Sora lassan nyitogatta a szemeit. Furcsán ismerős illat lengte körül... ami nem a sajátja volt. Izgató illatot érzett, ami a végtelenségig tüzelte a vérét. Friss szél, és mély erdő. Zsibbadt tagjait nehezen mozdította meg. Felült, majd körbe nézett. Az ő számára kijelölt szobában feküdt. A vörös baldachinos ágy, a vörös takaró, ami összegyűrve feküdt mellette. Ő csak a fehér lepedővel volt betakarózva. Ó nagyon is emlékezett minden percre a tegnap éjszakából. Valóban páratlan gyönyöröket élt át. Nem igazán tudta számolni, hogy Leon hányszor tette a magáévá mielőtt végleg kimerültek volna. Fáradtan nézett maga mellé, ám a herceg már nem volt ott. Sora hirtelen pattant fel, magával húzva a lepedőt is. A szobában minden ugyanúgy volt, ahogy az éjszaka hagyták. Azzal a különbséggel, hogy az ő elhajigált ruhái mellett nem voltak ott, Leon ruhái. Hirtelen csalódás lett úrrá rajta. Csalódás, amit nem akart érezni, mégis ott lüktetett a gondolataiban, vérében, szívében. Sóhajtva vette tudomásul, hogy a fogadásban kikötött első éjszaka... letelt.

Hamarosan megfürdött, ám a kellemes zsibbadság érezte nem múlt. És Sora nem is akarta, hogy elmúljon. Nem sokkal később a fekete selyem köntös lekerült róla. Helyette egy mélykék, bársonyosnak ható ruhát öltött magára. A ruha elől fűzős volt, de pántjai nem voltak. A ráfeszülő felsőrészen, oldalt apró kövek voltak, míg a szoknya kicsit bő, mégis lágy esést kölcsönzött. A haját két oldalról feltűzte, míg a többit szabadon hagyta, hogy hullámos bársonyként a csípőjéig leomoljon. Ajkára vörös rúzst kent, s befújta magát kedvenc parfümével. Sóhajtott egyet, amikor még utoljára belenézett a fésülködőasztalon lévő tükörbe. Mégis mit csinál? El akarja csábítani Leont? Igen, mosolyodott el, pontosan azt akarta. Kihúzta magát, egyenes tartással, csábítóan laza mozdulatokkal indult kifelé. Kifelé, hogy megkezdjen egy újabb napot Blackheath veszedelmes hercegével. Ahogy kilépett a szobájából, rögtön a lépcsőfordulóban lévő kis nappaliba ért. Halvány emlékek derengtek erről a kicsi, kényelmes és hangulatos helyiségről, még tegnap éjszakáról. Barna színű fal, s a folyasóval szemben egy egészfalas ablak, mely előtt fehér függöny volt elhúzva, s a nap sugarai csak halványan derengtek be rajta. Az ablak melletti falnál barna szegélyes kandalló, s azon egy kis csokor sárga virág. A kandalló mellett egy kényelmes fotel volt, míg vele szemben egy kicsi asztal, és egy valamivel nagyobb fotel. A kandalló másik oldalán hatalmas pálma volt. S a lépcső mellett egy állványon egy nagy csokor nárcisz volt. Sora elmosolyodott ezen. Egy veszedelmes férfi kastélya volt ez, s mégis minden sarokban különböző fajtájú és színű virágok voltak. A kastély valóban a férfi lényét sugározta, de a virágok valahogy kitűntek. Felóhajtott, majd lefelé sétált. Léptei könnyedek voltak, és puhák. A lépcső alatt két ajtó nyílt. Sora pedig a jobb oldalihoz tartott. A lépcső alatt pálmafák voltak. A lány hallotta, ahogy az ebédlőből beszélgetés hangzott ki. Ám mielőtt visszafordulhatott volna, már be is nyitott. Már csak azt vette észre, ahogy a bent lévő két férfi felé fordult. Sora szeme először azonban egy smaragdzöld szempárral találkozott. Egyszerre volt barátságos és vad. Mintha valami elfojthatatlan vágy és elismerés csillogott volna benne. Nem olyan volt, mint a másik, a viharszürke szempár. Nem volt benne visszatartott ösztön, kemény szilárdság. Sem hűvös rejtelmesség. Sem pedig veszedelmes határozott, nyers elemi erő, és vágy.  Ez egy kedves, barátságos tekintet volt. Nyíltan ragyogott, s minden zárkózottságtól mentesen nézett a csokoládé színű szempárba. Az elismerés, és a vágy sem volt elrejtve. A smaragdzöld szempárhoz egy rövidre vágott barna haj párosult, s kidolgozott test. A férfi jóképű volt. Olyan valaki, akit a nők imádnak. De nem olyan, akinek a lábai előtt olvadoznak, s akit szeretnének örökké magukhoz kötni. Ó nem. Az a tulajdonság Leonhoz tartozott. Sora most felé fordult. A férfi egy fekte nadrágot viselt, legalább olyan bársony kék inggel, mint amilyen az ő ruhája volt. Friss volt, üde, és csábító. Szörnyen csábít és őrjítő. És veszedelmes. Elemi vágy csillogott a viharszürke tekintet mögött. Sora finom mosolyt engedett meg, míg tekintete izgatóan villant a herceg felé. Majd az ismeretlen férfihoz fordult.

