Magában kissé elmosolyodott, gondolatai édes ringatásából pedig húga és egy ismeretlen női hang hozta vissza.
- Erre tessék! - hallotta testvére aggódó, illedelmes hangját
- Elnézést! - állt eléjük a férfi, kissé meghajolva
- Jó napot! A nevem Dr. Kate Smith! - hajolt meg kissé a nő is
- Doktor? - pillázott a férfi a húga felé
- Én küldettem érte Jerry-vel. - nézett kissé félve a bátyjára
- A lehető leghelyesebben jártál el. - simogatta meg a lányka hófehér haját, aki egy mosollyal viszonozta a kedves gesztust
A doktornőt bevezették a lány szobájába, aki mélyen aludt. Még arra sem ébredt fel, hogy látogatói érkeztek. A nő mindenkit kiterelt a kicsiny szobából és nekilátott a vizsgálatoknak. Sora mocorogni kezdett, mikor hálóingjének hosszú ujját valaki feltűrte, és egy hideg, korongszerű fémet nyomtak karja hajlatához.
- Ki maga? - nézett fel, ám fejfájása visszakényszerítette fajét az ágyba
- Nyugodjon meg. Orvos vagyok. - mosolygott rá kedvesen
- Óh... értem... - nyugodott meg kissé
- Nos, kisasszony. - pakolt össze - Az állapota nem súlyos, de kérem, mindenképpen maradjon ágyban még egy napot a biztonság kedvéért. Mint orvos, megkérem majd a ház urát, hogy mellőze a segítségét egy napra. Biztosan megérti majd.
- Köszönöm. És mit tehetek én azért, hogy minél előbb felépüljek?
- Egy kis séta a friss levegőn, rengeteg vitamin és folyadék! - Sora kissé elpirult a mondat végén
- Értem.
- Akkor én távozom is. Természetesen Lord Oswald-nak is elmondom a teendőket. Minden jót!
- Még egyszer köszönöm! Viszlát! - próbált még utána szólni, de hangja folyton elcsuklott
A doktornő távozása után Sophie azonnal berohant a lányhoz és kifaggatta, hogyan vizsgálták meg és hogy hogyan segíthetne neki ő is. A kislány úgy ugrálta körbe szegény, magatehetetlen Sora-t, mintha az élete múlt volna rajta. Hiába kérlelte, hogy menjen és pihenjen le ő is, nem hallgatott rá. A kegyelmet Leon megjelenése jelentette.
- Mit művelsz? - kérdezte magasan ívelt szemöldökkel a húgát, aki épp egy ruhával legyezte szegény Sora-t, akinek már majdnem leragadt a szeme az álmosságtól
- Csak segítek! - húzta ki magát büszkén
- Abban, hogy nem engeded őt aludni? - nevetett kissé
- Ez nem igaz! - lépett a férfi elé - Sora-nak gondoskodásra van szüksége! Friss levegő, vitamin és folyadék! Egyáltalán nem vagyok a... - szuszogott mélyeket a már alvó beteg -... terhére... - fejezte be a mondatát, végül mindketten kellemesen mosolyogtak a lányt látva
Leon egy könnyed csókot lehelt húga feje tetejére és kiterelte a szobából. Még mielőtt elindult volna, visszalépett a szobába, elfújta az éjjeli szekrényen pislákoló mécsest és Sora arcára is csókot ejtett. A lány, amint megérezte a férfi ajkait rózsás arcán, lassan felé fordult és átkarolta a férfi azon kezét, mellyel az ágyon támaszkodott.
Olyan gyengéd és angyali volt, hogy a férfi nem tudta megtörni a varázst azzal, hogy karját megfosztja Sora-tól. Óvatosan leguggolt és némán figyelte az alvó tündért. Majdnem egy fél óra múlva, a lány megmozdult. Valószínűleg meg akart fordulni, de a kar, mely a rabja volt, nem mozdult vele. Értetlenül nyitotta ki szemeit és összehúzott szemöldöke rögtön ellazult, mikor szemei egy hamuszürke szempárral találkoztak.
