Alig értek ki a színpadról, megrohanták őket a barátaik. Leon a szokásától eltérően most udvariasan hárította
el őket azzal, hogy később mindent megtudnak. Majd az öltözőbe indultak. A többiek lemaradoztak, végül a halványan
világított folyosón ketten maradtak. A férfi gyengéden átölelte angyalkáját, és megcsókolta a homlokát:
- Hiányoztál, kislány...
- Te is...- tört el a mécses Soránál, és zokogva bújt partneréhez - Miért mentél el?
- Magányra volt szükségem, hogy bizonyos dolgokat tisztázzak magamban.
- Eddig tartott tisztázni?
- Nem. Csak utána féltem visszajönni.- felelte lágyan partnere, miközben kissé eltolta magától, hogy ránézzen.
- Féltél?- ismételte csodálkozva a lány, könnyes szemeit a fiú arcára függesztve - Te?! Mitől?
- Majd később elmondom, de most igyekeznünk kell. Az állófogadás...
- Ahh... egészen elfelejtettem, hogy lesz... el kell mennem a ruhámért, mert a szálláson hagytam.
- Ne menj sehová. Inkább nézd meg, mi van az öltözőasztalodon - válaszolt a férfi, majd a nyitott ajtó
keretének támaszkodott, jellegzetes testtartásával - boldog születésnapot!
- Köszönöm. De honnan tudod, hogy ma van?
- Ami fontos számomra, azt megtudom...- mosolyodott el a francia.
- Tőlem.- ült oda Leon vállára Fantom - Üdvözlet a sztárpárosnak! Fantasztikusak voltatok.
- Helló, minimanó! Köszi!
- Fantom! Te látod?! Mióta?- kérdezte döbbenten a lány, mmiközben Fantom a "minimanón" morgolódott.
- Néhány hete. Mióta eldöntöttem, hogy lesz, ami lesz... visszajövök.
Sora kissé elmosolyodva az asztala felé fordult. A lélegzete elakadt. Egy vörös rózsacsokor, mellete egy nagy,
lapos doboz, díszcsomagolásban... A lány elpirulva ölelte magához a virágokat, szemeit behunyta, a rózsák bódító
illatát mélyen belélegezve. Nem mert megszólalni. Szeméből újra potyogni kezdtek a könnyek... az öröm csillogó
drágakövei. Lerakta a csokrot, és a dobozt bontotta ki. Erre sem volt felkészülve: a dobozból egy egyszerű, de
mégis csodaszép fehér estélyi ruha került elő. Piros arccal nézett Leonra, aki odalépett hozzá. Két izmos karja
ölelésében rövid időre elbújt a karcsú, törékeny angyal.
- Remélem, jó rád. Megyek én is átöltözni... de Te jössz velem - kapta el az arista az aprócska szellemet, majd
becsukta maga mögött az öltözőajtót.

Jó félóra múlva fekete sportkocsi kanyarodott be a Hamilton Hotel elé. Vezetője, egy talpig feketébe öltözött,
vadítóan elegáns, ezüsthajú férfi kiszállt, és kisegített a másik ülésről egy karcsú, elbűvölően szép hölgyet.
A parkolóőrre bízva az autót egymásba karolva felmentek a lépcsőn, és beléptek az épületbe.
Sorának gyanús volt a csend. Egy ilyen állófogadás környékén nyüzsögni szoktak az érdeklődők.
- Leon! Biztos, hogy ide kell jönnünk?
- Igen.
- Akkor elkéstünk...- sápadt el a szép arc.
- Hmm... nem hinném... Nem a főbejárathoz álltam, hogy ne rohanjanak le... amúgy meg a tömeg egy limuzint vár,
amit Kenneth úr küldött értünk - vigyorodott el kajánul - és a fogadás fél óra múlva kezdődik.- tette hozzá.
- Pont azért sürgettelek, hogy ne késsünk...- segítette le partneréről a télikabátot. Utána megbűvölten bámulta a
lányt. Születésnapi ajándékát mintha a csinos alakra szabták volna... követte a test vonalát, kiemelve azt, és
mégis csábítóan titokzatossá tette. Sora frizurája is eltért a megszokottól. Lazán fel volt tűzve, és kontyába
féloldalt fehér virágot rakott.
