajtót. Egy nagyon jóképű, tejfel szőke hajú, pávakék szemű férfi állt vele szemben. Sármos arca, izmos, kidolgozott teste és lefegyverző mosolya volt. A fekete selyeming kicsit szétnyílt a mellkasán ezzel egy kis belátást engedve. Egy magas volt a másik férfival, de kicsit keskenyebb a válla. Arca pedig nem olyan töretlen és nemes. Szemébe hulló haja jelezte, hogy épp most keltették fel.
- Bocs, ha megzavarlak, Leon, de azonnal le kéne menned a szalonba – kezdett bele azonnal a mondandójába.
- Mi a baj, Michael? – vigyorgott az ezüstszemű. – Talán valamelyik barátnőd követett és nem tudod lerázni?
- Ha csak erről lenne szó, testvér – engedett meg egy gonosz mosolyt. – Túl ellenállhatatlan vagyok a nőknek. De nem – komolyodott meg. – Az inas ébresztett fel, hogy szóljak neked, mert téged nem lehet zavarni ilyenkor ugyebár. Ezért engem kellett felkelteni – játszotta a sértődöttet Michael.
- Ne drámázz! – szólt rá erélyesen Leon. – Mi történt?
- Itt vannak a szüleid.
- Mi? – akadt ki. Majd bezárt az ajtót és kilépett a gyéren megvilágított folyosóra. – Mi az, hogy itt vannak?
- Úgy, hogy itt várnak lent, a szalonban – vigyorodott el Michael.
- Vagyis azt akarod mondani, hogy a szüleim az éjszaka kellős közepén elutaztak Angliából Spanyolországba?
- Igen – bólintott magabiztosan barátja. – Jobb, ha nem váratod meg őket.
- A fene se érti őket. Négy évig az sem érdekelte egyiküket sem, hogy élek vagy halok, most meg beállítanak se szó, se beszéd – zsörtölődött Leon, de azért visszament a szobájába, hogy rendbe szedje magát. Hirtelen megcsapta a női illat. Még a feje is megfájdult. Ránézett az ágyán kéjesen nyújtózkodó nőre, majd egy szó nélkül megindult a szürke szófa felé, ahová az ingét dobta le útközben. Magára vette a finom ruhát és elkezdte begombolni. Közben ezüstszínű szemei folyamatosan az ágyon fekvő szép nőt pásztázták. Már egyáltalán semmi kedve nem volt szeretkezni vele. Miután elkészült, kifelé indult volna, amit a szépség értetlenkedve figyelt. Leon visszafordult, majd gúnyos mosollyal az ajkain és kemény hangon odavágta a nőhöz: - Öltözz fel és menj el! Ma éjszaka már nem hiszem, hogy igénybe veszem a szolgáltatásaidat.
- Na de, Leon! – sopánkodott a nő. – Hisz még nem is csináltunk semmit.
- Amit eddig tettünk épp elég volt, kedves – mondta gúnyosan a férfi. – A béred az asztalon van, mire visszajövök, ne találjalak itt! – majd sarkon fordult és kiment a szobából.
A döbbent nő még egy ideig nézett maga elé, majd összeszedte magát és szinte zokogásszerű sóhaj szakadt fel a torkából; ő már nem érezheti Leon Oswald legendás érintését, ami pokoli gyönyört hoz a nőknek. Összehúzta magán a köntöst, majd felvette vastag, és nyilvánvalóan méregdrága bundáját, és az asztalon hagyott fizetségéért nyúlt. Az inas vezetésével, feltűnés nélkül távozott a kastélyból, de megfogadta, hogy ha még egyszer találkozik Leonnal, nem hagyja ennyiben a dolgot.
Eközben Leon hanyag, ráérős léptekkel sétált le az elágazó márványlépcsőn, majd átment az ízlésesen berendezett szalonba. A helyiség gazdagon díszített és elegáns volt. Híven tükrözte a gazdája ízlését. Amikor a férfi belépett, kissé megtorpant. Nem sűrűn volt ilyen jelentben része. Édesanyja és édesapja a kanapén ült, alig távol egymástól. Amikor legutoljára látta őket, akkor még a szoba két végébe ültek le úgy, hogy minél nagyobb legyen a távolság köztük. Most meg… Leon fanyarul elmosolyodott. Csak miután megkeserítették a fél életét, csak azután tudtak ilyen bensőséges hangulatot kialakítani egymás között. Ahogy a herceg és a hercegné észrevette fiuk érkeztét, mind a ketten felálltak. Édesanyja gyönyörű volt még mindig. Hosszú, hófehér hajzuhatagát szoros kontyba fogta, ahogy az illendő volt Angliában. Elegáns, törtfehér ruhája méregdrága anyagból készült, s ékes gyöngyök díszítették. A szép, kékezüst szempár érzelemmentesen vetült egyetlen fiára, s rezzenéstelen arccal mérte végig. A herceg sem cselekedett másképp. Még mindig erőteljes, markáns és jóképű férfi volt. Bár fekete hajába már néhány ősz szál vegyült, s füstszürke szemei kicsit fáradtnak tűntek, mégis még mindig ugyan az volt; elegáns, és határozott. Fia azonban csak erős akaratában, külső jegyei közül pedig csak a szeme színében hasonlított rá. Bár Leon szemeinek írisze általában Holdezüst színű volt, de amikor tombolt benne a harag vagy más indulat, mindig elsötétedett. S bár a herceg nehezen ismerte be magának, de féltékeny volt a fiára. Határozott fellépése, minden merevséget mellőző, hanyag eleganciája miatt. Mert olyan tűz és szenvedély lángolt benne, mint amilyet ő soha nem tapasztalt. Azért mert hamar vált legendás hírű szeretővé, akiért minden nő megőrült. Azért mert ellenállhatatlan volt, s mert neki olyan helyekre is elért a keze, ahová más nemesnek még soha. Leon szemei megvillantak, majd könnyedén, s kissé sértőn röviden meghajolt.