 

- Sajnálom, nem akartam zavarni önöket. - mondta finom mosollyal.

- Ugyan mylady. - szólalt meg kellemes mély hangján a férfi. - Egy ilyen káprázatosan szép hölgy, mint ön soha nem zavarna. Leon, hogy került ide ez a szépséges istennő?- vigyorgott a hercegre. - Igazán nekem is elárulhatnád, hol lehet ilyen szépséget találni. - erre Sora csak felvonta a szemöldökét.

- Nagyon vigyázz Dante! - mondta a herceg fojtott hangon. - Nem tudod kivel beszélsz. És ez a páratlanul szép hölgy - emelte ki - Brandon Naegino húga.

- Kicsoda? - kérdezte a férfi döbbenten, de hamar magára talált, és elvigyorodott. - Hát... Brandon már mondta mennyire szép is ön, de minden képzeletet felülmúl.

- Nagyon kedves Lord... - nézett rá.

- Dante... Dante Wexford. - válaszolt egy vigyorral, majd kezet csókolt Sorának.

- Lady Sora pár napig nálam lesz. - vágott közbe Leon jeges nyugalommal, bár belül forrt. - Az édesapja szeretné, ha néhány napig nyugalma lenne a ladynek. - majd hűvösen Sorára mosolygott - Jöjjön mylady! Reggelizzen velünk.

- Igazán nem szeretnék zavarni, kegyelmes uram. - nézett rá.

- Mylady, ön a vendégem és ragaszkodom hozzá, hogy velünk tartson. - mondta még mindig ugyan azzal a fegyelemmel, és hűvös udvariassággal.

 