- Valami baj van?- kérdezte, az ezüstszürke szempár tekintetét látva.
- Semmi. Csak fantasztikusan nézel ki...- nyögte ki végre, kissé rekedtesen a férfi. Angyalkája elpirult.
- Te is elegáns vagy...
- Mmm...- hallatszott egy lágy morranás válaszul - menjünk be a terembe. Kalosék már biztosan itt vannak.
Karját nyújtotta karcsú kis társának, és vezetni kezdte.

A díszterem tömve volt emberekkel. Sora riadtan kapaszkodott kísérőjébe. A színpadon a nézők - az más... De itt
megrohanják, idétlen kérdésekkel bombázzák, amikre - ha nem a várt válasz hangzik el - a kérdező sértetten vonul
el szóbeszédeket gyártani... Partnere jól ismerte őt erről az oldaláról is.
- Nyugi...- súgta oda neki - Majd én leszerelem a kíváncsiakat.
- Mégis - hogyan?
- Majd meglátod...- villant huncut fény a szürke szemekben - bízd rám.
- Rendben.- válaszolt alig hallhatóan a lány. Megálltak a terem ajtajában. Minden szem rájuk szegeződött. Meglepődött,
néma csend lett. Nem onnan várták őket, ahonnan beléptek... Sora reszketni kezdett... ekkor felcsattant a taps.
Lelkesen üdvözölték a régi-új sztárpárost. Leon a tömeg sűrűjét kerülve odavezette pirosodó arcú angyalkáját Kalosék
asztalához. Gyengéden leültette Layla mellé, majd elment, hogy a tálalóasztalon felhalmozott finomságokból
mindkettőjüknek hozzon.
- Elragadó vagy, hugi.- fogadta Yuri. A lány erre még vörösebb lett.
- Boldog születésnapot! Remélem, örülsz a meglepetésnek...- tette hozzá Layla.
- Nagyon...- suttogta zavartan - ezek voltak Yuri üzleti útjai?!
- Hát persze. Mi más? - nevette el magát a szőke fiú.
A főrészvényes Kenneth úr velük szemközt ülve elégedetten mosolygott. Valahogy ő is így gondolta, amikor néhány hete
az ex-sztárokkal reggelizett...
Közben Leon nagy nehezen visszatért partnere mellé, két tányérral, amiken sokféle ízletes ételt hozott. A kérdezősködők
út közben lefoglalták...
- Köszönöm, Leon! De én nem tudom ezt mind megenni...
A fiú nem szólt, csak nagyon szépen elmosolyodott, amitől Során forró borzongás futott végig. Majd ő is leült az
asztalhoz, örök partnere és May közé. Mayt már jó rég hidegen hagyta a fiú, de azért adott neki egy hátbavágást...
amitől Leon meglepődött, és odakapva fejét szúrósan nézett a kajánul nevető kínai lányra.
- Végre visszajöttél, Te csavargó. Tudod, hogy Sorát is majdnem tönkretetted?!- tette hozzá elkomolyodva.
- Mi?! Mivel?
- Azzal, hogy itthagytad.- döbbentette le May a francia férfit. Szokásától eltérően mindezt úgy mondta, hogy más ne
hallja.
- Akkor a hátbavágást megérdemeltem. - sóhajtott az artistakirály, fejét lehajtva.
- Ő soha nem vágna hátba. Megtettem én helyette. - súgta May vigyorogva. Leon felemelve fejét halkan elnevette magát:
- Köszönöm. Én meg soha nem teszem többé, hogy itthagyom.
Ezen a fekete lány lepődött meg, de nem volt ideje megjegyzést tenni, mert az ünnepség elkezdődött, Sora születésnapi
köszöntésével.
Ken az asztal másik végéből megbabonázva nézte Sorát, de csak addig, míg egy szürke szempár tekintetét meg nem látta.
Utána inkább a mellette ülő Mia felé fordult...

Eközben a szintén jelenlévő Valentino izzó szemekkel bámulta a gyönyörű ünnepeltet és sármos partnerét. Nem elég, hogy
a lány mindig visszautasította, most még azt a nyamvadt kis főszerepet is elvették tőle... a Halálisten... mit eszik
rajta az angyal?! Mert szemmel látható, hogy odáig van érte. Na és a francia is a lányért...Tényleg jégszívű, ő már rég
nekiesett volna Sorának - mint azt már próbálta is néhányszor. De ma... eljön az ő ideje...