- Mit keres itt? - kérdezte, még mindig a férfi karját szorongatta
- Úgy látom, már nem csak a szívem, a karomat is rabul ejtetted. - felelte kissé fáradtan
- Uram Isten! - eresztette el azonnal - Sajnálom. - fordította el szégyenlősen a fejét - Miért nem ébresztett fel, vagy egyszerűen csak oldja ki a karját az enyémek közül?
- Sosem tennék ilyet. Sosem szalasztanám el azt a pillanatot, mikor láthatlak ártatlanul aludni.
- Zavarba hoz... - húzta magára egészen a takaróját
- Miért magázol még mindig? - nevetett
- Így szoktam meg. - pillantott ki a takaró alól
- Sora... - súgta kissé komolyabban - Még mindig nem árulod el a titkod?
- Nem... - felelte egyszerűen - De minden kérdésére válaszolok, viszont kizárólag igennel vagy nemmel.
- Miféle játék ez? - húzta ravasz mosolyra ajkait Leon
- Az én játékom! - kacsintott, mire a férfi rávetette magát és egy gyors csókot lopott tőle
Sora teljesen meglepődött, még reagálni sem volt ideje, így mire viszonozhatta volna a csókot, a fiú már el is húzódott és kisietett a szobából.
Szerelmes kamasz. Nagyjából így jellemezhetném mindkettejük viselkedését ezekben a pillanatokban. A lord a nap folyamán nem látogatta a lányt. Félt attól, hogy túlságosan követelőző lenne, mind érzelmileg, mind kérdésileg.
Igen vagy nem. Ezek az apró szavak fogják meghatározni a jövőjét... a jövőjüket. Egész napját a dolgozószobájában, szótlanul töltötte. Elméje csakis a lány körül forgott, gyerekes játékot űzve szívével is. Egy-egy gondolatmenetén elmosolyodott, sőt, talán kissé el is pirult. Annyira akarta, kívánta. Mégis talán pont ezért nem volt biztos benne, hogyha egyszer megkapja őt, akkor továbbra is szeretni fogja. Pedig ő mindennél jobban akarta szeretni.
A nap lassan tűnt el a világról, így Leon-t is meglelte az álom. Sophi talált rá, aki halkan költögette őt.
- Leon! Ébredj! Ideje lefeküdnöd! - lökdöste meg kissé a férfi egyik karját
- Megyek... - szólt halkan, fejét lassan felemelte és kinyújtózott
A kislány előresietett és gyorsan bebújt az ágyába, hogy nem is olyan soká, az álmok habjai között lubickolhasson. Leon-t viszont egy kis kitérőre hívta a szíve. Lépései kissé visszhangzottak a lépcsőn, ahogy egyre alább ereszkedett. A cselédszobák ajtajai egymás mellett feszültek, ő mégis csak egy felé hajtott. Fáradt kezeit az ódon kilincsre nehezítette és benyitott. Sora arcát a kintről világító hold ezüstösen festette meg, mely különleges bájt ajándékozott neki ezen az éjszakán. A férfi meg sem mozdult, csupán az ajtófélfának dőlve leste minden pillanatát. Angyala érezte, hogy nincs egyedül. Szemeit lassan rebegtette és nyitotta fel. Nem látott tisztán. Csak abban volt biztos, hogy valaki őt nézi szüntelen. Fejét óvatosan emelte meg és szemeit összehúzta az élesebb látás érdekében, ám hiába.
- Ki van ott? - kérdezte erőtlenül, de választ nem kapott, így újra kérdezett - Ki van ott?
- Tán szellemnek hiszel? - kérdezte mély, kissé rekedtes hangján, mely hatására Sora-n bizsergés és lángoló szerelem rohant keresztül
- Ha így van, akkor egy szellemnek adtam a szívem és kész vagyok követni őt a halálba.
- Tényleg megtennéd?