Kihúzott a lánynak egy széket, majd ő is helyet foglalt Sorával szemben. Az ebédlő is hangulatos helyiség volt csakúgy, mint a kastély többi része. A nagy ovális asztalnál helyet foglaltak mind a hárman, de míg Dante folyamatosan beszélt, és szórakoztatta Sorát, Leon egész idő alatt nem szólalt meg. Gondolataiba merülve evett, de tekintete akaratán kívül is egyszer- egyszer Sorára siklott. A lány pedig bár udvariasan válaszolgatott Dante kérdéseire, és nevetett ha kellett, de tekintete időről- időre megpihent a vele szemben ülő hercegen. A lány csokoládé színű pillantása a férfi kezére siklott. Blackheath veszedelmes hercegének kezére. Azokra a kezekre, amik kemények, határozottak, mégis gyengédek és szenvedélyes örömöket tudnak okozni. Leon elkapta Sora fűtött pillantását, ám a válasza csak egy érdeklődő szemöldökfelvonás volt, majd visszatért a narancshoz, amit éppen hámozott. Sora nem tudta eldönteni, hogy mi történt tegnap óta, hogy a herceg így viselkedik. Vajon csak Lord Dante teszi? De hisz az apja meg a bátyja, sőt a mostohaanyja előtt sem viselkedett ilyen hűvösen. Nagyot sóhajtott, majd kedvtelenül kezdett turkálni a gyümölcssalátájában. Leon nehezen, s csakis vasfegyelemmel tudta visszafogni magát. A lány káprázatos volt, és őrülten csábító. Szerette volna hinni, hogy neki akar tetszeni, hogy őt akarja elragadtatni ezzel a megjelenéssel, ám az előző esti megszólalása után ebben nem lehetett biztos. „ - Csodál annyira, hogy elengedje a fogadást?” Oh nem. Ahogy tegnap éjszaka mondta; nem tudta volna megtenni. Túlságosan kívánta a lányt. S túl nagy örömöket élt át, hogy a további két éjszakát is elengedje. Eltelt a gondolattól, hogy hányszor élvezett el egy szűzlány karjai között, aki lerántotta a Pokolba és a Mennyországba emelte. Soha egyetlen nő sem volt képes erre, pedig sokkal inkább voltak tapasztaltak. És ezek után nem hitte, hogy valaha is fog egyetlen másik nőt is kívánni. Eddig sem kívánt senkit ennyire, de ezek után... Emlékezett Sora minden mozdulatára, minden könnyed simogatására, minden csókjára. Arra, hogy szeretkezésük után hogyan bújt oda hozzá. S megrémítette az az elemi és megállíthatatlan vágy, birtoklási, és védelmezési ösztön, amit táplálni kezdett. Megrémítette? Hiszen ő nem félt soha semmitől. Mégis ez a káprázatos és különleges lány meghátrálásra kényszeríti a Veszedelmes herceget?  Valami nincs itt rendben. Ez a lány... olyan, mintha méltó partnert talált volna. Összeráncolt homlokkal nézte a kedvtelen lányt. Mitől ilyen? Amikor belépett még ragyogott, és most... mintha teljesen elment volna a kedve. De mitől? Hirtelen eszébe jutott, hogy Sora végig az ő tekintetét kereste, de ő csak hűvösen, udvariasan viselkedett vele. Dante miatt lenne? Nem. Hisz ő is olyan, mint Brandon. Inkább az lehet a válasz, hogy megrettent Lady Sorától. S attól, hogy a lány gyűlöli őt. De láthatólag ez nem így van. Kis mosoly futott át az arcán, amint érzéseit tisztázta magában. Nem fog megfutamodni ez elől az izgató játék elől, amibe ráadásul a lány is készségesen belement. Hisz itt a bizonyíték. Elhatározta, hogy tesz egy próbát, hogy meglássa, mit is akar a lány. Amint Sora felemelte a fejét, Leon mélyen a szemébe nézett. A csokoládé színű szempár reményteljesen csillant meg. Leon felvonta a szemöldökét, és egy pimasz, csábító mosolyt engedett meg a lány felé. Sora ajkai először elnyíltak, amit a herceg hihetetlenül kívánatosnak talált, majd egy finom, mégis csábító mosoly kúszott fel zamatos ajkaira. Tekintete felragyogott, és Leon vágya megfeszült, miközben szívébe ismeretlen melegség kúszott. Majd Dante felé fordult.

 

- Meddig szándékozol élvezni a vendégszeretetemet? - kérdezte kissé gúnyolódva, de társalgó hangon.

- Meddig engeded te és a szépséges vendéged? - kérdezett vissza vigyorogva. - Remélem önt nem zavarom, lady Sora. - vetett a lányra egy éhes pillantást.