Úgy másfél óra múlva Sora ki akarta szellőztetni a fejét. Csak egy pohár pezsgőt ivott, de nem volt hozzászokva. Az ital
kissé elkábította. Kiment a folyosóra, onnan pedig egy félhomályos teraszra. Nagyot lélegzett a hideg levegőből, de csak
egy percet maradt. Csípős volt az idő... Már indult volna vissza a barátaihoz, amikor egy tenyér csapódott mellette a
falnak. Majd a másik oldalán is. Fogoly lett.
- Kérlek, hagyj békén végre! Nem mondtam még elégszer?!- kiáltott rá a fekete olaszra - mert ő volt, aki akadályozta.
- Nem. Nem hagyom, hogy mindent elvegyenek tőlem. Az enyém leszel.
- Megbolondultál?! Hagyd abba! Eressz! - kiabált a lány a szemmel láthatóan kissé kapatos Valentinora.
Az nem tágított, és erőszakkal meg akarta csókolni a sztárt. Sora remegett félelmében, mert szabadulni nem tudott.
A fiú túl erősen szorította a vállait a falhoz. Hirtelen ötlettől vezérelve behajlította a térdét, és erősen
meglendítette fölfelé. Támadója felhördült, mint a sebzett vad, de nem engedett a szorítása. Sora még jobban megijedt.
Elsötétült előtte minden.

- Kicsi lány! Hallod? Ébresztő!- hallott egy mély, kedves hangot. Lassan kinyitotta a szemeit. Egy ágyon feküdt. Mellette
Leon ült. Szürke szemeiben aggodalom.
- Jól vagy?
- Igen, már jobban. Hol vagyok? Mi történt?!
- Nálam. Hmm... az az olasz fickó...
- Megrúgtam és még úgy sem tudtam szabadulni... többre nem emlékszem.
- Utánad mentem, mert sokáig voltál... Yuri is jött. Azt láttuk, hogy a válladat odaszorítja a falhoz, te meg épp esel össze...
Nem tette zsebre, amit kapott. De többé nem hallgatok Rád, ha azt mondod, ne kísérjelek el...
- Rendben...de pont a főnökkel beszéltél.- mosolyodott el halványan a sápadt lány. Megpróbált felülni, de visszaesett.
- Nyugalom. Csak maradj fekve. Gyenge vagy. És nem érdekes, kivel beszélek... akkor is menni fogok...
- De...
- Semmi de. Szépen itt alszol, aztán reggel mehetünk edzeni. Este megint előadás.
- De...
- Ne félj, nem eszlek meg. Én majd a szomszéd szobában pihenek. Megyek is, mert álmos vagyok. Jó éjszakát!
- Leon! Nem alhatok estélyiben...
- Jó, hogy mondod... Nézd, ide raktam egy pólót és egy rövidnadrágot. Lehet, kissé nagy lesz... De reggel majd keresek
Neked mást. Ha nem haragszol, megyek...
- Jó! Köszönök mindent. Szép álmokat! - válaszolt az angyal. Megvárta, míg kimegy a férfi, és lassan felült. Átöltözött,
és sóhajtva magára húzta a takarót. Az egész szobának olyan jó Leon-illata volt... Hamar elaludt, de nemsokára sikoltva
riadt fel. A szomszéd szobából álmából ébredve rontott be partnere, egyetlen rövidnadrágban.
- Mi történt?!
- Rosszat álmodtam.- felelte a lány, még mindig reszketve. Félelmében összehúzódzkodva ült az ágyban, a takarót magához
szorítva.
- Jól van, semmi baj... Itt vagyok, ne félj. Már nem bánthat... - ült mellé a fiú, izmos mellkasához húzva Sorát, akinek
remegése csak lassan csillapodott. Leon nyugtatólag simogatni kezdte a hátát. Angyalkája nemsokára lassabban és mélyebben
kezdett lélegezni. Visszaaludt. A fiú csak óvatosan mozdult. Nem akarta magára hagyni kis társát, de álmos volt, így
kényelmesebben elhelyezkedett a széles ágyon.