- Ebben biztos lehet. - ült fel ágyában
Leon egyre közeledett felé és csak egy méterrel az ágy előtt lett teljesen világos kiléte. Ezüst haját glóriaként ragyogta be a hold fénye, szemei győzedelmes csatát vívtak a csillagok ragyogásával. Szó nélkül hajolt le hozzá és csókolta édesen, szerelmesen.
- Két nap múlva álarcosbált rendezek a húgomnak. Addigra épülj fel!
- Álarcosbált?
- Pontosan! És te is ott leszel. Előkelő, díszes ruhában, csillogó ékszerekkel. Én majd ott állok melletted és büszkén nyújtom majd feléd karomat. Te elfogadsz engem és az egész estét együtt töltjük tánccal, szerelemmel, szenvedéllyel.
- Ez képtelenség! - nevetett kacéran
- Hát miért lenne az? Felőlem az összes szolgám úr lehet egy napra, így nem leszel kivétel... Pontosabban mégis. Te egy kivételes személy leszel. Számomra az est fénypontja. Minden nemes féltékenyen les majd felénk és mi nem törődve múlttal vagy jövővel, csak a pillanatnak élünk majd.
- Bolondság! - csillogott fel mégis szeme
- Hidd el. Életed legszebb napja lesz.
- Nekem minden pillanat gyönyörű, amit Önnel tölthetek. - hunyta le szemét - De mondja! Nem kérdez semmit?
- Nem akarok túlságosan tolakodónak tűnni. Nem akarlak elűzni magamtól.
- Talán megbánná a néma perceket, mikor minden kiderül... - fordította el kissé szomorúan arcát
- Nem. - csókolta homlokon - De most jó éjszakát kell kívánnom. Holnap rengeteg dolgom lesz.
- Értem. Önnek is nyugodalmas jó éjszakát kívánok.
Leon fejébe szöget ütött a lány utolsó pár mondata. Tényleg megbánná? Lehet ennek a lánynak olyan titka, amivel szemben ő is tehetetlen, és kénytelen lesz elengedni? Jobb lenne most mindent hagyni és élni az édes tudatlanságban, vagy derüljön fény mindenre és talán egy pokol izzik fel körülöttük. Összezavarodott. Gondolataival terhesen tért aludni, ami rányomta bélyegét a reggelére is. Morcosan, reggeli nélkül vetette bele magát a szervezésbe. Egészen kora reggel elküldette a meghívókat a holnap este megtartandó partira, ahová természetesen Layla és Yuri-t is meghívta az egész alkalmazotti gárdájával. Ezen felül természetesen Pierre mellé segédszakácsokat fogadott, dekoratőrök sürgölődtek egész nap a bálteremben és egy kisebb zenekart is felfogadott.
Sora mára már kicsit jobban volt. Úgy érezte, hogy képes lenne akár dolgozni is. Felvette kissé gyűrött ruháját, haját lófarokba kötötte, kezeit és arcát hűs vízzel frissítette, hogy leplezze sápadtságát. Amint megjelent a konyhában, minden kedves barátja rávetette magát.
- Sora! Már jobban vagy? - lépett elé Pierre, tetőtől talpig lisztesen
- Igen, köszönöm. Azt hiszem, már segíthetek is! - csapta össze tenyereit
- Várj még ezzel egy kicsit! Nem akarom, hogy visszaess! - nyugtatta hevességét a férfi - Majd később mindent bepótolhatsz, ha annyira szeretnéd.
Sora, bár megértette a férfi aggályait, mégis kicsit rosszul esett neki, hogy elhajtották. Jerry egész nap csak a házban bolyong és ellenőriz mindent, hogy a helyén legyen, ez nem hangzott számára túl izgalmasnak. May még mindig ki nem állhatja őt, és Sora is kényelmetlenül érzi magát a lány társaságában, pláne úgy, hogy ismeri a kapcsolatát a lorddal, bár ő állítólag szörnyen bánja azt.
Következő áldozata Olivier lett. Az idő kissé csípős volt, és mivel semmilyen körülmény között nem akarta kihagyni a másnapi bált, inkább visszafordult.