- Anyám, apám! – szólalt meg érces bariton hangján. – Micsoda meglepetés Spanyolországban látni benneteket.
- Gondolhatod, hogy nem jósszántunkból jöttünk, Leon – szólalt meg Metthew.
- Remélni sem mertem – morogta a férfi, majd helyet foglalt, s szülei követték a példáját. – Szóval, mi volt az a fontos ügy, ami miatt Spanyolországba utaztatok az éjszaka kellős közepén?
- Ryen meghalt – közölte az apja minden érzelem nélkül. Leon egy pillanatra még levegőt sem vett. A hír nem fájdalmat okozott neki, hanem teljesen megdöbbentette. Mindenre számított, de erre nem. Majd megrázta a fejét és összeszedte magát.
- Bocsássatok meg, de ugye megértitek, hogy nem fogok könnyeket hullatni – majd felsóhajtott. – És csak azért utaztatok ide? Ezt levélben is lehetett volna közölni, úgy ahogy minden mást.
- Leon, ne légy szemtelen! – szólalt meg első ízben a hercegné. – Fontos dolog miatt jöttünk. Ez volt az egyik.
- És apa, miért nem gyászolod a kedves fiacskádat? – gúnyolódott tovább a férfi oda sem figyelve az anyjára. – Pedig annyira szeretted.
- Elég volt most már! – dörrent a herceg hangja. – Mivel a bátyád meghalt, ezért mivel te vagy a kisebbik fiam, neked kell átvenned az örökséget.
- Örökség alatt, mit értünk? – kérdezte Leon félig döbbenten, félig komoran.
- A befektetéseket, a teljes vagyont, a birtokokat és a velük járó felelősséget, és természetesen a hercegi rangot – sorolta Metthew.
- Aha, szóval mindent, amit Ryennek kellett volna megkapnia – majd gúnyos félmosolyra húzta az ajkait. – És miért mennék én ebbe bele? Megvan a saját vagyonom, és a saját hatalmam a nemességben. Miért kéne nekem az angol sznobok merev szabályai szerint élnem?
- Ez a kötelességed. Ráadásul mindig is arra vágytál, ami egyszer a Ryené lett volna – válaszolta a herceg. – Itt az alkalom, hogy elfogadd.
- Vagyis, ha jól értem, megkapom, amit Ryen kapott volna – kezdte társalgó hangon. – Mégis, hogy képzeled ezt? – dörgött végig a kastélyon a hangja. Még a hercegné is ijedten ugrott egyet. – Nekem nem kell semmilyen könyöradomány és más morzsái. Soha nem vágytam erre. És soha nem is fogok! Most pedig, visszamegyek aludni. Gondolom, holnap reggel visszautaztok Angliába. Addig helyezzétek magatokat kényelembe. – váltott vissza társalgó stílusra, de ezzel együtt udvariasan hűvös lett.
- Csak nem megijedtél a felelősségtől? – gúnyolódott Metthew. – Mindig azért panaszkodtál, hogy soha nem hagytuk, hogy bizonyíts. Leon, mindig Ryen árnyékában kellett, hogy élj. De magadnak szerezted meg a hatalmat, amit most a sajátodnak tudhatsz. Ez becsülendő. Erős jellemed van. Ráadásul a fiam vagy, s mivel a fivéred meghalt, neked kell átvenni a rangot – majd közelebb lépett a férfihoz. – Annyi mindenkinek bebizonyítottad már, hogy igenis többet érsz, és többre viszed, mint Ryen. Nekem nem akarod megmutatni? Vagy nem vagy képes rá? Ha valóban nem mered megtenni, akkor igaz volt az, amit a bátyád olyan sok ideig mondott rád; gyáva vagy. Nos Leon, gyáva vagy? Nem mered megtenni? Nem mersz nekem bizonyítani? Nem mersz a világnak bizonyítani? Most itt a lehetőség. Ha csak nem ijedtél meg a felelősségtől. Hm…
- Elég volt! – csattant fel Leon és nagy lendülettel fordult meg. – Holnap indulhatunk Angliába. De nem azért, hogy neked bizonyítsak. Hanem azért, mert nem vagyok gyáva, és igenis játszi könnyedséggel fogok irányítani. Swordrose hercegének rangja alatt pedig megmutatkozik a Pokol hercegének hatalma – mondta mélyen a szülei szemébe nézve, majd sarkon fordult. – Ja és Sophie is velünk tart. Ideje már, hogy visszakerüljön abba a világba, melyből kiszakítottátok.
Amint alakja eltűnt a márványlépcsőkön. Metthew halványan elmosolyodott, s füstszürke íriszében megjelent az elismerés:
- Pokol hercege? – gondolkozott el. – Hát mégiscsak igaz, hogy megszerezte saját magának a hatalmat. Leon Oswald átváltozott Luciferré. Swordrose új hercege megmutatja egész Angliának, miért olyan veszélyes és egyben izgalmas a Pokol…
AJÁNLOM AZ OLDALT