- Engem egyáltalán mylord. - mosolygott rá Sora, mintha észre sem vette volna a férfi pillantását. - A kastély és a birtok lord Leoné, szóval az ő kiváltásága erről dönteni. - nézett mosolyogva Leonra, aki mogorván pillantott rá. Azt hitte a lány legalább segít neki.

- Hallottad Leon? - vigyorgott Dante. - A myladynek nincs kifogása ellene.

- Hallottam. - morogta a másik. - De légy olyan kedves és nem mindig keresztbe tenni nekem, és lady Sorának, ha továbbra is élvezni akarod a kastélyom nyújtotta kényelmet.

- Jól van, nyugi. - majd bekapott egy falat sonkát. - Egyébként a múltkor Párizsban voltam. - jelentette ki társalgó hangon, miközben magába kanalazta a rántottát.

- De egy barom vagy. - jelentette ki Leon is ugyan olyan hangnemben.

- Na de Leon. - nézett rá Dante elszörnyedve. - Egy hölgy előtt nem illik káromkodni.

- Megbocsát nekem szépséges Sora?- villantott a lányra egy elbűvölő mosolyt.

- Ugyan mylord, a bátyámtól ennél sokkal stílszerűbbet szoktam hallani. - mondta egy kis daccal a hangjában, majd elmosolyodott. - Csak nyugodtan.

- Megtisztel. - hajtott fejet mosolyogva, majd újra barátja felé fordult sötét, és veszélyesen nyugodt ábrázattal. - Te nem vagy normális. - kezdte hűvös nyugalommal. - Anglia és Franciaország háborúban áll te istencsapása! - emelte meg a hangját, mire Sora összerezzent. - Ha meg akarsz halni, akkor menj, de ne az én felelősségemre, te szerencsétlen.

- Hogy beszélhet így egy angol főnemes? - kérdezte Dante szörnyülködve. - Amúgy ne aggódj, az egyik rokonom ott él. - folytatta nyugodtan. - A lényeg az, hogy találkoztam May- jel. Te látnád azt a nőt. Barátom igazán.... csábos és felkavaró még mindig. Nagyon szép és egyszerűen tarol Párizsban a férfiak körében. - majd Sorára nézett és mohó tekintettel végigmérte. - Nem kell aggódni Lady Sora. Ön viszi a pálmát. Minden nő csak árnyék önhöz képest.

- Igazán kedves. - biccentett hűvösen, majd kérdőn a hercegre nézett.

- Bocsásson meg! - mosolyodott el. - May a távoli unokahúgom, és azon jár az esze, hogy férfiak millióival bújjon ágyba. - mondta érzelem nélkül. - Méltányolom mylady, hogy ön nem kérkedik a szépségével, holott sokkal inkább tehetné, mint May vagy a világ összes nője. Egy gyémántfénnyel ragyogó istennő.

- Rendben, rendben. - kacagott fel Sora. - Értem a célzást. Megyek. - majd felállt és mind a két férfi követte. - További jó étvágyat! - majd még egyszer Leonra mosolygott és távozott.

- Mit teszel Leon? - nézett barátjára. - Ő Brandon húga.

- Tud róla. - mondta és még mindig az ajtót nézte, ahol az imént Sora kilépett. - Brandon maga mondta, hogy én vagyok az első, akinek minden kétely nélkül átengedné a húgát. - nézett rá komolyan. - Nem ajánlom, hogy próbálkozz vele! Még csak ne is gondolj rá, hogy Sorát a magadévá teszed.

- Bezzeg te gondolsz rá! - mondta gúnyosan. - Sőt cselekszel is. De Leon nem várhatod el minden férfitól, hogy süketen és vakon elmenjen emellett a szépség mellett.

- De igenis elvárom. - sziszegte dühösen. - Tőled meg végképp elvárom, hogy tiszteld őt! És ne merj hozzá közeledni ilyen formában, mert még elfelejtem, hogy ki vagy! - mondta veszélyes tűzzel a szemében...

 

Folytatása következik...