Az ajtót becsukva maga mögött a kastély szokatlan csöndbe burkolózott. Óvatosan eresztette hátát az ódon ajtónak és maga elé meredve, szótlanul gondolkozott. Megszerette ezt a helyet. Eleinte csak kényszer, mondhatni más választás híján került ide, most mégis hálás volt az égnek, hogy útját ide vezette. Megismerhette Sophi-t, aki egy végtelenül kedves és nem mellesleg nagyon okos lány. Ebben a kastélyban is élnek remek alkalmazottak, akik barátaivá váltak. Gondolataiban néma muzsika zendült fel, melyre halkan dúdolni kezdett. A zene különleges vonzása pedig rá is nyomást gyakorolt. Először csak az egyik lábával, majd a másikkal is ringatózó mozdulatokat tett, végül táncra perdült. Maga előtt látta a holnapi díszes társaságot azokkal a csillogó maszkokkal és mindenki önfeledten és egyenlőként mulatozik.
A keringő a végéhez ért. Sora lassan kinyitotta szemeit melyek felvezették őt az elé tornyosuló lépcsőn. Céltalanul indult el rajta felfelé. Az emeleti folyosók robusztus ajtajai között felismert egyet, melyben még sosem járt. Kíváncsisága hajthatatlan volt, ám kevésnek bizonyult. Az ajtó ugyanis kulcsra volt zárva. Tudta, hogy ha egyszer valamit ennyire óvnak a külvilágtól, akkor azt nem is szabad háborgatni. Viszont elég konoknak és makacsnak ismerte magát ahhoz, hogy megeskesse magát, egy napon biztosan bepillantást nyer oda. Merész gondolataiból egy mély, bársonyos hang tompasága hozta vissza.
- Ezeket küldjétek a vendégeknek! Ezt a borítékot holnap reggel a dekoratőrnek, ezt pedig a muzsikusoknak adjátok át. Nekem nem lesz időm mindennel foglalkozni... - hallatszott Leon fáradt hangja a dolgozószoba ajtaja mögül
Sora lassan osont az ajtóhoz, ami résnyire nyitva volt. Láthatta, ahogy Jerry engedelmesen meghajol, átveszi a kicsinek nem mondható borítékköteget és közeledik felé. Gyorsan elsétált onnan és unottan fütyörészett a falon lógó képeket nézve.
Az inas kissé furcsállotta a lány viselkedését, melyet csak egy könnyed szemöldök emeléssel fejezett ki, majd távozott, hogy végrehajtsa a rá szabott feladatokat.
- Tudom, hogy ott vagy... - hallatszott megint az erős hang
A lány kissé összerezzent és úgy lépkedett puhán az ajtó mögé, mint aki nem hisz a fülének. Még mindig csak a résen át lesett be, ám egy pillanatban szeme a holdezüst tekintettel találkozott, és azonnal rabul ejtette. Mozdulni sem tudott. Olyan volt, mint egy gyorsan ható méreg. Megpillantja, a lélegzete szinte elvész, szíve hevessége leírhatatlan, tagjai ólomsúlyként húzzák a földre, teste mégis ellenáll a természetfeletti erőnek. Megkövülten figyelte, ahogy a férfi feláll az íróasztala mögül, megkerüli azt és ragadozó lépteivel közeledik felé. Hiába tudta, hogy lebukott, hiába ismerte fel a tényt, hogy legjobb lenne, ha elfutna, vagy legalább kitérne előle, egyszerűen nem ment. Leon megragadta a rézkilincset és kitárta maga előtt az ajtót. Szemei megvillantak, mikor a csillogó szemekbe nézett, mikor Sora arcán megjelenő pír egyre eluralkodik rajta. Évődő tekintettel, kínzó lassúsággal eresztette le fejét a lányéhoz, aki még mindig nem mozdult. Ajkaik perzselve érintették a másikat és mire a lány feleszmélt, Leon épp szökni próbált volna. Sora karjaival gyorsan fonta körbe a férfi nyakát, aki ezt követve erősen magához vonta a lány törékeny testét.